Boldogan éltek - 28. fejezet

 

A művészettörténet tanszéken valóban hatalmas rendetlenség uralkodott. A polcokon hanyagul tornyosultak a könyvek, a szekrényekben pedig az a néhány akta, amiket nyomtatottan tároltak. Mintha valaki direkt felfordulást akart volna csinálni.
Alindának ráment két órája, hogy mindent visszarendezzen a helyére, aztán leült a számítógép elé, mert sejtette, hogy az elektronikus dokumentumokkal is lesz munkája. És valóban, a korábban szépen felépített nyilvántartást a tananyagokról, a hallgatók munkáiról, az értékelésekről csak felületesen követték. Az újabb dokumentumokat leginkább ömlesztve mentették le.
Alinda nekiállt, hogy átpakolja őket a helyükre, a monoton munka közben a gondolatai szabadon szárnyaltak. Aznap reggel hatkor felébredt, és Gilbertnek csak a hűlt helyét találta, ami szokatlanul rosszul eset neki. Úgy érezte, a férfi előle menekült be a munkahelyére. Előző este, miután megvigasztalta, végig tartotta a két lépés távolságot, Alinda pedig tudta, hogy örülnie kellene neki, amiért a férje időt akar adni. Nem minden férfi lenne ilyen türelmes. De mi van, ha ő nem akar időt? Az a néhány perc, amíg előző nap a kanapén csókolóztak, kimosott a fejéből minden gondot, minden aggodalmat. És annyira görcsösen vágyott újra erre! Hogy legalább egy kis ideig ne kelljen arra gondolnia, mi lehet Kerryvel. Ne kelljen arra gondolnia, mi lesz vele, mi lesz velük. Ettől aztán nyomban bűntudata támadt. Nem magára kellene összpontosítania, hanem Kerryre. Azon kellene töprengenie, hol lehet a barátnője.
Felkapta a mobiltelefonját, és tárcsázta Kerry számát. Inkább már csak megszokásból, hisz a telefon napok óta ki volt kapcsolva. Most is azonnal hangpostára ment a hívása. Hagyott egy újabb üzenetet. Már megszámolni sem tudta, hányadikat ezen a héten.
Cipőtalpak szapora kopogása szakította félbe a gondolatait. Épp akkor nézett fel a telefonjából, amikor Landon professzor belépett az ajtón. Az öltözete jóval lazább volt, mint a tanítási napokon. Egy farmert és egy világos pulóvert viselt, a karjáról vajszínű ballonkabát lógott. Még az ősz szállakkal tarkított barna haját sem fogta össze, hanem hagyta, hogy szabadon omoljon a vállára. Mosolyogva ment oda az asztalhoz, és letett Alinda elé egy papírpoharat.
– Hoztam magának is kávét. A kupiból ítélve, amit a korábbi adminisztrátor hagyott, sejtettem, hogy jól fog jönni.
– Köszönöm – viszonozta Alinda a professzorasszony mosolyát, és azonnal belekortyolt a kávéba. Tényleg jól jött, de nem amiatt, amit Landon gondolt. Reggel, miután felfedezte Gilbert üzenetét, ahhoz sem volt kedve, hogy kávét főzzön, csak bekapott egy kekszet, hogy ne legyen teljesen üres a gyomra, aztán gyorsan felöltözött, és bejött az egyetemre. – Hogyhogy dolgozik a hétvégén? – kérdezte az asszonytól, félresöpörve a Gilberttel kapcsolatos aggodalmait.
– Csak van pár elintéznivalóm – biccentett Landon az irodája felé. – Utána beszélhetnénk a tanársegédi feladatokról.
– Rendben.
Landon professzor újra biccentett, aztán pillantása a kezére vándorolt, Alinda pedig pontosan tudta, melyik pillanatban vette észre a gyűrűt az ujján. A nő mintha egy pillanatra teljesen mozdulatlanná dermedt volna. Jó néhány másodpercig a gyűrűre meredt, aztán újra a szemébe nézett. Az arca már nem volt mosolygós, valami korábban nem látott keserűség villant fel a szemében.
– Férjhez ment – állapította meg hűvösen. – A házassági rendelet...?
– Igen – felelte Alinda, mielőtt a professzor végigmondhatta volna a kérdést.
– De hát miért? Még nem töltötte be a huszonötöt. Nem lett volna kötelező jelentkeznie.
– Előbb-utóbb kötelező lett volna – vonta meg Alinda a vállát, mert képtelen volt bevallani, hogy a szörnyű anyagi helyzete miatt tette. Még mindig szégyellte, hogy ez az oka annak, hogy megismerte Gilbertet, és talán az élete végig szégyellni fogja. És ezen a tanársegédi fizetése sem változtatott.
– Butaságot csinált – jelentette ki Landon szokatlanul nyersen. – Az is lehet, hogy mire betöltötte volna a huszonötöt, az a nevetséges házassági rendelet már rég a múlté lett volna.
Alinda a nőre nézett. Azt eddig is sejtette, hogy nincs oda a rendeletért, de ilyen nyíltan sosem mondta ki a véleményét. Nem is volt szerencsés ilyen nyíltan hangoztatni. Alinda a félig nyitott ajtó felé nézett, hogy járkál-e valaki a folyosón, de az szerencsére üres volt.
– Nem hallottam, hogy el akarnák törölni – halkította le azért a hangját.
– Még nem – felelte a professzor, kihangsúlyozva az első szót.
– Hogy érti ezt?
– Úgy, hogy nem lesz ez mindig így. Vannak, akik gondoskodnak erről. Akik mindent megtesznek a cél érdekében. De idővel majd maga is meg fogja látni – felelte Landon rejtélyesen. – Szóljon, ha végzett, utána beszélünk – tette hozzá, aztán eltűnt az irodájában, ami a külső szobából nyílt.
 Alinda nézte, ahogy becsukja maga után az ajtót, és az utolsó szavakon gondolkozott. Vajon mire célzott a nő? Gilbert nem mondta, hogy a rendeletet el akarják törölni, pedig ő nyilván tudna róla. Hacsak nem őt megkerülve szeretnék elintézni...
Később, miközben a professzorasszonyt hallgatta a tanársegédi feladatairól, újból és újból eszébe jutott Landon korábbi megjegyzése, de nem mert kérdezősködni. Amikor végeztek, szó nélkül ment haza. Közben azon gondolkozott, mit szólna a professzor, ha megtudná, hogy a férje az, aki megalkotta a házassági rendeletet. Biztos nem lenne túl jó véleménnyel róla azok után, talán még ki is rúgná.
Gilbert nem volt otthon, amikor hazaért. Alinda reggeli rosszérzése ettől csak tovább mélyült. Kedvtelenül készített magának egy szendvicset, és miközben oda sem figyelve megette, gondolatban még egyszer végigment minden lehetséges helyen, ahová Kerry elbújhatott, ám semmi új nem jutott az eszébe.
Frusztráltan mosta el a tányérját, közben azon gondolkozott, mit tudna még tenni, amikor meghallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Megtörölte a kezét, és az előszobába sietett. Gilbert épp a kabátjából bújt ki, az arca merev volt, barna szeméből pedig ezúttal nem melegség sütött, mint az utóbbi időben mindig, amikor ránézett, hanem valami teljesen más. Talán düh?
– Mi történt? – kockáztatta meg a kérdést Alinda, a gyomra összeszorult a balsejtelemtől.
Gilbert felakasztotta a kabátját, bement a konyhába, és leroskadt az egyik székre. Rákönyökölt az asztalra, és két kézzel túrt bele a hajába. Alinda csak most jött rá, hogy nem dühös, sokkal inkább megtört. Fájt így látni.
– Kérlek, mondd el, Gilbert, mert aggódom – szólalt meg Alinda. Ő is leült a férfi mellé, és a karjára fektette a kezét.
Gilbert felpillantott rá, aztán lassan kifújta a levegőt.
– Ma felkerestem Robert Hill nővérét. Ő...
– Tudom – szakította félbe Alinda. – Öngyilkos lett.
– Igen. Beleugrott a Temzébe itt Londonban, és csak valahol Dartfordnál vetette partra a folyó a testét. Vagyis amit a halak hagytak belőle – közölte Gilbert rekedtes hangon.
Alinda gyomra felkavarodott, és azonnal megbánta, hogy az előbb megette azt a szendvicset.
– Miért kerested meg a nővérét? – kérdezte, amikor újra meg tudott szólalni.
Gilbert égő tekintettel nézett rá.
– Mert képtelen vagyok elhinni, hogy nem vettük észre, hogy... hogy valami nincs rendben velük. És igazam volt, Alinda! Hill a házasságkötése előtt egy évvel szanatóriumban volt idegösszeroppanás miatt. Az orvosa súlyos depressziót állapított meg nála. És ebből semmi sem szerepel a mi jelentésünkben. Semmi!
– Az hogy lehet?
– Nem tudom, annyi biztos, hogy a nővére szerint Robert Hill beszélt a szanatóriumi tartózkodásáról a pszichológiai felmérésünkön. De aztán ez mégsem került bele az anyagába. Csak arra tudok gondolni, hogy a pszichológus direkt nem tette bele.
– De miért? Hiszen ezzel a saját munkáját tette tönkre.
– Én sem értem, Alinda. – Gilbert egy pillanatra lehunyta a szemét. 
Alinda a férfira bámult, közben eszébe jutott az, amit Landon professzor mondott aznap délelőtt, és körvonalazódni kezdett a fejében egy gondolat. Egy nagyon ijesztő gondolat...
– Lehet, hogy sejtem, mi történt – motyogta elszörnyedve. – Szerintem valakik szabotálni akarják a házastárskereső programot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések