Megyeri Judit - Jud Meyrin: Boldogan éltek

– Tényleg sajnálom! – Stephanie Landon professzor magas homloka sűrű ráncokba szaladt, ahogy a katedra mögül Alindára nézett. – És ne higgye, hogy nem voltunk megelégedve a munkájával, csak... – Dühösen fújt, aztán körülnézett a diákoktól hemzsegő tanteremben, és lehalkított hangon folytatta. – Tudja, az új adminisztrátor a dékán lányának a barátnője. Nem mondhattunk neki nemet, két diákmunkás pedig nem fér bele a költségvetésbe.

– Semmi gond, megértem. – Alinda rámosolygott a nőre, de közben legszívesebben jó nagyot rúgott volna a mellettük álló, régimódi szekrénybe, amiben az ikonfestészeti albumokat tárolták.

– Ha valamiben segíthetek...

– Köszönöm, de megoldom, Landon professzor. – Alinda biccentett a nőnek, aztán a vállára akasztotta a táskáját, és kisietett a teremből.

Amikor kiért a folyosóra, lelohadt az arcára erőltetett mosoly. A részmunkaidős állás a művészettörténeti tanszéken nem fizetett ugyan sokat, de ahhoz pont elég volt, hogy kiegészítse vele az ösztöndíját, ráadásul a munkaidejét az órarendjéhez tudta igazítani. Grafikusnak tanult, még fél éve hátravan az egyetemből. Mihez fog most kezdeni?

Rosszkedvűen lépett ki a hatalmas, duplaszárnyú ajtón, amit faragott angyalkák és virágok díszítettek. A szél belekapott szőke hajába, és az arcát szurkálta az aprószemű eső, míg az albérlete felé igyekezett. A szüleire gondolt, akik két éve haltak meg egy autóbalesetben, és a torkát összeszorította a jól ismert keserűség. Ha adósságon kívül mást is hagytak volna rá, akkor most nem kellene azon aggódnia, miből fogja fenntartani magát.

Bepötyögte a kapun a kódot, és felbaktatott a második emeletre. A mágneskártya csak sokadik nekifutásra nyitotta ki az ajtót, Alinda elnyomott egy szitkot, miközben belépett a lakásba. Beszélnie kellene a gondnokkal, hogy adjon új kártyát, de semmi kedve nem volt vitázni azzal az utálatos, zsugori alakkal.

Kerry kukkantott ki a konyhából, félbeszakítva néma bosszankodását.

– Ali! Na végre, megjöttél! Gyere, főztem vacsorát!

– Te? Főztél?! – Alinda döbbenten pislogott a lakótársára. Kerrynek általában még a pirítóssal és a tükörtojással is meggyűlt a baja.

– Na jó, rendeltem. Ma ünneplünk! Csipkedd már magad, hadd meséljem el, mi történt!

Kerry eltűnt a konyhában, Alinda pedig felakasztotta a kabátját a fogasra, aztán kilépett a bakancsából. A barátnője restaurátornak tanult, és legalább annyira csóró volt, mint ő. Vajon mi a francnak pazarolta a pénzt kajarendelésre?

– Szóval, mi történt? – slattyogott be Alinda a lakás egyetlen közös helyiségébe, ami egyszerre szolgált konyhaként, étkezőként és nappaliként, és olyan apró volt, hogy alig fértek el benne a legszükségesebb bútorok.

Kerry hanyagul félretűrte hollófekete haját az arcából, aztán rizst lapátolt két tányérra, közben ragyogó arccal pillantott Alindára.

– Brian és én összeházasodunk!

– Mi? – nyögte ki Alinda döbbenten. – Az a Brian? A bátyád haverja?

– Ő hát! Mondtam, te lüke, hogy jelentkezek a házastárskereső programba, nem emlékszel?

– De, emlékszem. Csak azt hittem, viccelsz...

– Dehogyis! Brian betöltötte a harmincat, és épp nincs senkije. Ez volt az egyetlen lehetőségem.

– Vagy elhívhattad volna randira...

– Á, az olyan ódivatú! Tudtam, hogy ő lesz a leginkább hozzám illő társ, és látod, igazam lett! – Kerry szélesen elvigyorodott, és kitett egy-egy hússzeletet a rizs mellé. – Vettem bort is, van kedved inni?

– Miért ne? – mormolta Alinda.

Kivette a bort a hűtőből, közben arra gondolt, nem elég, hogy ma elvesztette az állását, de hamarosan a lakótársát is el fogja. Letette a palackot az asztalra, és lehuppant az egyik székre.

– Tudom, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoztalak a lakás miatt, meg minden. – Kerry bűnbánó képet vágva rakta le elé az egyik tányért. – De nem hagyhattam, hogy Brian mást vegyen feleségül.

– Megértem – motyogta Alinda, de a hangjából kicsendült ugyanaz a keserűség, mint amit korábban is érzett. Nagyot nyelt, és ismét mosolyt erőltetett az arcára; nem akarta elrontani Kerry kedvét.

– Ezek szerint Brian téged választott a jelöltek közül? – kérdezte, csak hogy elterelje a szót kétségbeejtő anyagi helyzetéről.

– Engem hát! A másik két csaj tök idegen volt, szóval én eleve előnnyel indultam. Már voltunk is bent a hivatalban, és elrendeztünk mindent. Jövő hét végén tartjuk az esküvőt.

– Olyan hamar? – ráncolta Alinda a homlokát. – Nem az a szabály, hogy a kiválasztás után néhány hétig ismerkedniük kell a pároknak.

– De, az, viszont mi már ezer éve ismerjük egymást, ezért eltekintettek ettől.

– Biztos jól meggondoltad, Kerry? Alig beszéltetek pár szót Briannel, mindig is a távolból imádtad... – Alinda aggódva nézte a barátnője vidám arcát.

– Akkor épp itt az ideje, hogy közelebbről imádjam, nem igaz? Egyébként meg a tudomány szerint is egymáshoz passzolunk. Mitől kellene félnem? – Kerry kinyitotta a bort, és mindkettőjüknek töltött a vörös nedűből. – Igyunk a leendő férjecskémre! – vigyorodott el, és Alinda poharához koccintotta a sajátját.

– Sok boldogságot, Kerry! – mosolyodott el Alinda, félretéve a kétségeit.

– Egyébként, Ali – jegyezte meg a barátnője néhány perccel később, két falat között – neked is ki kellene próbálnod a házastárskereső programot. Az esküvő után az állam biztosítja a házaspárok lakhatását, hallottad? Nem kéne lakbért fizetned.

– A lakbér miatt menjek férjhez? – grimaszolt Alinda.

– Miért ne? Ráadásul a pasi a tökéletes választás számodra, egy-kettőre belehabarodnál.

– Oké, majd gondolkozom rajta – dünnyögte Alinda, csak hogy Kerry ne győzködje tovább, és végre hanyagolják a témát.

Az ötlet azonban szöget ütött a fejében. Este a keskeny, kissé göröngyös ágyban fekve a házassági rendeleten járt az esze. A huszonöt év feletti nőknek kötelezően részt kell venniük a párkeresésben, és ő most huszonkettő volt. Három év múlva így is, úgy is férjhez kell mennie. Olyan nagy különbséget jelentene, ha most megtenné? Ha ezzel anyagi biztonságba kerülne, és nyugodtan le tudna diplomázni. Megérné ezért feladni az utolsó szabad éveit?

Ezekkel a kérdésekkel a fejében aludt el. Álmában arctalan férfiak feküdtek mellette az ágyban, és azt susogták a fülébe, hogy válassza őket.

Következő fejezet
Előző fejezet

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

A múlt bűnei

Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.)

Csontvázak a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.)

Mindegyik regény megrendelhető tőlem, akár csomagakcióban is:

Megyeri Judit - Jud Meyrin könyvrendelés

A többi regényem megtalálható a következő helyeken:

NewLine Kiadó

Libri - Megyeri Judit