A tetováló - 13. rész

Vicky Lombardo borzalmasan festett. A szeme vérágas volt, rövid haja kócosan meredt minden irányba, a karján futó tetoválások élénk színe mellett a bőre hullasápadtnak tűnt. Alig-alig hasonlított arra a határozott, kemény tetoválószalon tulajdonosra, akit Lily három nappal korábban megismert.
Ha nem látja meg a kocsit a bokrok takarásában, Lily még sajnálta is volna a nőt. De mi van, ha nem is a Mauro miatti aggodalom miatt ilyen? Mi van, ha gyilkolt?
– Korán van... – szólalt meg Vicky furcsa, kásás hangon. – Mit akartok?
Lily csak ekkor döbbent rá, hogy a nő másnapos, vagy talán még mindig részeg. Lehet, hogy piával tompította a gyilkosság élét?
– Fejlemény történt a nyomozásban – mondta, keze önkéntelenül is elindult a derekán lógó pisztolytok felé, közben Raffaele-re pillantott. Hogyan érhetné el, hogy a férfi kint maradjon, távol a lehetséges veszélytől?
Raffaele szeme megvillant, mintha megsejtette volna, hogy le akarja rázni. Odafordult Vickyhez, és a szokott úthenger modorában megkérdezte:
– Bemehetünk? Odabent egyszerűbb lenne mindent megbeszélni.
Vicky biccentett, Raffaele pedig már masírozott is befele, Lily semmit sem tehetett. Követte hát a férfit, és magában átkozta a fafejű, rámenős olaszokat, és imádkozott, hogy Vicky túl részeg legyen ahhoz, hogy ártani tudjon nekik.
A nappaliba mentek; az sem volt jobb állapotban, mint Vicky. Az egyik sarokban a vasalódeszka mellett ruháskosár állt, de a pólók és rövidnadrágok fele mellette hevert a földön. A kanapé párnái fel voltak dúlva, mintha bombatámadás érte volna őket. A kávézóasztalon egy felborult bögre feküdt, aminek még a füle is letört. Az asztal mellett pedig egy félig üres üveg állt, savanyú, áporodott borszaggal töltve meg a lakást.
Vicky tett egy kísérletet, hogy összerendezze a párnákat, de aztán feladta, és bizonytalan léptekkel az ablakhoz ment. Hátat fordított nekik, megmarkolta a párkányt, és kibámult a kertbe. Lily vészt jelző ösztönei hangos visításba kezdtek.
– Szóval, mi az? – Vicky nem fordult feléjük, csak a szavai törték meg a feszült csendet.
– Megtaláltuk Maurót – erőltetett magára nyugalmat Lily. – Meghalt.
– Micsoda?! – Vicky hangja élesen, hisztérikusan csendült. Lassított felvételként fordult feléjük, és Lily azon se nagyon lepődött volna meg, ha egy pisztolyt fog rájuk, de a nő kezében ugyanúgy nem volt semmi, mint eddig.
– Mauro nem eltűnt, a gyilkos kapta el. Ma éjjel pedig megölte, és a házamhoz hozta a holttestét ugyanúgy, mint a korábbi áldozatét.
Lily több részletet nem mondott. Vicky arcát figyelte, amire jégpáncélként fagyott rá az iszonyat. Ezt képtelenség eljátszani, gondolta Lily, ám közben tudta, hogy nem lehet biztos benne. Az is előfordulhat, hogy Vicky elméjével valami komoly baj van. Talán nincs is tudatában annak, amit művel, talán emiatt tűnik olyan valóságosnak, olyan fájdalmasnak a reakciója. Ennek ellenére megsajnálta a nőt.
– De miért...? – nyögte ki Vicky.
A kanapé felé vánszorgott, ám a lábai nem bírták el, megtántorodott. Raffaele odaugrott hozzá, és segített neki leülni a széttúrt párnák közé, aztán ő is leereszkedett a nő mellé. Lily rá akart kiáltani, hogy húzódjon messzebb, de visszaszívta. Inkább ő is odalépett hozzájuk, és leült velük szemben a kávézóasztal szélére.
– Nem tudjuk még, hogy pontosan mi történt – magyarázta. – Azért jöttünk, hogy megkérdezzünk téged. Tudsz bárkiről, aki ártani akart Maurónak?
Lily maga sem tudta, milyen válaszra számít. Vicky ránézett, a szemében vadul fellobbant valamiféle érzelem. Talán gyűlölet? Lily nem volt biztos benne, mégis a balsejtelemtől elszorult a gyomra.
– Miért ölték meg Maurót? – kérdezte újra. – Ha tudsz valamit... 
– Én...
– Mit tudsz? – hajolt közelebb Lily, amitől nyomban megcsapta a nőből áradó piaszag, de nem hagyta, hogy ez eltántorítsa. Egyre erősebb lett a meggyőződése, hogy a nyomozás hiányzó láncszemeit Vickynél kell keresniük. – Múltkor is éreztem, hogy valamit elhallgatsz – folytatta. – Azt hittem, azt, hogy beleszerettél Mauróba, de nem, ugye? Vagy nem csak azt.
Vicky lehorgasztotta a fejét, és felzokogott. A szeméből potyogó könnyek gyűrött, sötétzöld nadrágjára hullottak. Szánalmas látványt nyújtott, de Lily nem hagyta, hogy ez eltántorítsa.
– Mit nem árultál el a rendőrségnek, Vicky? – erőltette tovább, közben a szeme sarkából látta, hogy Raffaele már nyitja a száját, hogy leállítsa. Vetett egy szigorú pillantást a férfira, és remélte, hogy ezzel sikerül megakadályoznia, hogy közbeszóljon, aztán visszafordult Vicky felé. – Gondolom, nem kell felhívnom rá a figyelmedet, hogy ha csak információt tartasz vissza, az is büntethető. Ha ennél komolyabb dologról van szó... nos, akkor is úgy jársz a legjobban, ha minél előbb mindent elmondasz. Arról nem is beszélve, hogy ezzel segíthetsz, hogy elkapjuk Mauro gyilkosát. Már ha persze nem az a célod, hogy megússza.
– Micsoda? – Vicky az utolsó mondatra felkapta a fejét.
– Azt akarod, hogy a gyilkos megússza? – ismételte Lily könyörtelenül.
– Természetesen nem! – Vicky könnyáztatta szeme elkerekedett. – Csak annyira nehéz beszélnem erről... – temette kezébe az arcát.
Lilynek hirtelen beugrott az, amit Ester a Perlában mesélt Vicky erőszakos exbarátjáról. És az is eszébe jutott, amit a londoni munkája során tapasztalt. Hogy azok a nők, akik már egyszer elszenvedték egy férfi erőszakoskodását, akár csak szóban is, nehezebben nyílnak meg férfitársaságban. Persze lehet, hogy csak belemagyaráz olyan dolgokat, amik ott sincsenek, Lily mégis úgy döntött, érdemes megpróbálnia.
Raffaele-re pillantott.
– Főznél kávét? – mondta ki a legelső kifogást, amit eszébe jutott. – Azt hiszem, ránk férne.
Raffaele összehúzta a szemöldökét, mintha sejtené, hogy el akarja csak távolítani, de azért engedelmeskedett. Amikor eltűnt a konyhában, Lily átült Vicky mellé a kanapéra, és halkan megszólalt.
– Bármennyire is nehéz elmondanod, az sem jó, ha magadban tartod, mert láthatóan teljesen felőröl. Miről van szó, Vicky?
Óráknak tűntek a pillanatok, de a nő végül leengedte a kezét, felemelte a fejét, és ránézett.
– Szerintem Tom tette – suttogta, közben megremegett a szája széle. – Ő bántotta Maurót.
Lilyben felcsapott az izgalom, hogy végre haladnak valamerre, de igyekezett leplezni.
– Ki az a Tom?
– Tommaso Bianchi. A volt pasim.
Lily a nőre bámult. Az erőszakos exbarát?
– Az, akit Mauro vett rá, hogy békén hagyjon téged, és almenjen a városból?
– Látom, hallottad a pletykákat. – Vicky arca savanyú mosolyra húzódott. – Fogalmam sincs, honnan tudják az emberek, mert én egy szót sem szóltam senkinek. Annyira vagánynak, függetlennek, erősnek tartottam magam, aztán mégis képtelen voltam elhagyni egy pasast, aki pedig bántott. Annyira szégyellem magam!
– Neked aztán semmiért nem kell szégyenkezned! – mondta Lily lágyan. Nagyon kellett erőlködnie, hogy a hangjába ne szűrődjön bele a haragja, amit minden ilyen férfinak nevezett patkány iránt érzett, akik nőket félemlítettek meg. – Miért gondolod, hogy Tom ölte meg Maurót?
– Mert Mauro rájött, hogy bánt, és megfenyegette, hogy feljelenti, ha nem megy el a városból. Tom elment, de tudom, milyen. Nem hagyna annyiban egy ilyet. Tudhattam volna, hogy bosszút fog állni előbb-utóbb. Figyelmeztetnem kellett volna Maurót, de még csak szóba se bírtam hozni előtte ezt a témát... Miattam halt meg!
Vicky szeméből ezúttal még jobban patakzottak a könnyek.
– Ez nem igaz! – paskolta meg Lily újra a kezét. A kávézóasztalon uralkodó kuplerájban észrevett egy csomag zsepit, és odanyújtotta Vickynek. – Nyugodj meg, le fogjuk ellenőrizni Tomot. Tudod, hová költözött Livignóból?
– Visszament Veronába, vagy legalábbis eddig azt hittem. – Vicky kifújta az orrát, és megtörölte az arcát.
Lily arca ráncokba szaladt. Már megint Verona...
– Hogyhogy csak azt hitted?
– Mert szerintem itt van a városban – nézett rá Vicky, és Lily most már könnyedén meg tudta állapítani, hogy rettegés süt a tekintetéből. – Múltkor, amikor hazamentem a Perlából láttam az utcán, de elkentem azzal, hogy sokat ittam, biztos képzelődöm. De aztán ma éjjel...
– Mi volt ma éjjel?
– Azt fogod hinni, hogy megőrültem... Én magam is azt hiszem. – Vicky szája megint remegni kezdett, és Lily kétségbeesetten próbált kitalálni valamit, hogy elkerüljék az újabb kiborulást, amikor Raffaele három kávéval visszatért a nappaliba.
Egyetlen pillanat alatt felmérte a helyzetet, odanyújtott egy kávét Vickynek, közben rávigyorgott azzal a szemtelen, mégis ellenállhatatlan mosolyával.
– Úgy ismerem a mostohahúgomat, mint a rossz pénzt, Vicky, és hidd el, soha senkit nem tartott még őrültnek azért, mert elmondta az igazat.
Vicky halványan elmosolyodott, aprót bólintott, aztán kortyolt a kávéjából, és felsóhajtott.
– Az történt – bökte ki –, hogy éjjel nem bírtam aludni, és kimentem kicsit a kertbe levegőzni. De talán csak képzelődtem... Tényleg, lehet, hogy csak képzelődtem – nézett esdeklően Lilyre.
– Rendben, ezt a lehetőséget is számításba vesszük.
– Jó... Szóval kimentem, és észrevettem, hogy nincs ott a kocsim, ahol le szoktam parkolni.
– A szomszéd telkén?
– Igen. Még körbe is jártam. Először az jutott eszembe, hogy tényleg Tomot láttam a minap, és elvitte az autót. Annak idején sehol sem találtam a kocsi pótkulcsát, és arra jutottam, hogy Tom magával vitte, amikor elköltözött... De olyan hülyeségnek tűnt, hogy ennyi ideig őrizgette azt a rohadt kulcsot, hogy egyszer csak felbukkanjon, és ellopja vele az autót. Őrültségnek tűnt, tényleg. Utána az ugrott be, hogy biztos ott hagytam a szalonnál a kocsit, és gyalog jöttem haza. Olyan zavaros az utóbbi napokban minden... És ez a második lehetőség jóval logikusabbnak tűnt.
– De nem a szalonnál hagytad, ugye? – jegyezte meg Lily, bár közben eszébe jutott, hogy mi van, ha a korábbi elmélete a helyes, és Vicky elég zavart ahhoz, hogy ne emlékezzen arra, amit csinált. Autót vezet, hullákat tesz mások hintaszékébe, és elfelejti.
– Nem. – Vicky szeme megtelt a korábbi rettegéssel, a hangja megremegett – Mert reggel, amikor felébredtem, itt volt megint az autó. Először halálra rémülten. Aztán azzal magyaráztam magamnak, hogy az egészet csak álmodtam. Azt, hogy kimentem levegőzni, meg azt is, hogy nem volt ott a kocsi. De aztán észrevettem valamit... – Vicky hangja elhalt, és olyan erővel fonta össze a kezét az ölében, hogy Lily attól tartott, eltöri a saját ujjait. – Barna foltok vannak benne...
Lily szíve hevesebben kezdett el verni.
– Megnézhetjük?
– Persze. – Vicky még mindig bizonytalanul felállt, elvett egy kulcsot a kávézóasztalról, és elindult kifelé. Lily és Raffaele komoran összenéztek, aztán követték.
Odakint átvágtak a kerten a szomszéd telekre, ahol a halványsárga Volkswagen kombi állt. Vicky kiriasztotta a kocsit, aztán a csomagtartó felé mutatott.
– Én... inkább nem nézném meg újra.
Lily biccentett, aztán odalépett az autó hátuljához, és felnyitotta a csomagtartót. Még fel sem emelkedett teljesen az ajtó, Lily orrát azonban már betöltötte az a gyomorforgató, kicsit keserű, kicsit édes, semmihez sem fogható szag, amit túl gyakran érzett a munkája során, és már ekkor tudta, hogy azok a barna foltok pontosan azok, amiknek Vicky hitte őket. Alvadt vér... Valószínűleg Mauro d’Angelo vére. És a mennyiségéből ítélve megtalálták a helyet, ahol a férfit kivégezték.

 
MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

4 megjegyzés:

  1. Nagyon izgalmas, alig várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szerettem a Rózsakői rejtélyek mindkét kötetét(Újvári sztorijára is kíváncsi lennék :) ) de ez a tetováló… iszonyat jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Most épp egy kész regény javításán dolgozom, de utána már Újvári része jön :)

      Törlés

Legnépszerűbb bejegyzések