Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1) beleolvasó - 6. rész


Ben leült az íróasztala mögé, bekapcsolta a laptopot és átböngészett minden cikket, amit a gyilkosságról talált. Míg az előző esti rövid jelentés nem említett helyszínt, a vasárnap megjelenő írásokban egymás után tűnt fel az Ambrózia neve. Valaki még egy fényképet is készített a bejáratról, amin ott díszelgett a felirat, hogy aznap délelőtt a kávézó zárva tart.
Ben az órára pillantott. Elmúlt délután négy, talán ideje lenne egy újabb látogatást tennie az Ambróziában, hátha Flórát már kellően felbosszantották a firkászok ahhoz, hogy hajlandó legyen megfontolni az ajánlatát.
Negyedóra múlva be is lépett a kávézóba, ahol csak úgy nyüzsögtek az emberek. Az összes asztalnál ültek, és még a pultnál is sokan álltak. A levegőben kávéillat terjengett, a vendégek fojtott hangon diskuráltak, és időről időre a bokszok felé sandítottak. Valószínűleg kiszivárgott, hogy ott találták meg a holttestet.
Ben a zűrzavar ellenére egyből kiszúrta Flórát. A nő épp egy alaposan megpakolt tálcát vitt az egyik ablak melletti asztalhoz. Kicsit előrehajolt, miközben lerakta a poharakat, Ben tekintete pedig nyomban szűk, fekete nadrágba bújtatott fenekére siklott.
A francba, ezt nem kéne! – kapott észbe némi késéssel.
Gyorsan elfordult, aztán körbenézett az asztalok mellett ülő embereken, és megakadt a pillantása a megyei napilap bűnügyi tudósítóján. A nő előszeretettel festette a haját zavarba ejtően élénk színekre – most épp lilás árnyalatban pompázott –, így könnyű volt észrevenni a csődületben.
– Helló, Stella – ment oda az asztalához. – Nem bánod, ha leülök?
– Ben! – A nő felpillantott a laptopból, amin sebesen kopácsolt, és cseppet sem tűnt lelkesnek. – Te meg hogy kerülsz ide?
– Remek itt a kávé – mondta Ben, és nem törődve a nő hűvös pillantásával, leereszkedett a szomszédos székre.
– Tényleg az. – Stella ivott egy kortyot a bögréjéből, Ben pedig gyorsan kihasználta, hogy nem a készülő cikkére figyel.
– Azonosította már a rendőrség a halott fickót? – kérdezte.
– Úgy tudom, nem. De azt ne mondd, hogy megbíztak az üggyel! Tudod, hogy ez gyilkosság…
– Egyelőre csak csendes érdeklődő vagyok.
– Egyelőre?
Ben könnyedén megrántotta a vállát.
– Ki tudja, mit hoz a jövő, nem igaz?
– Szerintem nem akarsz te ebbe belekeveredni – mondta Stella nyomatékosan. – Hallottad, ki vezeti a nyomozást?
– Ki? – érdeklődött Ben, aztán leesett neki, kire is célozhat a nő. – Mondd, hogy nem Újvári!
– De bizony.
– A rohadt életbe!
– Jobb, ha meghúzod magad, Ben! – figyelmeztette Stella. – Tudod, hogy Újvári a múltkori eset óta azt lesi, mikor hibázol.
– Tisztában vagyok vele. De azért elmondhatnád, mit tudsz a kávéházi hulláról. Vedd szakmai kíváncsiságnak!
Stella lemondóan megcsóválta a fejét, aztán elmesélt mindent, amit a rendőrség elárult a sajtónak. Ben kevés új információt tudott meg: úgy tűnt, a zsaruk a szokásosnál is szűkszavúbbak. Vagy nincs is miről beszámolniuk.
– És mi a helyzet a késsel? Találtak rajta ujjlenyomatot? – kérdezte Ben. Minden, amit eddig megtudott a gyilkosságról, arra utalt, hogy hirtelen felindulásból követték el. A tettesen bizonyára nem volt kesztyű, és Ben abban is kételkedett, hogy letörölte volna a kés nyelét, miután beledöfte az áldozat mellkasába.
– Nem mondtak semmit, de szerintem azon a késen egy halom ujjlenyomat lehetett. A kávézóban dolgozóké, talán még pár vendégé is…
– Akár még az áldozat is megfoghatta, miután a tettes leszúrta.
– Igen. Szóval nem hinném, hogy az ujjlenyomatokkal bármit is tudnának kezdeni a zsaruk – vonta meg a vállát Stella, és újra belemélyedt a laptopba.
Ben töprengve nézett Flórára. Tisztán látszik, hogy a zsaruk alig haladtak a nyomozással, hátha a nő végre belátja, hogy igenis szüksége van egy magánnyomozó segítségére.

Tovább olvasom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések