Boldogan éltek - 10. fejezet


 Eltelt egy hét, és Alindának kialakult a napi rutinja. Megfigyelte, mikor kel Gilbert, és szándékosan fél órával korábbra állította be saját ébresztőjét. Így volt ideje lezuhanyozni, és még a reggeli kávéját is meg tudta inni, aztán amikor meghallotta a mozgolódást a férfi szobája felől, gyorsan kiiszkolt a lakásból. Egész nap az egyetemen maradt, még órák után is a könyvtárban ücsörgött, és ott próbált tanulni. Csak későn ért haza. Olyankor Gilbert már visszahúzódott a nappaliba, általában a sarokban álló íróasztalnál ült, valószínűleg dolgozott, bár Alinda nem volt biztos benne, és nem is igazán érdekelte. Csak az számított, hogy egyedül vacsorázhatott az apró konyhában, és utána sem kellett egy köszönésen kívül több szót váltania Gilberttel.
 Ha jobban belegondolt, kényelmes volt az élet így. Nem kellett a lakbér miatt aggódnia, a férje nem erőltette rá a társaságát, és nem szólt bele a dolgaiba. Mégis éjszakánként, amikor álmatlanul forgolódott az ágyában, gyakran elöntötte a szomorúság, bár maga sem tudta megmondani, hogy miért.
 Épp a kávéjára várt a büfében a péntek délutáni művészettörténet előadás előtt, amikor Landon professzor beállt mögé a sorba, és ráköszönt, félbeszakítva a mélázását.
– Talált új munkát, kedvesem? Már egy ideje meg akartam kérdezni, csak mindig olyan hirtelen eltűnt az óráim után.
 Alinda ösztönösen a zsebébe dugta jobb kezét, hogy a professzorasszony ne vegye észre az ujján a gyűrűt.
– Igen, megoldottam a problémát – mormolta, és közben arra gondolt, hogy nem is hazudik akkorát. Hisz tényleg megoldotta, csak nem úgy, ahogy Landon professzor hiszi. Ennek ellenére nem bírta sokáig állni az asszony fürkésző pillantását, inkább lesütötte a szemét.
– Biztosan minden rendben van, Alinda? – ismételte meg a kérdést Landon, nem a szokásos, pattogós hangján, hanem egészen gyengéden.
– Persze.
– Ennek örülök. Bár az az új lány, aki maga helyett besegít a tanszéken... Ezt ne mondja el senkinek, de borzalmas! Semmit sem lehet rábízni. Mindenki hiányolja magát.
– Én is magukat – nyögte ki Alinda, aztán gyorsan visszafordult a pult felé.
 Amikor elkészült a kávéja, a poharat szorongatva biccentett Landonnak, aztán kimenekült a büféből. A szeme égett, ahogy görcsösen próbálta visszatartani a könnyeit, a torkát pedig elszorította az a fura bánat, ami éjszakánként is ébren tartotta. Hirtelen ötlettől vezérelve nem az előadó felé indult, hanem ki az épületből, az egyetem melletti parkba. Belebújt a kabátjába, és leült az egyik padra. Aznap nem esett, sőt néha még a nap is kikukucskált a felhők mögül, a levegő friss volt, tele a nyíló virágok, a tavasz illatával, és ettől Alinda szíve csak még jobban elfacsarodott.
 A fura szótlanság Gilberttel és még Kerryt sem látta egész héten... Ugyanolyan magányosnak érezte magát, mint annak idején gyerekként. Ráadásul előtte húzódik az egész hétvége, nincs programja, de még csak órái sem lesznek, amikre bejárhatna.
 Előszedte a mobilját a táskájából, és tárcsázta Kerry számát, csak hogy halljon pár kedves szót valakitől. A telefon hosszan kicsengett, aztán üzenetrögzítőre kapcsolt. Alinda kinyomta a hívást, és küldött a barátnőjének egy üzenetet, aztán a kávéját kortyolgatva várt, hogy Kerry visszahívja.
 Eltelt azonban tíz perc, majd negyedóra, de a barátnője nem csörgött rá, és még üzenetet sem küldött, pedig Alinda tudta, hogy nincs órája. Biztos Briannel tölti a péntek délutánt, kihasználják, hogy szép az idő, és elmentek együtt valahová, hisz ezt csinálják a párok, nem igaz?
 Alinda torkát különös keserűség fojtogatta, miközben visszament az épületben, és keresett magának egy szabad helyet az előadó hátsó részén.
 Aznap a művészettörténet előadásból nem sok jutott el az agyáig, gépiesen jegyzetelt, de fel sem fogta, hogy mit ír. Végig azon járt az esze, hogyan fog eltölteni két teljes napot Gilberttel egy lakásban, amikor hét közben két mondatot is nehezükre esett beszélni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések