A tetováló - 14. rész

Matteo kopogtatott, aztán belépett a rendőrőrs egyik eldugott irodájába, amit ideiglenesen kiutaltak Lilynek. Az apró, magasan nyíló ablakon napközben sem szökött be túl sok fény, de ahogy elkezdett odakint alkonyodni, egyre sötétebb lett. Lily eddig nem bánta, a laptop képernyője elég fényt adott, most viszont elkezdte zavarni, hogy félhomályban ücsörög.
– Van valami újság? – kérdezte, miközben felállt, hogy felkapcsolja a villanyt.
– Megvan a DNS vizsgálat eredménye – jelentette be Matteo. A mennyezeti neonlámpa fényétől hunyorogva levetette magát az asztal túloldalán álló székre. Lily is visszaült a helyére.
– És? – szúrta közbe, amikor a férfi nem folytatta.
 – Az autóban talált vér Mauro d’Angelóé.
Lily ezt hallva óhatatlanul megkönnyebbült. Legalább nem kell újabb hullára számítaniuk – egyelőre. Hátradőlt a székében, hogy kicsit kinyújtóztassa a számítógép feletti görnyedéstől megmerevedett hátát, és Matteóra nézett.
– Gondolom, akkor az autó oldalán a sérülést golyó okozta?
– Igen, és ugyanolyan kaliber, mint a tiéd.
– Vagyis valaki betette Maurót Vicky autójának a csomagtartójába, fejbe lőtte, aztán elhozta a házamhoz.
– Úgy tűnik – biccentett Matteo. – Már csak az a kérdés, hogy az a valaki Vicky volt, vagy más. A nő ujjlenyomatán kívül mást nem találtak a helyszínelők a kocsiban, de mindketten tudjuk, hogy ez nem jelent semmit. Manapság a legtöketlenebb bűnöző is gondol arra, hogy kesztyűt húzzon. Te mit találtál az erőszakos exbarátról?
– Pár hónapja elhagyta Veronát, egy tengerjáró hajóra szegődött el.
– Akkor nehezen ölhetett meg itt két embert az elmúlt napokban.
– Igen. Várom a visszajelzést arról, hogy melyik hajón van, utána tudunk vele beszélni. De ez holnap reggelnél előbb nem hiszem, hogy meglesz, bármennyire is megsürgettem. – Lily feje zúgott, a szeme égett, de idáig egész jól sikerült leküzdenie a kimerültséget. – Mi volt Vicky kihallgatásán?
Matteo összefonta mellkasa előtt a karját, aztán kissé ingerülten megvonta a vállát.
– Ugyanazt mondta, amit nektek. Pedig elhiheted, mennyire rohadtul próbáltam lyukat találni a történetében, de az a nő vagy profin hazudik és színészkedik, vagy tényleg az történt, amit mond, és olyan ijedt meg szomorú, amilyennek tűnik. Még nem döntöttem el, melyik.
Ezt még Lily sem döntötte el. Egyik pillanatban elhitt mindent, amit Vicky mondott, a másikban pedig folyton eszébe jutott, hogy a gyilkosok közül milyen sokan hazudnak olyan hihetően, hogy évekig átejtik a hozzájuk legközelebb állókat is. Ám ennek ellenére borzasztó nehezen tudta elképzelni Vickyről, hogy ölt.
– Nem hiszem, hogy elég erős ahhoz, hogy betegye Maurót az autóba, aztán pedig odacipelje a hulláját a kertembe.
– Az is lehet, hogy ketten csinálták. Vicky készítette a tetoválásokat, a tettestársa meg cipekedett. Valamelyikük pedig ölt.
– De ha Tom Bianchi nincs az országban, akkor ki lehetett a tettestársa? És egyáltalán miért csinálná Vicky? Semmi okot nem találtunk rá – fújta ki Lily a levegőt.
– Nem tudom. – Matteón ugyanaz a frusztráltság látszott, amit ő is érzett. – De ma este már úgysem tehetünk semmit, szóval irány haza! Muszáj végre aludnunk egy kicsit az elmúlt éjjel után.
– Én még elmegyek anyámékhoz – csukta le a laptopot Lily. – Teljesen kiakadt, amikor tudomást szerzett a második hulláról, muszáj kicsit megnyugtatnom. 
– Én meg bedobok egy piát a Perlában.
– Jó, akkor mondd meg Raffaele-nek, hogy valószínűleg Loretta ragaszkodni fog hozzá, hogy náluk aludjak. Ma este nem kell pesztrálnia.
Matteo gúnyosan felhúzta a szemöldökét.
– Ugye tisztában vagy vele, hogy akkor majd megy utánad az anyádék házába? – Vigyorogva megcsóválta a fejét. – Pisis korunk óta ismerem Rafe-t, de még sosem láttam ilyennek. Teljesen megbolondítod.
– Én aztán semmit sem csinálok – vörösödött el Lily.
– Épp ez a baj.
– Ez bonyolult.
– És mi nem az manapság?
Matteo mindentudó mosollyal búcsút intett, és otthagyta Lilyt a szűk irodában. Lily ingerülten bámult utána. Annyi minden kavargott a fejében a nyomozással kapcsolatban, most igazán nincs ideje a Raffaele-hez fűződő komplikált kapcsolatán merengeni.
Megrázta a fejét, mintha ezzel kiűzhetné belőle a mostohabátyját, aztán összeszedte a cuccát, és elindult az anyjáék házába.
Davide Aldo szüleinél töltötte a hétvégét a Como-tónál. Loretta valószínűleg azért küldte el, hogy minél távolabb legyen az újabb gyilkosságtól, a ház azonban nagyon csendesnek tűnt nélküle. Aldo az étteremben dolgozott, Lily kettesben maradt az anyjával.
Ugyan a karácsonyi események óta közelebb kerültek egymáshoz, és Lily olykor el is felejtette azokat az éveket, amiket az anyja nélkül kellett töltenie. Most mégis feszült volt a légkör.
– Neked és Raffaele-nek is el kellett volna mennetek Comóba – jegyezte meg Loretta, miközben mozzarellát, paradicsomot és salátát szedett elő a hűtőből.
– Már nem vagyunk kiskorúak, nem küldhetsz el minket, ha kellemetlen a helyzet – csúszott ki Lily száján a válasz, amit azonnal meg is bánt, amikor meglátta, milyen harapós pillantást vet rá az anyja. – Ez a munkám, anya – tette hozzá békülékenyebb hangon.
– Azt ne mondd, hogy minden nyomozó levágott bőrdarabokat kap, meg holttestek bukkannak fel a kertjében. Mert ha igen, csúnyán alul vagytok fizetve.
Loretta fintorogva állt neki a zöldségek felszeletelésének, Lily pedig úgy döntött, jobb, ha nem is válaszol, inkább csendben segített neki. Ha ugyanis folytatnák ezt a témát, akkor hamarosan kilyukadnának oda, ahová mindig: hogy az anyja mennyire ki nem állhatja, hogy Lily az apja nyomdokaiba lépett, és nyomozó lett belőle.
Lily úgy sejtette, hogy a szülei házasságának széthullásában fontos szerepet játszott az apja hivatása is. Volt néhány homályos emléke arról, ahogy Loretta idegesen fel-alá járkál a lakásukban, és az ablakon kilesve a férjét várja, közben pedig olyan aggodalmas arcot vág, mintha a legrosszabbtól tartana. Az anyja túlságosan is tyúkanyós, túlságosan aggódó volt ahhoz, hogy hosszan el bírja viselni az életet egy olyan férfival, akivel bármikor történhet valami a munkája során. Ezek után nem is csoda, hogy sokkal jobban érezte magát Aldo mellett. Végül is egy szakáccsal a saját éttermében nem nagyon történhet rossz dolog azon kívül, hogy odaégeti az ételt.
Sikerült elkészíteniük a salátát anélkül, hogy vitába keveredtek volna, amit Lily komoly teljesítménynek ítélt. Leültek enni az ebédlőben, ahol csak az asztal feletti lámpa világított. A félhomály meg a fáradtság egyre jobban elandalította Lilyt. Bekapott egy-egy falatot a salátából, közben fél füllel hallgatta, ahogy az anyja mindenféléről beszélt, de ennél többre nem volt képes.
– Ott van az a nagy ház – bökte ki egyszer csak Loretta. – Nem gondoltál rá, hogy azzal kéne kezdened valamit? Egy panzió vagy egy étterem annyival veszélytelenebb munka lenne. Aldo segíthetne...
Lily felsóhajtott. Hogy magyarázza el az anyjának, hogy ha hátat fordítana a rendőri hivatásának, azzal saját magát is elvesztené? Vagy legalábbis egy jelentős részt magából. Mióta az eszét tudta, rendőr akart lenni, mint az apja, és amikor sikerült, úgy érezte, jó helyen van. Azóta is úgy érzi. Olyan helyen, ahol segíteni tud másoknak, hogy ne éljék át azt, amit ő, amikor az apját megölték. Vagy mint Raffaele, amikor elvesztette az anyját.
Ám voltak pillanatok, az utóbbi időben egyre gyakrabban, amikor azt gondolta, hogy talán csak önző. A munkája révén akarja jobb embernek érezni magát. Vagy így akar hű maradni a halott apja emlékéhez. De még ez sem tudta rávenni arra, hogy munkát váltson. Bármennyire is szeretett itt lenni Olaszországban, a nagyanyja házában, a családjával.
– Fura, hogy ezt mondod – próbálta meg elterelni a szót. – Más is mondta, hogy milyen jó panzió lenne a nagyi házából.
Az elterelés működött, mert Loretta villája megállt a levegőben, és kíváncsian pillantott rá.
– Ki mondta?
– Fabio unokatestvérem. A napokban összefutottam vele a Perlában. Szerinte remek üzlet lenne egy panzió.
– Hm. – Loretta a villájára szúrt pár salátát, és komótosan megrágta. Lily homlokráncolva nézte az anyját.
– Ez a hümmögés egészen olyan, mintha nem pont ugyanezt javasoltad volna te is két perccel ezelőtt.
Loretta lenyelte a szájában lévő falatot, és ivott egy korty bort.
– Nem is a javaslattal van a baj.
– Hanem?
– Fabióval. Neki a nagyanyád háza üzletet jelent, nem emlékeket, amiket meg akar őrizni.
– Nyilván mert üzletember. Én meg nem vagyok az.
– Aldo is üzletember, mégis megőrizte az apja emlékét, hiába vezetett be annyi újítást az étteremben – ellenkezett Loretta. – A kettő együtt is működik.
– Ha eladom a házat, akkor az új tulajdonos is valószínűleg az üzletet tartja majd elsősorban szem előtt.
Loretta épp felállt az asztaltól, de ezt hallva megmerevedett.
– El akarod adni a házat?! – kiáltotta.
– Még nem tudom... – vonta meg Lily a vállát. – De nem tűnik túl logikusnak, hogy hosszútávon fenntartsak egy házat arra, hogy havonta egy-két hétvégét itt töltök.
Loretta pillantásában mintha rémület bujkált volna, amit Lily sehogy sem értett. Hisz nem azt mondta, hogy nem jön többet Olaszországba. Csak azt, hogy arra a pár hétvégére nincs szüksége egy hatalmas házra, ami az év nagy részében üresen áll, miközben ő meg itt, Loretta és Aldo házában is kényelmesen elférne, amikor ide látogat.
Próbálta kitalálni, mivel nyugtassa meg az anyját, de Loretta megelőzte.
– Azért ezt még gondold át – mormolta. – Most pedig mit szólnál egy tiramisuhoz?
– Jöhet! – vágta rá Lily. Örült, hogy egyelőre befejezték ennek a kényelmetlen témának a boncolgatását.
A tiramisut csendben ették meg, egyikük sem szólt sokat, és Lily azon kapta magát, hogy várja Raffaele felbukkanását. Tudta, hogy az ő jelenléte egy pillanat alatt feldobná a nyomott hangulatot.
Raffaele azonban nem jelent meg. Valószínűleg nem akarta egy újabb éjszakára teljesen Esterre bízni a Perlát, hisz az elmúlt napokban eleget lógott már a munkából miatta. Lilynek pedig örülnie kellett volna, hogy nincs a közelében, nincs kísértés, mégis inkább csalódott volt.
– Ugye itt alszol? – kérdezte Loretta, amikor végeztek a tiramisuval, Lily pedig bólintott, mert nem akart ezzel is csalódást okozni az anyjának.
Összepakoltak a konyhában, és amikor végeztek, Loretta váratlanul megölelte.
– Ígérd meg, hogy nem fogsz csak úgy eltűnni az életünkből! – kérte olyan hangon, mintha közel állna a síráshoz.
– Ugyan, anya, ez eszembe sem jutott – nyugtatta meg Lily, és maga sem igazán tudta, miért, de az ő torkát is kaparni kezdték a könnyek.
Felment abba a szobába, amit múlt december óta használt. Pont szemben állt Raffaele szobájával, ami mindennél jobban jelezte, miért is annyira rossz ötlet, hogy a jelenleginél is közelebb kerüljenek egymáshoz. 
Lily sóhajtva lerúgta a szandálját, levetette magát az ágyra, és előszedte a táskájából a telefont. Ellenőrizte, hogy nem volt-e hívása vagy üzenete, aztán megszokásból a postafiókját is megnyitotta, hogy lecsekkolja az e-mailjait, bár nem igazán számított arra, hogy bármilyen levele is érkezett ilyen későn. Meglepve látta, hogy jött válasz a hajótársaságtól. Izgatottan kattintott rá, és olvasni kezdett.
Tommaso Bianchi egy Ezüstsellő nevű tengerjárón dolgozott, ami a Földközi-tengeren tett körutakat érintve Egyiptomot, Törökországot, a nagyobb görög és horvát kikötővárosokat... és Olaszországot is.
Lily felszisszent. Gyorsan felment a netre, hogy megnézze a hajó útvonalát, és az izgatottsága azonnal el is múlt. A hajó jelenleg a török partoknál járt, nem Olaszországban. Tom Bianchi nem jöhetett ide Livignóba, hogy terrorizálja a volt barátnőjét, és megöljön pár embert.
– A francba – motyogta Lily csalódottan, aztán újra visszatért az e-mailhez.
A hajótársaság mellékelte a munkaszerződést is, amit Bianchival kötöttek, és Lily, bár már tényleg alig látott a fáradtságtól, elkezdte átböngészni. Amikor a munkaköri leíráshoz ért, meglepetten elkerekedett a szeme.
Tom Bianchit ugyanis zenésznek vették fel. Ettől pedig Lilynek nyomban eszébe jutott valami.
Odagörgetett, ahol Bianchi adatai szerepeltek, megnézte a születési évét, és a sejtése azonnal beigazolódott. A férfi ugyanabban az évben született, mint Raffaele. És zenélt... Meg Veronában élt...
Lehet, hogy ő is részt vett azon az amatőr együtteseknek szervezett versenyen Veronában, ahol Raffaele-ék is, és ami olyan tragikus fordulatot vett, legalábbis a mostohabátyja számára? Talán találkoztak is ott? És ha igen, ennek lehet köze a mostani ügyhöz?
Lily izgatottan kipattant az ágyból, és elkezdett fel-alá járkálni. A járkálás mindig segített abban, hogy rendszerezze a gondolatait, ám most ez sem működött.
Csak abban volt biztos, hogy ki kell derítenie, Bianchi tényleg részt vett-e azon a tehetségkutató versenyen, ahol Raffaele. Még akkor is, ha a pasas többezer kilométerre tartózkodik épp egy másik országban. A verseny olyan egybeesés volt, amit muszáj figyelembe vennie.
Újra felkapta a telefonját, és tárcsázta Raffaele-t, de a férfi nem vette fel. Lily persze megvárhatta volna a másnap reggelt, hogy akkor beszéljen vele, de elárasztotta a testét az a különös izgalom, ami minden nyomozás alkalmával, amikor eljutottak egy áttöréshez, és hirtelen már nem is érezte az ólmos fáradtságot. Tudta, hogy nem bírna most a szobájában maradni és aludni. Így hát visszahúzta a szandálját, beszólt Lorettának, hogy elmegy a Perlába, aztán kisietett a házból.
A Perla nem volt messze, gyorsan odaért. Ugyan már elmúlt tíz, de odabent még mindig jó páran iszogattak, az egyik sarokban pedig egy banda játszott bódító, szomorkás bluest.
Lily a pulthoz masírozott. Arra számított, hogy ott találja Raffaele-t, de csak Estert látta a pult mögött.
– Raffaele fent van? – kérdezte Lily a lánytól, és már fordult, hogy induljon a hátsó lépcső felé, ami a férfi lakásához vezetett, de Ester megcsóválta a fejét.
– Úgy egy órája elment. Itt volt Vicky Lombardo, rengeteget ivott rövid idő alatt, teljesen elázott. Raffaele azt mondta, hazakíséri, utána pedig elmegy hozzád. Elkerültétek egymást?
– Anyáméknál voltam – felelte Lily, de közben a gyomra összeszorult. – Oda nem jött.
– Pedig Matteo mondta neki, hogy ott vagy. Hallottam, amikor erről beszéltek.
Lily nem szólt semmit, csak sarkon is fordult, és kiügetett a Perlából.
Vicky háza felé vette az irányt, szinte már futott. Aztán amikor odaért hosszan csengetett, majd dörömbölt az ajtón, de senki sem jött ki. Lily egyre mélyülő rossz érzéssel körbejárta a házat, benézett az ablakokon, de nem látott senkit odabent.
Újra futásnak eredt, ezúttal a nagyanyja háza felé véve az irányt. Az utolsó száz méteren már sprintelt, közben fohászkodott, hogy ugyanúgy ott találja Raffaele-t a nappaliban a tévé előtt, ahogy az elmúlt napokban, de még fel sem ért a teraszra, már akkor látta, hogy a nagyanyja házának az ablakai is sötéten tátongtak. Nem volt odabent egy lélek sem.
Lily azért minden szobát végignézett, aztán lihegve állt meg odakint az üres teraszon, és miközben újra Raffaele-t tárcsázta, a homályba burkolózó kertet fürkészte, hátha észrevesz valamit.
Nem látott azonban semmit, és Raffaele ezúttal sem vette fel a telefont. Mintha eltűnt volna a föld színéről.
Lily nagyon erősen igyekezett, hogy ne essen pánikba. Nagyon erősen igyekezett előkaparni valamiféle reményt. Ám a szíve mélyén tudta, mi történt. Raffaele-t ugyanúgy elkapta a tetováló gyilkos, mint Mauro d’Angelót és előtte a szerencsétlenül járt hegymászót.


MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések