A tetováló - 2. rész

Lily lefagyva meredt a tetoválásra. Gyomrában felkavarodtak a korábban megivott koktélok, a torkát marta a sav. Majd észbe kapott. Kioldotta a mobilja billentyűzárját, kikereste Raffaele számát a listából, és felhívta. Aztán egyre hevesebben dübörgő szívvel hallgatott, ám a telefon nem csöngött ki.
Merev ujjakkal nyomta ki a hívást. Nyelt egyet, mert hirtelen úgy érezte, mintha a torka duplájára dagadt volna. Utoljára akkor beszélt Raffaele-lel, amikor Livignóban járt. Azóta sok minden történhetett. Akár csapdába is ejthette valaki a férfit, hogy levágja a válláról azt a tetoválást. De az anyjáék csak szóltak volna, ha Raffaele megsérül, vagy nyoma veszik... Észrevették volna, hacsak...
Lilynek beugrott az egyik korábbi beszélgetésük. Raffaele azt mondta, hogy pár napra elutazik Franciaországba egy borászatba, ahonnan talán hosszabb távon is rendel italt a Perlába. A tettes akkor is elkaphatta, Loretta és Aldo talán nem is tudja, hogy eltűnt. Lily füle zúgott, az izmai pedig úgy remegtek, mintha túl hosszan és túl gyorsan futott volna. Kényszerítenie kellett magát, hogy lehiggadjon, és logikusan végiggondolja a helyzetet.
Újra a tetoválásra nézett, ezúttal igyekezett minden személyes érzelmet kizárni. Nem biztos, hogy Raffaele-nek pont ugyanilyen van, nyugtatta magát. Talán csak rosszul emlékszik, és ha ugyanilyen is, az sem jelent semmit, egy halom másik ember is rávarrathatta magára ugyanezt az ábrát. De ha a tetoválásnak nincs köze Raffaele-hez, miért ő a feladó? Erre Lily már nehezebben talált megnyugtató magyarázatot.
Újra nyelt, és újra telefonált, ezúttal a főnökét hívta.
– Egy lenyúzott tetoválás egy képkeretben? – hökkent meg Morris Taylor. Bikabőgésre emlékeztető erős baritonjából kiütközött a hitetlenkedés – Biztos vagy benne, hogy nem csak valami modern kép?
– Nem. Ez emberi bőr. Kiküldesz valakit a csomagért? Meg kellene vizsgálni. Van az előtérben kamera, annak is megnézhetnénk a felvételét. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg Olaszországban adták fel a tetkót, talán személyesen hozták ide...
– Hé, állj le! – szólt közbe Morris. – Odaküldök valakit, te maradj nyugton! Addig mindenképp, amíg nem tisztázzuk, mi is ez az ügy, és milyen kapcsolatban áll veled, ugye értjük egymást?
– Hát persze – morogta Lily, és letette a telefont.
Sejthette volna, hogy ez lesz. Hozzá jött a csomag, ráadásul a feladó a mostohabátyja. Személyesen érintett, nyilván nem fogja megkapni a nyomozást. Ettől azonban még nem tudott ölbe tett kézzel ülni.
Fel-alá kezdett járkálni a konyhában, közben újra felhívta Raffaele-t, de a férfi telefonja még mindig ki volt kapcsolva. Ez pedig egyáltalán nem volt jellemző rá. Főleg mivel korábban pont ő vetette fel, hogy esetleg átugorhatna Londonba, és meglátogathatná, miután elintézett mindent a borászatban. Lily tudta, hogy azért, mert nem akarja egyedül hagyni az apja halálának évfordulóján. Raffaele már csak ilyen gondoskodó volt. Ő azonban bepánikolt, hogy itt a lakásában kellene elszállásolnia a férfit, ami jóval kisebb, mint Aldo és Loretta otthona.
Túlságosan össze lennének zárva, túlságosan is közel lennének egymáshoz, ráadásul kettesben, messze a családjuktól, és talán ő olyasmit tenne, amit megbánna később. Így valamit makogott arról, hogy sok munkája lesz, Raffaele pedig nem erőltette tovább a dolgot. Most pedig talán bajba került...
Lily gyomrát a rémület és a bűntudat úgy ülte meg, mintha romlott ételt evett volna. Fel kellene hívnia az anyját, és megkérdezni, mikor beszélt utoljára Raffaele-lel, de úgy, hogy ne rémissze halálra.
Hosszan fújta ki a levegőt, hogy kicsit megnyugodjon, és ismét tárcsázott. Aztán amikor meghallotta az anyja hangját, hirtelen nem tudta, mit mondjon.
– Minden rendben, Lily? – kérdezte Loretta, mintha telefonon keresztül is megérezte volna a félelmét.
– Persze – köszörülte meg Lily a torkát.
– Biztos? Tudom, hogy a mai nap mennyire nehéz neked, és még mindig úgy gondolom, hogy ki kellene venned egy kis szabadságot, és eltölteni pár napot velünk Livignóban jövő héten.
– Nem is tudom. Te és Aldo dolgoztok, Davide iskolában van, Raffaele meg, ha jól emlékszem, épp most utazott el, ugye? – puhatolózott, és dübörgő szívvel várta az anyja válaszát.
– Akkor is esténként együtt lehetnénk. Raffaele pedig hét elején már itthon is lesz.
– Beszéltél vele?
– Mielőtt elment, beugrott elköszönni. Telefonon nem akarom zavarni, ráfér egy kis pihenés meg távolság Livignótól azok után, ami januárban történt.
– Igen, tényleg ráfér – mormolta Lily, összeszoruló gyomorral. Decemberben megölték Raffaele egyik közeli barátját, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek, nem csoda, hogy a férfi fél év alatt sem tudta feldolgozni a történteket. Ám most a traumáknál sokkal sürgetőbb problémájuk van... – Tudod, melyik borászatba ment?
Loretta néhány pillanatig nem szólt semmit, mintha gyanakodna.
– Valahova a Rajna-völgybe, pontosan nem tudom. De mi ez a kérdezősködés? Olyan furcsának tűnsz, Lily.
– Semmi, csak... ittam pár koktélt Heather születésnapján, és még ködös a fejem, azt sem tudom, miket beszélek. Talán nem is kellett volna telefonálnom...
– Dehogynem! Örülök, hogy hívtál! És annak is, hogy nem voltál egyedül ma. – Loretta megkönnyebbültnek tűnt, Lily pedig kifújta a bent tartott levegőt.
– Én is örülök.
– És mi a helyzet a jövő héttel? Tényleg jó lenne, ha eltöltenél velünk egy-két napnál hosszabb időt is.
– Gondolkozom rajta – ígérte Lily, bár tudta, hogy addig úgysem fog elmozdulni Londonból, amíg ki nem derít mindent arról a lenyúzott tetoválásról. De legfőképp arról, hogy mi történt Raffaele-lel.
Pár perccel azután, hogy letette a telefont, megjelent nála az a nyomozó, akit Morris kirendelt. Lily hirtelen nem is tudta, hogy a főnöke direkt szívatja, vagy senki más nem volt elérhető. Fitzpatrick ugyanis beképzelt volt, pöffeszkedő, és azt az elvet vallotta, hogy a nőknek semmi keresnivalójuk nincs a gyilkosságiaknál. De ha valami véletlen folytán mégis ott vannak, akkor sem érhetnek fel a férfi nyomozókhoz.
Fitzpatrick kétkedve végighallgatta, aztán a tetoválásra pillantott.
– Talán valami műbőr. Manapság mindenből tökéletes másolatot csinálnak – jegyezte meg. A gesztusaiból áradt, hogy fölöslegesnek tartja a felhajtást. – Felhívtad már a bátyádat? Lehet, hogy viccnek szánta. Vagy van neki egy másik, teljesen hétköznapi magyarázata, amivel elkerülhetnénk, hogy feleslegesen indítsunk nyomozást.
Lilynek vissza kellett fognia magát, hogy ne kiáltson bele Fitzpatrick önelégült képébe.
– A mostohabátyám, és igen, természetesen felhívtam, többször is, de nem vette fel. Anyám is csak annyit tud, hogy elutazott Franciaországba, valahova a Rajna-völgybe, egy borászatba italbeszerzést intézni, de napok óta nem beszélt vele.
– Az ilyet még személyesen intézik az emberek odaát Olaszban? Az internet korában? – vonta fel Fitzpatrick a szemöldökét gúnyosan. – Hát, ha tényleg igazi a tetkó, és az övé, akkor jó nagy szarban van.
Lily szeretett volna behúzni egyet a pasasnak, helyette azonban csak a combjához szorította ökölbe zárt kezét, és ezt sziszegte:
– Ha az övé is, akkor sem biztos, hogy meghalt. Épp emiatt kell minél előbb megtalálni, meg azt is, aki a tetoválást küldte nekem.
– Ne aggódj, jó kezekben van az ügy. – Fitzpatrick olyan leereszkedően veregette meg a vállát, hogy Lily ezúttal még nehezebben tudta visszafogni magát. – Csak add meg a bátyád számát...
– A mostohabátyám...
– Tök mindegy. Beméretem a telefonját, és lecsekkolom, hogy tényleg postán jött-e a csomag. Azt meg – bökött Fitzpatrick a fejével a képre – beküldöm a laborba, de cseppet sem leszek meglepve, ha kiderül, hogy csak valami vacak műanyag, a bátyád meg egy francia csajt kefél épp, azért kapcsolta ki a telóját, és jól meg lesz lepve, ha megjelennek nála a zsaruk.
– A mostohabátyám!
Lilynek valahogy sikerült visszafognia magát, és csak azután kezdett káromkodni, hogy Fitzpatrick kitakarodott a lakásából. Akkor viszont olyan vehemensen, keverve a legjobb angol és olasz szitokszavakat, hogy az anyja biztos szívrohamot kapott volna, ha hallja. 
Most mi a fenét csináljon? Mert abban egy pillanatig sem bízott, hogy Fitzpatrick megfelelő figyelmet fordít az ügyre. Még csak el sem kérte tőle a ház gondnokának a nevét, akitől megszerezhetné a lenti kamera felvételeit...
A kapucsengő búgása szakította félbe a gondolatait. Biztos Fitzpatrick jött vissza. Talán rádöbbent, hogy kell neki a gondnok elérhetősége. Lily elkezdett reménykedni, hogy talán mégis alaposabb lesz a férfi, mint ahogy elsőre tűnt.
Benyomta a kapunyitó gombot. Végigszántott a haján, és vett pár mély levegőt, hogy bármit is mond Fitzpatrick, nyugodt tudjon maradni, aztán amikor kopogtak, kinyitotta az ajtót.
A küszöbön azonban nem a kollégája állt, hanem Raffaele. Napbarnítottan, jóképűen és teljesen sértetlenül. Lily egy pillanatig azt hitte, hallucinál.
– Raffaele! – kiáltotta, és úgy fejbe kólintotta a megkönnyebbülés, hogy a lábai egészen elgyengültek. Valószínűleg az agya is kihagyott pár ütemet, mert a következő pillanatban azon kapta magát, hogy behúzza a férfit a lakásba, becsapja az ajtót, kikapja a kezéből az utazótáskát, aztán hámozza le róla a bőrdzsekit, és tűri fel a pólója ujjat, csak hogy tényleg megbizonyosodjon róla, hogy még mindig ott a vállán a tetoválás. És ott volt. Indák, levelek, tövisek és színes virágok. Pontosan ugyanolyan, mint az, amit kapott...
– Nem mintha panaszkodnék, amiért vetkőztetsz – szólalt meg Raffaele vigyorogva –, de mi a fenét művelsz, Lily?
Lily elvörösödött, és alig bírt belenézni a férfi étcsokira emlékeztető tekintetébe.
– Kaptam ma egy lenyúzott bőrt, rajta egy tetoválással. Pont olyannal, mint ez – mutatott Raffaele vállára.
A férfi arcán a jókedvet egy pillanat alatt felváltotta az aggodalom, és ahogy Lily mindenbe beavatta, az arckifejezése egyre sötétebb lett.
– Jézusom! Mibe másztál megint bele, Lily!
– Nem a te tetoválásod, már semmi baj nem lesz – igyekezett Lily megnyugtatni a férfit, de Raffaele megcsóválta a fejét.
– Valami pszichopata ki tudja miért egy levágott bőrdarabot küldött neked. Az én olvasatomban ez messze van attól, hogy minden rendben legyen.
Lily hirtelen megint ugyanolyan ködösnek érezte az agyát, mint amikor kilépett a Sohóban a bárból. Mintha a józansága csak addig tartott volna, amíg tombolt benne az aggodalom fűtötte adrenalin.
– Lehet, hogy a főnökömnek meg Fitzpatricknak van igaza, és nem is bőr, csak valami nagyon jó másolat. Talán rosszul ítéltem meg a helyzetet. Ittam pár koktélt a barátnőmmel este, és a mai nap egyébként is felkavart. – Raffaele-nek beismerni ezt valahogy sokkal könnyebben ment, mint bárki másnak.
– Tudom – felelte a férfi halk, megnyugtató hangon. – Ezért vagyok itt, annak ellenére, hogy lekoptattál. Valami azt súgta, jól fog jönni neked egy kis figyelemelterelés.
Raffaele a füle mögé tűrt egy elszabadult hajtincset. A mozdulat inkább volt testvériesen gondoskodó, mint bármi más, Lily pulzusa mégis megugrott.
– Ha jól sejtem, figyelemelterelés alatt nem egy tetovált bőrdarabra gondoltál.
– Hát nem. Ennél sokkal jobb szórakozás járt az eszemben.
A szórakozást úgy mondta, hogy attól Lily lelki szemei előtt rögtön egy vetetlen ágy jelent meg. Pedig Raffaele nyilván városnézésre, sportra és hasonló programokra gondolt. Olyasmikre, amiket odaát Olaszországban is szoktak csinálni. Lily megrázta a fejét, hogy egy kicsit kitisztuljon.
– Fel kell hívnom Fitzpatrickot, hogy előkerültél, és nem kell lenyomoztatnia a telefonodat.
– Az lett volna a következő lépés? – kerekedett el némileg Raffaele szeme.
– Az. De csak mert kierőszakoltam belőle. Gondolom, lemerült a mobilod.
– Le. Elfelejtettem feltölteni utazás előtt. Nagy mák, hogy előre lecsekkoltam, melyik utcában laksz, és melyik metróval jutok el hozzád. – A férfi szája vigyorra húzódott, mire Lily megforgatta a szemét
– Gondolhattam volna, hogy lemerültél. Ehelyett azt hittem, hogy félig megnyúzva tart fogva valami őrült. Halálra rémültem.
Raffaele szeme felizzott. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha közelebb akarna lépni hozzá, hogy megölelje, de aztán letehetett róla, mert mégsem moccant.
– Most már itt vagyok, és láthatod, hogy kutya bajom. Nem kell miattam aggódnod. Az őrült miatt, aki a tetoválást küldte, viszont annál inkább.
– Tudom – biccentett Lily. – Felhívom Fitzpatrickot. Valószínűleg holnap be kell menned hozzá kihallgatásra, addig rendezkedj be nyugodtan. Használhatod apám régi szobáját.
– Arra semmi szükség. Elleszek a kanapén.
– Dehogy! A szoba üresen áll, már rég kipakoltam belőle apám cuccait. – A rég elég nagy túlzás volt, ugyanis Lily csak pár hete szánta rá magát, hogy a ruhákat bedobozolja, és odaadja egy segélyszervezetnek. Volt egy olyan gyanúja, hogy ezt Raffaele is sejti. – Tényleg alhatsz ott, sokkal kényelmesebb, mint a kanapé – mutatott Lily a folyosóról nyíló ajtóra.
– Oké – bólintott végül a férfi, aztán vetett még rá egy hosszú és kutató pillantást, olyan hosszút és kutatót, hogy Lily karja libabőrös lett tőle, majd felkapta az utazótáskáját, és eltűnt az ajtó mögött.
Lily kifújta a benntartott levegőt. Hirtelen nagyon is tudatában volt annak, hogy épp az történik, amit el akart kerülni. Itt vannak kettesben a lakásában, és Raffaele szándékai talán tényleg kizárólag barátiak, az övéi azonban biztos, hogy nem. Ráadásul hiába került elő a mostohabátyja, valami homályos megérzés, ami továbbra is ott szurkált a bőre alatt, nem engedte, hogy teljesen megnyugodjon.
 

Lily és Raffaele előző kalandja itt olvasható:

MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései