Vércseppek a hóban - 8. rész

Tejfehér köd úszott a hegyek között. A síiskola fabungalója mellől nem lehetett lelátni a völgybe, olyan érzés volt, mintha egy felhőn ülnének. Az acélszürke égből apró, sűrű hó hullott, ami azonnal ráfagyott a kabátjukra.
Lily még jobban ráhúzta a sapkáját a fülére, közben a faépület oldalát nézte, ahova kiakasztottak egy plakátot Alessa fényképével. A fotó síelés után készülhetett, a lány épp fékezett rajta, síszemüvegét feltolta a homlokára, hosszú, szőke copfja a kabátját söpörte. Olyan élettelinek tűnt azon a képen! Lilynek nehezére esett elképzelnie, hogy halott.
Nyelt egyet, aztán halványan rámosolygott az idősebb férfire, aki odalépett hozzá. Tudta, hogy ő Alessa apja, Raffaele elmondta, amikor ideértek, aztán nem sokkal utána el is tűnt mellőle, mintha a Perlában történtek után képtelen lenne megmaradni mellette.
– Raffaele-től tudom, hogy maga is segít a nyomozásban – kezdte Alessa apja.
– Igazából csak igyekszem végiggondolni mindent, és ötletelek – magyarázkodott Lily, ám a férfi ettől függetlenül hálásnak tűnt.
– Néha pont egy külső nézőpont segít előre mozdítani a dolgokat. – Alessa apja is a lánya felnagyított fotójára pillantott. – Raffaele biztosan elmondta, hogy a nagyobbik lányom halála után elhagytam a feleségemet. Képzelem, miket gondol most rólam.
– Nem szoktam ítélkezni. Egyrészt nem az a dolgom, másrészt nem is látok bele abba, mi vezetett a döntéséhez.
A férfi újra felé nézett, az arcán meglepett kifejezéssel.
– Hálás vagyok, hogy nem ítél el. Egyébként azért mentem el, mert úgy éreztem, már nem tudok segíteni a volt feleségemnek. Azt hittem, boldogabb lesz nélkülem, de nem biztos, hogy az lett. Én viszont boldogabb lettem – pillantott a tőlük nem messze ácsorgó sötétszőke hajú nőre, és a két szőke kislányra –, és ezért örökké lelkifurdalásom lesz. Ha itt maradok, talán Alessával sem történt volna semmi... – fúlt el a hangja.
– Ezt nem tudhatja – ellenkezett Lily, de mintha a férfi meg sem hallotta volna a szavait.
– Tudja – folytatta –, vissza akartam költözni az országba. Azért is vagyunk most itt, állásinterjúkra jöttem. Azt hittem, majd enyhíti a bűntudatomat, ha közelebb leszek, és közben segíthetek Alessának, de elkéstem.
– Volt valami konkrétabb oka annak, hogy segíteni akart?
A férfi szomorúan megvonta a vállát.
– Folyton aggódtam Alessáért – bökte ki. – Magányos volt, talán boldogtalan is, és nem is akart ezen változtatni. Mintha így büntetné magát, ez csak nemrég tudatosult bennem. Érti, mire gondolok?
– Értem – mormolta Lily, és a szeme sarkából Raffaele-re pillantott, aki nem messze tőlük beszélgetett két síoktató kollégájával.
Raffaele ugyanazt csinálta. Valamiféle bűntudatból kizárt az életéből olyan dolgokat, amik örömet okozhattak volna neki. Mint például a zenélést. Mert azt hitte, nem érdemli többé meg. Talán Alessa is azt hitte, hogy a nővére halála után nem érdemli meg a boldogságot, és ő már változtatni sem tud ezen. Lily szíve elfacsarodott.
– Nem tudja, a lánya nem találkozgatott valakivel az utóbbi időben? – kérdezte, de Alessa apja megcsóválta a fejét.
– Ha igen, akkor nekem nem mesélt róla.
A férfi visszament a családjához. A két kislány azonnal belecsimpaszkodott a kezébe, a felesége pedig végigsimított a karján. Igen, valóban ő járt jobban, állapította meg Lily, ahogy visszagondolt a találkozására Alessa anyjával. Az asszony aznap el sem jött, valószínűleg nem is lenne olyan állapotban, hogy lesíeljen a hegyen anélkül, hogy összetörné magát.
Lassan bezárt a pálya, ők csak azután siklottak le. Egyedül síeltek a havas-ködös lejtőn. Mindenki csendben volt, csupán a hó ropogott a síléceik alatt, és a szél fütyült a fák között. Végtelenül szomorú menet volt, Lily szemét annak ellenére szurkálták a könnyek, hogy nem is ismerte Alessát. Mégis az egymás után síelő emberekből áradt valami megfoghatatlan szépség, és ugyan Lily sosem hitt a túlvilágban, most mégis azt képzelte, hogy Alessa, ha látja őket, akkor biztosan mosolyog.
Eszébe jutott az apja búcsúztatója, amit a kedvenc kocsmájában tartottak, a rendőrőrs mellett, ahol egész életében szolgált. Lily akkor nem gondolt erre, mert túl zsibbadt volt ahhoz, hogy gondolkozzon, de az apjának is tetszett volna az a búcsúztató. Mindig azt mondta, hogy a keményebb napok után két dolog segített, hogy megőrizze a józan eszét: egy beszélgetés a kollégáival egy sör mellett a kocsmában és Lily mosolya, amikor hazaért.
Lily most már nem is igyekezett visszatartani a könnyeit, hagyta, hogy lecsorogjanak az arcán, és közben maga sem tudta, kit is sirat igazán: Alessát vagy az apját. Talán mindkettőjüket.
Amikor leértek, Raffaele még mindig nem vett tudomást róla. Egy zöldsapkás lánnyal beszélgetett, aki ismerősnek tűnt Lilynek, de nem jutott eszébe, honnan. Az emberek egy része az első lesiklás után hazament. A többiek viszont visszaszálltak a felvonóba, és újra fellifteztek a hegyre. Lily úgy döntött, ő is síel még egy kört. Már csak azért is, mert nem volt kedve odamenni Raffaele-hez így, hogy a férfi láthatóan a háta közepére se kívánta.
Lily összeszoruló torokkal ült be a következő kabinba, és lehuppant az ülésre. Arra számított, hogy egyedül lesz, ám egy pillanattal azelőtt, hogy a kabin ajtaja becsukódott volna, ugyanaz a zöldsapkás lány pattant be mellé, aki az előbb Raffaele-lel beszélgetett.
– Szia – köszönt a lány, de Lily a mosolya mögött érzett valami megfoghatatlan feszültséget. – Te vagy Raffaele mostohahúga, igaz?
– Igen.
– Tényleg nyomozó vagy Londonban?
– Tényleg – biccentett Lily, és megállapította magában, hogy gyorsan terjednek a hírek a városban. – De gyerekkoromban minden nyarat itt töltöttem – tette hozzá, bár maga sem tudta, miért.
– Én is csak pár éve élek itt. Egyébként Laurának hívnak – folytatta a lány a csevegést. – Raffaele apjának az éttermében dolgozom – bökött a fejével a nagy, csupa fa és üveg épületre a sípálya alján, amire épp ráláttak az egyre magasabbra emelkedő kabinból.
– Akkor Alessát is Raffaele-en keresztül ismerted meg?
– Igen, Raffaele és Matteo párszor elhívott a Perlába, ott találkoztunk. Annyira jól nem ismertem, de borzalmas, ami szegénnyel történt! – szomorodott el Laura, Lilynek pedig azonnal eszébe jutott, hol látta korábban. Nem a síiskolában, nem is Aldo éttermében, hanem előző nap a kórházban. Ő is bejött Matteóhoz egy csomó más emberrel együtt.
– Igen, borzalmas – bólintott Lily, de a gondolatai közben a kórházban jártak.
– Figyelj – folytatta a kérdezősködést Laura –, tényleg segítesz a helyi zsaruknak a nyomozásban?
– Semmi komoly, csak elmondom nekik, ha eszembe jut valami ötlet – felelte ugyanazt Lily, amit Alessa apjának is. Laura azonban másképp reagált, a homlokát ráncolta, és néhány pillanatig némán fürkészte az arcát.
– Ez hülye kérdés lesz – bökte ki végül –, de ma délután jártam a Perlánál, beszélni akartam Raffaele-lel, és hát... nos, láttalak titeket az ablakon keresztül.
– Ó... – Lilynek azonnal leesett, mi volt az a fura feszültség a lány hangjában az előbb: féltékenység. Látta a csókjukat Raffaele-lel, és most tudni akarta, mi van köztük. – Csak elkapott minket a pillanat heve, semmi komoly – magyarázkodott Lily, bár a szavak keserű ízt hagytak a szájában. – Sajnálom, ha belerondítottam valamibe.
– Dehogy, semmibe – legyintett a lány, és még mosolygott is, de Lily valami miatt nem hitt neki.
Csendben tették meg a fennmaradó pár perces utat a felső állomásig. Amikor kiszálltak, Laura gyorsan elbúcsúzott tőle.
– Én is felszolgálok a próbavacsorán az étteremben – magyarázta. – Időben oda kell érnem, már csak egy lesiklásra van időm.
A lány elhúzott mellőle, Lily pedig igyekezett legyűrni a gyomrában gomolygó kellemetlen érzést. Mert lehet, hogy Laura igazat mondott, és nincs közöttük semmi Raffaele-lel, talán egyszerűen csak tetszik neki a férfi, de Lily attól még roppant ostobának érezte magát, amiért bele sem gondolt abba, hogy a mostohabátyjának esetleg van valakije. Hisz már-már nevetségesen jóképű, nyilván minden ujjára akad egy nő. Lily maga előtt látta a Perla fölötti apró szobát, az ágyban Raffaele-t egy arctalan csajjal... Ettől aztán megmagyarázhatatlanul dühös lett.
Lenyelte a dühét, és körülnézett a hegytetőn. Miközben síeltek, valaki a síiskola bungalója mellett asztalokat állított fel. Az egyiken egy nagy forralt boros üst állt, a másikon poharak és röviditalok, egy láthatatlan hangszóróból valamilyen olasz nyelvű zene szólt, amit Lily nem ismert, de a ritmusa azonnal belemászott a fülébe.
Az egyik síoktató, akivel két napja beszélt, egy nagy pohár forralt bort nyomott a kezébe. Lily belekortyolt. Jól esett a meleg folyadék, és az is, hogy a szokottnál több alkoholt kevertek az italba. Lily máris kezdte érezni a hatását.
Két pohár forralt borral később mindent jóval tompábban érzékelt maga körül, és ez épp kapóra jött. Nem akarta érezni azt a furcsa indulatot, nem akart semmit érezni Raffaele-lel kapcsolatban. A következő három napban még segít neki, és ennyi. Aztán hazamegy oda, ahová tartozik, és elfeledkezik mindenről, ami Olaszországban történt.
Miután ezt letisztázta, jobban érezte magát, de az is lehet, hogy csak az alkohol bódította el még inkább. Elindult a síiskola mosdójába, hogy egy kicsit felfrissítse magát, ám az foglalt volt. Két lány hangját hallotta odabentről, egyikük a vécéfülkében lehetett, mert az ő szavai tompábbak voltak. Lily úgy döntött, hogy az ajtó előtt várakozik.
A résnyire nyitott ajtón azonban minden kiszűrődött a benti beszélgetésből. Lily nem akart hallgatózni, már mozdult, hogy távolabb húzódjon, amikor meghallotta Alessa nevét. Víz csobogott, az egyik lány épp a kezét moshatta. Lilynek fülelnie kellett, hogy jól ki tudjon venni mindent.
– Milyen rohadt nagy szívás, hogy szegény Alessát pont akkor öli meg valami pszicho, amikor végre bepasizott!
– Bepasizott? – jött a meglepett kérdés a vécéfülkéből.
A vízcsobogás elállt, így újra minden szót tisztán lehetett érteni.
– Hát, legalábbis múlt héten láttam, hogy smárolt egy pasassal a háza előtt. És nem fogod elhinni, ki volt az!
– Na ki?
– Matteo!
– Ne már!!! – rikkantott meglepetten az egyik lány, a szavait a lehúzott vécé zaja, majd ajtócsapódás követte. Vele együtt Lily is ledöbbent. – Én azt hittem, csak barátok!
– Én is, de a csók után elgondolkoztam kicsit. És basszus nem tűnt fel korábban, de mindig is ÚGY néztek egymásra. Tudod, úgy, mint akik totál odavannak a másikért.
– Hát, az a pultos csaj a Perlában rohadtul ki lesz akadva. Hogy is hívják? Valami Ester... Ő szokott olyan szemeket mereszteni Matteóra, mint te a kedvenc karamellakrémes csokidra. – Nevetés harsant odabentről, és léptek kopogtak. Lily jobbnak látta, ha kiiszkol a bungalóból.
Odakint metsző szél vágott az arcába, pillanatok alatt kitisztítva az agyából az alkoholgőz jó részét. Vagy a kihallgatott beszélgetés józanította ki? Lily nem tudta eldönteni. Vajon csupán pletyka az a csók vagy tényleg megtörtént? És ha megtörtént, van valami köze Alessa halálához és a gyilkossági kísérlethez Matteo ellen? Lehetséges, hogy nem is az a húsz évvel korábbi tűz az oka a támadásoknak, hanem valami jóval prózaibb, mondjuk féltékenység?
Lily az egyik italospult mögött meglátta Estert, ő szolgálta ki az embereket. Az italok valószínűleg a Perlából származtak, biztos Raffaele ajánlotta fel őket. A mostohabátyja nem csak térdrogyasztóan jóképű, de jószívű is, és ettől Lily egy picivel még jobban bánta, hogy félbe kellett szakítania azt a csókot.
Az ég elkezdett szürkülni, és Lily rádöbbent, hogy alig másfél órája maradt a próbavacsora kezdetéig. Körülnézett, de sehol sem látta Raffaele-t. Lehet, hogy a férfi annyira mérges rá, hogy itt hagyta? Lily ezt nem hitte volna, és tovább ácsorgott az emberek között, hátha Raffaele előkerül, de aztán megunta a várakozást. Nem akart elkésni a vacsoráról.
Felcsatolta a síléceit, és elindult lefelé. Legalább a mozgástól a maradék alkohol is kiszellőzik a fejéből. A szél ijesztő visszhangot verve vágtatott át a pálya szélén álló fák között, a nedves hó pedig folyton megült Lily síszemüvegén, alig látott ki tőle. Időről-időre meg kellett állnia, hogy letörölje.
A hó egyre nagyobb pelyhekben hullott, a pálya pedig sok helyen jeges volt. Jóval jegesebb, mint az elmúlt néhány napban, Lily pedig ehhez nem volt hozzászokva. Újra és újra megcsúszott a lécekkel, de valami csoda folytán sikerült talpon maradnia.
Már bánta, hogy nem a felvonóval ment le, ami lomhán surrogva haladt a feje fölött. Így a középső állomásig mindenképp le kell síelnie. Ott majd felszáll a felvonóra, ám az még arrébb volt, Lily pedig lassan haladt.
A gyomrába beköltözött ugyanaz a pánik, ami legelső nap, amikor lenézett a völgybe, csak most valami más is hozzáadódott. Valami szorongás, ami a gyomra mélyéről indult, és lassan szétáradt az egész testében. Rossz előérzett. Lily pedig rég megtanulta, hogy higgyen az előérzeteiben. Azon az estén, amikor az apját megölték a lakásukon, ő nem volt ott. Az egyetlen gyerekkori barátnője születésnapi partijára ment, de végig ott motoszkált benne az érzés, hogy nem kéne Heathernél lennie. Ha hallgat rá, talán az apja még mindig élne... Újra nem fogja elkövetni ezt a hibát.
Lehúzódott, mintha csak pihenni akarna, és körbesandított, de senkit nem látott a környéken, még a pálya szélén álló fenyőfák között is minden mozdulatlannak tűnt. Talán ezúttal csak beképzeli a veszélyt... 
Ennek ellenére igyekezett gyorsabb tempóra kapcsolni, hogy mielőbb leérjen. Jobbra fordult ott, ahol a széles kék pályába egy keskenyebb piros csatlakozott be. Nem számított arra, hogy a másik pályán bárki lenne, így a piros dzsekis síelő felbukkanása váratlanul érte.
Majdnem egymásba rohantak. Lily csak nagy nehezen tudott kitérni, közben össze-vissza csúszkáltak a lécei, de legalább az ütközést elkerülte.
Épp egy bocsánatkérést akart kiáltani, amiért nem nézett körül, ám ekkor a szeme sarkából észrevette, hogy a másik síelő még mindig felé közeledik. Olyan sebesen, hogy az nyomban a torkára forrasztotta a szavakat. Most már tudta, hogy az előérzete ezúttal sem csapta be, tényleg veszélyben van.
Próbált a pálya széle felé manőverezni, közben a fogát összeszorítva igyekezett nem elesni. Ám egy lökést érzett a hátán, és kiszorult belőle minden szusz.
A jeges pályán túl gyorsan siklott, fékezni nem tudott, de talpon maradni sem. Elvesztette az egyensúlyát, és hatalmas lendülettel az oldalára csapódott. A kín ezernyi apró, éles késként hasított a tagjaiba, aztán csak csúszott, csúszott, a fájdalomtól bénultan, megállíthatatlanul, egyenesen a pálya szélén álló fenyőfák felé.


MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések