A tetováló - 12. rész

– Tehát nem Mauro d’Angelo a gyilkos – állapította meg szárazon Matteo, a hintaszékben groteszkül ücsörgő holttestre pillantva.
Lily se nagyon tudta elvonni a tekintetét róla. A helyi rendőrök és a helyszínelők már egy ideje megérkeztek. Ott nyüzsögtek mindenfelé a kertben és a ház körül, ám addig nem akarták elmozdítani a testet, amíg nem jön meg a halottkém, aki viszont egy csúnya, halállal végződő közlekedési balesetnél vizsgálódott épp.
Matteo is csak nemrég érkezett, és olyan nyúzottnak tűnt, mintha egész éjjel semmit sem aludt volna. Nem mintha Lily kevésbé megviseltnek érezte volna magát. Kizárólag az a nagy bögre erős kávé tartotta talpon, amit Raffaele nemrég főzött.
Összébb húzta magán a kardigánt. A trikója és a rövidnadrágja fölé kapta fel, pedig nem is volt olyan hűvös, mégis didergett – belülről.
– Úgy tűnik, Mauro is áldozat volt – mormogta. – De akkor ki lehet a tettes?
– Jó kérdés. Nincs más gyanúsítottunk. Vagyis kezdhetünk megint mindent a kályhától.
– Szar ügy.
Komoran néztek össze, közben Lily lelkét az a hajnali rossz érzés egyre súlyosabban ülte meg. Aztán egy kéz szorította meg a vállát, és nem kellett megfordulnia, anélkül is azonnal tudta, hogy Raffaele állt meg félig mellette, félig a háta mögött. Megérezte a férfi ismerős illatát, megérezte a testéből áradó meleget.
– Hoztam neked is kávét, öregem, mert úgy látom, rád fér. – Raffaele elengedte a vállát, és egy bögrét nyújtott Matteónak, aki savanyúan mosolyogva vette át. Azonnal belekortyolt, aztán Raffaele-re szegezte a tekintetét.
– Lily azt mondta, hogy te a földszinten voltál, amíg a tettes a hintaszékbe helyezte a hullát. Nem hallottál esetleg valamit?
– Bocs, haver, de arra ébredtem, hogy Lily csörtet lefelé az emeletről. Azelőtt úgy kidőltem, hogy teljes volt a képszakadás – felelte Raffaele sajnálkozva.
– Sejtettem, mert ha hallottál volna valamit, akkor te magad mész ki a kertbe, hogy utánanézz, ahogy ismerlek. – Matteo csüggedten felsóhajtott. – A tettesen neked sem tűnt fel semmi?
– Én még távolabb voltam tőle, mint Lily. Annyi van meg, hogy sötét, talán fekete ruhát viselt, és inkább férfi, bár ez nem száz százalék. Nemigen lehetett kivenni az alakját.
– Az autó?
– Világos színű, kombi, a márkáját nem tudom.  
– Hát ezzel nem megyünk sokra – jegyezte meg Matteo, aztán mindannyian az újonnan érkező kocsi felé fordultak, ami épp akkor állt meg az út mentén a rendőrautók mellett.
Az égalját már narancsosra színezte a felkelő nap, a hajnali szürkület eloszlott. Újabb nap indult, újabb kezdet, ami Lilyt mindig valami megfoghatatlan bizakodással töltötte el, ám ezúttal nem tudott bizakodni. Kissé zsibbadtan nézte, ahogy ugyanaz a patológus, akivel előző nap találkoztak, odajön hozzájuk, vált pár szót Matteóval, majd azonnal a holttesthez igyekszik, és elkezdi a vizsgálatokat.
Lily Matteoval együtt közelebb húzódott hozzá, és Raffaele is követte őket, bár az arcán látszott, hogy bárhol szívesebben lenne, mint a hulla közelében.
– Nem kell itt lenned – súgta oda neki Lily úgy, hogy a másik két férfi ne hallja, de Raffaele megrázta a fejét.
– Itt járt az a szemét a kertedben – sziszegte. – Ez sokkal félelmetesebb, mint az, amit hátrahagyott.
Lily felpillantott a férfire. Raffele étcsokiszínű tekintete sötét volt, és olyan súlyos, olyan fenyegető, amilyennek Lily korábban még nem látta. Mintha egy fátyol lebbent volna fel a szeme elől, hirtelen teljesen más szemmel nézett a mostohabátyjára. Eddig laza, barátságos fickónak tartotta, aki bárkinek a hasába lyukat beszélne azzal az annyira jellegzetes olasz sármjával, most azonban másnak látszott. Egy olyan embernek, aki hideg, eltökélt és a végletekig védelmező. Aki habozás nélkül képes lenne ártani annak, aki veszélyt jelent a szeretteire nézve. A szeretteire... Lily gyomra elszorult. A teste, de még a lelke is azt súgta, hogy ő legyen az, egyedül csak ő, akit Raffaele ilyen forrón védelmez. Az esze és az ösztöne viszont azt üvöltötte, hogy ne lépjen rá erre az ösvényre, mert akkor felgyullad körülötte az egész erdő, ő pedig benne ég a tűzvészben.
Zavartan beletúrt a hajába, egy lépéssel eltávolodott Raffaele-től, és igyekezett kizárólag a patológusra koncentrálni.
– Ezek csak előzetes eredmények – szólalt meg nagy sokára a szemüveges férfi ideges mellékzöngével a hangjában –, de a kinti hőmérséklet, a test hője és állapota alapján az áldozat három-négy óránál régebben nem lehet halott. Valószínűsíthető, hogy a fejét ért lövésbe halt bele, és az is, hogy a holttestet elmozgatták a gyilkosság helyszínéről, vagyis nem itt ölték meg. A többit majd a részletes boncolás után mondom.
– Megnézhetnénk még azt – szólt közbe Lily –, hogy az ő testéről is lemetszettek-e bőrt?
A férfi vetett rá egy barátságtalan pillantást.
– Ugye nem gondolja komolyan, hogy itt fogom levetkőztetni?!
– Csak ezt a részt nézze meg – mutatott Lily a saját mellkasára bal oldalt a kulcscsontja alatt. – Ahhoz csak az ingét kell kigombolnia.
Lily a meglehetősen piszkos ruhadarabra nézett. Bárhol is tartották fogva Mauro d’Angelot azóta, hogy eltűnt, az nem lehetett valami patyolat hely.
– Csinálja! – szólt rá Matteo a még mindig vonakodó patológusra, aki ezután kelletlenül ugyan, de nekilátott, hogy gumikesztyűs kezével a felső két gombot kigombolja Mauro ingén.
Feltárult a férfi mellkasának felső része, és a nyers, tenyérnyi vágás, ahol lefejtették a bőrét. Minden bizonnyal azután, hogy rávarrták azt a napot és csillagokat mintázó tetoválást, amit előző nap a teraszon találtak, és ami Raffaele testét is díszítette, pont ugyanezen a helyen, a kulcscsontja alatt, a szíve felett. Lily élesen beszívta a levegőt.
Nem szóltak semmit, míg a patológus elintézte a holttest elszállítását, és még akkor sem, amikor a helyszínelők elkezdték átvizsgálni a szabadon maradt hintaágyat. Lily holtbiztosan érezte, hogy a hinta soha többé nem a nagyanyjára fogja emlékeztetni, és a meséire, hanem erre a borzalmas hajnalra, és a csontjáig hatoló félelemre.
Félrehúzódtak az egyik vadcseresznye lombja alá, aminek leveleit bearanyozta a felkelő nap, és időről időre megzörgette az enyhe szellő.
– Ha három-négy órával ezelőtt ölte meg, ti pedig nagyjából két és fél órája fedeztétek fel a testet, akkor nem messze tarthatta fogva. A városban vagy a közelében – szólalt meg Matteo a homlokát ráncolva. – Mert nyilván ott végzett vele a rejtekhelyén, nem útközben.
– De hol az a rejtekhely? – nézett rá Lily. – Mostanra mindent átkutattunk a környéken.
– Úgy tűnik, valami elkerülte a figyelmünket. Újra át kell kutatnunk mindent. – Matteo mélyet sóhajtott, és megdörgölte fáradt, borostás arcát. – Ráadásul a jelen körülményeket figyelembe véve a második tetoválást biztosan nem Mauro készítette. Nem tudott volna a saját mellkasára rátetoválni, főleg nem egy ennyire aprólékos ábrát.
– De az elsőt készíthette ő – jegyezte meg Lily, mert egyszerűbbnek tűnt a nyomozáson rágódni, mint megbirkózni irracionálisan nagy félelmével. – Talán tudott valamit, vagy rájött valamire, ezért a gyilkos őt is elkapta, és felhasználta a következő tetováláshoz. Viszont akkor a gyilkos is profi tetováló. Ki profi tetováló még a környéken? – nézett előbb Matteóra, aztán Raffaele-re.
– A Farfallán kívül nincs más tetoválószalon a városban – válaszolta Raffaele, Matteo pedig azonnal rábólintott, aztán megkérdezte:
– Az az alak, akit ma hajnalban láttatok, lehetett Vicky Lombardo?
Lily próbálta felidézni a sötétségbe vesző alakot, és összevetni gondolatban a testalkatát Vickyével, Mauro társáéval. Akár ő is lehetett volna, de a nő könnyei és bánata annyira valóságosnak tűnt, amikor Mauro eltűnt, hogy Lily képtelen volt elhinni, hogy ő lenne a tettes.
– Nem hiszem, hogy ő volt. Nem is bírta volna idecipelni a teraszra Mauro testét, de nem lehetek biztos benne. Az adrenalin és az őrültség hevében egy ember sok mindenre képes – ismerte be. – Viszont amikor Mauro eltűnt, akkor Vicky a szalonban dolgozott, nem? Szerintem máshol kell keresgélnünk.
– Sankt Moritzban is van egy elég nagy tetoválószalon, és Poschiavóban egy kisebb – vetette közbe Raffaele, mire Matteo biccentett.
– Jó, utánanézünk a környékbeli városokban működő tetoválóknak.
– Én azért szeretnék beszélni Vickyvel is – közölte Lily. – El kell neki mondani, hogy a társa halott. Látni szeretném, hogyan reagál, és lecsekkolni, hogy biztosan mindent elmondott-e múltkor.
– Veled megyek – ajánlotta fel Raffaele, és még mielőtt Lily tiltakozhatott volna, hozzátette: – Évek óta ismerem. Talán nekem olyat is elmond, amit neked nem.
Végül Matteo volt az, aki rábólintott a javaslatra.
– Jó, menj vele! Szóljatok, ha bármi újat megtudtok. Én addig szervezek újabb csapatokat a város átkutatására, és felkeresem a többi tetoválószalont. Később beszélünk!
Lily ezek után felesleges időpazarlásnak érezte, hogy ellenkezzen. Mogorván pillantott Raffaele-re. A férfi ugyan felkapta a farmerját, és az ingébe is belebújt, de be már nem gombolta, pont azt a látszatot keltve, amit valószínűleg maga Lily is: mintha most ugrottak volna ki az ágyból.
– Szedjük kicsit rendbe magunkat, aztán tőlem mehetünk – mondta Lily kurtán, bár azt nem bírta megállni, hogy ne legeltesse egy kicsit a szemét a férfi fedetlen mellkasán.
A színes tetoválások, a bronzbarna bőr és a szikár izmok nyálcsorgató kombinációt alkottak. A farmer dereka egészen lecsúszott, fedetlenül hagyva azt a V alakú izomzatot Raffaele alhasán, amin Lily legszívesebben az ujjaival simított volna végig. Csak nagy nehezen sikerült összekaparnia az önuralma maradékát, és elfordítania a tekintetét, aztán szinte futólépésben indult el a ház felé. Annyira, hogy Raffaele a teraszon érte csak utol, aztán követte fel az emeletre, odalent ugyanis ki-bejárkáltak a zsaruk.
 – Használd nyugodtan a múltkori szobát – mutatott Lily a szemben lévő ajtóra, közben nem bírta megállni, hogy ne piruljon el, amikor az előző éjszakára gondolt, amit egy ágyban töltöttek odabent. – Mehetsz a fürdőbe először.
– Menj csak te – mormogta Raffaele elmélyülő hangon, de egyikük sem mozdult, csak álltak a folyosón egymással szemben, és a levegő mintha felforrt volna körülöttünk. Lily már nem érezte azt a belülről áradó hideget, amit korábban, sőt kezdett túl melege lenni, pedig még mindig megbénította a félelem.
– Halálra rémiszt, hogy az az őrült pont ugyanoda varrja fel az áldozataira a tetoválásokat, ahol a tieid is vannak – vallotta be elcsukló hangon. – És ha a másodikat nem Mauro csinálta, akkor nem ő súgott a tetkóidról. A gyilkos pontosan tisztában volt vele, hol van a napos tetoválásod.
Raffaele közelebb lépett hozzá, és megfogta mindkét kezét.
– Bárki, aki egyszer is látott a strandon félmeztelenül, tisztában van vele – mondta csitítóan.
– De akkor is a közeledben járt. A francba, Raffaele, ezt nem veheted félvállról!
– Nem is veszem. De momentán jobban aggódok érted, hiszen a te házadhoz hozza az az agyament rohadék immár a második hullát.
Lily ujjai belesimultak a férfi meleg tenyerébe, a pillantása elveszett Raffaele tekintetében, és valami, ami eddig csak az agya hátsó felében motoszkált, végre világossá vált, ettől pedig azonnal lendületet kapott.
– Mindkettőnket fenyeget – jelentette ki határozottan. – Csak még azt nem tudom, ki az igazi célpont. Téged fenyeget velem vagy engem veled?
– Hát akkor derítsük ki! – Raffaele elvigyorodott. Olyan pimaszul, ahogy csak ő tudott. Aztán a két kezénél fogva egy gyors rántással magához húzta. A testük egymáshoz préselődött. – És gyorsan derítsük ki – dörmögte Raffaele füstös hangon –, mert sokkal élvezetesebb terveim vannak veled, mint az őrült tetováló gyilkos utáni rohangálás.
Lily gyomrában ettől vad táncot kezdtek járni az izgatott pillangók, és úgy érezte, hogy a csontjai menten megolvadnak. Azért valahogy mégis sikerült összekapnia magát, és elhúzódnia a férfitól. Legalább annyira, hogy újra lélegzethez jusson.
– Ezeket a terveket majd később megbeszéljük, előbb jöjjön a nyomozás! – felelte, bár a hangja árulkodóan pihegő volt.
Valami csoda folytán sikerült minden további közjáték nélkül mindkettőjüknek lezuhanyozni és felöltözni. Mire elkészültek, odakint már teljes erőből sütött a nap, a levegő pedig fülledt és mozdulatlan volt. Lily egy lábszárközépig érő lenge jóganadrágot húzott fel, meg egy trikót, de így is melege volt. Raffaele még mindig az előző napi, kissé gyűrött ingét és farmerját viselte, ami mindenki máson hanyag benyomást keltett volna, rajta azonban úgy állt, mintha most lépett volna ki egy divatmagazin lapjairól. Kócos, nedves haja pedig csak tovább tetőzte a látványt.
Lily el sem tudta hinni, hogy egy ilyen pasas pont őt akarja. Olyan valószerűtlen volt, mintha egy álomba csöppent volna, és bármelyik percben felébredhetne.
Az agya mélyére zárta ezeket a gondolatokat, miközben beültek az autóba, aztán pár perc múlva le is parkoltak Vicky Lombardo háza előtt. A ház a város egy félreeső utcájában állt, sötét fából épültek a falai, és nagyon kicsinek tűnt, közben mégis olyan mesebeli látszatot keltett. Lily azon sem lepődött volna meg, ha kiderül, hogy a falai nem is fából vannak, hanem csokoládéból és mézeskalácsból, mint a gonosz boszorkány háza Jancsi és Juliska meséjében.
De vajon miért asszociált a gonosz boszorkányra Vicky Lombardo otthonáról?
Próbált rájönni erre, miközben kiszálltak az autóból, és becsengettek. Semmi sem történt. Lehet, hogy Vicky nincs is itthon?
Lily körülnézett az utcán, ahol kisebb-nagyobb házak sorakoztak. Volt közöttük téglaépület, és fából felhúzott ház is, mögöttük szépen rendben tartott kertek terpeszkedtek. Lily már fordult volna vissza az ajtóhoz, hogy újra csengessen, amikor meglátta az autót...
A Vicky háza melletti beépítetlen telken állt, és ugyan félig-meddig eltakarta néhány sűrű bokor, meg pár fa, de Lily így is meg tudta állapítani, hogy vajszínű. És azt is, hogy kombi.
– Raffaele! – szisszent fel Lily, de mielőtt bármi mást mondhatott volna, megreccsent az ajtó, aztán kinyílt, és megjelent mögötte Vicky Lombardo. Lilynek nem maradt ideje, hogy figyelmeztesse Raffaele-t.
A korábbi rettegése újult erővel tért vissza, ahogy tudatosult benne a helyzetük. Talán a megérzései egészen eddig teljesen tévesek voltak, és lehet, hogy épp most készülnek besétálni a gyilkoshoz.
 

MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

2 megjegyzés:

  1. Szuper, már várom a következő részt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy várod! :) Nem merem ígérni, hogy nagyon gyors leszek, de igyekszem minél előbb hozni :)

      Törlés

Legnépszerűbb bejegyzések