A tetováló - 16. rész

Lily megtorpant az anyja és Aldo konyhájának küszöbén, amikor meglátta odabent a tucatnyi embert. Csak annyi időre ugrott be, hogy igyon egy kávét, és felfrissítse magát, aztán folytatni akarta a Raffaele utáni kutatást, de nem számított ilyen tömegre.
– Kik ezek? – kérdezte Aldót, aki azonnal odasietett hozzá, amikor észrevette.
– Szomszédok, barátok – legyintett a férfi. – Segíteni akarnak, ezért hoztak egy halom kaját, de nekünk persze egy falat sem megy le a torkunkon. Viszont ez a szokás, nem hajthatjuk el őket. Van valami újság? – kérdezte sürgetően. Az arcát szabdaló ráncok mintha megszaporodtak volna az elmúlt éjszaka alatt.
Lily ösztönösen tette a karjára a kezét, hogy vigaszt nyújtson, pedig ő maga is vigasztalásra szorult.
– A patológus szerint Vicky Lombardót maximum egy órával azelőtt ölték meg, hogy rátaláltam. Valószínűleg ott a tó partján. Megnéztük a legközelebbi térfigyelő kamera felvételét, és kiszúrtunk rajta egy bordó Alfa Rómeót...
– Azzal a kocsival rabolták el Raffaele-t? – vágott közbe Aldo. Lily bólintott.
– Valószínűleg igen, de bérelt autó, amit állítólag Vicky Lombardo bérelt két héttel ezelőtt Veronában, de nem látták se a háza előtt a szomszédok, se a tetováló szalonnál.
Lily felsóhajtott. Továbbra sem tudták eldönteni, hogy Vicky tettestársként működött közre, majd valamin összekülönböztek a partnerével, ezért kellett meghalnia, vagy csupán áldozatként sodródott bele az eseményekbe. Annyi volt csak biztos, hogy Vicky aznap nem dolgozott a tetoválószalonban, akár el is mehetett Veronába kocsit bérelni. Viszont ha így is történt, nem az Alfával jött haza, hanem a saját autójával. Hogy addig az Alfa hol volt vagy épp kinél, arra egyelőre nem jöttek rá.
Aldo homloka ráncokba szaladt.
– És kiderítettétek, merre ment tovább az az Alfa?
– Nem. De a tó túloldalán lévő térfigyelőn már nincs rajta, és nem hagyta el a várost az SS301-esen sem. Valahol itt van a környéken, de nem tudjuk, hol. – Lily igyekezett, hogy a csüggedtség, a rettegés, ami egész hajnalban kínozta, ne szivárogjon át a hangjába, de Aldo még inkább elfelhősödő arcát látva sejtette, hogy csúfos kudarcot vallott. – De nem adjuk fel, meg fogjuk találni! – tette gyorsan hozzá.
Aldo szája sarkában halvány mosoly tűnt fel.
– Tudom, hogy te sosem fogod feladni – mormogta, és ezúttal ő volt az, aki megszorította a karját. – Menj, zuhanyozz le! Gondolom, ezért jöttél. Addig én viszek fel a szobádba egy pohár kávét.
– Köszönöm, Aldo! – sóhajtotta Lily hálásan. Nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy bemenjen a konyhába az emberek közé, és válaszolgasson a kérdéseikre.
Aldo biccentett, és úgy ment vissza az emberek közé, mintha a szíve nem is lenne ezer darabra repedve az aggodalomtól. Lily csodálta, hogyan képes ennyire egyben tartani magát. Neki alig-alig sikerült.
Felsietett a lépcsőn az emeletre. Raffaele üres szobája előtt pár pillanatra lefagyott, kimerült testét megbénította a pánik. Mi van, ha soha többé nem látja Raffaele-t? A gondolat olyan fájdalmas volt, mint korábban még semmi. Visszanyelte a könnyeit, és automata pilótára kapcsolva belépett a szobájába, elővett egy váltás tiszta ruhát, majd a fürdőszobába ment. A zuhany alatt aztán csak nézte, ahogy a vízcseppek nekipattannak a halványbarna csempének, majd lefelé csorognak, hogy aztán eltűnjenek a lefolyóban. Lily úgy érezte ugyanígy csorognak ki az információk a kezei közül, és hiába igyekszik, nem sikerül átlátnia a teljes képet.
Dühösen a csempére csapott, de ezzel csak annyit ért el, hogy megfájdult a tenyere. Ahhoz egy mákszemnyivel sem került közelebb, hogy ki a tettes, és mi állhat az események hátterében.
Mikor immár tiszta ruhába öltözve visszatért a szobájába, az éjjeli szekrényén egy nagy pohár kávét és egy szendvicset talált. Néma hálát lebegett Aldónak, majd néhány korttyal el is tüntette a kávé felét, a szendvicsre viszont rá sem bírt nézni. A zuhanytól és a koffeintől egy picit összeszedettebbnek érezte magát, de a pánik továbbra sem tágított. Megszokásból a pisztolyával együtt zsebre vágta széttört kijelzőjű telefonját is, majd lement a lépcsőn.
Bízott benne, hogy ki tud úgy osonni az ajtón, hogy a konyhából senki se vegye észre, de nem volt szerencséje. A folyosón belebotlott egy vele nagyjából egykorú nőbe, aki süteménnyel teli tálcát szorongatott a kezében, és épp a konyhába lépett volna be, de amikor észrevette Lilyt, megtorpant.
– Biztos te vagy Lily – szólalt meg, és a szabad kezével félretűrte a homlokából sötétbarna haját. – A férjem mondta, hogy összefutott veled nemrég.
– Szia – biccentett Lily, közben próbálta kitalálni, ki lehet a nő férje. Mióta Livignóba járt, sok mindenkivel találkozott, főként a családja révén. Vajon ki lehet ennek a nőnek a férje közülük?
– Fabio Donati – segítette ki a nő. – Mesélte, hogy találkoztatok a Perlában.
– Ja, igen! – Lilynek azonnal eszébe jutott az unokatestvére, aki épp a második panziója megnyitásán fáradozott, meg némi késéssel az is, hogy a feleségét Luciának hívják. – Kedves, hogy eljöttél Lorettáékhoz, Lucia.
– Ez természetes! Mégis csak egy család vagyunk. Fabio is jönni akart, de becsúszott neki valami üzleti ügy.
– Talált megfelelő helyet a második panziójának? – kérdezte Lily oda se nagyon figyelve. Gondolatban már azt tervezte, hogyan rázza le a nőt anélkül, hogy el kellene mondania, hová készül.
– Á, nem! – legyintett Lucia. – Tavasszal már több tucat házat megnéztünk a környéken, egészen eldugott helyeken is, amik ugyan alaposan felújításra szorulnak, de isteniek lennének az elvonulásra vágyó turistáknak, Fabiónak viszont egyik sem tetszett. Elég válogatós. – Lucia elnézően mosolygott. – A nagyanyád házát persze imádta, de mondtam neki, hogy nem azért töltesz annyi időt itt a felújításával, hogy aztán eladd.
Lily nem mondta, hogy ez is megfordult a fejében, helyette az ajtó felé bökött a fejével.
– Ha nem haragszol, most mennem kell.
– Jaj, hát persze, hisz biztos te is keresed a többiekkel Raffaele-t, én meg itt feltartalak! Olyan ostoba vagyok! – sopánkodott Lucia. – Menj csak! Imádkozom, hogy Raffaele épségben előkerüljön.
Lily legszívesebben azt mondta volna, hogy ahhoz az istenhez, aki elvette az apját, és még annyi más embert a munkája során, kár imádkozni, de visszafogta magát. Inkább újra biccentett, aztán kiiszkolt az ajtón, mielőtt valaki más is kijönne a folyosóra, és szóba elegyedne vele.
A tóhoz ment, ahol a rendőrség tanyát vert. A víz mélykéken csillogott a reggeli napsütésben, körülötte a hegyoldal kopárságát zöld bokrok és fák törték meg. Általában békés volt a hely, ám most rendőrök és helyszínelők mászkáltak mindenütt.
Lily odalépett Matteóhoz, aki közvetlenül a tó partján felállított asztal fölé hajolt, és egy iPaden tanulmányozta a környék térképét.
– Van fejlemény? – kérdezte Lily.
Matteo felé fordult, és fáradtan megrázta a fejét.
– A járőrök továbbra sem találják az Alfát a városban, pedig már mindenfelé jártak.
– Lehet, hogy egy garázsban áll.
– Lehet, de mint tudod, arra nincs engedélyünk, hogy házkutatást tartsunk minden telken, amihez garázs is tartozik. A fiúk csak nézelődni és kérdezősködni tudnak, hogy látott-e valaki egy bordó Alfát.
– És látott?
Matteo elhúzta a száját.
– Mondjuk inkább úgy, hogy látni véltek. Raffaele-t sokan szeretik a városban, és mindenki segíteni akar, ezért mindenhova bordó Alfát képzelnek. – Az iPadre mutatott, aminek a képernyőjén Lily csak most vette észre a sok apró piros pontot.
– Ezeken a helyeken látták az Alfát?
– Igen, és ha csak a tettes nem tartott órákig autós idegenvezetést Raffaele-nek, akkor azoknak a helyszíneknek a fele kamu. A fiúk azért mindegyik környékén körülnéztek, de eddig semmit sem találtak.
Lily közelebb hajolt az iPadhez.
– Azért végignézhetem? – kérdezte.
– Persze, szolgáld ki magad. Addig én is hazaugrom, hátha egy hideg zuhanytól kicsit magamhoz térek – morogta Matteo, aztán előszedett egy mobilt a zsebéből, és Lilynek adta. – A tropára tört telód helyett. Az egyik sráccal hozattam az őrsről, de majd kérjük vissza.
– Kösz, Matteo – mosolygott rá Lily a férfire, és figyelte, ahogy Matteo elsiet az út szélén parkoló autója felé, majd újra az iPadre nézett.
Nem messze tőle a szalaggal elkerített részen, ahol Vicky testét megtalálták, helyszínelők dolgoztak. A háta mögött néhány járőr épp arról beszélt, hogy a város szélén álló kempingben is kérdezősködniük kellene. Kicsit arrébb pedig civilek ácsorogtak, akik jelentkeztek, hogy részt vesznek a járőrökkel együtt a keresésben. Lily felismerte közöttük Raffaele néhány síoktató kollégáját meg a Perla pár törzsvendégét is. Biccentett nekik, majd igyekezett kizárni a beszélgetésfoszlányokat, és kizárólag a térképen virító piros pontokra figyelt.
Észrevette, hogy a pöttyökhöz időintervallumokat is írtak. Hol szűkebbet, hol több órásat. Az utóbbiaknál valószínűleg nem volt biztos a bejelentő abban, hogy mikor látta az Alfát. Lily azt is kiszúrta, hogy olyan helyen is vannak pöttyök, ahová kizárólag engedéllyel lehet kocsival behajtani, de még a Perlánál és Loretta meg Aldo házánál is, ami nyilván nem lehet valós, hisz akkor ő is látta volna a kocsit, amennyit járt-kelt az elmúlt éjjel.
Ingerülten felsóhajtott. Matteónak igaza volt, ezeknek a bejelentéseknek a nagy része baromság, ennek ellenére felkapta az iPadet az asztalról, és még tüzetesebben kezdte fürkészni a térképet, bár maga sem igazán tudta, hogy miért.
Az Alfát nagyrészt a belváros környékén észlelték, és idekint a tó körül. Ez utóbbi még lehetett is volna jó nyom, csak épp a járőrök azzal kezdték, hogy a városnak ezt a részét átfésülték. Itt pedig egyetlen bordó Alfa sem bújt meg sehol.
Lily a Livignóból kivezető SS301-es út felé görgette a térképet. Zölddel jelölték rajta a térfigyelő kamerát, azelőtt az út szerpentinként kanyargott lefele a hegyek között. Lily ránagyított a térképre, és látta, hogy mellékutak nyílnak a főútról felfelé hegyekbe. Itt csak egy-egy tanya vagy apró motel törte meg a zord hegyi tájat.
Lily ujja, amit a térképen csúsztatott, mozdulatlanná dermedt. Ez a környék elég kihalt volt... Akadtak itt eldugott motelek...  Amik talán már nem is működnek, hanem elhagyatottan várták az új tulajdonosukat. Egy gazdátlan motel egy kihalt környéken pedig tökéletes búvóhely lehetne a gyilkosnak.
Lilynek azonnal eszébe jutott, hogy Fabio és Lucia pont ilyen helyeket jártak körbe pár hónappal ezelőtt. Kérhetne tőlük egy listát a bezárt, eladó motelekről, talán a gyilkos azok közül valamelyikben ütött tanyát.
Persze Lily tudta, hogy ebben az új teóriájában van egy halom „ha” és rengeteg „talán”, de még mindig sokkal jobb ötletnek tűnt ellenőrizni az üres panziókat, mint a fenekén ülni és várni, hogy valami történjen. 
Felkapta a telefonját, és felhívta az anyját. Szerencsére az ő számát fejből is tudta. Pont ahogy sejtette, Lucia még ott volt Lorettáéknál, így könnyedén tudott beszélni vele.
– Tudni akarod, hol vannak üres motelek a város környékén? – csendült a vonal túlsó felén Lucia meglepett hangja. – De miért?
– A nyomozáshoz kell, részleteket nem mondhatok. El tudod mondani, hol néztetek meg ilyeneket?
– Teljesen lakatlan nemigen volt. Ha be is zárt, a tulajdonos vagy ott lakott, vagy a mellette lévő épületben. Gondolom, ezek nem érdekelnek.
– Nem. Nekem azok kellenek, amik valóban üresen állnak, lehetőleg távol mindentől.
– Hadd gondolkodjam! – Lucia pár másodpercre elhallgatott. Lily, miközben várta a választ, türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon. – Csak egy jut eszembe, ami teljesen üres – mondta végül Lucia. – Casa di Rodigari a neve, az SS301-ről visz oda egy mellékút. Egészen fent van a hegy tetején az a motel, és elég romos. Ezért szóba sem jött, hogy megvegyük...
– Köszönöm, Lucia! – fojtotta bele Lily a nőbe a szót, aztán kinyomta a telefont.
Utána az iPaden megkereste a Casa di Rodigarit, aztán egy hosszú pillanatig csak nézte a motelt jelölő apró fekete pontot. Nem tudta logikusan megmagyarázni, talán hatodik érzék volt, vagy talán csak áltatta magát, de hirtelen biztos volt benne, hogy ez lesz az a hely, amit keresnek. Itt bújt meg a gyilkos, itt tartja fogva Raffaele-t. De ha mégsem, akkor is muszáj meggyőződnie a saját szemével arról, hogy az a motel tényleg elhagyatott.
Az autójához sietett, közben megállt az egyik járőr mellett, hogymegkérdezze tőle Matteo telefonszámát. Aztán beszállt az autóba, indított, és már tárcsázta volna Matteót, hogy elmondja neki, mit tudott meg, és hogy őt is odahívja a motelhez. Ám ekkor a telefonja csörögni kezdett.
Lily egy pillanatig arra gondolt, hogy Matteónak van valami ijesztő hatodik érzéke, és most le fogja szidni, amiért nem várta meg a tó partján a hírrel, de a mobilja kijelzője szerint egy azonosító nélküli hívása érkezett. Lily homlokráncolva kihangosította a telefont, aztán fogadta a hívást.
– Igen?
– Ha felhívod a zsaru haverodat – hallatszott egy fojtott, suttogó hang a telefonból –, a mostohabátyádnak annyi.
Lily megdermedt, és úgy összeszorult a torka, hogy alig bírta kibökni:
– Senkit sem fogok felhívni, ígérem.
– Hát persze, hogy nem fogsz. – A hangból a suttogás ellenére gonoszság áradt. Vagy csak Lily képzelte így. – És ne állj meg, mert a társam akkor is kivégzi Rossinit. És ne hidd azt, hogy nem fogom észrevenni, ha letérsz az útról.
– Nem fogok letérni – ígérte Lily, közben a visszapillantóba nézett. A városban elkezdődött a szokásos reggeli forgalom, több autó is halad mögötte. A rohadék a vonalban akár ott is lehet valamelyikben. Meg persze kamuzhat is. Lily ennek ellenére nem merte megkockáztatni azt, hogy Matteo háza felé forduljon. – Hová menjek? – kérdezte, csak hogy beszéltesse a vonal túlfelén lévő embert, hátha felismeri a hangját. Ám a rohadék nem esett ki a szerepéből.
– Ne szórakozz velem, pontosan tudod, hova! – suttogta, ezúttal dühösen, de továbbra is felismerhetetlenül fojtott hangon. – A Casa di Rodigariba.
Valószínűleg valami ruhát tett a mobilja hangszórója elé, esetleg hangelváltoztató applikációt használt, Lily nem tudta eldönteni. Az azonban biztossá vált, hogy Raffaele-t az elhagyott motelben tartják fogva.
Meg az is, hogy ketten vannak...
Az egyikük pedig, ha tényleg követi, akkor ott kellett lennie a tó partján, a civilek között, akik felajánlották a segítségüket a kereséshez. Talán épp Raffaele egyik barátja? Lilyt kirázta a hideg.
– Most pedig dobd ki a telefont és a pisztolyodat az ablakon! – rendelkezett a hang. – Látni fogom, ha nem teszed meg. 
– Már csinálom is. – Lily lehúzta az ablakot, és kihajította előbb a mobilt, aztán a pisztolyt, majd újra a visszapillantóba nézett.
Még mindig jó pár autó jött mögötte. Látszólag senkinek sem tűnt fel, hogy nem szemetet dobott ki. Pedig ha valaki észrevenné, és megtalálná a mobilt meg a pisztolyt, talán értesítené a rendőrséget... Erre azonban Lily nem hagyatkozhatott. Muszáj valamit kitalálnia!
Ám ráhajtott a Casa di Rodigarihoz vezető bekötőútra, és még mindig nem volt egyetlen épkézláb ötlete sem.
Tisztes távolságra mögötte egy sötét autó szintén ráfordult a bekötőútra. Hát tényleg követte!
Lily lenyelte a torkában képződött csomót, és ment tovább. Egy utolsó kanyar után feltűnt a Case di Rodigari. Kőből épült, lepusztult épület volt, bedeszkázott ablakokkal és elvadult bokrokkal az udvarban. A ház mögül kilátszott a bordó Alfa orra. Lily hol az épületre nézett, hol a sötét autóra, ami egyre közelebb ért hozzá.
Tudta, hogy nem csak Raffaele, de ő is csapdába esett.


MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések