Gyilkosság a krimifesztiválon (Felföldi rejtélyek 2.) - Beleolvasó 2.


– A fenébe! – üvöltötte Tristan, amikor a zuhanyból folyó víz mindenféle átmenet nélkül melegből jéghideggé vált.
Nem először fordult ez elő, már számíthatott volna rá, de annyira csapongtak a gondolatai, hogy el is feledkezett róla. Ingerülten lépett ki a kabinból, gyorsan megtörölközött, és felkapott egy tréningnadrágot meg egy vastag pulóvert. Ugyanis a központi fűtés sem működött valami jól a Willow Cottage-ban. Tristan kénytelen volt fát hasogatni az udvar végében tornyosuló farönkökből, és a régimódi, apró kandallóban befűteni esténként, ha nem akart megfagyni. A fahasogatást annyira nem is bánta, levezette vele a feszültségét, legalábbis egy rövid időre. A váratlan jeges zuhanyokat viszont nem tudta megszokni.
Kilépett a fürdőből, és bement a ház alsó szintjén lévő egyetlen nagyobb helyiségébe, ami egyszerre volt nappali, étkező és dolgozószoba. Ezen, a mosdón és egy keskeny főzőfülkén, na meg az emeleten lévő szűk hálón kívül más nem is volt a házban, és a teljes berendezés lerobbant volt. Tristan meg is lepődött, hogy a rozoga ágy nem szakadt le alatta a legelső éjszakán. De ha le is szakadt volna, akkor is maradnia kellett. A Willow Cottage volt ugyanis az egyetlen bérelhető ház annak az épületnek a közelében, amit megfigyelt.
A szobát csak a kandalóban égő tűz világította meg. Tristan dobott még egy fahasábot a lángokba, aztán az ablakhoz sétált. A szomszédos ház ott állt, a sövénykerítésen túl. Lent sötétek voltak az ablakok, csak az emeleten pislákolt egy halovány lámpa. Tristan arra gondolt, hogy meg kéne kockáztatnia az éjszakai betörést, még akkor is, ha baromi veszélyes. Túl hosszúra nyúlt a várakozás, túl régóta volt itt anélkül, hogy bármit is megtudott volna, ez pedig türelmetlenné tette. Minél előbb el akart szabadulni ebből a rohadt faluból...
Mielőtt azonban komolyabban elhatározhatta volna magát, megcsördült a mobilja az ütött-kopott íróasztalon. Tristan az asztalt még legelső nap az ablak elé tolta, így most csak oldalra kellett nyúlnia, és felvennie, közben futólag a kijelzőre pillantott, mielőtt fogadta a hívást.
– Mi tartott ennyi ideig? – morogta bele a telefonba, mire Tony a vonal túlfelén gúnyosan felhorkant.
– Azt ne mondd, hogy nem érsz rá a nagy megfigyelésben. Egyébként meg ha nem tudnád, nekem más munkám is van, mint a te kívánságaidat teljesíteni.
– Tudom – hunyta le Tristan a szemét. Tony nyomozó volt, ő viszont már nem, és soha többé nem is lesz az. A gyomra tájékán éles szúrást érzett a gondolatra, és ugyan az elmúlt pár hónapban már hozzászokhatott volna ahhoz, hogy nem dolgozik, vagy legalábbis nem a megszokott értelemben, most mégis újra elöntötte a kínzó hiányérzet. Nehezebb volt megszoknia, hogy nincs egy munkahelye, ahová bejárhat, mint hitte. Arról pedig fogalma sem volt, hogy mihez fog kezdeni, ha elkapta Frasert. Bár a nőt ismerve az sem biztos, hogy megéli ezt. Akkor meg minek tervezgessen? Kinyitotta a szemét, és újra a házra pillantott. – Mit sikerült megtudnod?
– A nyanyának holnap délután háromkor van időpontja a dokinál.
– Edinburgh-ben? – kérdezte reménykedve Tristan, de Tony hamar lehűtötte.
– Nem, Dundee-ban.
– A franca! Akkor nem lesz sok időm. Másfél óra, maximum kettő.
– Ez is több, mint a semmi – jegyezte meg Tony, Tristan pedig egyetértett vele.
Az elmúlt három hétben az öregasszony kizárólag a kertbe ment ki, és a nagydarab, szőke férfi oda is elkísérte. A falusiak pletykái szerint az ápolója volt, de Tristan őszintén kételkedett ebben. A nő egyáltalán nem tűnt betegnek, a fickó pedig nem úgy nézett ki, mint egy ápoló, hanem úgy, mint egy börtönőr. Még boltba sem ment el, folyton az asszony nyomában járt. Úgy hozattak házhoz mindent, az ételt is, Tristannek pedig esélytelen volt bejutnia, amíg otthon voltak. Holnap azonban itt a lehetőség, hogy megtegye...
– Jó, ha háromra van időpontja – töprengett hangosan –, az azt jelenti, hogy fél háromkor el fognak indulni. A kert végében lévő kapu zárját már megnéztem egyik éjjel, azt nem lesz nehéz feltörni.
– És mi van a bejárati ajtóval a házba? – vetette közbe a kérdést Tony.
– A hátsó ajtón megyek be, ott talán nincs riasztó.
– Talán? Ez elég szarul hangzik, haver. Ugye tudod, hogy ha lesittelnek betörésért, nem fogunk tudni kihozni?
– Tudom.
Tristan tisztában volt vele, hogy Tony és Louise már azzal is a munkájukat veszélyeztetik, hogy ennyit segítenek neki. Nem is tervezte, hogy erre kéri őket. Azt sem tervezte, hogy elmondja nekik, mire készül. Ám amikor januárban visszament Londonba, hogy beszéljen Louise-zal, ott találta Tonyt is a nőnél. Azzal fogadták, hogy tudják, hogy Frasert akarja elkapni. És hogy segítenek.
Tristan hosszan vitatkozott velük, de semmire sem ment. Végül belátta, hogy igenis szüksége van azokra az információkra, amiket ő már nem tud megszerezni, Tony és Louise viszont igen. Másnap kidolgozták a tervet, harmadnap Tristan elindult, hogy elkezdje felszedegetni azokat a morzsákat, amiket Fraser önkéntelenül is hátrahagyott, és amik remélhetőleg elvezetik hozzá.
– Oké – fújt Tony, kirángatva a gondolataiból –, legyünk végig vonalban, miközben a házban leszel. Ha valami balul sül el, legalább tudjunk róla.
– Jó.
– Megvannak a poloskák?
– Meg.
Tristannek egészen Edinburgh-ig kellett menni a lehallgatókészülékekért múlt héten, és amikor beért a városba, elfogta a fura vágy, hogy felkeresse Iant, aki pár hónapig a társa volt, és elmenjen Agathához a galériában, de egyiket sem tette meg. Azt viszont nem bírta megállni, hogy miután megszerezte a lehallgatókészülékeket, ne menjen el Kelsey egykori lakásához, aztán csak ült az autóban, és nézte a nő ablakát. Sötét volt odabent, talán még nem találtak új bérlőt, ami jó, mert Tristan el sem tudta képzelni, hogy más éljen abban a lakásban. Kelsey-t látta mindenütt, az ajtóban, ahogy bosszúsan összehúzott szemmel néz fel rá, a konyhában, ahogy kávét készít, a kanapén fecsegve, és a kanapé előtti szőnyegen meztelenül...
Képtelen volt kiverni a fejéből a képeket, és amikor este visszaért a Willow Cottage-ba, még mindig fájdalmasan merev volt a farka. Annyira, hogy a hideg zuhany sem segített. Maszturbálnia kellett, hogy kicsit kiengedje a gőzt, pedig ilyenre még azokban a végeláthatatlanul hosszú hónapokban sem volt szüksége, amikor Louise a kórházban feküdt. Kelsey azonban valahogy beférkőzött a tudatába, és amikor teljesen mást csinált, teljesen másra gondolt, akkor is folyton úgy érezte, hogy a nő ott van az agya egy hátsó szegletébe, és ha kicsit is nem koncentrált, akkor előjött onnan, mint egy túlságosan is valósághű szellem, és végképp nem hagyta nyugodni. Főleg most, hogy alig harminc mérföldnyire volt tőle...
Voltak pillanatok, amikor legszívesebben kocsiba ült volna, elfeledkezve az életében púposodó szarhegyekről, és odarohant volna Kelsey-hez. De tudta, hogy nem teheti meg ezt a nővel. Hisz január óta semmi sem változott.
Amikor Londonba ment, el akart mondani mindent Louise-nak, tényleg el akart, a lelkiismerete nem hagyta, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna, ám amikor első este kettesben maradtak, és Tristan javasolta, hogy beszéljenek kettőjükről, Louise leállította. Azt mondta, bármit is akar mondani, az várhat. Addig, amíg elkapják Frasert. Majd utána beszélnek. Tristan pedig belement, mert úgy érezte, teljesítenie kell a nő kívánságát azok után, amit tett. Így hát azt a két londoni éjszakát egy ágyban töltötték, de valójában annyira távol egymástól, mintha Tristan még mindig Skóciában lenne. Hiába próbáltak mindketten úgy tenni, mintha minden a régi lenne, semmi sem volt ugyanaz. Az alatt a két nap alatt egymáshoz sem értek, Tristan pedig, bár gyűlölte magát érte, de örült ennek. Képtelen lett volna lefeküdni Louise-zal úgy, hogy minden porcikájával Kelsey-re vágyott.
– Akkor holnap beszélünk – szólt bele a telefonba, hogy lerázza Tonyt. A barátja azonban megköszörülte a torkát.
– Van még valami... Igazából emiatt hívtalak később.
– Mi az? – Tristan mellkasába beköltözött valami megfoghatatlan rossz érzés.
– Mondtad, hogy figyeljem Montrose-t... – kezdett bele Tony, Tristannek pedig azonnal eszébe jutott az a három hónappal korábbi londoni jelenet. Addigra mindent elintézett, amit tudott. Beregisztrálta a lakását egy ingatlanoshoz, hogy adják ki, legalább abból egyen egy kis pénze, felbontotta a megtakarításait, és vett egy használt Nissan Navarát. Kész volt minden pénzét arra áldozni, hogy elkapja Frasert. Már indulni készült, Louise-tól el is köszönt, de Tony ragaszkodott hozzá, hogy lekísérje az autójához. Tristan pedig saját maga számára is váratlanul megkérte, hogy figyelje Montrose-t, és szóljon, ha bármi különös történik a környéken. Tony meglepő módon nem kérdezte, miért, csak rábólintott A rendőrségi adatbázisban nem volt ezt nehéz nyomon követni, és Tristannek kellett a tudat, hogy Tonyn keresztül értesülni fog róla, ha Kelsey újra belekeveredik valamibe.
– Mi történt Montrose-ban? – mordult fel.
– Találtak egy holttestet a tengerparton – felelte Tony, Tristanbe pedig azonnal belehasított a rémület, de olyan erőteljesen, hogy elállt tőle a lélegzete is jó pár pillanatra.
– A holttest...? – Nem tudta befejezni a mondatot, de úgy tűnt, nincs is rá szükség.
– Nem nőé – mondta csendesen Tony. Tristanen végigsöpört a megkönnyebbülés, és csak jó pár pillanat múlva esett le neki, hogy Tony talán nagyon is sejti, miért figyelteti vele Montrose-t.
– Mit tudnak eddig a helyiek? – köszörülte meg a torkát.
– Nem sok mindent, pár órája történt. Csak annyit tudok, hogy... – Tony egy másodpercre elhallgatott, amiből Tristan pontosan érezte, hogy nem fog örülni annak, amit hallani fog. – Szóval aki megtalálta a hullát, az a helyi lap riportere.
– Bassza meg! – Tristan minden dühe, minden aggodalma belesűrűsödött ebbe a két szóba. Nem is kételkedett benne, hogy Kelsey az a riporter... Ki más is találna hullát egy isten háta mögötti, békés kisvárosban?! Azt hitte, hogy Tony kérdőre vonja, hogy miért figyelteti vele a nőt, amit eddig valószínűleg csak sejtett, de most már biztosan tudott. Ám a barátja semmi ilyesmit nem tett.
– Mit akarsz csinálni? – kérdezte helyette.
– Odamegyek. – Ez nem is volt kérdés, jött rá Tristan. Képtelen lett volna nem odamenni.
– És mi lesz a megfigyeléssel? Meg a holnapi akcióval?
– Minden megy úgy, ahogy terveztük. Reggelre visszaérek. Éjszaka meg úgysem lesz semmi. – Tristan nézte, ahogy az emeleten égő lámpa elalszik, és a szomszédos házra teljes sötétség borul.
– Nem szoktál káromkodni – jegyezte meg hirtelen Tony, és Tristan nem tudta, mit mondhatna erre.
– Tényleg nem szoktam – dünnyögte. – Holnap hívlak. És kösz, Tony.
Letette a telefont, mielőtt Tony újabb megjegyzést tehetett volna. Előszedte a dzsekijét, és cipőt húzott, aztán kiment a házból, és beült az előtte parkoló Nissan Navarába. Vetett még egy futó pillantást a szomszédos épületre, de oda sem igazán figyelt, kizárólag Kelsey-n járt az esze, és azon, hogy a nő ismét belekeveredett valami veszélyesbe.

Az első rész (Lowdeni boszorkányhajsza) megvásárolható az alábbi helyeken:


A KÖNYV MEGRENDELHETŐ:

ELŐZMÉNYNOVELLA:

BELEOLVASÓ:

2 megjegyzés:

Legnépszerűbb bejegyzések