Boldogan éltek - 11. fejezet

Gilbert arra ébredt, hogy veszettül fáj a feje. Hunyorogva kinyitotta a szemét, majd gyorsan újra összezárta, amikor a függöny résein beszökő napfény az arcába tűzött. Le kellene szoknia arról, hogy hajnalig dolgozik! De valamivel muszáj elterelnie a figyelmét a szomszéd szobában alvó feleségéről, és a munka tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. Persze ez sem volt tökéletes, a vékony falon átszűrődtek a zajok. Gilbert minden este hallotta, ahogy Alinda léptei alatt megnyikordul a fapadló, ahogy a rugók panaszosan felnyögnek, amikor a nő ledől az ágyra. Nehezére esett nem elképzelnie Alindát ugyanabban a trikóban és nadrágban, amit első reggel viselt a fürdőszobai találkozásukkor. A vékony trikó nem sok mindent bízott a képzeletre, és Gilbert pontosan fel tudta idézni a nő keskeny vállát, apró mellét, és… Nem! Erre még csak gondolnia sem szabad!

Az éjjeli szekrényen lévő órára pillantott; elmúlt kilenc. Minden csendesnek tűnt, Alinda biztosan elment már, a barátnőjéhez, vagy valahova máshova. Egész héten alig volt itthon, hajnalban indult, és csak este ért haza. Biztosan nincsenek reggel nyolctól este nyolcig órái, inkább csak menekül a lakásból. Gilbert nem is hibáztatta érte, ő is furán érezné magát, ha be kellene költöznie egy idegen otthonába.

Feltápászkodott az ágyról, és a biztonság kedvéért magára kapott egy pólót. Milyen nevetséges! Fel kell öltöznie a saját lakásában ahhoz, hogy bekapjon egy fájdalomcsillapítót. De inkább megteszi, csak ne ismétlődjön mega múltkori fürdőszobai jelenet.

A konyhába indult, és alaposan meglepődött, amikor ott találta a feleségét az apró asztal mellett. Alinda egy regényt olvasott, a keze ügyében félig telt kávés bögre állt, kicsit távolabb egy üres tányér. Gilbertre kapta a tekintetét, és az arca egy szempillantás alatt porcelánfehérről rózsaszínre pirult.

‒ Öhm... én már megyek is vissza a szobámba. Csak nagyon belemerültem a történetbe... ‒ Becsukta a könyvet, és már emelkedett volna fel a székről, amikor Gilbert megállította.

‒ Maradjon nyugodtan, csak egy fájdalomcsillapítóért jöttem.

Gilbert a szekrényhez ment, és elővett az egyik fiókból egy levél aszpirint. Vizet töltött egy pohárba, és bekapott kettő tablettát, közben végig a hátán érezte Alinda pillantását. A nő vajon miért nem ment el? Gilbert meg mert volna esküdni rá, hogy egész nap nem fogja látni, és őszintén? Sokkal egyszerűbb lett volna úgy a dolga. Úgy tervezte, délelőtt dolgozik egy kicsit. Megjelent egy újabb kutatás a Klinefelter-szindrómáról, a tudósok talán végre rájöttek, miért egészül ki a férfi nemi kromoszóma egy nőivel, ami az első lépés lenne ahhoz, hogy meg tudják előzni. Lehetőleg még magzat korban. Délután el akarta olvasni azt a hosszú cikket a globális felmelegedés genetikai betegségekre gyakorolt hatásáról. De így, hogy Alinda itthon van, megint képtelen lesz figyelni. Egész héten ez volt. Egyik-másik bekezdést tízszer is el kellett olvasnia, de még akkor sem fogta fel az értelmét, mert azon merengett, mit csinálhat épp a felesége a szomszéd szobában. Mekkora egy patetikus barom! Olyan nőn jár az esze, aki kimenekül a helyiségből, amikor meglátja.

‒ Mije fáj? – hallatszott mögüle a halk kérdés, ami egészen meglepte.

Megfordult, és a felhúzott szemöldökkel pillantott Alindára. A nő arca még pirosabb volt, mint az előbb, zavar ült a tekintetében, és mindenhová nézett, csak rá nem.

‒ Bocsánat, csak... ‒ mormolta, de Gilbert félbeszakította.

‒ Csak a fejem fáj, Alinda.

‒ Ó... Akkor jó!

A nő a könyvre pillantott, ami még mindig az asztalon feküdt, aztán a bögréjére. Hirtelen felmarkolta, és nagy kortyokban megitta belőle a maradék kávét. Aztán felállt, és olyan óvatosan ment el Gilbert mellett a mosogatóhoz az üres pohárral és tányérral a kezében, mintha attól tartana, hogy a férje bármelyik pillanatban rátámadhatna. Gilbertet egyszerre dühítette és szórakoztatta a helyzet. Valamivel meg kellene nyugtatnia a nőt, de fogalma sem volt, mint mondhatna.

‒ Milyen programot tervezett mára? ‒ csúszott ki a száján, de nyomban meg is bánta. Bizonyára a kevés alvás, meg a fejfájás tehet arról, hogy képes ilyen idióta kérdést feltenni.

Alinda elmosta a poharát, közben óvatos pillantást vetett rá a válla fölött.

‒ Semmi különöset… Vagyis azt hiszem, elmegyek a British Múzeumba, az egyik órára kell vázlatot készíteni pár szoborról. Igaz, csak tanév végére, de nem árt, ha időben nekiállok.

Gilbert nézte, ahogy a nő elzárja a csapot, és a csöpögtetőre teszi az elmosott bögrét, aztán a tányért is. Minek mosogat kézzel, hisz ott van a mosogatógép!? A legújabb fajta, mindent megcsinál az ember helyett, csak az edényeket kell ki és be pakolni – ezt sajnos még mindig nem sikerült automatizálnia a mérnököknek.

‒ Akkor én megyek is – mormolta Alinda, miközben újra elment mellette. Úgy, mintha tojáshéjakon járkálna.

‒ Alinda! – szólt utána Gilbert, amikor a nő már majdnem kilépett a konyhából. ‒ Mikor ér haza? Rendelek ebédet, és magának is, ha gondolja.

A nő megtorpant, és visszafordult felé. Meglepett képet vágott.

‒ Délre hazaérek ‒ mondta, és tengerkék szemét egy hosszú pillanatig nem vette le Gilbertről. ‒ Köszönöm! – suttogta még, majd kilibbent a konyhából.

Gilbert hallgatta, ahogy végigmegy a folyosón, aztán eltűnik a szobájában, és nem tudta eldönteni, hogy hülyeséget csinált az imént, vagy sikerült megtennie az első lépést afelé, hogy békésen élhessenek egymás mellett.

Következő fejezet
Előző fejezet

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

A múlt bűnei

Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.)

Csontvázak a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.)

Mindegyik regény megrendelhető tőlem, akár csomagakcióban is:

Megyeri Judit - Jud Meyrin könyvrendelés

A többi regényem megtalálható a következő helyeken:

NewLine Kiadó

Libri - Megyeri Judit

Libri - Jud Meyrin

Bookline - Megyeri Judit

Bookline - Jud Meyrin

Líra - Megyeri Judit

Líra - Jud Meyrin

Book24 - Megyeri Judit

Book24 - Jud Meyrin

Álomgyár - Megyeri Judit

Álomgyár - Jud Meyrin