A tetováló - 6. rész

 – Ez bárki lehet – jegyezte meg Lily a biztonsági kamera felvételét figyelve. A rajta lévő alak arcát a kapucnitól és a tükrös üvegű napszemüvegtől alig lehetett látni, viszont a kezében lévő csomagot azonnal felismerte. Végigfutott a hátán a jeges borzongás. – Férfinak tűnik – nyelt egyet –, de még abban sem vagyok biztos.
Raffaele és Matteo mellette álltak a veronai posta szűkös irodájában, és szintén a felvételt figyelték. Az ajtó előtt az igazgató ácsorgott idegesen, mintha őrt állna, és sikerült előkeríteniük azt a nőt is, aki felvette a tetoválást tartalmazó csomagot.
– Inkább férfi – dünnyögte Matteo –, de túl bő az a pulóver, hogy biztosan meg lehessen állapítani. Magának férfinak tűnt? – fordult a postai alkalmazott felé.
A nő füléből akkora aranykarikák lógtak, hogy leértek egészen a válláig. Hevesen biccentett, amitől az ékszer vad táncba kezdett.
– A hangja férfias volt legalábbis.
– Feltűnt bármi más rajta? Valami a beszédén vagy az öltözékén?
– Azóta majdnem eltelt egy hét. Őszintén szólva, nyomozó, alig emlékszem rá. Csak a csuklya rémlik. Az is csak azért, mert így nyáron elég különös viselet. – A biztonsági felvételre pillantott, amit a posta igazgatója lelkesen a rendelkezésükre bocsátott. Olyan lelkesen, mintha azt hinné, hogy ezzel minden problémájukat megoldotta. – Tényleg egy gyilkossághoz van köze? Ezt beszélik idebenn...
– Ez bizalmas információ – felelte Matteo, mire a nő vetett rá egy lesajnáló pillantást.
– Nem sokáig lesz az. A főnöknek, gondolom, elárulta – mutatott az iroda előtt strázsáló alakra. – Ő pedig úgyis továbbadja. Az emberek a kiborító dolgokat nem igazán tudják titkolni. Azzal könnyítenek a lelkükön, hogy beszélnek róluk.
Matteo nem reagált erre, csak biccentett.
– Köszönjük a segítséget, most már egyedül is boldogulunk. – Megvárta, míg a nő kisétált az irodából, utána Raffaele felé fordult. – Te felismered esetleg?
Raffaele megvonta a vállát.
– Az ismerőseim fele elbújhatna azalatt a csuklya-napszemüveg kombó alatt.
– Lehetne Mauro d’Angelo is?
– Igen, akár ő is. Meg másik ötven ember. Tényleg fogalmam sincs.
Matteo idegesen kifújta a levegőt, aztán megköszönték a segítséget az igazgatónak, és elhagyták a posta épületét. Odakint megálltak a járdán, Matteo szembe fordult velük.
– Felhívom d’Angelót, hogy beszélni akarunk vele.
– Nem lenne jobb, ha személyesen keresnénk fel? – vetette közbe azonnal Lily. – Ha telefonon figyelmezteted, talán meglép, mire odaérünk.
Mattoe vetett rá egy ingerült pillantást.
– Egyelőre nem tudjuk, bűnös-e, vagy csak belekeveredett ebbe a rohadt ügybe. Márpedig ha nem bűnös, akkor sokkal készségesebb lesz, ha nem lerohanjuk a barátnője lakásában, hanem előre bejelentkezünk.
Előszedte a telefonját, és pár lépéssel távolabb vonult. Lily összehúzott szemmel figyelte, közben nagyon nehezére esett, hogy lenyelje saját ingerültségét.
Pedig tudta, hogy van igazság Matteo szavaiban. Mielőtt elindultak Veronába, Vicky Lombardo segítségével kapcsolatba léptek Mauro összes ügyfelével az elmúlt két hétből, és mindenkit épségben találtak közülük. Márpedig ha Mauro lenne a gyilkos, akkor nyilván ő maga varrta volna ki az áldozatot, ráadásul a tetováló szalonban, mert ott tartotta az eszközeit.
– Az arcodra van írva, hogy legszívesebben megfojtanád Matteót – jegyezte meg mellette Raffaele, magához térítve a gondolataiból.
Lily felé kapta a fejét.
– Ugyan már, ne hülyéskedj! Csak mások a módszereink, én pedig kénytelen vagyok alkalmazkodni a helyi szokásokhoz.
– Ami felettébb idegesít, lefogadom – mondta Raffaele, rátapintva a lényegre.
– Az nem számít. Az a lényeg, hogy mielőbb megtaláljuk a gyilkost. Még azelőtt, hogy újabb áldozatot szedne.
– Szerinted még valakit el fog kapni?
– Nem tudom, csak azt, hogy az elkövetőknél általában a második gyilkosság jóval könnyebben megy. Ha egyszer már megtetted, akkor a második alkalom már kevésbé számít. Szörnyű belegondolni, de tényleg így szokott lenni.
Raffaele komoran bólintott. Szokatlanul hallgatag volt, mióta megérkeztek Veronába. Lily tudta, hogy a tűz miatt, amit másfél évtizede pont ebben a városban vészelt át. Amiben gyerekként nem csak az anyját, hanem egy barátját is elvesztette, és ő maga is megsérült benne. Annak idején azért kezdte el tetováltatni magát, hogy eltakarja az égési sérüléseit, ám a lelki sebeket nem volt ilyen könnyű eltüntetni. Ezt Lily anélkül is pontosan tudta, hogy Raffaele bármit is mondott volna róla.
– Nem kellett volna velünk jönnöd – mormolta Lily.
Nem tudta megállni, hogy egy pillanatra ne simítson végig Raffaele ökölbe szorult kezén. Ám mielőtt elhúzhatta volna az ujjait, a férfi a másik kezével megmarkolta, és nagy tenyerébe zárta őket. Úgy szorította, mintha Lily valamiféle kapaszkodót jelentene traumatikus múltja és a jelene között.
– Az a lényeg, hogy megtaláljuk a gyilkost – ismételte meg Raffaele ugyanazokat a szavakat, amiket ő is mondott az előbb. – És nyugodtabb vagyok, hogy eljöttem veled.
Az utolsó mondat úgy lebegett közöttük, mint egy zümmögő méhecske. Raffaele étcsokira emlékeztető tekintetében valami meghatározhatatlan gyengédség villant, ahogy ránézett. Lily torka elszorult. Fogalma sem volt, mit mondjon. Azt, hogy őt is megnyugtatja, hogy Raffaele azóta alig mozdult mellőle, mióta megkapta azt a levágott tetoválást? Vagy azt, hogy nem is akarja, hogy elmozduljon? Akkor sem, ha vége lesz ennek az egésznek? Akkor sem, ha néha baromi nehéz és kusza érzés a férfival lennie?
Mielőtt azonban bármit mondhatott volna, Matteo jelent meg mellettük.
– Ilyen sokáig tartott? – kérdezte tőle Raffaele. A hangja rekedtesen csendült, és azonnal eleresztette a kezét. Lilyt ettől teljesen logikátlan módon elfogta a csalódás.
– Csak azért – mordult fel Matteo –, mert d’Angelót nem értem el, és ki kellett derítenem a barátnője telefonszámát.
Lilyt a férfi komor arcát figyelte.
– És kiderítetted?
– Ki, fel is hívtam. Azt mondta, hogy Mauro nincs nála.
– Elhitted?
– El, főleg miután küldött egy képernyőfotót d’Angelo reggeli üzenetéről, amiben azt írta, hogy mégis dolgoznia kell ma, ezért majd csak holnap megy.
– De nem dolgozott ma.
– Nem, legalábbis a Farfallában biztosan nem, hisz ott voltunk, és nem láttuk. – Matteo idegesnek tűnt, Lilyt is egyre rosszabb érzés kerítette hatalmába.
– Szerinted meglépett? 
– Ez az egyik lehetőség. A másikba egyelőre még nem akarok belegondolni. Vissza kell mennem Livignóba, kiderítem, hogy egyáltalán elhagyta-e a várost. Lily, addig te beszélnél d’Angelo barátnőjével? Itt a címe, vár titeket.
Most jól jött, hogy külön autóval érkeztek. Matteo azonnal elindult Livignóba, Lily és Raffaele pedig elmentek a megadott címre.
Mauro d’Angelo barátnője Verona belvárosában lakott. A keskeny utcában az épületek a sárga különböző árnyalataiban pompáztak. A ház, ami előtt megálltak, barnássárga volt, és robusztus. Vaskorlátos teraszaival, kicsit hámló, koszos vakolatával úgy nézett ki, mintha egy korábbi korból maradt volna itt, jóval szemrevalóbb szomszédai társaságában.
Felmentek a második emeletre, ahol egy magas, vékony, barna hajú nő nyitott nekik ajtót. Idősebb volt, mint amire Lily számított. Hosszú haját copfba fogta, napbarnított arcán már látszottak az első ráncok, a vállát pedig egy lila és rózsaszín színben pompázó tetoválás díszítette. Lily kérdés nélkül is tudta, hogy Mauro alkotása.
– Fogalmam sincs, mibe keveredett Mauro – mondta Ana Ricci idegesen pattogó hangon, miközben beterelte őket a nappaliba. Közben egy fotóra pillantott az egyik polcon, amin ő maga állt egy agyontetovált fickó ölelésében. – De bármibe is, nem az ő hibája. Ijesztőnek néz ki, de kenyérre lehet kenni, ezt el kell hinniük nekem! – vetett rájuk egy könyörgő pillantást.
Lily ugyan azt vallotta, hogy egy gyanúsított hozzátartozója sosem hiteles forrás, mégis bólintott, miközben mindannyian helyet foglaltak. Ő és Raffaele a kockás huzatú kanapén, Ana pedig a szemben lévő fotelben.
– Semmivel sem gyanúsítjuk a barátját, csak szeretnénk beszélni vele – biztosította Lily. – Máskor is előfordult már, hogy utolsó pillanatos munka miatt később jött magához?
A nő összeráncolta a homlokát, majd lassan megcsóvált a fejét.
– Nem. Amikor elolvastam azt az sms-t, arra gondoltam, hogy Vickyt kell helyettesítenie. Ez viszont előfordult az utóbbi időben párszor.
– Vicky Lombardo bent volt ma a szalonban.
– Igen, tudom – biccentett Ana aggodalmasan. – Felhívtam az előbb. Nem tudja, hol lehet Mauro, és én sem. Ez nagyon aggasztó...
– Meg fogjuk találni. Feltűnt önnek bármi a barátja viselkedésében az elmúlt két-három hétben, ami eltért az átlagostól?
– Semmi – vágta rá azonnal Ana, aztán kicsit megmerevedett, és úgy tűnt, mintha habozna. 
– Egészen biztos ebben? – forszírozta Lily.
– Hát... nem akarom Maurót bajba keverni. És ez talán nem is fontos a maguk nyomozása szempontjából...
– Nem fogja bajba keverni, viszont sokat segíthet abban, hogy megtaláljuk. Akkor is, ha nem tűnik lényegesnek.
– Jó. – A nő felsóhajtott, és egy hosszú pillanatig kibámult az ablakon, a szemben lévő napsárga épületre, csak utána nézett vissza rájuk. – Mauro szerencsejátékfüggő volt. Online póker főleg – vallotta be. – De csak volt! – tette hozzá gyorsan. – Eljár egy önsegítő csoportba, és évek óta nem játszott. Azóta, hogy Vicky felvette a Farfallába. Nemrég viszont volt egy olyan érzésem, hogy talán... – elhalt a hangja.
– Újra elkezdett pókerezni? – segített neki Lily.
– Igen. Pár hete a laptopján csekkoltam le az e-mailjeimet, és az előzmények között láttam egy pókeres oldalt. Rákérdeztem, de azt mondta, hogy az önsegítő csoportjuk egyik új tagja játszott ezen az oldalon, és csak le akarta ellenőrizni. Próbáltam hinni neki. Tényleg próbáltam! De még mindig annyira élénken emlékszem arra a szörnyű időszakra! Arra tehetetlenségre, amikor hiába kérleltem, hiába veszekedtem vele, nem értem el vele semmit. Azóta folyamatosan figyeltem, még a laptopját is meglestem újra, de nem volt ott többet az előzmények között az az oldal, se más pókeres honlap, szóval megnyugodtam. Most viszont arra gondolok, hogy csak áltattam magam, és talán most is valahová elvonult, ahonnan nyugodtan játszhat...
Ana arca ráncokba gyűrődött, a szemében könnyek csillogtak. Lily legszívesebben azt mondta volna, hogy a visszaesés a szerencsejáték-függőségbe a legjobb eshetőség, ami Mauróval történhetett. Minden más lehetőség sokkal rosszabb ennél. De nem akarta még jobban megijeszteni nőt, így végül csak semmitmondóan megnyugtató szavakat mormolt, és megígérte, hogy azonnal jelentkeznek, amint megtudnak valamit.
– Mit gondolsz? – kérdezte Raffaele, amikor már Veronából tartottak kifelé. Ahogy elhagyták a várost, a férfi feszültségének egy része mintha azonnal elpárolgott volna.
– Ha tényleg újra elkezdett pókerezni, és vesztett, akkor talán eladta a tetoválásod mintáját valakinek, hogy pénzhez jusson. – Lily a mellettük elsuhanó tájat nézte, miközben már az A22-esen haladtak el a Garda-tó mellett.
Hirtelen elfogta a heves vágy, hogy ez az olaszországi látogatása is olyan legyen, mint az eddigiek. Amiken a nagyanyja házát tette rendbe, a fennmaradó időt pedig Raffaele-lel és a családjával töltötte. Most pedig már lassan egy napja itt van, és még csak fel sem hívta az anyját. Loretta dühös lesz. És meg fog ijedni, amikor megtudja, hogy ezúttal miért jött... Lily legkevésbé sem várta ezt a beszélgetést, közben mégis vágyott arra, hogy az estét az anyja családjával tölthesse, a tágas konyhába, ami mindig zengett a beszélgetéstől és a nevetéstől, és az anyja újdonsült férjének, Aldónak az isteni főztjét egye... De mire hazaérnek, ehhez már túl késő lesz.
– Ha Maurónak tényleg szüksége volt pénzre – szólalt meg Raffaele –, akkor lehet, hogy nem csak az én tetoválásom mintáját adta el, hanem másokét is. És talán nem is Maurót keressük, hanem a vevőt.
– Ez nekem is eszembe jutott, viszont aggasztó, hogy Mauro eltűnt – mormolta Lily. – Írok egy üzentet Matteónak, hogy ellenőrizze le a pénzügyeit. Ha sokat vesztett, az látszódni fog a bankszámláján is.
Hosszú volt az út, majdnem három óra, Lily agya folyamatosan pörgött, míg végül a gondolatai olyan kuszák nem lettek, hogy már saját maga sem igazodott ki rajtuk.
A nap egyre alacsonyabban járt, narancsosra festve a horizontot, Lily pedig egyre kimerültebbnek érezte magát. Megálltak ugyan kávéért és szendvicsekért útközben, de ez sem segített. Lily azért megkérdezte, hogy átvegye-e a vezetést, hisz Raffaele ugyanúgy nem sokat aludt előző éjjel, mint ő, a szeme alatti karikák még sötétebbnek tűntek, mint előző nap, ám a férfi megcsóválta a fejét.
– Nem kell, megvagyok – mondta. – De te pihenj egy kicsit. Még legalább egy óra, mire hazaérünk, és van egy olyan sejtésem, hogy Matteo fel fog bukkanni nálad este. Amikor dolgozik egy ügyön, alig szokott aludni.
– Nem tudom, hogy bírja – motyogta Lily, közben azonban máson járt az esze. Haza... Raffaele azt mondta, hogy haza mennek, és nem is ez volt a furcsa, hanem az, hogy Lily is így érezte. Livigno valamikor az elmúlt fél év során elkezdte számára az otthont jelenteni. Hogy történhetett ez? Mikor alakult át ilyen észrevétlenül, mégis ennyire drasztikusan az élete?
Ezen gondolkozott, és közben el is aludhatott. Vagy legalábbis jó néhány perc kiesett. Raffaele hangjára a riadt fel, és valami miatt azonnal feszültség költözött a gyomrába.
– Mi történt? – fordult a férfi felé. Odakint már alkonyodott, ezért csak a férfi profiljának körvonalait látta, de így is érzékelte rajta a feszültséget. Ahogy azt is azonnal észrevette, hogy a hegyek között vannak, egy kanyargós kétsávos úton, mögöttük pedig egy autó jön, túlságosan is közel Raffaele Fiat pickupjához. – Régóta jön utánunk? – kérdezte azonnal a férfitól.
– Igen, mintha követne. – Raffaele hangja feszült volt. – Ezért ébresztettelek fel.
– Mióta van mögöttünk?
– Pár perce. Egy mellékútról kanyarodott ki.
Mire kimondta a szavakat, a mögöttük lévő autó felgyorsult. Annyira, hogy majdnem nekik koccant. Lily próbálta leolvasni a rendszámtáblán lévő számokat, de a sofőr felkapcsolta a távolsági fényszórót, teljesen elvakítva nem csak őt, de Raffaele-t.
– Gyorsíts fel, amennyire csak tudsz, aztán ha látsz egy bekötőutat, kanyarodj be, és fordulj keresztbe! – hunyorgott Lily, közben előszedte a pisztolyát.
– Mi a fenét akarsz csinálni?
– Ha oda is követ minket, kilövöm a kerekét, aztán megnézzük, ki a sofőr.
– Jézusom, ez csak a szar amerikai filmekben működik! – szisszent fel Raffaele, de azért tette, amit Lily kért tőle.
Sikerült felgyorsítania annyira, hogy a mögöttük haladó autó kicsit lemaradjon. Amikor pedig egy kereszteződéshez értek, jobbra rántotta a kormányt, aztán csikorgó kerekekkel megállt, eltorlaszolva az utat.
Lily titkon egyetértett Raffaele-lel, hogy a terv, amit hirtelen kitalált, jobban működik képzeletben, mint a valóságban, de nem volt jobb ötlete. Torkában dobogó szívvel tekerte le az ablakot, és kidugta rajta a pisztolyt. 
A mögöttük haladó autó feltűnt a kereszteződésben. Első pillanatban úgy látszott, hogy utánuk fog fordulni. Lily felkészült, hogy amint bekanyarodik, becélozza a kerekét. Ám mégsem az történt, amire számított.
A kocsi csupán lelassított, aztán a sofőr tüzet nyitott, egyenesen rájuk.


Lily és Raffaele előző kalandja itt olvasható:

MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések