– Tényleg
sajnálom! – Stephanie Landon professzor magas homloka sűrű ráncokba szaladt,
ahogy a katedra mögül Alindára nézett. – És ne higgye, hogy nem voltunk
megelégedve a munkájával, csak... – Dühösen fújt, aztán körülnézett a diákoktól
hemzsegő tanteremben, és lehalkított hangon folytatta. – Tudja, az új adminisztrátor
a dékán lányának a barátnője. Nem mondhattunk neki nemet, két diákmunkás pedig
nem fér bele a költségvetésbe.
– Semmi gond,
megértem. – Alinda rámosolygott a nőre, de közben legszívesebben jó nagyot
rúgott volna a mellettük álló, régimódi szekrénybe, amiben az ikonfestészeti
albumokat tárolták.
– Ha valamiben
segíthetek...
– Köszönöm, de
megoldom, Landon professzor. – Alinda biccentett a nőnek, aztán a vállára
akasztotta a táskáját, és kisietett a teremből.
Amikor kiért a folyosóra, lelohadt az arcára
erőltetett mosoly. A részmunkaidős állás a művészettörténeti tanszéken nem
fizetett ugyan sokat, de ahhoz pont elég volt, hogy kiegészítse vele az
ösztöndíját, ráadásul a munkaidejét az órarendjéhez tudta igazítani.
Grafikusnak tanult, még fél éve hátravan az egyetemből. Mihez fog most kezdeni?
Rosszkedvűen lépett ki a hatalmas,
duplaszárnyú ajtón, amit faragott angyalkák és virágok díszítettek. A szél
belekapott szőke hajába, és az arcát szurkálta az aprószemű eső, míg az
albérlete felé igyekezett. A szüleire gondolt, akik két éve haltak meg egy
autóbalesetben, és a torkát összeszorította a jól ismert keserűség. Ha
adósságon kívül mást is hagytak volna rá, akkor most nem kellene azon aggódnia,
miből fogja fenntartani magát.
Bepötyögte a kapun a kódot, és felbaktatott a
második emeletre. A mágneskártya csak sokadik nekifutásra nyitotta ki az ajtót,
Alinda elnyomott egy szitkot, miközben belépett a lakásba. Beszélnie kellene a
gondnokkal, hogy adjon új kártyát, de semmi kedve nem volt vitázni azzal az
utálatos, zsugori alakkal.
Kerry kukkantott ki a konyhából, félbeszakítva
néma bosszankodását.
– Ali! Na végre,
megjöttél! Gyere, főztem vacsorát!
– Te? Főztél?! –
Alinda döbbenten pislogott a lakótársára. Kerrynek általában még a pirítóssal
és a tükörtojással is meggyűlt a baja.
– Na jó,
rendeltem. Ma ünneplünk! Csipkedd már magad, hadd meséljem el, mi történt!
Kerry eltűnt a konyhában, Alinda pedig
felakasztotta a kabátját a fogasra, aztán kilépett a bakancsából. A barátnője
restaurátornak tanult, és legalább annyira csóró volt, mint ő. Vajon mi a
francnak pazarolta a pénzt kajarendelésre?
– Szóval, mi
történt? – slattyogott be Alinda a lakás egyetlen közös helyiségébe, ami
egyszerre szolgált konyhaként, étkezőként és nappaliként, és olyan apró volt,
hogy alig fértek el benne a legszükségesebb bútorok.
Kerry hanyagul félretűrte hollófekete haját az
arcából, aztán rizst lapátolt két tányérra, közben ragyogó arccal pillantott
Alindára.
– Brian és én
összeházasodunk!
– Mi? – nyögte ki
Alinda döbbenten. – Az a Brian? A bátyád haverja?
– Ő hát! Mondtam,
te lüke, hogy jelentkezek a házastárskereső programba, nem emlékszel?
– De, emlékszem.
Csak azt hittem, viccelsz...
– Dehogyis! Brian
betöltötte a harmincat, és épp nincs senkije. Ez volt az egyetlen lehetőségem.
– Vagy elhívhattad
volna randira...
– Á, az olyan
ódivatú! Tudtam, hogy ő lesz a leginkább hozzám illő társ, és látod, igazam
lett! – Kerry szélesen elvigyorodott, és kitett egy-egy hússzeletet a rizs
mellé. – Vettem bort is, van kedved inni?
– Miért ne? –
mormolta Alinda.
Kivette a bort a hűtőből, közben arra gondolt,
nem elég, hogy ma elvesztette az állását, de hamarosan a lakótársát is el
fogja. Letette a palackot az asztalra, és lehuppant az egyik székre.
– Tudom, hogy
ezzel kellemetlen helyzetbe hoztalak a lakás miatt, meg minden. – Kerry bűnbánó
képet vágva rakta le elé az egyik tányért. – De nem hagyhattam, hogy Brian mást
vegyen feleségül.
– Megértem –
motyogta Alinda, de a hangjából kicsendült ugyanaz a keserűség, mint amit
korábban is érzett. Nagyot nyelt, és ismét mosolyt erőltetett az arcára; nem
akarta elrontani Kerry kedvét.
– Ezek szerint
Brian téged választott a jelöltek közül? – kérdezte, csak hogy elterelje a szót
kétségbeejtő anyagi helyzetéről.
– Engem hát! A
másik két csaj tök idegen volt, szóval én eleve előnnyel indultam. Már voltunk
is bent a hivatalban, és elrendeztünk mindent. Jövő hét végén tartjuk az
esküvőt.
– Olyan hamar? –
ráncolta Alinda a homlokát. – Nem az a szabály, hogy a kiválasztás után néhány
hétig ismerkedniük kell a pároknak.
– De, az, viszont
mi már ezer éve ismerjük egymást, ezért eltekintettek ettől.
– Biztos jól
meggondoltad, Kerry? Alig beszéltetek pár szót Briannel, mindig is a távolból
imádtad... – Alinda aggódva nézte a barátnője vidám arcát.
– Akkor épp itt az
ideje, hogy közelebbről imádjam, nem igaz? Egyébként meg a tudomány szerint is
egymáshoz passzolunk. Mitől kellene félnem? – Kerry kinyitotta a bort, és
mindkettőjüknek töltött a vörös nedűből. – Igyunk a leendő férjecskémre! –
vigyorodott el, és Alinda poharához koccintotta a sajátját.
– Sok boldogságot,
Kerry! – mosolyodott el Alinda, félretéve a kétségeit.
– Egyébként, Ali –
jegyezte meg a barátnője néhány perccel később, két falat között – neked is ki
kellene próbálnod a házastárskereső programot. Az esküvő után az állam
biztosítja a házaspárok lakhatását, hallottad? Nem kéne lakbért fizetned.
– A lakbér miatt
menjek férjhez? – grimaszolt Alinda.
– Miért ne?
Ráadásul a pasi a tökéletes választás számodra, egy-kettőre belehabarodnál.
– Oké, majd
gondolkozom rajta – dünnyögte Alinda, csak hogy Kerry ne győzködje tovább, és
végre hanyagolják a témát.
Az ötlet azonban szöget ütött a fejében. Este
a keskeny, kissé göröngyös ágyban fekve a házassági rendeleten járt az esze. A
huszonöt év feletti nőknek kötelezően részt kell venniük a párkeresésben, és ő
most huszonkettő volt. Három év múlva így is, úgy is férjhez kell mennie. Olyan
nagy különbséget jelentene, ha most megtenné? Ha ezzel anyagi biztonságba
kerülne, és nyugodtan le tudna diplomázni. Megérné ezért feladni az utolsó
szabad éveit?
Ezekkel a kérdésekkel a fejében aludt el.
Álmában arctalan férfiak feküdtek mellette az ágyban, és azt susogták a fülébe,
hogy válassza őket.
ELŐRENDELHETŐ!
A GYILKOSSÁG A KRIMIFESZTIVÁLON már elérhető
a FairBooks Kiadó webshopjában 30% kedvezménnyel:
Vadregényes Skócia, ördögi bosszú, tiltott szerelem.
Olvasd el, hogyan folytatódik Lottie és Hunter története!
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése