A tetováló - 8. rész

– Én ezt nem tudom elhinni! – Vicky Lombardo a poharát markolta, amiben a színéből ítélve vodka lehetett, és égő szemmel nézett Lilyre. – Mauro nem gyilkos! Évek óta együtt dolgozunk, és egyszer sem volt agresszív, de még a hangját sem emelte fel soha. Pedig én már csak ismerem a jeleket... Ez valami tévedés lesz! – Szaporán pislogott, de így is végigszaladt az arcán néhány könnycsepp.
Lily elővett a táskájából egy zsebkendőt, odanyújtotta neki, majd tapintatosan elfordult, és körbehordozta pillantását a Perlán, amíg a nő rendbe szedte magát.
Raffaele-nek be kellett ugrania a bárba, és ragaszkodott hozzá, hogy vele tartson, pedig Lily leginkább arra vágyott, hogy ágyba kerüljön. Túl hosszú volt a nap, túl sok kellemetlen fordulattal, túl sok lövöldözéssel és érzelmi hullámvasúttal, de nem volt ereje Raffaele-lel vitatkozni. Inkább leroskadt az egyik asztalhoz a bárpult közelében, és hagyta, hogy a férfi szendvicset hozzon neki, amihez képtelen volt hozzányúlni. Aztán megjelent Vicky, és leült hozzá. Lilynek pedig így legalább volt indoka eltolni maga elől a tányért.
– Biztos vagyok benne, hogy jól ismerted – váltott át tegezésre, hátha így jobban meg tudja nyugtatni a nőt. – De az az igazság, hogy nem minden gyilkos agresszív. Egyszerűen csak valamilyen anyagi, érzelmi vagy más kényszerítő körülmény hatására ölnek
Vicky lendületesen megcsóválta a fejét. A lendülethez valószínűleg az alkohol is hozzátett valamennyit. Legalábbis a nő egyre szétesettebbnek tűnt. 
– Mauro nem ilyen! – tiltakozott. – Nincs sötét oldala...
– Azt tudtad, hogy játékfüggő?
– Csak volt! – kapta fel a fejét Vicky. – Nem kenhetitek rá ezt az egészet emiatt!
Harag szikrázott fel a tekintetében, aztán észbe kapott, és lesütötte a szemét. Egy darabig a poharába bámult, majd egyetlen nagy korttyal eltűntette az itala maradékát.
– Nem fogunk rákenni semmit – biztosította Lily. – De szerinted nem lehet, hogy visszaesett, és újra játszani kezdett?
– Micsoda? – kerekedett el Vicky szeme. – Ez hülyeség! Nem esett vissza, és nem érdemli meg, hogy egy ilyen régi ügy miatt besározzák a nevét. Sosem titkolta, hogy függő. Nekem is azonnal elmondta. Még azelőtt, hogy megnyitottuk volna a szalont... Azt mondta, hogy ha közös üzletbe kezdünk, tudnom kell róla. Meg azt is, hogy kordában tudja tartani a szenvedélyét. Egyenes ember, nem gyilkos.
Lily tudta, hogy ilyen esetben felesleges is győzködni a gyanúsított barátait, hiába mutatnak a tények egyetlen irányba.
– Ha nem ő tette, azt is ki fogjuk deríteni.
– Aggódom érte – homályosult el Vicky szeme. Lily azt hitte, a nő ezúttal tényleg zokogni kezd, de Vicky beleszántott rövid hajába, és vett egy mély levegőt. – Csak úgy szó nélkül eltűnt, és Maxet sem vitte magával. Pedig őt mindig, mindenhova viszi.
– Ki az a Max?
– A kutyája, egy basset hound. Amikor hazamentem a szalonból, hallottam, hogy ugat...  – tárta szét a karját – Tudod, szomszédok vagyunk.
– Nem, ezt nem tudtam – ráncolta Lily a homlokát.
 – Van kulcsom Mauro lakásához, hát bementem, és adtam Maxnek kaját. Meg elvittem sétálni. Azt hittem, mire visszaérünk, Mauro is otthon lesz. Arra gondoltam, hogy mégsem ment el Anához, vagy valami ilyesmi – vonta meg a vállát.
– Valami ilyesmi... – ismételte Lily a nő kicsit túl színpadias gesztikulálását figyelve. – Vicky, meg kell kérdeznem... Van valami köztetek Mauróval?
Vicky elképedve meredt rá.
– Ezt meg honnan veszed? – hebegte. – Természetesen nincs! Barátnője van.
– Ez nem mindig szokott kizáró ok lenni.
– Hát pedig nekem az. – Vicky hangja hűvössé vált, majd feltápászkodott a székéről. Most döbbenhetett rá, mennyire fejbe kólintotta az alkohol. Megkapaszkodott az asztalba, pislogott párat, csak utána fókuszált Lilyre. – Jobb, ha hazamegyek.
– Igen, jobb. Elkísérjelek? – ajánlotta fel Lily, de Vicky azonnal nemet intett a fejével.
– Boldogulok. – Ellökte magát az asztaltól, tett egy lépést, aztán visszafordult Lily felé. – Mauro jó ember – mondta. – Annyit segít a többi játékfüggőnek! Meg mindenki másnak is. Még akkor is – keményedtek meg a vonásai –, ha nem is olyan könnyű segíteni.
– Mindent megteszünk, hogy tisztázzuk a helyzetét – ígérte meg újra Lily. – De ha esetleg jelentkezne nálad, azonnal szólj, kérlek! Maurónak is ez az érdeke.
Vicky arcán feltűnt egy grimasz, mintha ő nem így gondolná, de azért biccentett. Aztán újra elfordult, és kicsit ugyan bizonytalanul, de elindult az ajtó felé, többet vissza sem nézve.
Lily utána bámult. Nem tudta elűzni az érzést, hogy Vicky és Mauro között több volt, mint munkatársi és baráti kapcsolat, ám a nő olyan döbbentnek tűnt, amikor rákérdezett. Ilyen döbbenetet nem lehet eljátszani, főleg ittasan. Lily mégsem tudta teljesen kizárni ezt a lehetőséget.
Utána kell járnia ennek, és fel kell keresnie azt a játékfüggő csoportot is, ahová Mauro járt, na meg küldenie kéne egy jelentést a főnökének Londonba a legújabb fejleményekről, ám túl elcsigázott volt még ahhoz is, hogy elővegye a mobilját.
Az asztalra könyökölt, állát a tenyerébe fektette, és csak nézte a bárpult mögött álló Raffaele-t. A férfi épp sört csapolt. Amikor felnyúlt egy korsóért, a pólója ujja felcsúszott, és láthatóvá vált a vállán az a virágos-indás tetoválás, amivel az egész ügy elkezdődött. Lilyt elfogta valami furcsa bizonytalanság. Most itt a Perlában ülve az egész nap olyannak tűnt, mintha nem is vele történt volna, csak a tévében látná.
Egyre lomhábbá váltak a gondolatai, mint a túl meleg vizű akváriumban az aranyhalak. Raffaele-re függesztette a szemét, és csak nézte könnyed, gyors mozdulatait, ahogy újabb és újabb italokat kevert. Nézte, ahogy a póló ráfeszült széles mellkasára, ahogy elvigyorodott, a lendületes gesztusait, étcsoki színű szemének villanásait, és képtelen volt nem arra a korábbi csókra gondolni...
Lecsukódott a szeme, a Perla zaja elhalványodott körülötte. A fa asztallap nyomta a könyökét, a szék pedig egyre keményebbnek tűnt a feneke alatt. Kényelmesebb helyzetbe akarta tornázni magát, de olyan súlyosnak érezte a tagjait, hogy inkább meg sem mozdult.
Haza kéne mennie, különben szégyenszemre itt fog elaludni Raffaele bárjában, az asztalon... Még pár percig pihen, aztán erőt vesz magán.
Arra eszmélt, hogy váratlanul egy tenyér súlyát érzi a vállán, amitől a pulzusa az egekbe szaladt, ő pedig úgy pattant fel, hogy még a szék is feldőlt mögötte. Lily a hangos puffanástól kísérve vadul körülnézett, és döbbenten vette észre, hogy üres körülötte a Perla, csak Raffaele áll mellette.
– Bocs, nem akartalak megijeszteni – szólalt meg azonnal a férfi, és felállította az eldőlt széket. – Jól vagy?
– Elaludtam? – kérdezett vissza Lily, és pislogott párat, hátha így az égő érzés eltűnik a szeméből, de nem járt sikerrel.
– Igen, el. Nagyon fáradt lehettél, mert az az asztal baromi kényelmetlen párnának. – Raffaele rávigyorgott. – Azért is döntöttem úgy, hogy hamarabb zárok.
– Kidobtad a vendégeket? – lepődött meg Lily, mire a férfi megvonta a vállát.
– Csak szóltam nekik, hogy ma korábban van záróra. Én is fáradt vagyok.
Lily biccentett. Látta, hogy a férfi tényleg kimerült. A szeme alatti sötét árok egyre aggasztóbbnak tűnt, az arca pedig sápadt volt, és nyúzott. Nem is csoda, őt is biztosan megviselték a történtek.
– Már minden elintéztem itt. Gyere, hazakísérlek – intett Raffaele az ajtó felé, Lily pedig követte.
Nem volt messze a ház, gyalog mentek. Balzsamos volt az este, fű és föld illata kavargott a levegőben, meg valami harmatos üdeség, amit Lily még sehol máshol nem érzett, csak itt az olasz Alpokban, a nyári éjszakákon.
A csend elzsongította, automatikusan tette egymás elé a lábait, ám olyan érzése kerítette hatalmába, mintha nem is a nagyanyja házához vezető földúton járna, hanem abban a sűrű vaníliaszószban lépkedne, amilyen a kedvenc olasz sütijében volt. Valahogy ez a rövid séta ugyanúgy nem tűnt valóságosnak, mint az egész nap. Mintha csak egy színpadi díszlet lenne. De miért? Lily továbbra sem tudott rájönni.
Odaértek a házhoz. Az épületet és az azt körülölelő mezőt megvilágította a csillagok fénye, és Lily hiába tudta, hogy alig egy napja egy holttestet találtak itt, mégis elöntötte valamiféle meghatározhatatlan béke.
– Kösz, hogy elkísértél, most már boldogulok – mondta Raffaele-nek, amikor felléptek a teraszra.
A férfi felemelte a szemöldökét.
– Ugye nem gondoltad komolyan, hogy hagyom, hogy egyedül töltsd az éjszakát?
– Tudok vigyázni magamra, van... – kezdte Lily, de Raffaele felemelte a kezét, és félbeszakította.
– Pisztolyod, tudom, de akkor sem akarom, hogy egyedül éjszakázz.
– Raffaele, rendőr vagyok, a francba is! – fakadt ki Lily, de a férfi ezúttal sem törődött vele.
– Az vagy, igen – biccentett úgy, mintha a rendőr szó egy ritkán használt szinonima lenne a pelenkás kisgyerekre, és nagyjából ennyit is számítana jelen helyzetben.
Lily száján már ott volt pár keresetlen mondat, de Raffaele ezúttal is belé fojtotta a szót.
– Én úgy látom – fonta össze a karját a mellkasa előtt –, hogy három lehetőség van. Itt alszom. Te alszol a Perla feletti lakásomban, ahol egyetlen ágy van. Vagy mindketten az apáméknál alszunk, akik viszont azonnal kérdezősködni fognak, amint megjelenünk. Melyik legyen? Szerintem az első opció jár a legkevesebb macerával.
Ez utóbbival sajnos Lily sem tudott vitatkozni. Eszébe sem volt a Perla felett aludni, egy ágyban a férfival, mert az egy sereg további bonyodalommal járna, és egyértelműen túl fáradt volt ahhoz, hogy még aznap éjjel mindent elmondjon az anyjának meg Aldónak a tetováló gyilkosról. Ráadásul ismerte Raffaele-t, úgysem engedne abból, hogy vele éjszakázzon. És igazából Lily sem bánta. Csak épp minden újabb estével, amit egy fedél alatt töltött a férfival, tovább nőtt a vonzalma iránta. De ezzel a problémával majd azután foglalkozik, hogy elkapták a gyilkost.
– Jó, tőlem aludj itt – rántotta meg a vállát, és kinyitotta az ajtót. – Csak feküdjünk már le! – Épp be akart lépni, de megmerevedett a mozdulat közben, amikor rájött, milyen kétértelműen is hangzott az utolsó mondat. – Mármint külön ágyban, nyilván – tette hozzá vörösre gyúlt arccal.
– Nyilván – hallotta maga mögött Raffaele dünnyögését, ahogy bementek a házba, és meg mert volna rá esküdni, hogy feszengést hall ki a férfi hangjából, pedig az Raffaele-re nem igazán volt jellemző.
Lily bezárta az ajtót, lerúgta a cipőjét, aztán Raffalel-lel a nyomában elindult az emelet felé.
– Alhatsz nagyanyám régi szobájában – szakította félbe az egyre kínosabbá váló csendet, és a saját szobájával szemközti ajtóra mutatott.
Raffaele először az ajtóra, majd rá pillantott, és gúnyos mosoly jelent meg a szája szegletében.
– Ismerős felállás – utalt arra, hogy a szüleiknél is egymással szemközti szobájuk volt. – Aludj jól, Lily – mondta búcsúzóul, ezúttal már egyáltalán nem gúnyosan, hanem mélyen, reszelősen. Azzal a hangjával, amin énekelni is szokott, és amitől Lilyben mindig félhomályos szobák, meztelen testek rémlettek fel. Meg simogatások, csókok, nyögések... Annyira vágyott rá, hogy Raffaele közelebb lépjen hozzá, mint pár órával korábban az út mentén, hogy megölelje, megcsókolja, de pontosan tudta, az hová fajulna. Oda, ahonnan már nincs visszaút, és bármeddig is tart, csak egyetlen módon végződhet: megbánással, feszengéssel és szomorúsággal. Biccentett a férfinak, és menekülésszerűen húzott be a szobájába.
Hiába volt kimerült, mégis hosszan feküdt álmatlanul az ágyban. Hol a tetováló gyilkoson, hol Raffaele-en járt az agya. Végül nagy nehezen elaludt, de aztán nem sokkal később fel is riadt.
A szeme még mindig égett, ahogy a mobilján ellenőrizte az időt. Hajnali kettő múlt pár perccel... Nem tudta, mi ébresztette fel, csak azt érezte, hogy valami nincsen rendben. Lehet, hogy hallott valamit? Ám hiába fülelt, a házban minden csendesnek tűnt. De valami miatt ez mégsem nyugtatta meg Lilyt.
A takaró kellemetlenül tekeredett rá felhevült bőrére, a száját pedig olyan száraznak érezte, mintha fűrészport evett volna. Muszáj innia valamit!
Kibogozta magát a vékony takaróból, és lábujjhegyen az ajtóhoz osont. Ott aztán valami különös ösztöntől vezérelve újra megtorpant. Pár pillanatig hallgatózott, és maga sem tudta, hogy azt figyeli, nem ébresztette-e fel Raffaele-t, vagy valami egészen mást. Belepte a karját a libabőr. És ugyan tökéletesen idiótának érezte magát, mégis visszaosont az éjjeliszekrényhez, és elvette róla a pisztolyát.
Íme, a nyomozó, aki felfegyverkezve mer csak lemenni vízért a konyhába – gúnyolódott magával, miközben kilépett a folyosóra.
Raffaele szobájának az ajtaja csukva volt, aminek Lily őszintén örült. Még csak az hiányozna, hogy a férfi meglássa így. Lily már indult, hogy végigosonjon a félhomályos folyosón, amikor meghallotta a zajt...
Halk volt. Annyira halk, hogy ha nincs néma csend a házban, nem is lehetett volna érzékelni. Így viszont Lily azonnal meghallotta, és hirtelen teljesen biztos volt benne, hogy ugyanez a zaj ébresztette fel az előbb.
A torka összeszorult, az ujjai pedig megfeszültek a pisztolyon. Közben újra meghallotta... Mély, fojtott nyöszörgés volt. Alig-alig emberi, Lily mégis a zsigereiben érezte, hogy embertől származik. Furcsán visszahangzott a házban. Lily úgy érezte, mintha egyszerre jönne mindenhonnan, a folyosó félhomályos sarkaiból, a sötétbe vesző lépcső felől és a szobák csukott ajtajai mögül.
Bár minden idegszála tiltakozott ellene, lehunyta a szemét, hogy a hallásán kívül minden más érzékszervét kizárja. Így amikor újra meghallotta a nyöszörgést, meg tudta állapítani, honnan jön.
Raffaele szobájából!
Lilyt egyetlen pillanat alatt leverte a víz. Maga előtt látta, ahogy egy sötét alak a mostohabátyja fölé hajol, és bántja, talán fojtogatja, vagy párnát nyom az arcába, és meg akarja ölni...
Egyetlen másodpercre teljesen leblokkolt a rémülettől. A következő pillanatban pedig azon kapta magát, hogy előreszegezett pisztollyal tépi fel az ajtót, és szinte berobban a szobába.
Odabent ugyan nem égett egyetlen lámpa sem, de a spaletták nem voltak behúzva. Így a telihold sárgás fénye szabadon világított be az ablakon, egyenesen az ágyra. Lily odanézett, tüdejében bent rekedt a levegő.
Őrült gyilkosra számított, aki tetoválásokat vág le az emberekről, ám az ágyon kizárólag Raffaele hevert. Hanyatt feküdt, és hánykolódott. Úgy, mintha le lenne kötözve a keze meg a lába, és hiába próbálja, képtelen szabadulni. Lily korábbi rémülete villámgyorsan váltott át aggodalomra.
Odarohant a férfihoz, közben majdnem átesett a kupaccá gyűrt takarón, ami az ágy mellett hevert. Arrébb rúgta, aztán ledobta a pisztolyt az éjjeli szekrényre, és Raffaele fölé hajolt.
A férfi szemhéja csukva volt, de még a hold fényében is látszott, ahogy mozog alatta a szeme. Valamilyen nagyon durva rémálom lehet, amiből nem tud felébredni, jött rá Lily, és egy pillanatig azt kívánta, bárcsak gyilkost talált volna a szobában, mert azzal könnyebben elbánna, mint a szörnyű állapottal, amibe Raffaele került.
A férfi arca eltorzult valami láthatatlan kíntól, a tagjai pedig már nem is csupán hánykolódtak, hanem görcsösen rángtak, a homlokán izzadság fénylett, és újra nyöszörgött. Nem is nyöszörgött, szinte szűkölt. És a hang ezúttal nem ijesztette meg Lilyt, hanem összefacsarta a szívét.
Hirtelen értelmet nyertek az egyre sötétebb karikák Raffaele szeme alatt, a hajnali kelések. Lehet, hogy már a karácsonyi események óta küzd rémálmokkal? Lily ostobának érezte magát, amiért nem jött rá hamarabb, hogy valami gond van.
– Most már itt vagyok – mormolta, és megsimogatta a férfi verejtékező arcát.
Raffaele nem ébredt fel, de mintha már nem hánykolódott volna annyira. Mintha az érintése segített volna. Ezért hát Lily odakuporodott mellé az ágyba, átölelte Raffaele sebesen emelkedő és süllyedő mellkasát, és addig simogatta a vállát meg a karját, amíg a férfi álma nyugodtabbá nem vált, aztán bár úgy tervezte, hogy visszamegy a szobájába, ő maga is észrevétlenül elszenderedett.
 

Lily és Raffaele előző kalandja itt olvasható:

MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések