A tetováló - 7. rész

A golyó a Fiat tetejébe csapódott bele. Lily a motor zúgásán keresztül is hallani vélte, ahogy végigszántja a kaszni tetejét.
Lebukott az ülésben, és Raffaele-re kiáltott.
– Szállj ki!
Szerencsére nem kellett többet mondania. A férfi ennyiből is megértette, feltépte a vezetőülés felőli ajtót, kiugrott, és a kocsi oldalához guggolt.
Lily vetett még rá egy gyors pillantást, aztán pár centivel feljebb emelkedett, és kilesett a lehúzott ablakon.
A másik autó ugyanúgy állt, mint az előbb. Lily most már azt is látta, hogy egy világos Opel az. Reflektorának fénye megcsillant az út melletti fákon, és haragoszöldre színezte a sűrű bozótost. A kocsi belseje azonban sötét maradt, ennek ellenére Lily érzékelni vélte a volán mögött ülő ember köralakját. A gyomra összeszorult. Vajon mire vár?
Nem kellett sokáig tépelődnie. Az alak újra tüzelt, a lövedék ezúttal a Fiat hátsó ajtaját érte. Lily hunyorogva figyelt, közben meghallotta Raffaele fojtott szavait.
– Gyere már fedezékbe, az istenit!
Lily nem válaszolt, valami szöget ütött a fejében. Újra feljebb emelkedett, és az Opel jobb első kerekére célzott.
A lövedék belefúródott a gumiba. Lily nem várta meg, hogy leenged-e, hanem újabb lövést adott le, ezúttal a jobb hátsó kerékre.
Arra számított, hogy az autóban ülő ismét tüzet nyit rájuk, de nem ez történt. Az Opel motorja felzúgott, megrongált kerekei panaszosan nyekeregtek, ahogy a sofőr újra elindult az úton.
– Utána kell mennem! – Lily már mászott volna át a vezetőülésbe, amikor Raffaele bepattant mellé.
– Ugye nem gondoltad azt, hogy itt hagysz? – érdeklődött a férfi szárazon.
– Nem foglak veszélybe sodorni!
– De magadat igen?
– Nekem ez a munkám. – Lily nézte, ahogy az Opel egyre távolodik az úton, aztán a fogát csikorgatva fordult Raffaele felé. Pontosan tudta, mire kiimádkozná a férfit az autóból, addigra bottal üthetné az Opel nyomát még a kilyuggatott kerekek ellenére is. – Csak menj! – fújtatott dühösen. – De ha megsérülsz, kinyírlak!
– Ha már választani lehet, akkor inkább te, mint a tetoválós fazon. – Raffaele arcán feltűnt egy vigyor, miközben csikorgó kerekekkel megfordult, és kikanyarodott az útra. Lily a fejét csóválta, ám legalább saját maga előtt be kellett ismernie, hogy imponál neki a férfi lazasága.
Az Opel egész gyorsan haladt. Jóval gyorsabban, mint ahogy Lily számított rá. Összeszorított szájjal figyelte az előttük imbolygó fénypontokat, közben előszedte a telefonját.
– Szólok Matteónak. Már nem vagyunk messze Livignótól, ha elindul, akkor pont szembe kapja az Opelt. – Lily gyorsan megnézte a mobilján a térképet. – Ha csak le nem kanyarodik valahol...
– Azt látni fogjuk – jegyezte meg Raffaele, le sem véve a tekintetét a szélvédőről. – Egyébként küldtem Matteónak üzenetet az előbb. Amikor kihajítottál az autóból. Már elindult.
Lily döbbenten a férfira kapta a pillantását. Bár maga sem tudta, miért van meglepve. Raffaele korábban bizonyította már, hogy vészhelyzetben is tud hideg fejjel gondolkozni, ami jóval ritkább képesség, mint ahogy azt az emberek hiszik.
– Köszönöm! Ezzel bebiztosítottad, hogy tutira elkapjuk azt a szemétládát.
Raffaele nem reagált a dicséretre, csak tovább nyomta a gázt.
– Szerinted ki az? – kérdezte.
– Nem tudom, de aki ránk lőtt, az nem nagyon értett a pisztolyokhoz. Elég közel volt, simán el kellett volna találnia. Ehelyett az egyik lövés fölém ment, a másik meg jócskán mellém.
Lily érezte, hogy Raffaele megdermed mellette.
– Akkor nagy mák, hogy nem lő jól.
– Tényleg az.
Mindketten elhallgattak, és az előttük haladó Opelt figyelték. Az út itt már keskeny volt, épphogy elfért egymás mellett két autó. Ide-oda kanyargott, oldalt pedig fák szegélyezték.
Ahogy haladtak felfelé a hegyen, a kanyarok annyira élesek lettek, hogy jó párszor elvesztették szem elől az Opelt. Csak az autó lámpájának a fényét látták átszűrődni az út menti erdős részen.
Aztán jött egy még élesebb kanyar, aztán még egy, és pár másik, majd amikor kibukkantak egy kicsit egyenesebb részre, az Opel sehol sem volt.
– Hova tűnt? – kiáltott fel Lily. Hiába meresztette a szemét, most már a másik autó reflektorának a fényét sem lehetett látni.
– Lekanyarodhatott valahol.
– Biztos lekapcsolta a lámpáját, hogy ne vegyük észre. Gondolnom kellett volna erre! – dühöngött Lily.
– Nem lehet messze – próbálta megnyugtatni Raffaele, aztán a feléjük száguldó, villogó rendőrautókra mutatott. – Itt vannak Matteóék, majd ők átfésülik a környéket.
Lehúzódtak, és pár szóban elmondták Matteónak, mi történt. A férfi rájuk parancsolt, hogy maradjanak a fenekükön, aztán a rendőrautók továbbmentek, hogy ellenőrizzenek minden leágazást.
Lily borzalmasan tehetetlennek érezte magát. Ha Angliában lettek volna, senki sem tudta volna megakadályozni abban, hogy ő is az Opel keresésére induljon, itt viszont kénytelen volt engedelmeskedni Matteónak. Ennek ellenére képtelen volt bent ücsörögni Raffaele Fiatjában. Kikecmergett az autóból, és fel-alá kezdett járkálni mellette.
Raffaele is kiszállt. Odajött mellé, megfogta a karját, hogy megállítsa, aztán maga elé fordította.
– Nyugi, Matteóék meg fogják találni. Az országúton ugyan egy darabig még tudott menni a kilőtt kerékkel, de egy göröngyös hegyi úton már biztosan nem.
Lily felnézett a férfira, és görcsösen hinni akart neki, de valami ördögi megérzés rosszat súgott neki.
– Biztos pesszimista vagyok, de nem tudom elképzelni, hogy ilyen könnyen megoldódjon. – Elkapta a tekintetét Raffaele-ről, és a sötét bozótost kezdte el fürkészni. – Nem a kerekére kellett volna lőnöm, hanem a sofőrre – motyogta. – Elcsesztem!
– Nem cseszted el! – Raffaele az álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy újra ránézzen. – Ha abban a sötétben rálősz, megölhetted volna, akkor pedig sosem kapunk a kérdéseinkre választ. Másrészt – mélyült el a hangja – azt sem bánom, hogy nem azonnal az embert veszed célba, míg úgy gondolod, van más lehetőség megállítani.
– Egyes kollégáim erre azt mondanák, hogy puhány vagyok. – Lily a férfi arcát bámulta, amire árnyékot vetett az őket körülölelő sötétség. Ennek ellenére azonnal észrevette, hogy Raffaele tekintetében fellángol valamit. Valami, ami egyszerre tűnt gyengédségnek, szenvedélynek és haragnak. Ugyan nem volt hűvös, Lily karját mégis belepte a libabőr.
– Azok a kollégák barmok – jelentette ki Raffaele. – Nem ismerek nálad bátrabb embert, ráadásul kurva jól célzol. Igazából ez kicsit félelmetes is.
Lily nem tudta eldönteni, hogy elpiruljon a bóktól, vagy nevessen a férfi utolsó megjegyzésén. Végül csak állt ott, közben úgy érezte, mintha a pillanat megmerevedne, mintha még az erdő is elnémult volna körülöttük várva valamire, valami elkerülhetetlenre, ami egyszerre ijesztő és boldogító.
Raffaele elengedte az állát. Ám utána nyomban közelebb is lépett hozzá. Annyira közel, hogy Lily karján végigsimított ingének puha anyaga, az orrába pedig befurakodott üdén fanyar illata, ami mindig olyan hatással volt rá, mint a fürdés tavasszal a Livigno melletti tó hűvös vízében: felpezsdítette minden sejtjét.
– Raffaele... – kezdte.
Azt akarta mondani, hogy ez csak az adrenalin. Amiatt zsong minden úgy körülöttük, mint egy kaptárnyi méh, de nem volt alkalma megszólalni. Raffaele lehajolt hozzá, és a szájára simította a száját.
Csak egy pihekönnyű érintés volt. Egy röpke pillanat. Mintha egy pillangó szállt volna az ajkára. Lily elképedve bámult a férfira, és látta, hogy ő is meg van döbbenve, mintha ő sem számított volna arra, hogy így fog végződni ez az este.
Lily újra meg akart szólalni. Azt akarta mondani, hogy megérti, hogy a feszültség, a korábbi veszély így jött ki Raffaele-en, borítsanak fátylat az egészre, ám ezúttal sem tudott kinyögni semmit. A férfi ugyanis tenyerébe vette az arcát, aztán újra a szájára hajolt.
Ezúttal a csókja nem volt röpke. Súlyos volt, sűrű, mint a méz, bevonta Lily érzékeit és gondolatait. Raffaele ugyanúgy csókolt, ahogy minden mást is csinált: egyszerre lazán és szenvedélyesen. Az ajka az ajkát simogatta, a nyelve benyomult a szájába. Egyszerre volt nyers és gyengéd. Annyival több volt ez a csók, mint a decemberi! Tökéletes volt! Tökéletesebb, mint bármi korábban. Olyan tökéletes, amihez már egyetlen alkalom is bőven elég, hogy hozzászokjon. Ez a gondolat pedig megrémítette Lilyt.
Kiszakította magát Raffaele kezei közül, és levegőt kapkodva bámult fel rá.
– Ez nem helyes – hebegte.
– A rohadt életbe, Lily! – A férfi hangja reszelős volt, a mellkasa szaporán süllyedt és emelkedett. – Az előbb lőttek ránk. Leszarom, mi helyes, és mi nem! – mondta, ennek ellenére nem nyúlt újra hozzá. Csak állt ugyanott, ahol eddig, olyan közel, hogy a leheletük még mindig összekeveredett.
Lily annyira akarta az újabb csókot, hogy már-már ő volt az, aki mozdult. Át akarta karolni Raffaele nyakát, hogy lehúzza magához, figyelmen kívül hagyva a családjukat, a hullámhegyekkel és völgyekkel tarkított ingatag kapcsolatukat, ám ekkor az egyik rendőrségi autó lefékezett mellettük.
Szétrebbentek, és az autóból kiszálló Matteo felé fordultak.
– Megtaláltátok? – kérdezte Lily, torokköszörüléssel leplezve hangjának fátyolosságát.
Matteo úgy tett, mintha semmit sem látott volna.
– Csak az autót – csóválta meg komoran a fejét. – A sofőr otthagyhatta, valószínűleg gyalog indult tovább.
– A fenébe! – Lily gyomra borsónyira szorult. Tényleg nem a rohadt gumira kellett volna céloznia... Ám még be sem tudta fejezni a gondolatot, amikor megérezte, hogy Raffaele a tenyerébe zárja az ujjait, és nem is engedi el. Ez pedig varázslatos módon segített. Már nem érezte magát akkora csődtömegnek, mint korábban.
– Gyalog sokkal lassabban tud menekülni – mondta Raffaele, Matteo pedig biccentett.
– Igen. Már beszóltam, hogy küldjenek ki még több járőrt, meg nyomolvasókat és pár embert az erdészettől. Átfésüljük a környéket, meg fogjuk találni – jelentette ki Matteo határozottan, majd hozzátette: – Ráadásul már tudjuk, kit keresünk.
Lily érezte, hogy Raffaele teste megfeszül mellette, és azt is, hogy a férfi megszorítja a kezét. Körülöttük az erdő neszei felerősödtek, mintha súgni akarnának valamit, valami titkot, vagy legalábbis ezt az érzést keltették Lilyben, ám nem figyelt a neszekre, hanem Matteo arcát fürkészte.
– Tudjátok, kié az Opel? – kérdezte a férfit.
– Igen – bólintott Matteo. – Nem volt nehéz dolgunk, ugyanis benne maradt a forgalmi. De ha nem is marad benne, akkor is tudtam volna. Ugyanis fél délután ennek az Opelnek a nyomára próbáltam rábukkanni. – Egy pillanatra elhallgatott. Lilyre pillantott, aztán Raffaele-re. – Az Opel Mauro d’Angelo autója. Minden jel arra mutat, hogy ő lőtt rátok, és arra is szép összeget mernék tenni, hogy ő áll az egész tetoválós ügy mögött.


Lily és Raffaele előző kalandja itt olvasható:

MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések