Vércseppek a hóban - 7. rész

– Győztem! Végre én győztem! – Davide lelkesen az ég felé emelte mindkét kezét, az egyikben még mindig a kontrollerjét szorongatta, Lily akaratlanul is elmosolyodott rajta.
– Kemény küzdelem volt – felelte nagy komolyan –, és te megérdemelten nyertél.
Davide kihúzta magát a dicsérettől.
– Mi lenne, ha hoznék valami rágcsát, aztán játszanánk még egy kört?
– Jó ötlet – bólintott Lily, és nézte, ahogy a féltestvére lemegy a földszintre, majd ő is felállt a kanapéról, és az ablakhoz sétált.
A délelőtti szikrázó napsütés cukormázzal bevont mézeskalácsvárossá változtatta Livignót, de Lilyt ez sem tudta jókedvre deríteni. Pár órával korábban arra ébredt, hogy Raffaele szó nélkül lelépett. Láthatóan magasról tett arra, hogy ő is veszélyben lehet. Ez pedig Lilyt fenemód dühítette. Annyira, hogy még örült is a hosszúra nyúló Call of Duty maratonnak, mert a videójátékon legalább levezethette a dühét. Legalábbis egy kis részét. Mert a nagyja még mindig úgy feszítette belülről, mintha lenyelt volna egy ketyegő bombát.
Épp el akart fordulni az ablaktól, amikor meglátta Raffaele ismerős alakját az utcán sétáló emberek között. A férfi ráérősen közeledett a házhoz. Ugyanazt a piros dzsekit viselte, amit legelső nap odafent a hegyen, a kezében pedig ott voltak a lécei. Tehát síelni volt... A Lily gyomrában lévő bomba ettől azonnal robbanásközeli állapotba került.
Elfordult az ablaktól, levágtatott a lépcsőn, és pont akkor ért oda az előszobába, amikor Raffaele belépett.
– Mi nem volt világos abban, hogy ne menj ki a házból, ha nem muszáj? – támadt neki azonnal Lily, bár csak fojtott hangon, nehogy a konyhában beszélgető Loretta és Davide meghallja.
Raffaele-ről láthatóan lepergett a dühe.
– Azt hittem, azzal csak viccelsz – húzta vigyorra a száját, amitől Lilynek kedve támadt behúzni neki egyet.
– Hidd el, tudnál róla, ha viccelnék.
– Ha vicc, ha nem vicc, fél nap alatt becsavarodnék, ha itt kéne kuksolnom. Muszáj volt kicsit kiszellőztetnem a fejem. És mentségemre legyen mondva, el akartalak hívni magammal, de úgy ki voltál dőlve, hogy jobbnak láttam, ha hagylak aludni.
– Már megint bejöttél szobámba, míg aludtam?!
– Kizárólag azért, hogy elkerüljem ezt a vitát. – Raffaele még mindig vigyorogva széles mozdulatot tett a kezével, aztán kibújt a dzsekijéből.
– Várhattál is volna egy kicsit, hogy felébredjek.
Raffaele a bakancsát is lehúzta, utána nézett csak újra rá.
– Érezted már úgy, mintha be lennél zárva egy szűk helyre, és ha nem jutsz ki, lassan levegőt sem kapsz?
– Igen...
– Hát én is, ma reggel. Egyszerűen muszáj volt elmennem.
Raffaele-nek nem csak a hangja sötétült el, hanem a tekintete is. Lily torka elszorult, mert pontosan tudta, mit érez Raffaele. Ő is gyakran érezte ezt az apja halála után. Sőt még most is néha. Olyan volt, mintha a lakás falai rá akarnának dőlni, hogy maguk alá temessék, és kiszorítsanak a tüdejéből minden levegőt.
Ösztönösen lépett közelebb a férfihoz. Még csak tisztában sem volt a mozdulattal egészen addig, amíg ott nem állt szorosan Raffaele előtt. Olyan közel, hogy érezte az illatát, ami üde volt, mint a havas hegyi levegő, és fanyar, mint egy lime ízű koktél, jó sok alkohollal, ami csak később üt be. Lilynek pedig hirtelen már azt súgta az ösztöne, hogy meneküljön, méghozzá gyorsan, és már lépett is volna hátra, ám ekkor Raffaele elkapta a csuklóját.
– Egyszer mesélned kell arról, mi történt az apáddal, Lily – mondta halkan, újra azt az érzést keltve Lilyben, hogy olvas a gondolataiban.
Lily megrázta a fejét, bár nem igazán tudta, hogy ezzel Raffaele javaslatára mond nemet, vagy az agyára ereszkedő szokatlan ködöt akarja eltüntetni.
– Nem mindenki ugyanúgy dolgozza fel a gyászt. Van, akinek az a jó, ha nem beszél róla – préselte ki magából ugyanazokat a szavakat, amiket a rendőrségi pszichológusnak is mondott Londonban pár hónappal korábban. A fickó akkor hosszas szakmai fejtegetésbe kezdett arról, hogy ez nem így működik. Raffaele azonban nem volt ennyire tapintatos.
– Baromság! Ki kell adnod magadból. Beszélj valakivel, ha nem velem, akkor Lorettával. Vagy bárkivel. Lefogadom, hogy senkinek sem meséltél még róla.
– Szerintem meg eltértünk a tárgytól. Direkt tereled el a szót a saját hülyeségedről?
Ingerülten meredtek egymásra. Raffaele ujjai összeszorultak a csuklóján. Nem fájt, de Lily sejtette, hogy most már nem tudná egy rántással kiszabadítani a kezét, ettől pedig dühös lett. De nem csak dühös, hanem... izgatott is. Hirtelen jóval mélyebb levegőt kellett vennie, már-már sóhajtásszerűt, ezt pedig Raffaele is észrevette. Rábámult, a pupillája kitágult, éjfeketére varázsolva a szemét.
– Lily... – kezdte a szokásosnál rekedtesebben, de bármit is akart mondani, a konyhából kilépő Loretta félbeszakította.
– Minden rendben van, gyerekek? – kérdezte.
Raffaele elengedte a kezét, Lily pedig hátrált egy lépést. Nem bírt hosszan az anyjára nézni, csak egy röpke pillantást vetett rá.
– Igen, persze – mondta, mosolyt erőltetve az arcára.
– Lily csak azért mérges, mert nem vártam meg a síeléssel, pedig megígértem neki – tette hozzá Raffaele semleges hangon. – De majd jóváteszem. Ma délután Alessa tiszteletére rendeznek egy lesiklást, elviszem magammal.
Loretta olyan képet vágott, mintha egy szavukat se hinné, de azért bólintott.
– Ne felejtsétek el, hogy ma este lesz a próbavacsora az étteremben.
– Ne aggódj, ott leszünk – biztosította Raffaele –, és teszek róla, hogy Lily se meneküljön el – vigyorgott.
Lilyne nehezére esett megállnia, hogy ne grimaszoljon, Loretta viszont úgy tűnt, hogy megnyugodott. Újra bólintott, majd visszatért a konyhába.
– Tényleg el akarsz menni arra a lesiklásra? – kérdezte Lily, amikor az anyja már nem hallhatta őket.
Raffaele megvonta a vállát.
– Miért ne? Nem csak a munkatársai lesznek ott, hanem mindenki, aki ismerte Alessát. 
– Jó, menjünk el. Hátha hallunk valamit. Egyébként tegnap éjjel még kutakodtam kicsit.
– Oké, nekem is vannak híreim... – Raffaele ezúttal sem tudta befejezni a mondatot, ám most Davide szakította félbe őket. A fiú kezében egy nagy tál pattogatott kukoricával lépett ki a konyhából.
– Ti meg mit sutyorogtok itt?
– Semmit – hazudta Lily azonnal. – Mi lenne, ha később folytatnánk a videójátékozást? Raffaele-lel el kell intéznünk valamit.
– Egy utolsó pillanatos karácsonyi ajándékot? – kérdezte reménykedve Davide, mire Raffaele felnevetett.
– Valami olyasmit, öcskös – mondta, ami végül is nem volt hazugság, hisz ha kiderül, ki a gyilkos, az mindenki karácsonyát szebbé fogja varázsolni.
– Mi lenne, ha elmennénk a Perlába? – javasolta Raffaele, miután Davide eltűnt az emeleten. – Mehetnénk onnan a sípályára. Csak délután nyit a bár, ott nem kell attól félni, hogy valaki kihallgat minket.
– Vagyis nem mondtál semmit apádéknak a tegnapiról? – húzta fel Lily a szemöldökét.
– Nem. Miért te igen?
– Én sem.
– Maradjon ez így. Nem akarom, hogy a kelleténél jobban aggódjanak épp most, ilyen közel az esküvőhöz.
Néma egyetértéssel néztek egymásra, majd néhány perccel később már a havas utcán sétáltak. Az ég világoskéken ragyogott, a nap sugarai pedig mintha nem csak a várost, hanem magát az életet is ragyogóbbra festették volna, Lily legalábbis így érezte. Azonnal eszébe jutott, hogy az apja gyerekkorában mindig napraforgónak nevezte. Mert szép időben ő maga is derűs volt, rossz időben viszont levert. Mindig is úgy változott a kedve, mint az időjárás. Talán ezért is szerette meg olyan gyorsan az anyja napsütötte hazáját. Lilyt ez a gondolat évek óta most először nem hangolta le. Elmosolyodott, miközben befordultak a Perla utcájára.
A kocsma ugyanúgy teljesen üres volt, mint előző este, de így, hogy a napsugarak bekúsztak a keskeny ablakokon, teljesen más hatást keltett. Valahogy megközelíthetőbbnek tűnt a hely, kevésbé titokzatosnak.
Lily nézte, ahogy Raffaele begyújt a kályhában, majd segített neki kávét és szendvicseket készíteni. Aztán leültek az egyik ablak melletti asztalhoz, és evés közben beavatták egymást a fejleményekbe.
– Alessa apja mégis Olaszországban van – kezdte Raffaele. – Nem Livignóban, de elég közel. Eljön a lesiklásra is. Viszont továbbra sem tudom elhinni, hogy bántaná a lányát.
– Sok gyilkosról nem hinnék el a hozzátartozóik és a barátaik, hogy képesek lennének gyilkolni – jegyezte meg Lily.
– Jó, a gyanúsítgatás a te dolgod. Itt volt a közelben, annyi biztos. Te mit találtál?
– Kicsit utánanéztem a pasasnak, aki kiadta nektek a házat. Egy évre ítélték el, és még később is mindig azt nyilatkozta, hogy mennyire sajnálja, ami történt. Tényleg úgy tűnik, hogy hibásnak érezte magát a tűz miatt. A felesége viszont már más tészta.
– Rá nem emlékszem – ráncolta a homlokát Raffaele.
– Találtam egy posztot a Facebook oldalán. Nem sokkal a férje halála után írta. A pasas rákban halt meg, és az asszony szerint a tűzeset miatti meghurcoltatása betegítette meg, miközben nem is ő volt a hibás. Ez lehet motiváció a gyilkosságra, persze egyelőre csak egy teória, és tudom, hogy nem akarsz senkit bajba keverni, de szólnunk kéne a rendőrségnek...
Raffaele nem hagyta, hogy folytassa, közbevágott.
– Már szóltam nekik.
– Mikor? – ráncolta a homlokát Lily.
– Síelés előtt bementem Matteóhoz a kórházba.
– Van valami változás?
– Nincs – felelte Raffaele komoran –, viszont találkoztam bent a nyomozást vezető zsaruval. Ugyanazt mondta, amit én, hogy az a tűz nagyon rég történt, és valószínűleg semmi köze az egészhez, de azért észben tartják az elméletedet.
Lily elhúzta a száját.
– Ez nem hangzik biztatóan, de legalább megkönnyíti a döntésemet. Szeretnék beszélni a házat bérbeadó fickó feleségével.
Raffaele letette a tányérjára a félig megevett szendvicsét, aztán elfordította a fejét, mintha csak kinézne az ablakon, de Lily így is látta, hogy megfeszül az álla.
– Holnap szenteste – fordult vissza felé Raffaele. – Nem tudom, hajlandó lesz-e találkozni velünk pont karácsonykor.
– Azért én szeretném megpróbálni. Megszereztem a telefonszámát – vette elő a mobilját Lily. – Felhívom én, ha te nem akarod...
– Ez az én dolgom – morogta Raffaele. Maga felé fordította Lily telefonját, és bepötyögte saját mobiljába a számot. Aztán vett egy nagy levegőt, és tárcsázott.
Lily csak a beszélgetés egyik felét hallotta, de így is azonnal tudta, hogy nem ment valami jól. Raffaele nyakán lüktetett egy ér, azt a kezét pedig, amivel nem a telefont markolta, szorosan ökölbe szorította. Amikor végül kinyomta a hívást, egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Holnap délelőtt elmehetünk hozzá, de tényleg úgy gondolja, hogy miattunk halt meg a férje, és nem túl szívélyes emiatt, amit meg is értek – mondta színtelen hangon, még mindig csukott szemmel.
– Hé, ha ez igaz is, nem miattatok, hanem a tűz miatt. A tűz pedig nem a te hibád, emlékszel?
Raffaele rápillantott, és elmosolyodott.
– Marha jól rejtegeted, hogy igazából milyen kedves vagy, Lily.
Lily ezúttal úgy érezte, mintha egy égő gyertyát nyelt volna le, ami most belülről melegíti, de azért megcsóválta a fejét.
– Hát persze, ha a kedves alatt azt érted, hogy abba nem rúgok bele, aki már alapból a földön van.
– Nem így értettem. – Raffaele elkomolyodva, kutakodó tekintettel nézett rá, Lily pedig úgy érezte, mintha a férfi az agya legrejtettebb zugaiba is belepillantana, és ez rettentően megrémisztette.
– Mindegy, hogy értetted – köszörülte meg a torkát.
– Nem, nem mindegy. – Raffaele az asztalra könyökölt, és olyan közel hajolt hozzá, hogy majdnem összeért az orruk. – Ha valaki kedvesnek nevez, csak fogadd el, és ne ellenkezz.
Lily arcát csiklandozta a lehelete, és nem tudta megállni, hogy ne pillantson le a férfi szájára. Át akarta hágni azt a pár centi távolságot, nagyon-nagyon akarta. És valami azt súgta, hogy Raffaele is benne lenne. Ám közben legalább ennyire félt is tőle. Mert mi lenne ezután? Csak egyetlen csók? Lily kételkedett benne. Ha viszont ennél több, az mindent csak még bonyolultabbá tenne. Pedig így is rettentően kaotikus a viszonya az anyja családjával...
– Szinte érzem, ahogy zakatolnak a fogaskerekek a fejedben – szólalt meg a férfi. – Pedig néha a legjobb nem gondolkodni. Megmutatom! – Raffaele arcán feltűnt a szokott szemtelen vigyor, aztán egyszerűen csak előrehajolt, és Lily szájára simította a száját.
A csók első pillanatban leheletkönnyű volt. Majdnem olyan, mintha csupán egy pillangó repült volna az ajkára. Aztán a következő pillanatban Raffaele elmélyítette, és Lily azon kapta magát, hogy a férfi hosszú ujjai a hajába túrnak, a nyelve pedig benyomul a szájába. Olyan veszettül dübörgött a szíve, hogy már-már fájt tőle a mellkasa, és olyan könnyedén merült el csókban, mintha lábára kötözött kővel ugrana a tengerbe. Hirtelen már azokra az ellenérvekre sem emlékezett, amik pár perce még nem hagyták nyugodni. Csak Raffaele érintései számítottak, az íze, és az a csók, ami sós tengervízként mosott ki az agyából mindent.
Valahogy csókolózás közben felemelkedtek a székből, de Lily képtelen volt felidézni, hogyan, csak azt vette észre, hogy már állnak, és a teste Raffaele karcsú, erős testéhez simul. Mintha nem is ő maga irányítaná a tagjait, hanem valami titokzatos ősi erő, amiről eddig azt hitte, hogy nem is létezik. A keze ugyanígy magától kúszott be Raffaele pulóvere alá, és csak amikor megérezte ujjbegyei alatt a férfi forró, meztelen bőrét, akkor döbbent rá arra, hogy mit is művelnek.
– Istenem! – szisszent fel, és elszakította a száját Raffaele-től. – Ezt abba kell hagynunk!
– Miért kéne? – zihálta Raffaele.
– Mert... mert nem helyes. A mostohabátyám vagy – dadogta Lily, mire Raffaele tekintetében gúnyos fény villant.
– Úgy emlékszem, két napja még lecsesztél, amikor a húgomnak hívtalak.
– Attól még ez az egész rohadtul bonyolult, és nem kéne tovább nehezítenünk a helyzetet. Koncentráljunk inkább a nyomozásra – mondta Lily, és ugyan még saját magának sem akarta beismerni, de arra számított, hogy Raffaele tiltakozni fog, hogy meggyőzi a lehengerlő modorával, de a férfi csak aprót bólintott, és elhúzódott tőle, még csak dühösnek sem tűnt, vagy csalódottnak, hanem leginkább közönyösnek. Egyszerűen a bárpult mögé ment, otthagyva Lilyt az asztal mellett, rogyadozó térdekkel és a csókjuk emlékével, amitől a szája még mindig lüktetett.
Lily épp ezt akarta. De akkor miért fájt annyira, hogy az elmúlt napokban kialakult könnyed hangulat úgy elillant, mintha sohasem lettek volna jóban?
Odakint sötét hófellegek jelentek meg az égen, eltüntetve a napot, mintha az időjárás is a benti hangulathoz igazodna. Mire elkezdődik az Alessa emlékére rendezett lesiklás, újra szakadni fog a hó, újra szürke és fagyos lesz minden. Lily kibámult az ablakon, és végigfutott a hátán a hideg. Hamarosan odafent lesznek a hegyen, egy halom emberrel, akik közül valaki talán épp Alessa gyilkosa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések