A tetováló - 10. rész

– A tetoválás rendkívül új. Egy napnál semmiképpen nem régebbi, de inkább azt mondanám, tizenhat-tizennyolc órával ezelőtt készült – közölte a szemüveges, olasz patológus olyan sztoikus nyugalommal, mintha egy cseppet sem lepné meg, hogy ezúttal test helyett egy alig tenyérnyi bőrt kell megvizsgálnia.
– Vagyis nem a hegymászótól származik, mert ő már két napja halott – jegyezte meg Matteo sötét hangon.
Lily felsóhajtott. Mind abban bíztak, hogy nem kell újabb halottal számolniuk, ám úgy tűnt, erre egyre kevesebb az esély.
A patológus megvakarta méretes sasorrát, mintha töprengene, aztán odalépett a boncteremben álló asztalhoz, amin a szerencsétlenül járt hegymászó holtteste feküdt. A férfi bal vállára mutatott, amiről teljesen hiányzott a bőr, csak az élettelen hús durva, sötétvörösre színeződött felszíne látszott.
– Beszéltem a londoni kolleginával a náluk lévő tetoválásról – folytatta a patológus –, utána lemértem az áldozat vállán lévő sérülést. Csupán annyi bőrt metszettek le róla, ami az első tetoválást kiadja. A testén máshol nincs ilyen jellegű seb, így ez alapján is bizonyosnak tűnik, hogy a második tetoválás nem tőle származik, hanem valaki mástól.
– Tehát van egy második áldozatunk is – mormolta Lily, miközben Matteóval kifelé tartottak a patológiáról.
– Talán még nem halott – jegyezte meg Matteo. – Ha időben megtaláljuk, még megmenthetjük. Át kell kutatnunk Livignót, logikusnak tűnik, hogy Mauro d’Angelo a közelben vert tanyát, és itt tartja fogva az áldozatát is, akárki is legyen. Csak meg kell találnunk őket.
Lily legszívesebben rámutatott volna a tényre, hogy tűt keresnek a szénakazalban, de aztán mégsem szólt semmit. Matteo is tisztában volt azzal, mennyire rosszak az esélyeik. Helyette Lily beszállt a kutatásba, bármennyire is úgy érezte, hogy felesleges az erőfeszítésük.
A város külső, eldugottabb környékeire koncentráltak, a félreeső házakra, a melléképületekre, de kevesen voltak, és lassan haladtak. Lily néhány járőrrel végigjárta a Livignótól délre fekvő területeket, de beesteledett, és nem találtak semmit.
Legszívesebben azonnal hazament volna a nagyanyja házába, hogy ki se mozduljon egészen másnap reggelig, de megígérte Lorettának, hogy náluk vacsorázik, és nem akarta lemondani.
Hazament, hogy átöltözzön, ám amikor kiszállt az autóból, meglepve vette észre, hogy lámpafény szivárog ki a nappali ablakán. A torka elszorult, azonnal elővette a pisztolyát.
Halk léptekkel ment fel a teraszon, aztán óvatosan belökte az ajtót. Néhány pillanatig fülelt, de semmit sem hallott. Közben egyre jobban elöntötte az indulat. Nem fogja hagyni, hogy a nagyanyja házát beszennyezze egy őrült, aki embereket gyilkol és tetoválásokat vág ki!
Dühtől fortyogva, előreszegezett fegyverrel lépett be a nappaliba... aztán a következő pillanatban le is eresztette a karját.
– A francba, Raffaele, majdnem lelőttelek! – rivallt rá a mostohabátyjára, aki a kanapén ülve a legnagyobb nyugalomban nyomkodta a telefonját. Lily máris megbánta, hogy pár héttel korábban adott neki pótkulcsot a házhoz. – Azt hittem, valaki más van idebent. Mondjuk a gyilkos.
A férfi felpillantott a mobilból, volt képe még elvigyorodni is.
– És díszkivilágításban vár, hogy simán lelőhesd? – húzta fel a szemöldökét.
– Eddig is elég szabadon mászkált ki-be az udvaromba. Könnyen el tudom képzelni, hogy a házba is bejön.
– Ez igaz – lohadt le a korábbi vigyor Raffaele arcáról. – Örülök, hogy elővigyázatos vagy.
– Mindig az vagyok, ha még nem vetted volna észre.
Lily átment a konyhába, a pisztolyát letette az asztalra, aztán eresztett magának egy pohár vizet. Mire megitta, Raffaele is felbukkant mellette. Világos ingének felső három gombja ki volt kapcsolva, kilátszott mellkasának felső része, és a rávarrt sokágú napkorong. Lily torka egyszerre szorult el a rettegéstől és a vágytól.
– Úgy volt, hogy egész nap a Perlában leszel – nézett fel a férfira.
Míg járta a környéket, kizárólag az nyugtatta meg, hogy Raffaele a kocsmájában tartózkodik, emberekkel körülvéve, ahol a tetováló gyilkos jóval nehezebben érheti el, mintha egyedül lenne.
– Ott is voltam, és majd vissza is megyek, de előbb látni akartalak. – A férfi hangja elmélyült, és tett felé még egy lépést, a következő pillanatban pedig a karja már Lily hátára simult.
Lily beletemette az arcát az ingébe, belélegezte az illatát, és ettől az egész napos feszültsége csillapodott egy kicsit. Annak ellenére is csillapodott, hogy tudta, nem kellene hozzászoknia ahhoz, hogy Raffaele így öleli, ilyen bizalmasan. Se az ujjai érintéséhez a hátán, és ahhoz sem, ahogy a teste az övéhez simul.
Kibontakozott a férfi karjából, és hátrált egy lépést.
– Egyik keresőcsoport sem talált semmit – mesélte, hogy elterelje mindkettőjük figyelmét az előbbi ölelésről. – Az újabb tetoválásról pedig csak annyit tudunk, hogy az is férfitól származik, és még élt, amikor levágták róla. Talán még most is él, bár egyre kevesebb rá az esély. Főleg így, hogy Mauro d’Angelót elnyelte a föld. – Mélyen felsóhajtott. – Most viszont át kell öltöznöm, és indulnom kell Lorettához, mert halálra aggódja magát, ha kések.
– Elkísérlek – mondta azonnal Raffaele.
Lily tiltakozni akart, hogy tud vigyázni magára, nem kell kísérgetni, de aztán mégsem tette. Bármilyen kusza is volt a viszonyuk, örült, hogy Raffaele-lel lehet.
Gyalog mentek, hisz csak néhány perc volt az út. Lily pedig úgy érezte, hiába kutyagolt annyit egész délután, szüksége van arra, hogy kiszellőztesse a fejét. A levegő édes volt a nyári virágok illatától, és fűszeres a fű és a föld aromájától. Körülöttük a hegyek sötétségbe vesző, néma óriásként álltak, Lily azt képzelte, hogy védelmezik őket.
Ám ha tényleg ők a város védelmezői, hogy nézhetik tétlenül azt, ami az utóbbi napokban történt?!
Raffaele, mintha megérezte volna egyre komorabb gondolatait, megfogta a kezét. A tenyerük egymáshoz simult, az ujjaik összekulcsolódtak. És annyira jól esett! Lily képtelen volt elhúzódni, hiába tudta, hogy ehhez sem szabad hozzászoknia. Nyelt egyet, a szemét könnyek égették. Miért nem lehet ez az egész helyzet egy kicsit egyszerűbb!
Ha Raffaele észre is vette valamit abból, ahogy némán viaskodik magával, nem mondata, csak akkor szólalt meg, amikor a szüleik háza előtt jártak.
– Mit mondtál Lorettának a nyomozásról?
– Mindent, kivéve azt, hogy nekem címezték a tetoválásokat, és azt, hogy a te tetkóiadat mintázzák. Enélkül is eléggé kiakadt, hogy újabb gyilkos kezdett ámokfutásba a városban.
– Oké, szerintem is jobb, ha ezeket nem tudják – biccentett Raffaele. – Nem akarom, hogy halálra rémüljenek.
Néma egyetértéssel néztek össze. Lily még egyszer megszorította a férfi kezét, aztán elhúzta az ujjait, csak utána lépett be a házba. Odabent a nappaliban vidám hangok fogadták őket. Davide valamilyen autóversenyzős játékot játszott az apjával, és épp hangosan ujjongott a győzelmén.
– Nem hiszem el, hogy még jogsid sincs, kölyök, és megint megvertél! – kiáltott fel Aldo tetettetett felháborodással.
– Szerintem abban a játékban a jogsi inkább hátrány – szólt oda az apjának Raffaele vigyorogva, mire Aldo viccesen fintorgott.
– Azt észrevettem. – Felállt a kanapéról, és odajött hozzájuk. Raffaele-lel kezet fogott, Lilynek pedig puszit nyomott az arcára. – Örülök, hogy megint itt vagy velünk, bár jobb lenne, ha nem egy gyilkosság lenne az oka.
– Lily! – száguldott oda hozzá Davide is. – Ugye mesélsz a gyilkosságról?
– Eszemben sincs! – csóválta Lily a fejét, ahogy felködlött előtte a ma délelőtt érkezett tetoválás. – De lenyomhatunk egy futamot – mutatott az Xboxra, mire Davide grimaszolni kezdett.
– Veled nem szeretek játszani, mert mindig győzöl.
– Értem én. Ciki, ha egy lány ver meg. – Lily a fiúra vigyorgott, és érezni vélte, ahogy egy újabb adag feszültség párolog el a testéből.
Loretta is előbukkant a konyhából, szélesen mosolygott, de a szemét aggodalom felhőzte, ahogy rájuk pillantott, mintha sejtené, hogy Lily a legrosszabbat elhallgatta előle.
– Gyertek enni – kiáltotta ennek ellenére vidámságot mímelve –, mert kihűl az étel!
Mindannyian az étkezőbe vonultak. A vacsora ugyanolyan volt, mint mindig: rengetegféle étel, sok nevetés és vitába torkolló beszélgetések, Lily pedig ugyanúgy ellazult tőle, mint minden egyes alkalommal.
Imádta ezeket az estéke Aldo és Loretta otthonában. Olyan érzése támadt tőle, mintha kapott volna egy új családot, ami nagyon zajos, és nagyon más, mint amilyen ő, mégis valami megfejthetetlen okból a csendességével és feszélyezettségével együtt is tökéletesen passzol közéjük.
Nem is csoda, ha nem akarja elveszteni ezt a harsány békét, a valahova való tartozás érzését csupán amiatt, mert irracionális vonzalma támadt Raffaele iránt, nem igaz?
Még akkor is ez járt az eszében, amikor vacsora után Raffaele elhívta a Perlába. Lily tudta, mi lesz annak a vége: ugyanaz, mint előző éjjel, és ezúttal talán a telefon sem fogja megakadályozni azt, hogy hibát kövessenek el. Mégsem tudott nemet mondani a férfinak.
Azt hajtogatta magának, hogy csak beugrik, aztán majd korán lelép, ám a Perlában mégis hagyta, hogy Raffaele készítsen neki egy koktélt. Közben alig-alig tudta levenni a szemét a férfi kócos-göndör hajáról, a karján megfeszülő izmokról. Egészen olyan érzés kerítette hatalmába, mintha egy hatalmas kamion száguldana felé, dudálva és villogva, hogy figyelmeztesse a közelgő veszélyre, de ő ennek ellenére sem tud félreugrani.
– Sex on the beach – nyújtotta át Raffaele a narancsszínű koktélt. A hangjának volt valami mély, sötét mellékzöngéje, amitől Lily egész teste libabőrös lett.
– Lefogadom, hogy minden csajnak ilyet készítesz – nyögte ki.
Raffaele étcsokiszínű szeme felparázslott.
– Csak neked – mormolta, amitől Lily úgy érezte, mintha pár emeletet zuhant volna, ám a félelem mellett a testében adrenalin és a várakozás izgalma is zümmögött. Hirtelen jobbnak látta, ha távolabb húzódik a férfitól, mielőtt csupán azzal az ördögi hangjával bármire ráveszi, amire csak akarja, ráadásul itt, a Perla kellős közepén.
Felmarkolta a koktélt, és leült az egyik távolabbi asztalhoz. Keményen küzdött, hogy ne Raffaele-t bámulja. Inkább belekortyolt a koktélba, ami üdítően édes volt, és alig érződött benne az alkohol, hiába volt benne jócskán, amitől csak még veszélyesebbnek tűnt. Ugyanolyan veszélyesnek, mint a férfi, aki készítette.
Lily megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai, és körbenézett a kocsmában. A legtöbb asztalnál ültek, de még a bárpult előtti székeken is. Mindenki ivott, nevetett és beszélgetett. Úgy tűnt, az embereket nem rendítette meg a tetováló gyilkos. Vagy talán csak hozzászoktak az erőszakos eseményekhez a decemberben történtek után. Lily pontosan tudta, hogy idővel mindenhez hozzá lehet szokni. Az ember idomul a helyzethez, ha már változtatni képtelen rajta.
Újra kortyolt a koktéljából, aztán épp amikor felnézett, egy fickó állt meg az asztalánál. Halványan ismerősnek tűnt, de Lily nem tudta, hova tenni. Napbarnított volt, mint majdnem mindenki a városban, a haja rövidre nyírt, csupán a nyakában lógó aranylánc volt túl vastag és hivalkodó.
– Nahát, Lily! – szólalt meg a fickó. – Fura, hogy nem egy játszótéren találkozunk.
Lily rádöbbent, hogy a másodunokatestvére áll előtte, akiről nemrég Raffaele-lel beszéltek.
– Fabio? – kérdezte meg azért.
– Személyesen. – A férfi invitálásra sem várva kihúzta a mellette lévő széket, lehuppant, majd barátságosan mosolygott rá. – Ezer éve nem találkoztunk! Anyád mondta, hogy félig-meddig ideköltöztél a városba.
– Tényleg csak félig-meddig – mosolygott Lily is. – Én meg hallottam, hogy van egy moteled.
– Igen – villant fel Fabio arcán egy elégedett vigyor. – És remekül megy. Télen a síelők, nyáron a kirándulok jönnek dögivel. Igazából annyira sokan, hogy gondolkozom a bővítésen.
– Itt a Via Planon? – lepődött meg Lily. – Azt hittem, az itteni ingatlanokhoz mindenki annyira ragaszkodik, hogy véletlenül sem adnák el. Legalábbis az anyám ilyesmit mondott nemrég.
– Nem a Via Planban gondolkozom. – Fabio hátradőlt, és összefonta a mellkasa előtt a karját. – Vannak olyan turisták, akik jobban szeretik a csendet, és kerülik a főutca forgalmát. Sőt, egyre több ilyen van. Nekik pedig pont ideális lenne nagyanyád háza.
– Az a ház nem eladó – vágta rá saját maga számára is váratlanul Lily. Pedig évekig az volt a terve, hogy kizárólag azért teszi be a lábát Olaszországba, hogy elintézze az épület felújítását, aztán keressen rá vevőt, ám most már el sem tudta volna képzelni, hogy eladja. Mennyit változott körülötte a világ! És benne ő maga is...
– Igen, hallottam, hogy nem akarod eladni. – Fabio nem tűnt csalódottnak. Nyilván tucatnyi másik a belvárostól félreeső épületet talál Livignóban. – Ideje indulnom haza, késő van. Egyszer eljöhetnél hozzánk, megismerhetnéd a lányomat és a feleségemet.
– Az remek lenne – mosolygott Lily a férfira.
– És persze szólj, ha meggondolnád magad. Akár társulhatnánk is, ha kipróbálnád magad a motel-bizniszben.
– Nem hiszem, hogy azt nekem találták ki – mondta Lily, és nézte, hogy Fabio barátságosan biccent, aztán feláll az asztaltól, és kisiet a Perlából.
Még hogy ő panziót nyisson...?! El sem tudott képzelni ennél nagyobb képtelenséget. Nevetve csóválta meg a fejét, aztán visszavitte az üres poharát a pulthoz. Raffaele épp újabb italokat kevert, így Ester, a Perla egyetlen alkalmazottja vett át tőle a poharat.
– Kérsz még egyet? – mosolygott rá kedvesen a lány, de Lily gyorsan megcsóválta a fejét.
– Inkább nem, csak egy kólát, már így is fejbevágott az alkohol.
– Raffaele mesélte, hogy nem volt könnyű napod. Borzasztó ez a tetováló gyilkosos ügy! Meg hogy állítólag Mauro d’Angelo áll az egész mögött. Hihetetlen! – Ester a homlokát ráncolta, miközben kitöltötte neki a kólát. – Vicky Lombardo nemrég volt itt. Szegény, ki van borulva rendesen. Szerintem – halkította le a hangját, miközben átnyújtotta Lilynek a kólát – tisztára bele van esve Mauróba. Mondjuk nem is csoda, a pasas jó sokat segített neki, amikor annyi gondja volt az erőszakos exbarátjával. Mi nők pedig könnyen beleesünk abba, aki kedves velünk.
– Milyen erőszakos exbarát?
– Á, csak a szokásos vadbarom – legyintett Ester. – Tudod, aki bedühödött annyitól is, ha Vicky egy másik pasasnak köszönt. Úgy tudom, végül Mauro intézte el, hogy lelépjen a városból, és békén hagyja Vickyt. Az a pasas annyira rendesnek látszott, erre tessék! Nagyon úgy tűnik, hogy szegény Vicky folyton az ilyen problémás vadállatokat fogja ki. Előbb a volt barátja, most meg a partnere...
Ester a fejét csóválva fordult egy újabb vendéghez, Lily pedig elgondolkozva ivott bele a kólájába. Eddig mindenkitől azt hallotta, hogy Maurót kenyérre lehet kenni, meg hogy mennyire kedves, de akkor mégis csak képes az agresszióra. Mert erőfitogtatás nélkül egy erőszakos fickót máshogy biztosan nem tudott volna rávenni arra, hogy békén hagyja Vickyt, és elmenjen a városból.
Lily ezen tépelődött, miközben iszogatta a kóláját. Lehetséges, hogy ennyire nem jött elő Mauro d’Angelo valódi természete? Egyre kevésbé tűnt hihetetlennek, hogy tényleg ő álljon az egész tetoválós ügy mögött. Már csak az a kérdés, miért csinálja. És mi a cél, amit ilyen brutális eszközökkel akar elérni.


MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések