Boldogan éltek - 26. fejezet


Ez a csók más volt, mint a korábbiak. Fullasztóbb, mélyebb. Gilbert úgy falta a száját, mintha ő lenne az első falat étel egy hosszú böjt után, és Alinda cseppfolyóssá olvadt a karjaiban. Még sohasem tapasztalt ilyesmit. A smárolás a szomszéd fiúval gimis korában, és az a néhány randija az egyetem alatt, amit egy kezén össze tudott számolni, mind játéknak, könnyed szórakozásnak tűntek emellett. Ahogy Gilbert csókolta, az a húsáig hatolt, megrengette az egész világát.
Valaki felnyögött, és Alinda némi késéssel döbbent rá, hogy ő volt az, az ő torkáról szökött fel az a szokatlan hang, amit korábban még sosem hallatott, ebben biztos volt. Gilbert a derekára szorította a kezét, és egyetlen mozdulattal az ölébe húzta. Közben egy pillanatra sem szakadt el a szájától. Alinda combja kétoldalt a férfiéhez simult, kezével a vállába markolt. A fülében dübörgő pulzusa dobpergésnek hatott, és elnyomott minden más zajt. Csak a kanapé tűnt valósnak az egész külvilágból. És Gilbert. A bőre, ahol a férfi megérintette, lángolt, a teste többi része pedig lúdbőrözött, arra várva, hogy Gilbert ujjai rájuk is sort kerítsenek.
Aztán a férfi a mellére simította a kezét, és Alinda meglepetten ledermedt. Csak egyetlen pillanatra, de Gilbert észrevette, és azonnal elhúzódott.
– Sajnálom – nyögte ki. – Nem akartalak lerohanni.
A férfi mellkasa le-fel hullámzott a tenyere alatt, Alinda pedig úgy érezte, mintha a buborék, ami egészen eddig körülvette őket, kipukkant volna, és lassan beszivárog minden, amiről, hacsak néhány pillanatra is, de sikerült elfeledkeznie. Alig tudott megszólalni.
– Nem kell bocsánatot kérni, én csak... meglepődtem, mert... – Érezte, hogy az arca elvörösödik. De bármennyire is nehezére esik, muszáj elmondania. – Szóval én még nem...
Nem kellett befejeznie a mondatot. Látta Gilbert tekintetében a felismerést, és azt is látta, ahogy az arca megfeszül.
– Istenem, Alinda, nem tudtam – hebegte. – Ha tudom, akkor főleg nem rontok rád így.
Megfogta a derekát ugyanúgy, mint néhány perccel korábban, és könnyedén visszaültette maga mellé a kanapéra, mintha csak egy játékbaba lenne, aztán vett néhány mély lélegzetet. Alinda észrevette a dudort a nadrágján, és ugyan nem volt tapasztalt, de azt azért pontosan tudta, mit jelent, és ettől újabb melegséghullám cikázott végig a testén.
– Nem zavart, hogy rám rontottál – mondta csendesen, mire Gilbert felé kapta a tekintetét. – Csak meglepődtem, ennyi.
Gilbert bólintott, de nem ölelte magához újra, Alindának pedig nehezére esett elrejtenie a csalódottságát. Mert bármennyire is letaglózta mindaz, ami az elmúlt néhány percben történt, most mégis azt kívánta, bár Gilbert ne hagyta volna abba azt, amit vele művelt. Kétségbeesetten meg akarta ezt mondani a férfinak, de nem találta a szavakat.
– Az lesz a legjobb, ha a barátnőd megtalálására koncentrálunk – jelentette ki a férfi, aztán felállt a kanapéról, és az íróasztalhoz vonult. Merev vállakkal ereszkedett le a székre, és a válla felett pillantott hátra Alindára, azt is csak egyetlen pillanatra. – Vegyük végig újra, hová mehetett.
Alinda reszkető kézzel simította hátra a haját, ami még kusza volt a korábbi ölelkezésüktől.
– A szüleihez – mondta. Kerry szoros kapcsolatban állt az anyjával és az apjával, azután is, hogy elköltözött tőlük. Alinda mindig is irigyelte ezért. – De náluk nincs, már beszéltem velük.
– A windsori eset után sem mehetett hozzájuk? Azóta beszéltél velük?
– Nem, azóta nem.
– Akkor talán érdemes lenne.
Alinda bólintott. Örült, hogy elfoglalhatja magát valamivel. Felállt a kanapéról, előszedte a mobiltelefonját a táskájából, és már hívta is Kerry szüleinek otthoni számát. A telefon néhányszor kicsengett, és Alinda már azt hitte, hogy senki sem fogja felvenni, amikor végül kurtán beleszólt egy hang.
– Igen?
– Sebastian, te vagy az? – szaladt ráncokba Alinda homloka, amikor felismerte Kerry bátyjának a hangját. A férfi sem lakott már a szüleinél, az utazási irodájától nem messze bérelt egy lakást, amit Briannel közösen indított. Vajon Brian halála után mi lesz a közös vállalkozásukkal? Alinda ebbe még bele sem gondolt. És vajon mit keres Sebastian a szüleinél péntek délután? Alindán nyomban eluralkodott a balsejtelem. – Minden rendben van? Hallottatok valamit Kerryről?
A szeme sarkából látta, hogy Gilbert felkapja a fejét a hangjából kicsendülő enyhe pánikra, és felé fordul.
– Nincs semmi gond – nyugtatta meg Sebastian. – Legalábbis semmi újabb. Csak átugrottam anyámékhoz, mert még mindig abban reménykedem, hogy felbukkan Kerry. De nem járt azóta se náluk. Mi a fene lehet vele, Alinda? – kiáltott fel kétségbeesetten, és talán egy kicsit dühösen is.
– Bárcsak tudnám – mormolta Alinda.
– Annyira nem vall rá, hogy hagyja, hogy aggódjunk miatta. Attól tartok, hogy... – Sebastian hangja elfúlt.
– Mitől? – kérdezett rá Alinda, amikor már úgy tűnt, hogy a férfi nem akarja folytatni.
Sebastian egy hosszú pillanatig habozott, mintha nem tudná, hogy elmondja-e, amire gondolt, aztán olyan hangosan nyelt, hogy azt Alinda még a telefonon keresztül is hallotta.
– Attól tartok, hogy baja esett...
– Nem! – szisszent fel Alinda, és önkéntelenül is belemarkolt a kanapé háttámlájába, miközben egy rémisztő lehetőség kezdett körvonalazódni a fejében. Mi van, ha az a valaki, aki leszúrta Briant és a recepcióst, elkapta Kerryt is? A félelem jeges patakként áradt szét a tagjaiban, és teljesen lebénította. – Kerry jól van – hadarta a telefonba, önmagát is győzködve –, csak meg kell találnunk.
– Én is azt akarom, hogy így legyen – hallatszott Sebastian hangja a vonalból –, de fel kell készülnünk a másik lehetőségre is.
– Nem! – ismételte Alinda, mert nem volt hajlandó számolni ezzel, még csak lehetőségként sem. – Inkább arra koncentráljunk, hol lehet Kerry. Nem jutott eszedbe azóta valami?
– Biztos voltam benne, hogy vagy idejönne, vagy hozzád. Nem keresett téged? Se emailben, se üzenetben? Nem lehet, hogy a nagy kavarodásban észre sem vetted?
– Nem, biztosan nem keresett – felelte Alinda, és nem is értette, hogy feltételezheti Sebastian azt, hogy nem figyeli az üzeneteit és az emailjeit egy ilyen helyzetben. Biztosan csak a feszültség az oka. Mindannyiuk idegei cafatokban lógnak már.
– Ha mégis keresne, ugye szólsz? – csikordult meg Sebastian hangja, Alinda pedig azonnal megnyugtatta.
– Hát persze. És te is szólj, ha hallasz róla.
Abban a pillanatban, hogy lerakta a telefont, szurkálni kezdték a szemét a könnyek. Gilbert, mintha megérezte volna, azonnal ott termett mellette. Rásimította a tenyerét a kezére, amivel még mindig a kanapé háttámláját markolta. Alinda felnézett a férfira, és érezte, hogy hiába próbálja visszapislogni, a szeméből kicsordul egy könnycsepp. Gilbert gyengéden letörölte a mutatóujjával, aztán megkérdezte:
– Mi történt?
– Sebastian volt az... Kerry bátyja – válaszolta Alinda akadozva. – Azt mondta, hogy számolnunk kell azzal a lehetőséggel is, hogy Kerrynek talán baja esett, azért nem jelentkezett.
– Amikor bejelentkezett a windsori motelbe, még nem volt semmi baja.
– De mi van, ha utána...? Ha az, aki leszúrta recepcióst, őt is bántotta?
Alinda arcán újabb könnycsepp folyt végig, majd még egy. Gilbert felsóhajtott, és szó nélkül magához ölelte. Lassú mozdulatokkal simogatta a hátát, Alinda pedig tudta, hogy a férfi, bár nem mondja ki, egyetért Sebastiannal, ő azonban képtelen volt elfogadni, hogy Kerry megsérülhetett. Vagy még rosszabb... Az elméje egyszerűen kizárta ezt a lehetőséget. Csak meg kell találniuk, mantrázta magának, utána minden rendben lesz. Egyszerűen muszáj volt hinnie ebben. Muszáj, hogy minden rendben legyen, mert el sem tudta képzelni az életet Kerry nélkül.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések