Boldogan éltek - 21. fejezet


Gilbert hiába ment be korán az intézetbe, és zárkózott be az irodájába, alig félóra múlva türelmetlen kopogtatás dörrent az ajtaján. Jócskán a munkaidő kezdete előtt. Egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy úgy tesz, mintha nem lenne bent, de aztán győzött az udvariassága. Lekapcsolta a kijelzőt, amin Brian Sanderson anyagát nézegette, aztán mélyet sóhajtva az ajtóhoz ment, és kitárta.
A küszöbön Richard Hoggarth állt, és a szeme alatti árkokból ítélve nem sokat aludt az éjszaka. Összeszorított szájjal bemasírozott az irodába, aztán visszanézett, és az ajtóra biccentett.
– Azt csukja be! – vakkantotta. – Nem hiányzik, hogy bárki meghalljon minket.
Gilbert tette, amit a főnöke kért, aztán visszament az íróasztala mögé. Tulajdonképpen sejthette volna, hogy Hoggarth meg fog jelenni, bizonyára hozzá is eljutott Brian Sanderson halálhíre, sőt a mogorva ábrázatából ítélve valószínűleg már Grey nyomozóval is tárgyalt. Gilbert sok mindent megadott volna azért, hogy megússza ezt a beszélgetést. Ennek ellenére amikor Hoggarth leereszkedett a szemközti székre, ő is leült, de arra azért ügyelt, hogy ne látszódjon rajta az idegesség.
– Gondolom, Brian Sanderson miatt jött ilyen korán – jegyezte meg, mert jobbnak tűnt, ha azonnal belevág a kellemetlen témába.
– Pontosabban a halála miatt. És hogy megtudjam, a Népességfogyási Intézet vezetője mit keresett egy megölt férfi házánál. – Hoggarth hangja metszően éles volt, a szeméből pedig sütött a jeges düh. Gilbert csak most döbbent rá, hogy már emiatt az egyetlenegy ártalmatlan tett miatt is könnyedén elvesztheti a munkáját. A gondolattól összeszorult a gyomra.
– A feleség, Kerry Sanderson, a nejem barátnője – mondta alaposan megfontolva minden szavát. – Őt akartuk meglátogatni. Fogalmunk sem volt róla, hogy a férfit megölték.
– És arról sincs fogalmuk, hová tűnhetett a nő?
– Nincsen.
Hoggarth hitetlenkedve felhúzta a szemöldökét, aztán hátradőlt a székben, és karba fonta a kezét.
– Nem csak azért mondja ezt, mert védeni akarják?
– Természetesen nem. – Gilbert ügyelt rá, hogy a hangja higgadt és közömbös legyen. – Mindent elmondtunk Grey nyomozónak, amit tudtunk. Nem szeretnénk a kelleténél jobban belekeveredni.
Hoggarth pár másodpercig fürkészte az arcát, aztán lassan bólintott.
– A rendőrség a nőt gyanúsítja a férj megölésével. Már megint – morogta. – Még a látszatát is el kell kerülnünk annak, hogy magának bármi köze lehet ehhez az újabb szerencsétlen eseményhez. Anélkül is hatalmas a baj. A házassági törvény ellenzői rá fognak repülni a halálesetre, de ha rájönnek, hogy magának köze van a feltételezett gyilkoshoz, az kész katasztrófa lenne.
– Talán a rendőrség téved, és nem a nő a gyilkos – kockáztatta meg Gilbert.
– Én is szeretném azt hinni, hogy a fickót egy kósza rabló ölte meg, de ez nem túl valószínű.
– Talán nem ismerünk még minden tényt...
– Azt mondtam, ne keveredjen bele! – kiabálta Hoggarth, aztán előredőlt, csontos kezével megragadta az íróasztal szélét, és valamivel halkabban folytatta. – Inkább azzal foglalkozzon, hogy összeszedi az összes anyagot Sandersonékról, és elküldi a rendőrségnek. Utána pedig írjon egy közleményt, és minden felelősséget hárítson el az intézetről.
– Hogyan...? – akarta kérdezni Gilbert, Hoggarth azonban ezúttal is félbeszakította.
– Nem érdekel hogyan! Csak magyarázza meg, hogy ami történt, nem a mi felelősségünk. És innentől kezdve ismételjenek rá minden jelentkezőnél a pszichológiai tesztekre. Azt akarom, hogy minden átkozott pszichopatát kiszűrjünk! Plusz be kell hívni az összes párt, akik az elmúlt két-három hónapban házasodtak, és leellenőrizni, hogy minden rendben megy-e közöttük. Ha kell, felveszünk újabb embereket, nem érdekel, mennyit. A lényeg, hogy még egyszer ilyen nem fordulhat elő!
– Értettem – préselte ki magából Gilbert a szót, de Hoggarth azonnal rácsattant.
– Szerintem nem értette, Barlow! Még egy haláleset, vagy bármi más probléma, és az én karrieremnek annyi. De előtte még teszek róla, hogy maga repüljön az intézetből, és sehol se kapjon munkát az egész Egyedült Királyságban!
Gilbert gyomra ezúttal fájdalmas görcsbe rándult. Nem mondott semmit, csak nézte, ahogy Hoggarth felpattan a székből, biccent egyet, aztán kiviharzik az irodájából. Amikor a főnöke mögött becsapódott az ajtó, legszívesebben rávágott volna az íróasztalra, de persze nem tette. Hangosan felsóhajtott, bekapcsolta a kijelzőt, és tovább folytatta Brian Sanderson anyagának aprólékos vizsgálatát. Azt mondta Alindának, hogy segít. Az ígéretét pedig nem szándékozott megszegni, még akkor sem, ha emiatt még nagyobb kutyaszorítóba kerül. A torkán képződött csomó azonban nem akart eltűnni, hiába mélyedt bele a jelentésekbe és a vizsgálatok eredményeibe.
Az egész nap így telt. Átküldött minden anyagot Grey nyomozónak, megírta a közleményt arra hivatkozva benne, hogy a házasság pillanatában mindent rendben találtak, a későbbi körülményekre azonban nincsen ráhatásuk. Ő maga is álságosnak érezte ezt a szöveget, de igyekezett nem törődni vele. Tette a dolgát, próbálta minimalizálni a károkat, közben észrevétlenül igyekezett minél több információt megtudnia Brian Sandersonról. Ha tényleg erőszakos hajlamú volt a fickó, vagy valakivel esetleg összekülönbözött a halála előtt, annak valahol lesz nyoma, csak meg kell találnia. Késődélután még Grey nyomozót is felhívta. Úgy tett, mintha általánosságban érdeklődne a nyomozás felől, csak amiatt, hogy tudja, az intézet mit nyilatkozzon, ha a sajtó megneszeli a hírt, de igazából arra volt kíváncsi, Sandersonnak utánanéztek-e. Ám úgy tűnt, Grey kizárólag Kerry Sanderson megtalálására koncentrál.
Kint sötétedett és az eső is szemerkélni kezdett, amikor Gilbert feszülten az idegességtől elindult hazafelé. Beült egy taxiba, az ablakon egyre sűrűbb csíkokban lefolyó esőcseppeket bámulta, és próbált rájönni, hogyan tudná tisztára mosni úgy Alinda barátnőjét, hogy közben ne keverje még nagyobb bajba magát, de tudta, hogy ez szinte lehetetlen. Mégis meg fogja próbálni. Különben nem bírna Alinda szemébe nézni.
Még akkor is a lehetőségeit fontolgatta, amikor kiszállt a taxiból, és felsietett a lépcsőn a lakásába. Arra számított, hogy Alinda már otthon lesz ilyen későn, de a nő nem volt sehol. Gilbert ettől csak még dühösebb lett. Biztosra vette, hogy Alinda a kérésre ellenére a barátnője keresésére indult. Már vette elő a mobilját, hogy felhívja a nőt, ám ekkor nyílt az ajtó, és Alinda lépett be rajta.
– Hol a fenében volt? – fordult felé Gilbert dühösen, de aztán nyomban a torkára forrt minden további szemrehányás.
Alinda szemében könnyek csillogtak, a szája remegett, Gilbert dühe pedig egyetlen pillanat alatt semmivé foszlott. Odalépett a nőhöz, és magához ölelte. Ezer kérdés merült fel benne, de egyiket sem tette fel, csak végigsimított Alinda hátán, és beszívta az illatát. A gyomrát ezúttal teljesen más szorította össze. Vágy. De ez sem volt kevésbé fájdalmas. Ráadásul erre most nincsen idejük.
Elhúzódott Alindától, és lenézett könnyáztatta arcára. Rá akart kérdezni arra, mi történt, hol járt, el akarta mondani neki, mennyivel rosszabb a helyzet, mint tegnap, és mennyire ügyelniük kell nem csak minden tettükre, de még arra is, mit mondanak, ám nem jöttek a szájára a szavak. Alinda ajkát bámulta. Valami eszeveszetten vonzotta ehhez a nőhöz, és a mai nap után már nem volt ereje ellenállni neki.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések