Boldogan éltek - Epilógus


7 hónappal később

A tenger a kék ezerféle árnyalatában ragyogott, az égen csak néhány apró, dundi bárányfelhő úszkált. Gyönyörű nap volt, pedig már jócskán benne jártak az októberben, de itt, Vernazzában úgy tűnt, mintha még mindig nyár lenne. Alinda a vászonra nézett. Minden erőlködése ellenére képtelen volt visszaadni azt a csodát, ami a szeme elé tárult, de egy cseppet sem bánta. Hisz már maga a próbálkozás is örömmel töltötte el.
Egy hónapja költöztek ide, Olaszországba, a Cinque Terre egyik kis falujába. Alinda a mai napig képtelen volt elhinni, hogy tényleg itt vannak.
A házassági törvény bukása nagy vihart kavart. Gilbertet a közvélemény egy emberként gyűlölte, miután nyilvánosságra kerültek a szabotázsok részletei. Minden újság azt harsogta, hogy rá kellett volna jönnie, tennie kellett volna valamit, és Alinda tudta, hogy a férfi magában ugyanezt gondolta. Borzalmas hónapok voltak, és akadtak pillanatok, amikor Alinda azt hitte, hogy tévedett ott a Gade folyó partján, és nem fogják átvészelni, hiába vannak együtt.
Aztán valahogy mégis vége lett, bár egyikük sem könnyebbült meg. Felmentették ugyan Gilbertet, de se a tárgyalás, se az ítélet nem hozta vissza azokat, akik odavesztek a két ellentétes politikai csoport vérre menő csatározásában. Gilbert egyre komorabb, egyre céltalanabb lett, Alinda szíve pedig majd megszakadt érte.
Az olaszországi kutatóközpont állásajánlata az utolsó pillanatban érkezett. Alinda a zsigereiben érezte, hogy ez mentette meg őket. Nehéz szívvel ugyan, de felmondott az egyetemen, miután lediplomázott. És még ennél is nehezebben hagyta ott Kerryt. A barátnője viszont hallani sem akart arról, hogy ne utazzanak el, és megígérte, hogy gyakran meglátogatja őket. Két héttel ezelőtt el is jött, és csodás napokat töltöttek el együtt. Minden, ami azon a hónapokkal korábbi délutánon történt a Cassiobury Parkban, fakó rémálommá halványult.
Alinda tett egy újabb kísérletet a tenger megörökítésére, de amikor a szél annyira feltámadt, hogy folyton az arcába fújta a haját, és kis híján feldöntötte az állványát, inkább elindult hazafelé.
A hegy oldalában béreltek egy apró házat, aminek a falát borostyán futotta be, a teraszáról pedig illatos lonc csüngött. Mire Alinda odaért, fújtatott az erőlködéstől. Meg kellett állnia pár pillanatra a zöldre festett kovácsoltvas kapu előtt, hogy szusszanjon egy kicsit, csak utána vágott neki a meredek lépcsőnek.
Gilbert már hazaért a munkából, odakint ült a teraszon egy könyvvel a kezében. Amikor meglátta, azonnal felállt, és elvette tőle az összecsukott állványt és a nehéz táskát.
– Hogy ment a festés? – kérdezte.
– Még mindig bajlódom a tenger kékjével – huppant le Alinda a terasz sarkában álló hintaágyra.
– Pedig pont olyan csodaszép színű, mint a szemed.
– Látom, Olaszország romantikussá tesz – vigyorodott el Alinda.
Gilbert töltött az asztalon álló habzóborból két pohárba, az egyiket odaadta neki, aztán leült mellé a hintaágyra. Átkarolta a vállát, és hosszú, édes csókot nyomott a halántékára, majd a szájára egy még édesebbet
– Hát még milyen romantikus leszek este! – mormogta, miután szétváltak, aztán elmosolyodott. Ettől pedig a szeme sarkában feltűntek azok az apró szarkalábak, amiket Alinda annyira szeretett.
Ő is elmosolyodott, kortyolt a borból, és hagyta, hogy már maguk a buborékok is megrészegítsék. Odabújt Gilberthez, és kényelmesen elfészkelődött. Tudta, hogy semmi sem lesz már olyan, mint régen, mindig üldözni fogják az emlékek, ahogy Gilbertet is, de minden egyes nappal mindketten kicsit könnyebben fognak lélegezni.
Némán csodálta a tenger végeláthatatlan türkizkékjét, és belélegezte az édes, loncillatú levegőt. Az egész élet előttük áll, csak annyit kell tenniük, hogy kiélveznek minden egyes pillanatot.

VÉGE


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések