Boldogan éltek - 25. fejezet


Gilbert nem tudta eldönteni, jó jel-e, hogy Grey nem citálta be őket a rendőrségre, hanem felajánlotta, hogy idejön a lakásukra. Talán mégsem olyan rossz a helyzetük, mint azt a korábbi telefonbeszélgetésükből gondolta. Aztán a nyomozó megérkezett, kurtán köszöntötte őket, és alaposan körülnézett, miközben bementek a nappaliba. Gilbert azonnal megértette, miért jött ide a férfi. Meg akart győződni róla, hogy nem itt rejtegetik Kerryt. Ettől a felfedezéstől Gilbert mellkasa összeszorult. Valószínűleg még annál is nagyobb bajban vannak, mint azt korábban sejtette.
– Hozhatok egy kávét, Grey nyomozó? Vagy esetleg valami mást? – kérdezte Alinda kicsit elfúló hangon.
Ugyanannyira aggódhatott, mint ő, de a félelmét egy mosoly és a kedvessége mögé rejtette. Gilbert csodálta a lélekjelenlétéért. A barátnőjét gyilkossággal vádolják, immár kettővel is, miközben ő egy idegen férfi feleségeként próbál boldogulni, de egyetlen pillanatra sem omlott össze, nem adta fel. Bármennyire is fiatal volt, és bármennyire is törékenynek tűnt, Alindát kemény fából faragták, Gilbert pedig ezt túlságosan is vonzónak találta. Egy pillanatra a nő tengerkék szemébe nézett, aztán vissza Greyre.
– Amíg Alinda kávét készít, én elmondhatom magának, mi történt Windsorban – ajánlotta, hátha így meg tudja kímélni a nőt legalább a beszélgetés egy részétől, de Grey megrázta a fejét.
– Maradjanak mindketten – intett a kanapéra, mint ha ő lenne otthon, aztán leereszkedett a szemközti fotelbe. Gilbert nyelt egyet, és leült, Alinda pedig követte a példáját. – Miért mentek Windsorba?
Csak egy egyszerű kérdés volt, három szó, de Grey enyhén fenyegető hangsúlya miatt Gilbert torkába epe tolult. Tudta, hogy a nyomozó nem kedveli. Sem őt, sem azt, amit csinál. Azt is tudta, hogy már a legelső halálesetnél őt tartotta felelősnek, és talán így is volt, talán tényleg ő volt a felelős azért, ami történt, de attól még pontosan látta, hogy Greynek ez mennyire kapóra jön. Rá akarja húzni a vizes lepedőt, ez egyértelműbb volt, mint valaha.
– A feleségemnek eszébe jutott, hogy Kerry talán Windsorban van, mert gyakran mentek oda kirándulni, és mindig ugyanabban a motelben szálltak meg. Meg akartuk nézni, hogy tényleg így van-e – közölte a nyomozóval.
– Nem kellett volna odamenniük, Dr. Barlow – válaszolta Grey jeges hangon. – A rendőrség dolga megkeresni Mrs. Sandersont. A maguk dolga pedig csupán annyi lett volna, hogy értesítik a rendőrséget a lehetséges búvóhelyéről azonnal, ahogy az eszükbe jutott.
– Attól tartottunk – szólt közbe Alinda –, hogy ha a rendőrség megjelenik, akkor elmenekül.
– Így is elmenekült.
– De ezt nem tudhattuk előre. Jó ötletnek tűnt, ha én megyek oda, és meggyőzöm, hogy jelentkezzen önként maguknál. Gilbert próbált lebeszélni, de én nem hagytam magam. Szóval bármivel is vádol minket, kizárólag én vagyok a hibás. – Alinda konokul felszegte az állát, úgy nézett Grey apró egérszemébe, Gilbert mellkasát pedig elöntötte a melegség. A nő próbálja magára vállalni a felelősséget, próbálja megvédeni. De persze nem hagyhatta ezt.
– Közösen döntöttünk arról, hogy odamegyünk – fordult Greyhez, közben magán érezte a felesége helytelenítő pillantását. – Úgy terveztük, hogy ha megtaláljuk Kerryt, egyenesen a rendőrségre megyünk vele együtt. – Olyan könnyedén jött a szájára a hazugság, hogy ő maga is meglepődött rajta.
– De azt mégsem mondták el, hogy abban a motelben szállt meg Mrs. Sanderson – emlékeztette őket Grey.
– Mert próbáltuk kitalálni, hová mehetett onnan – felelte Gilbert, bár biztos volt benne, hogy a nyomozó egyetlen szavukat sem hiszi el.
– És sikerült kitalálni?
– Nem.
– Mrs. Sandersont kétszeres gyilkossággal vádolják – nézett Gray először Alindára, aztán rá. – Könnyedén magukra is rátámadhat, ezt pedig egyikünk sem akarja, nem igaz?
Gilbert hátán végigfutott a jeges borzongás. Vajon jól érezte, mit akar sugallani ezzel a nyomozó?
– Amikor mi a motelben jártunk – nézett egyenesen a férfi szemébe –, a recepciós még életben volt, Kerry viszont már elment. Kérdeztük Kerryről azt a férfit, de semmit sem tudott azon kívül, hogy melyik szobában szállt meg. Ami nyilvánvalóan egyáltalán nem hasznos információ, ha Kerry már nincs ott. Nem vagyok ugyan nyomozó, de azt még én is tudom, hogy Kerrynek nem volt semmi oka arra, hogy visszamenjen és megölje a recepcióst.
– Jól látja, valóban nem nyomozó – mordult fel Grey, és ettől Gilbertet azonnal elöntötte az indulat.
– Azért remélem, a rendőrség azt a lehetőséget is számításba veszi, hogy nem Kerry a gyilkos. Mert tudtommal ez a munkájuk, minden lehetőséget figyelembe venni – csúsztak ki a száján a szavak, és azonnal tudta, hogy túlzásba esett.
Grey arca egyetlen pillanat alatt téglavörös színt vett fel.
– Vigyázzon, mint mondd, Dr. Barlow! – sziszegte, aztán felpattant a fotelből. – Egyelőre végeztünk. De nehogy azt higgyék, hogy ennyivel megúszták! – vetett még rájuk egy fenyegető pillantást, aztán kimasírozott a lakásból.
Az ajtó nagy dörrenéssel csapódott be mögötte. Alinda összerezzen a zajra, aztán felé fordult.
– Minek szegültél ellent neki nyíltan? – kérdezte olyan halkan, mintha attól tartana, hogy Grey az ajtó túloldalán hallgatózik.
– Elvesztettem a fejemet – mormogta Gilbert. Alinda közelebb csúszott hozzá.
– Azt észrevettem...
– Grey burkoltan megfenyegetett minket azzal, hogy nekünk is bajunk eshet, azt is észrevetted? – villantotta rá Gilbert a tekintetét a nőre.
– Nem biztos, hogy úgy gondolta.
– Szerintem pedig igen. Grey a kezdetektől utálja, amit csinálok. Eddig elkönyveltem annak, hogy ellenzi a házassági törvényt. Nem ő lenne az egyetlen – nézett Alindára. – De most már kezdem azt hinni, hogy ennél személyesebbek az indokai.
– De ő túl idős, kívül esik a korhatáron.
– Akkor talán valamelyik családtagja miatt, vagy nem tudom, de az biztos, hogy nem egyszerű ellenérzésről van szó.
– Tehát nem elég, hogy nem találjuk Kerryt, még a nyomozó is ránk szállt – mormolta Alinda. – Mihez kezdünk most?
Gilbert kétségbeesetten el akarta űzni a nő hangjából az ijedtséget, kétségbeesetten meg akarta oldani minden problémáját. És azt akarta, hogy Alindának ne kelljen soha semmitől sem félnie. Annyira erősen akarta, hogy egészen letaglózta ez az érzés.
– Kitalálunk valamit – ígérte, és tudta, hogy tényleg nem fog nyugodni addig, amíg nem talál valamilyen megoldást. Amíg el nem éri, hogy Alindának ne kelljen semmiért se aggódnia. Se a barátnőjéért, se saját magáért. Akkor is, ha ez azt jelenti, hogy búcsút inthet a karrierjének. Fogalma sem volt, hogy jutott el idáig...
Alinda tengerzöld szemében felvillant valami, talán hála, talán ennél több, Gilbert nem tudta eldönteni, csak abban volt biztos, hogy a nő megértette azt is, amit nem mondott ki.
– Csak olyat találjunk ki, ami nem árt neked. Mert azt nem bírnám elviselni, hogy bajod legyen ebből – suttogta Alinda, Gilbert szíve pedig felemelegedett a szavaitól.
Gondolkodás nélkül hajolt oda a nőhöz, gondolkodás nélkül simította rá a tenyerét az arcára, aztán megcsókolta, mert ha nem teszi meg, az olyan lett volna, mintha nem vesz levegőt. Ebben a pillanatban kétségbeesetten vágyott Alindára. Nem foglalkozott azzal, hogy a nő talán nem vágyik ugyanennyire rá, se azzal, hogy mennyire bizonytalan a jövőjük, gondolkodás nélkül veszett el a csókjukban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések