Az apró, camdeni
kávézóban alig lézengett valaki, amikor Gilbert belépett. Kért egy kávét a
fényes mahagóni pultnál, aztán leült a bejárattal szemközti asztalhoz. A csúf,
sötétzöld bőrfotel túl alacsony volt, ki kellett nyújtania a lábát, közben
türelmetlenül dobolt ujjával a poharán. Pedig ő érkezett előbb, nem a lány
késett, mégis elöntötte az ingerültség.
Úgy kellett ez a feleségkeresés, mint hátára
egy púp! Főleg most, hogy a rendőrség elvitte Appletonék teljes anyagát.
Állítólag csak az előírás miatt, de Gilbert sejtette, hogy valamit titkolnak.
Valami komolyat. Ettől pedig korábbi rossz érzése egyre nőtt.
Alig vette észre, hogy valaki megáll az asztal
előtt, csak a halk torokköszörülésre kapta fel a fejét. Pillantása egy
zöldeskék szempárral találkozott. Olyan színű, mint a trópusi tenger
napsütésben, gondolta, és nyomban meg is fedte magát. Nem azért vannak itt,
hogy a lány szemét bámulja!
– Alinda? – nyögte
ki.
– Igen, akkor maga
biztos Gilbert. – A lány feszes kis mosolyt küldött felé, és idegesen babrált a
kabátja ujjával.
– Foglaljon helyet
– mutatott Gilbert a szemközti székre sután. – Hozzak magának egy... kávét?
– Hagyja csak,
majd én! – felelte gyorsan Alinda, és eliszkolt az asztaltól.
Gilbert nézte, ahogy a pultossal beszél,
közben pillantása a lány szoknyájára és harisnyás lábára siklott. A francba!
Úgy kukkol, mint valami perverz vénember! Hisz Alinda majdnem húsz évvel
fiatalabb nála, a lánya lehetne, ráadásul művész. Mindenben az ellentéte. Ha
nem tudná, hogy a párkereső mátrix tökéletesen működik, azt hihetné, hogy
valami hiba történt. Pedig nem. Saját maga ellenőrizte le, legalább
féltucatszor.
A lány visszaért az asztalhoz, és kibújt a
kabátjából. Világoskék blúza rásimult kerek mellére, a vékony anyagon átütött a
fehérnemű csipkés mintája. Gilbertnek kényszerítenie kellett magát, hogy
elfordítsa a tekintetét. A szeme sarkából látta, hogy Alinda kihúzza a széket,
és leül az asztalhoz. Aztán kényelmetlen csend borult rájuk.
Kész csoda, hogy olyan sok párt sikerült
összehozniuk, hasított bele Gilbertbe a felismerés. Amilyen kellemetlen az első
találkozás, meglepő, hogy vannak olyanok, akik vállalkoznak a másodikra. Nagyot
nyelt, és újra a lányra pillantott. Alinda arca vöröslött, és úgy szorította a
kávés bögréjét, mintha az lenne az egyetlen ejtőernyő egy zuhanó repülőn.
– Sajnálom, én...
– mormolta a lány –, nem igazán tudom, mi a... teendő ilyenkor.
– Nincsen semmi
teendő, ezek a kezdeti találkozások arra szolgálnak, hogy a párok jobban
megismerjék egymást, és eldöntsék, valóban akarják-e a házasságkötést – tört
elő Gilbertből szóra pontosan ugyanaz a szöveg, amit a házassági rendelet
reklámanyagába írt.
Alinda homlokráncolva bámult rá.
– Bemagolta a
prospektust?
– Természetesen
nem, csak tájékozódtam egy kicsit.
Gilbertnek fogalma sem volt, miért nem árulja
el az igazságot. Hogy ez az egész házassági rendelet az ő fejéből pattant ki.
Talán attól tartott, hogy Alinda azonnal meggyűlöli. Még ha nem is a kora miatt,
bizonyára valamilyen kényszerből kezdett bele a párkeresésbe, legalábbis nem
úgy tűnt, mintha repesne az örömtől.
– Én valóban
akarom – szólalt meg Alinda váratlanul, és Gilbertnek vissza kellett kérdeznie,
mert azt hitte, rosszul hall.
– A házasságot? De
hát még alig beszélgettünk.
– Az nem számít.
Hisz a program szerint egymáshoz illünk, nem?
– De, igen...
– Akkor minek
vesztegetni az időt a találkozásokkal? Beszélgetni később is ráérünk. Ha
mindketten beleegyezünk, akkor előrébb lehet hozni az esküvő időpontját, igaz?
Gilbert nézte, ahogy Alinda lesüti a szemét,
és hosszan kortyol a bögréjéből. Vajon miért akar ennyire sietni a házassággal?
Talán egy rossz kapcsolatból menekül? Vagy el akar költözni a szüleitől?
Gilbert csak most döbbent rá, hogy semmit sem tud a lányról, még azt sem, hogy
hol lakik.
Az lenne a logikus, ha ragaszkodna a
rendeletben kikötött három találkozáshoz, de mindig is nehezére esett nemet
mondania a nőknek, amit a volt felesége alaposan ki is használt. Gilbert torkát
összeszorította a düh. Nem fogja hagyni, hogy még egy nő az orránál fogva
vezesse, ám ekkor Alinda rápillantott.
– Gilbert, kérem,
hozzuk előre az esküvő időpontját! – kérte halkan. Tengerszínű szeméből sütött
a néma könyörgés, és Gilbert azon kapta magát, hogy képtelen nemet mondani.
– Rendben –
biccentett, és nézte, ahogy Alinda apró, piros ajka mosolyba kunkorodik.
Végül is a lánynak igaza van, a mátrix
kijelöli az ideális partnert, nincs miért aggódnia. Ráér később kideríteni,
miért akar annyira sietni Alinda a házassággal.
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény megrendelhető tőlem, akár csomagakcióban is:
A többi regényem megtalálható a következő helyeken:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése