A tetováló - 3. rész

Hajnali négy múlt csupán, de Lily képtelen volt tovább az ágyban maradni. Az utóbbi pár órában hol ébren forgolódott, hol egy kicsit elszundított, hogy aztán újra felriadjon. Pedig nem álmodott rosszat. Igazából az álomig sem jutott el. Mintha az előző nap eseményei annyira befészkelték volna magukat a fejébe, hogy még elaludni se tudna tőlük elég mélyen.
Kimászott az ágyból, és ugyan legszívesebben lezuhanyozott volna, hogy egy kicsit magához térjen, mégsem tette. Nem akarta a vízcsobogással felébreszteni Raffaele-t. Helyette kilopakodott a konyhába, töltött magának a tegnap lefőtt kávéból, aztán visszasurrant a szobájába, és bekapcsolta a laptopját. Nem hagyta nyugodni a tetoválós ügy. Bár hivatalosan nem nyomozhat, mégis úgy érezte, muszáj utánanéznie pár dolognak.
Letelepedett a szoba sarkában álló, apró íróasztalához, és kortyolt a bögréjéből. A hideg kávénak undorító, mosogatóvíz íze volt, de legalább felpörgette az agyát. Mire megkereste a neten annak a szalonnak a weblapját, ahol Raffaele tetoválásai készültek, újra úgy érezte, hogy tud gondolkodni.
Elejétől a végéig átböngészte a honlapot. A szalon azzal hirdette magát, hogy ők nem tetoválásokat, hanem egyedülálló művészeti alkotásokat készítenek, Lily pedig Raffaele tetkóit ismerve tudta, hogy nem túloznak. Tényleg különlegesek a munkáik. Még katalógusuk sem volt, mint más tetoválószalonnak, hisz minden ügyfelüknek személyre szabott, egyedi mintát készítettek. Legalábbis állítólag. Mert hát a Raffaele vállán lévő indás-virágos kép tökéletes másolata mégis megjelent valaki máson...
– Akkor jól hallottam, hogy fent vagy. – Raffaele bukkant fel a szobája ajtajában. Lily a belépő férfira pillantott.
– Bocs, nem akartalak felébreszteni.
– Nem ébresztettél fel.
Még mindig nem volt öt óra, Raffaele ennek ellenére melegítőnadrágot és pólót viselt, a tekintete ébernek tűnt, mintha ő maga is fent lenne jó ideje. Lily viszont az alváshoz hordott, agyonhasznált trikói és rövidnadrágjai egyikében ült az íróasztalnál, és biztos volt benne, hogy az arca gyűrött, a haja pedig szénaboglya. Kezdte megbánni, hogy nem lopózott be a fürdőbe arcot mosni és megfésülködni korábban...
 – Csini a pizsid! – vigyorgott Raffaele, kirángatva a gondolataiból. Alaposan szemügyre vette a rózsaszín pónikat, amik a trikót díszítették. – Mondd csak, az összes hálóruhádon rajzfilmfigurák vannak?
Lilynek eszébe jutott az a Spongyabobos pizsama, amit Olaszországba vitt magával karácsonykor. Aztán az a reggel is, amikor Raffaele meglátta a pizsamában. Ettől a vére máris gyorsabban kezdett száguldani az ereiben. Kapkodva nyúlt a széke karfájára akasztott melegítőfelsőért, és gyorsan belebújt. Ezzel azonban csak annyit ért el, hogy Raffaele pillantása a csupasz combjára siklott, és egy-pár hosszúra nyúló másodpercig ott is maradt.
Lily csak akkor tudott újra rendesen lélegezni, amikor Raffaele felnézett a laptop képernyőjére. Valószínűleg azonnal felismerte a tetoválószalon honlapját, mert a szeme enyhén összeszűkült, ahogy visszafordult felé.
– Azt hittem, nem te nyomozol a tetkós ügyben.
– Nem is, annak viszont nem tudtam ellenállni, hogy egy picit szaglásszak.
– Gondolhattam volna. – Raffaele gúnyosan felhúzta a szemöldökét, aztán könnyedén felkapta a fal mellett álló puffot, letette az íróasztal mellé, és letelepedett rá, majd vetett Lilyre egy kérdő pillantást.
– Mi az? – kérdezte Lily ingerülten. Azt azonban nem tudta volna megmondani, hogy inkább azért ideges, mert Raffaele túlságosan közel ül hozzá. Annyira közel, hogy érezte dezodorának üde, picit fanyar illatát, amitől mostanában folyton összeszaladt a szájában a nyál, mintha valami ostoba, korábban nem tapasztalt pavlovi reflex legyőzte volna a józan eszét. Vagy csupán azért, mert Raffaele szimatoláson kapta. – Szóval mi az? – kérdezte, amikor a férfi még mindig nem szólalt meg. 
– Gondoltam, ha már illegálisan nyomozol, legalább beavatsz.
– Ez nem illegális. Csak azt néztem meg, amit bárki megnézhet a neten.
– És milyen következtetésre jutottál a mindenki számára hozzáférhető infókból?
– Úgysem nyugszol addig, amíg nem szeded ki belőlem, ugye? – forgatta Lily a szemét.
– Nem hát. – Raffaele felvillantotta azt a szexi mosolyát, ami még az illatánál is durvább pavlovi reflexet indított el Lilyben. Nyelnie kellett, hogy szóhoz tudjon jutni.
– Azon töprengtem, hogy a tetoválásaid egyediek. A szalon elvileg senki másra nem varrja rá ugyanezeket a mintákat, ez az egyik, amivel reklámozzák magukat. Ennek az exkluzivitásnak pedig meg is kérik az árát.
– Tényleg nem kevés pénzt hagytam náluk.
– De akkor a válladon lévő tetkó hogyan került ki tőlük?
Raffaele a laptop monitorára nézett, amin épp az a pár mintakép volt megnyitva, amit a szalon feltett a weboldalára.
– Gondolom, nincs azok között? Mert onnan lemásolhatta volna valaki.
– Nincs. Átnyálaztam az egész honlapot, de a te tetkódról nincs fent egyetlen kép sem. Mennyire ismered a szalonban dolgozókat?
– Nem nagyon. Amikor még jártam hozzájuk, ketten voltak. Vicky és Mauro. Vicky tervezte a tetoválásaim nagy részét, és ő is varrta rám őket. Mauróhoz csak akkor mentem, ha Vicky épp nem volt elérhető.
– Ki készítette a válladon lévő tetkót?
– Azt épp Mauro.
– Hm...
– Azt gondolod, köze van ehhez az őrülethez? – kérdezte kétkedve Raffaele.
– Logikusnak tűnik, hogy a szalonból szivárgott valahogy ki a minta. Akkor is, ha az, amit tegnap kaptam, nem emberi bőr, és akkor is, ha igen.
– Továbbra sem hiszed, hogy a tetoválás másolat, ugye? – pillantott rá Raffaele.
Igaza volt, Lily a zsigereiben érezte, hogy az, amit tegnap kapott, nem lehet másolat. Bármennyire is szerette volna az ellenkezőjét hinni.
– Reménykedem benne, hogy másolat lesz – mondta –, de ha nem... – Lily összeszoruló gyomorral nézett a férfira. – Ha emberi bőr, akkor levághatták az áldozatról úgy is, hogy még élt. Viszont az is lehet, hogy előbb megölték, és utána nyúzták le a bőrt. Bármelyik a kettő közül, az biztos, hogy aki ezt csinálta, az egy szadista pszichopata, és nagyon veszélyes.
Jó néhány másodperc eltelt, Raffaele némán nézett rá, aztán megrázta a fejét.
– Vicky vagy Mauro ilyet nem csinálna. Ők inkább művészek, akik nem tennének kárt egy művészeti alkotásban, márpedig a tetoválásokat is annak tartják.
– A tetoválásban nem is tettek kárt, csak az emberben, akié volt – jegyezte meg Lily. – De egyelőre bízzunk abban, hogy tényleg csak egy rohadt jó másolat.
Ebben maradtak. Vagy legalábbis próbálták ehhez tartani magukat, miközben nagyjából ugyanazon a reggeli rutinon mentek végig, mint Olaszországban.
Lily készített friss kávét, míg Raffaele használta a fürdőt, aztán ő is elment zuhanyozni. A fürdőszoba párás volt, és a férfi tusfürdőjétől illatozott. Lily óhatatlanul is arra gondolt, hogy ezentúl vajon itt a londoni lakásában is minden Raffaele-re fogja-e emlékeztetni, ahogy Olaszországban? Attól tartott, hogy igen.
Mire elkészült, a konyháját a sülő tojás, friss kenyér és bacon illata töltötte be. Raffaele valószínűleg leugrott a szemben lévő boltba, ugyanis Lily meg mert volna esküdni rá, hogy tegnap még üres volt a hűtője. 
Bement a konyhába, aztán meg is torpant. A férfi a tűzhely előtt forgatta meg épp a szalonnát, a mozdulatai egyszerre voltak erőteljesek és könnyedek, Lily nem tudta levenni róla a pillantását. Rádöbbent, mennyire elhagyatott volt az apja halála óta a konyha. Általában csak arra használta, hogy kávét főzzön, esetleg csinált egyszer-egyszer pirítóst, egyébként úgy rendelte a kaját, amit mindig a tévé előtt evett meg a nappaliban. Mennyivel másabb volt ez a lakás, amíg az apja élt! Sokkal hangosabb, sokkal élettel telibb. Most meg mintha egy motelben élne, nem az otthonában. Könny szökött a szemébe.
Raffele persze ezt a pillanatot választotta, hogy megforduljon. Ránézett, és azonnal ráncokba szaladt a homloka.
– Minden rendben?
– Igen, csak... – Lily dühös mozdulattal törölte le a könnyeit. – Mióta apa meghalt, alig használom a konyhát.
Úgy tűnt, nem kellett ennél jobban kifejtenie. Raffaele odalépett hozzá, és nem azt mondta, amit az emberek többsége mondott volna, hogy le kéne végre zárnia a múltat, hanem egyszerűen csak megszorította a kezét.
– Sajnálom, nem tudtam, hogy rossz emlékeket hozok elő. Ha gondolod, el is mehetünk valahova reggelizni. A kaját meg bepakolom egy dobozba, és odaadjuk egy hajléktalannak útközben.
– Nem kell. – Lily minden szomorúsága ellenére elmosolyodott. – És az emlék jó, amit felidéztél, csak attól még...
– Fáj – fejezte be helyette Raffaele a mondatot, Lily pedig bólintott.
– Igen, fáj.
– Gyere. – A férfi az asztal felé húzta, és szelíd erőszakkal lenyomta az egyik székre, majd elé tett egy nagy adag rántottát. – Teli hassal a fájó emlékek is kevésbé fájnak.
Lily elnevette magát.
– Apám is mindig ilyesmit mondott. Amikor tudta, hogy nehéz ügyön dolgozom, mindig kajával tömött. Közben azt hajtogatta, hogy teli gyomorral mindent könnyebb elviselni. Szerintem Lorettáról ragadt rá, mert ez olyan olasz sajátosság.
– Az olasz sajátosságok mindig beválnak – jelentette ki Raffaele, miközben bacont is szedett a tányérjába. – Egyél! Van egy olyan gyanúm, hogy a tetoválós ügyben is szükség lesz a teli has nyújtotta boldogságra.
Nem is volt olyan nehéz jóízűen megenni mindent, amit Raffaele letett elé, és utána Lily tényleg jobban érezte magát. Bár talán ez nem csupán az ételen múlott, hanem a társaságon is.
Lily a kávéját kortyolva a férfit nézte. Raffaele bögréjével a kezében gesztikulált, miközben elmesélte, annak idején hogyan talált rá a tetoválószalonra. Lily próbálta követni, hogy ki, kin keresztül ajánlotta a tetoválókat Raffaele-nek, de a komoly téma ellenére sem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. A lakás máris nem volt olyan szomorú és elhagyatott, Raffaele élettel töltötte meg... Lily nem tudta, honnan jött a gondolat, de kiszáradt tőle a szája, és elhalványult a mosolya. Bárhogy is alakul a tetoválós ügy, nem szabad megszoknia, hogy a férfi itt van a közelében.
Lilynek aznap szabadnapja volt, de jobbnak látta, ha Raffaele-lel együtt ő is bemegy az őrsre. Már csak azért is, hogy Fitzpatrick ne szemétkedjen a férfival. A kollégája már várta őket, és ugyanolyan pökhendi és lekezelő volt, mint mindig.
– Látom, előkerült – vetette oda foghegyről Raffaele-nek rendes bemutatkozás helyett, aztán Lilyhez fordult. – Mondtam én, hogy rémeket látsz. Lefogadom, hogy arról a képről is nekem lesz igazam.
– Legyen úgy – felelte feszes mosollyal Lily. – Már megvizsgálták?
Fitzpatrick megrántotta a vállát.
– Nekem még nem szóltak vissza. Egyelőre annyit tudok, hogy tényleg postán adták fel a kis ajándékodat Olaszországból, de nem Livignóból, hanem Veronából. De ha nagyon ráérsz, csekkold le a labort, amíg én beszélek a bátyáddal.
– A mostohabátyám!
– Persze, persze – legyintett Fitzpatrick oda sem figyelve. – Erre jöjjön, nem fog sokáig tartani – terelte be Raffaele-t az egyik kihallgató szobába.
Raffaele a válla felett visszanézett még rá, és úgy forgatta a szemét, hogy Lilynek muszáj volt nevetnie. Volt egy olyan kósza gyanúja, hogy a mostohabátyja meg fogja izzasztani Fitzpatrickot, amit ő egy cseppet sem bánt.
Még mindig mosolyogva elindult az asztala felé, hogy onnan telefonáljon. Az őrsön nem voltak tágas irodák, a gyilkosságiaké is rendkívül zsúfoltnak tűnt. Mintha túl sok íróasztalt próbáltak volna bepréselni túl kevés helyre. Ennek köszönhetően még akkor is kupisnak tűnt a helyiség, amikor rend volt. Most pedig nem volt az, így a szokottnál is nagyobbnak tűnt a káosz.
Lucas, az egység legfiatalabb tagja régi, porosnak tűnő aktákba merült, amik nem fértek el az asztalán, így a széke mellett tornyozta fel őket. Lily alig tudta kikerülni őket. Fitzpatrick asztalán pizzás doboz és üres kólásüvegek hevertek. Az egyik sarokban dobozok álltak, amiben épp két kollégája turkált. Mellettük az ósdi táblán, amit az ügyek felvázolására használtak, félig letörölt betűtenger éktelenkedett.
Lily sóhajtva vetette le magát az asztalához, és már hívta volna a labort, amikor a főnöke jelent meg mellette összeráncolt homlokkal. Lily azonnal védekezni kezdett.
– Fitzpatrick kért meg, hogy beszéljek a laborral – mondta, de Morris közbevágott.
– Nem kell velük beszélned, az előbb hívtak. – A főnöke hangja olyan baljóslatú volt, hogy Lily azonnal tudta, mit akar mondani.
– Emberi bőr, igaz?
– Az. És nem ez a legrosszabb. – Morris sokat látott arcán átsuhant valami egyszerre dühös, hitetlenkedő és végtelenül komor kifejezés. – Az áldozat még élt, amikor levágták a tetoválást.
– Istenem... – suttogta Lily, ahogy valósággá vált a legrosszabb forgatókönyv. – De talán akkor még mindig él.
– Talán – hagyta rá Morris, bár mindketten tudták, hogy mennyire kicsi erre az esély. – Felvettem a kapcsolatot az olasz hatóságokkal, hogy találtak-e ilyen sérüléssel holttestet. Egyelőre nem. Most nézik át a térségben eltűntek listáját. Azt gondolják, köztük lesz a mi emberünk is. És tudom, hogy tegnap még azt mondtam, hogy ne folyj bele a nyomozásba, mert ki tudja, mennyire személyesen kapcsolódik hozzád ez az egész, de a legújabb fejlemények tükrében ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak. Főleg, hogy te beszélsz egyedül olaszul közülünk, és szükségünk lesz valakire, aki odautazik, és együttműködik velük.
– Nem gond, szívesen belefolyok, és odamegyek.
– Azt mindjárt gondoltam – fintorodott el Morris. – De legyél nagyon elővigyázatos, Lily! Nem akarom, hogy újra olyasmi történjen, mint tavaly.
Amikor az apja meghalt, mert ő túlságosan személyes mederbe terelt egy nyomozást...
Ezt ugyan Morris nem mondta ki, de Lily tudta, hogy erre gondolt, és ettől a tegnap este óta érzett rossz előérzete csak tovább mélyült. Ám közben örült is, hogy visszatérhet Olaszországba. Függetlenül attól, mi az oka annak a visszatérésnek.


Lily és Raffaele előző kalandja itt olvasható:

MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései