A tetováló - 17. rész

A fekete Audi rákanyarodott egy mellékútra, és eltűnt a szeme elől. Lily homlokráncolva meredt a visszapillantóba. Az első gondolata az volt, hogy a telefonáló átverte, nem is ő jött mögötte, ő pedig ostobán kidobta a kocsiból a fegyverét és a telefonját. Aztán eszébe jutott, hogy a térkép szerint az elhagyatott motel környékén nem volt más épület. Mit keresne akkor itt az az Audi? Abban Lily erősen kételkedett, hogy kirándulni indult. Sokkal valószínűbb, hogy a sofőr nem akarja, hogy meglássa, és a motelben lévő társára bízza a piszkos munkát.
Lily leállította az autóját, de nem szállt ki, csak az ablakot tekerte le. Távoli motorzúgást hallott a főútról, ahogy az emberek munkába igyekeztek, itt fent a hegy oldalában azonban csend honolt. Az Audi tehát nem hajtott túl messzire.
Biztosra mentek. Ha véletlen a házban lévő embert sikerül ártalmatlanítania, akkor is itt lesz az Audi sofőrje, hogy az útjukat állja. Lily megborzongott. Tudni akarta, ki rejtőzik a kocsiban, de sosem jött elég közel ahhoz, hogy kivehesse, ki ül a volán mögött, vagy leolvashassa a rendszámát.
Nem mintha túl sokra menne azzal a rendszámmal így, hogy nincs nála a mobiltelefonja, aminek a segítségével kideríthetné, kié az Audi. És még ha ki is derítené, mit számítana? Az égvilágon semmit. Akkor is ugyanúgy két tűz között lenne, mint most, valahol a háta mögött az Audival, előtte pedig a lepukkant motelben rejtőzködő másik elkövetővel. Mert Lily biztos volt benne, hogy a házban is van valaki. Nem hagyták volna teljesen őrizetlenül Raffaele-t.
Lily oldalra nyúlt, a kesztyűtartóba. Óvatosan, nehogy észrevegyék a mozdulatot, ha figyelik. Kicsit matatott, aztán a kezébe akadt az a rugós bicska, amit mindig magánál tartott. Belesimult a tenyerébe a hűvös markolat. Egy pillantást sem vetett rá, nehogy felhívja rá a figyelmet, de így is pontosan emlékezett arra, hogy méregzöld, és bele van gravírozva a neve. Az apjától kapta még évekkel ezelőtt, amikor legelőször sérült meg egy nyomozás során. Egy drogos vadbarom, akit erőszakért köröztek, rávetette magát, és esélye sem volt a pisztolyát használni. Az apja pedig úgy gondolta, az ilyen esetekre jól fog jönni egy jó éles kés. Arra is megtanította, hogyan használja. És talán most épp ez fogja megmenteni az életüket. A tenyerébe rejtette a bicskát, aztán kiszállt az autóból, és az út menti bokrok takarásába húzódott.
Alig múlt nyolc óra, de már tűzött a nap. Az ég tisztán, kéken ragyogott, Lily hátán megindult egy izzadtságcsepp, és a bőréhez tapasztotta a pólóját. Körülnézett, de az Audi sofőrjét sehol sem látta. A ház körül is minden mozdulatlan volt, a bedeszkázott ablakok élettelenül meredtek rá.
Lilynek meg kellett volna nyugodnia, hogy nem vetette rá magát senki abban a pillanatban, hogy kiszállt a kocsijából, de egy csepp megkönnyebbülést sem érzett. A bőre kellemetlenül húzódott, mintha leégett volna a napon, a tarkóján égnek álltak a hajszálak. Borzalmasan rossz ötletnek tűnt bemenni a házba, de meg kellett tennie. Ki tudja, mit műveltek már Raffaele-lel. Ki kell mentenie onnan! Abba belegondolni sem volt hajlandó, hogy a férfi már halott.
 Szorosan a bokrok mellett előre osont a házhoz. Úgy döntött, nem az első ajtón próbálkozik, hanem a hátsón, ott talán nagyobb az esélye észrevétlenül bejutni. Ellopódzott egy deszkából tákolt kamra mellett, és már a hátsó udvaron volt – anélkül, hogy bárki felbukkant volna, pedig a házban lévő embernek hallania kellett az autóját. Lily úgy érezte, mintha valami groteszk macska-egér játékba cseppent volna, ahol ő az egér, a macska pedig a lerobbant motelben rejtőzik, és les rá.
Lily leguggolt a hátsó udvaron álló kút mögé, hogy legalább valamennyire takarásban legyen, és végignézett a ház hátsó frontján. Az ablakok itt is be volt deszkázva. A ház teljes hosszában keskeny tornác futott, az egyik sarkában szürkére fakult faszékeket halmoztak egymásra, a másikban szétvágott kartondobozok hevertek. A legfelső barnára színeződött. Lily gyomra vetett egy szaltót. Nem kellett közelebbről megvizsgálnia, anélkül is tudta, hogy alvadt vértől barna.
Azt hajtogatta magának, hogy ez még a korábbi áldozatok vére, nem Raffaele-é, közben tovább leste a házat, és görcsösen próbálta kitalálni, mit tegyen. A szeme megakadt az épület sarkában lefelé vezető lépcsőn. Valószínűleg a pince. Lily pedig valamiféle hetedig érzék által hajtva tudta, hogy ott van Raffaele.
Néhány másodpercig még a kút mögé bújva fülelt. Figyelte, hogy érzékel-e mozgást a közelben. Aztán a pincelejáró felé iramodott. Széles betonlépcsők vezettek lefelé egy alacsony faajtóhoz, amin újnak tűnő lakat csillogott.
Most már biztos volt benne, hogy Raffaele odalent van...
Vadul körbenézett, hátha talál valamit, egy követ vagy egy kihajított szerszámot, amivel leverheti a lakatot, közben a vér a fülében dübörgött. Talán emiatt észlelte a kelleténél egy másodperccel később a mögötte felbukkanó alakot, aki olyan erősen lökte a ház falának, hogy Lily tüdejéből nyekkenve kiszorult a levegő.
Ennek ellenére előrántotta a bicskát, kiugrasztotta a pengét, és vakon hátrafelé szúrt. Érezte, hogy a kés húst ér, és hallotta, ahogy a támadója felüvölt. Egy pillanatra elöntötte a megkönnyebbülés. Talán van esélye kiszabadulni... Aztán valami a tarkójához csapódott, őt pedig egyetlen pillanat alatt elnyelte a sötétség.

***

Lily arra eszmélt, hogy hideg, kemény kövön fekszik. A feje szét akart robbanni, mintha valaki egy halom tűzijátékot gyújtott volna meg odabent. Nagy levegőt vett, mire az állott penészszag beáramlott a tüdejébe. Azonnal felfordult a gyomra. Öklendezve oldalra hengeredett, és kihányt mindent a piszkos padlóra, ami a gyomrában volt.
Utána lihegve ülő helyzetbe tornázta magát. Jó pár percbe beletelt, mire a világ már nem forgott veszettül körülötte.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire kitisztult annyira a látása, hogy körül tudjon nézni. Egy apró, mocskos cellára emlékeztető helyiségben volt, ahová az egyetlen bedeszkázott ablak résein jutott csak be némi fény. A helyiség korábban talán kamra lehetett, most azonban a falra erősített polcoktól eltekintve teljesen üresen állt. Lily pedig egyedül volt benne.
De akkor hol lehet Raffaele?
Lily a pániktól újra szédülni kezdett. Valahogy mégis felállt, félig a falba, félig a polcokba kapaszkodva, aztán a következő pár másodpercet ismét azzal töltötte, hogy próbált nem elájulni.
Amikor kicsit jobban lett, a falnak támaszkodott, és igyekezett tárgyilagosan felmérni a helyzetet. Úgy sejtette, hogy a bezárt motelben van. De nem a pincében, mert ott nem lenne ablak. Viszont akkor ütötték le, amikor a pincébe igyekezett, vagyis Raffaele-t valószínűleg oda zárták be. Óvatosan a tarkójához nyúlt. Azonnal felszisszent a fájdalomtól, és az ujjaival ragacsos vért tapintott ki. Az is valószínű, hogy betört a feje, és agyrázkódása van.
Beletörölte véres kezét a nadrágjába, aztán végigtapogatta a zsebeit, de a bicskáját nem találta. Nem mintha komolyan elhitte volna, hogy nála hagyják. Elaraszolt az ajtóig, de persze zárva volt. Nem is számított másra. Vagyis be van zárva ide, fegyver nélkül. Jól elszúrta...
Önvád és kétségbeesés marcangolta. Leroskadt a fal tövébe, annyira messze az összehányt padlótól, amennyire csak tudott, és hátát a hámló vakolatnak vetette. A szemét lehunyta, hátha úgy ki tudja zárni a koponyájában dübörgő fájdalmat, de csak az elmúlt napok eseményei pörögtek végtelenítve a fejében.
A két levágott tetoválás, ami szakasztott mása volt Raffaele tetkóinak.
A két holttest, amit a nagyanyja házának udvarában hagytak.
Aztán Raffaele-t is elkapták...
Lily szeme tágra nyílt... Egészen idáig nem tudta eldönteni, hogy kit akarnak igazából bántani: őt vagy Raffaele-t. De most már tudta. Végig őt akartak bántani! Őt akarták megijeszteni!
Hisz neki küldték el a tetoválásokat, nem Raffaele-nek, az ő udvarába tették a holttesteket, és most Raffaele-t is azért kapták el, hogy azzal is neki okozzanak fájdalmat.
Végre kezdte tisztán látni, mi történt. Most már csak arra kell rájönnie, kik vették célba, és miért pont őt, aztán ki kell szabadítania magát, majd Raffaele-t. Gyerekjáték! Na persze... Lily kínjában majdnem felnevetett.
Újra lehunyta a szemét, próbált pihenni, közben tovább gondolkozott. Csak egy-egy hétvégét töltött Olaszországban. Az túl kevés idő ahhoz, hogy valakinek kiváltsa a gyűlöletét. Vagy az előző decemberi nyomozásához kapcsolódnának ezek az események? Ez hihetőbbnek tűnt, ám Lily tudta, hogy az akkori tettesnek csupán az édesanyja él, aki esetleg bosszút állhatna rajta. Az asszony azonban a tárgyalást követően a testvéréhez költözött Szicíliába, és soha nem is hibáztatta őt semmiért.
De ha nem ő, akkor ki? A Livignóban töltött ideje nagy részében a nagyanyja házának felújításával foglalkozott. Néha hagyta, hogy Raffaele elrángassa magával a Perlába, vagy kirándulni, úszni. Ezen kívül nem sok vizet zavart. Vagy tényleg idáig követte volna valaki Angliából? Valamelyik korábbi nyomozásának a szereplője? Ez sem tűnt már hihetőnek. Aki felhívta nemrég, az tökéletesen beszélt olaszul. Anyanyelvi szinten, erre Lily mérget vett volna. De akkor mi állhat a háttérben?
Érezte, hogy közel jár a megoldáshoz, mintha az a tudata szélén már régóta ott rejtőzne, ám képtelen volt elcsípni. Akár egy idegesítő szúnyog, ott dongott a fülénél, de amikor érte nyúlt, elrepült az ujjai között. Lily frusztráltan felnyögött. Fel akart ébredni ebből a rémálomból!
Bárcsak ez a nap is ugyanolyan lenne, mint az összes többi, amiket az utóbbi hónapokban Olaszországban töltött! Házfelújítással akart foglalkozni, aztán Raffaele-lel úszni a tóban. Annyira akarta...
Kezébe temette az arcát, a tehetetlenség könnyei azzal fenyegettek, hogy kibuggyannak a szeméből. Aztán olyan hirtelen, mintha a szél elfújta volna a völgyre ereszkedő ködöt, derengeni kezdett neki valami.
A nagyanyja háza!
Egy évtizedig üresen állt, ő pedig váratlanul meggondolta magát, és elkezdett foglalkozni vele. Megbolygatta. Tárgyalt szakemberekkel, munkásokkal, minden idejét a háznak szentelte. Kezdte sejteni, hogy a háznak valahogy köze van a levágott tetoválásokhoz, a gyilkosságokhoz. És hirtelen beugrott neki valami más is... egy beszélgetés... Ismert valakit, aki nagyon akarta a nagyanyja házát, és erről a bezárt motelről is tudott.
Lilyt kirázta a hideg. Nem akarta elhinni, hogy tényleg igaz. Aztán meghallotta a lépteket odakintről...
Az ajtó kitárult, a folyosóról betűző fény egy pillanatra elvakította Lilyt. Csak egy ember körvonalait látta.
– Látom, magadhoz tértélt – zendült egy ismerős hang.
Lily most már azt is tudta, hogy a teória, ami az előbb letaglózta, helyes.
– Lucia is benne van? – nézett fel az alakra, már ki tudta venni a vonásait. Az unokatestvére, Fabio vonásait... Lilyt újra elfogta a hányinger, de ezúttal sikerült öklendezés nélkül megállnia.
Fabio élesen felnevetett.
– Dehogy! Csak hála az égnek imád pletykálni. Azonnal felhívott, mert furcsának találta, hogy a Casa di Rodigari iránt érdeklődsz.
Lily most már ki tudta venni a férfi arcát is, amin ugyanaz a kedélyes kifejezés ült, mint amikor a Perlában beszélgettek pár nappal ezelőtt. Ugyanúgy ing volt rajta, ezúttal fűzöld, a nyakában ugyanazt az aranyláncot viselte. Csak épp a kezében volt egy pisztoly, amivel a homlokára célzott.
– Ott voltál a tónál – suttogta Lily, amikor élesen felvillant előtte a kép a tó körül ácsorgó emberekről, köztük egy fűzöld inges fickóról.
– Szerencsére ott. – Fabio elégedetten vigyorgott. – Állj fel!
Lily engedelmeskedett, közben próbált nem elájulni, amikor Fabio durván karon ragadta, és az oldalába nyomta a pisztolyát. Még egy pillanatra látta a sötétvörös vérfoltot, amit a falon hagyott, aztán a férfi kiráncigálta a szobából.
– Ugye tudod, hogy ezt már nem fogod megúszni – nyögte Lily, miközben Fabio végigvonszolta egy keskeny folyosón, de a férfi csak vigyorgott, cseppet sem tűnt nyugtalannak, ez pedig csak még jobban ráhozta a frászt Lilyre.
Igaz, a felnőtt Fabiót nem ismerte, de gyerekként jó pár nyarat töltöttek együtt. Tudta, hogy az unokatestvére, még a legapróbb dolgot is alaposan eltervezte. Biztos ezt is. Lily le merte volna fogadni, hogy most is van egy menekülőútja. Hisz valami miatt annyira akarta a nagyanyjuk házát, hogy még ölt is érte. Lilynek fogalma sem volt, miért, de azt tudta, hogy Fabio őket is meg fogja ölni, gondolkozás nélkül, ha az van benne a tervébe.
Fabio letaszigálta egy keskeny lépcsőn. Lily rádöbbent, hogy a pincébe tartanak, amit ezek szerint bentről is meg lehetett közelíteni. Leértek a lépcső aljára. Az ajtó nyitva állt, Fabio belökte rajta Lilyt, aztán ő is belépett.
A helyiséget betöltötte valamiféle gyomorforgató, állott szag. Középen asztal állt, a mennyezeti csupasz villanykörtéből sárgás fény ömlött a rajta heverő gépekre. Ugyanolyanok voltak, amiket Lily Vicky és Mauro tetoválószalonjában már látott. Tehát itt készültek a tetoválások, nem ott, döbbent rá Lily.
Az asztal mellett egy nagydarab, ujjatlan trikót viselő fickó állt. Bikanyakán és vaskos bicepszén tetoválások sorakoztak. Az egyik karja be volt kötve, de a kötést kezdte átáztatni a vér. Ezek szerint ő volt az, aki elkapta, és tényleg sikerült megkéselnie, de sajnos nem eléggé. Lily a férfi arcára meredt, és rájött, hogy látta már, igaz csak fényképen.
Ő volt Tommaso Bianchi Vicky exbarátja, aki úgy tűnik, mégsem a tengerjáró hajón tartózkodott, hanem Fabiónak segített, valószínűleg pénzért, vagy talán azért, hogy bosszút álljon a volt barátnőjén, esetleg mindkettő. De az ok jelenleg lényegtelen volt. Csak az számított, hogy tényleg ketten vannak, Lily pedig alig állt a lábán. Egyetlen ember ellen sem lett volna esélye, nemhogy kettő ellen.
– Elintézted, amit kértem? – pillantott Tommasóra Fabio.
– Itt vannak. – Tommaso arrébb lépett, és az asztal sarkára bökött, ahol ott hevert Lily bicskája, az élén még ott barnállott a rászáradt vér. Mellette a pisztolya feküdt, amit nem is olyan rég kihajított az autóból. Lily azonban csak egyetlen pillantást vetett rájuk, aztán a vér jéggé dermedt az ereiben, ahogy észrevette, mi van Tommaso mögött.
A pince hátsó falánál, a plafonra erősített kampóról egy félmeztelen test lógott, akár egy vágóhídra szánt állat. Bár félhomály és véres sebek takarták, Lily mégis azonnal felismerte.
– Raffaele! – sikoltotta.
Ki akarta rántani magát Fabio szorításából. Nem érdekelte, hogy a pisztoly csöve még mindig a derekába nyomódik. Az sem érdekelte, ha az unokatestvére beleereszt egy golyót. Csak oda akart rohanni Raffaele mennyezetről lógó, mozdulatlan testéhez, de Fabio vasmarokkal tartotta.
– Fogd vissza magad, még él – vetette oda neki –, de már nem sokáig.
Odaráncigálta az asztalhoz, saját fegyverét az övébe dugta, aztán felkapta az asztalról Lily pisztolyát. Lily csak most vette észre, hogy vékony, fekete gumikesztyűt visel. Nem volt ideje elgondolkozni, miért, ugyanis a következő pillanatban Fabio felemelte a pisztolyt.
– Ne! – kiáltotta Lily, és oda akart kapni a férfi fegyvert tartó kezéhez, de elkésett.
Lövés dördült. Lily teste lefagyott, a gondolatai lelassultak, talán még a szíve is megállt. Raffaele-re meredt, ám a férfi teste ugyanúgy mozdulatlanul lógott a plafonról, mint eddig, nem fröccsent vér, nem látszott golyó ütötte lyuk. Lily egy pillanatig nem értette, mi történt. Aztán a szeme sarkából észrevette, hogy Tommaso megtántorodik, arcán ugyanazzal a döbbenettel, mint amit Lily is érzett, a mellkasán egyre terjedő vérfoltra néz, aztán eldől a padlón.
– Ez kész – jelentette ki Fabio elégedetten.
Ledobta Lily pisztolyát az asztalra, aztán elvette a bicskát, Lily nyakához szorította, és odaráncigálta magával Raffaele még mindig ernyedten lógó testéhez. Így közelről látszott, hogy a sérüléseit vágások okozták. Nem tűntek mélynek, de rengeteg volt belőlük a mellkasán, a karjain, annyi, hogy a gyönyörű tetoválásai alig látszottak a rászáradt vértől. A feje előrebukott, nem volt magánál. Lily torka elszorult a látványtól.
– Nem is tudom, melyikőtökkel kezdjem – szólalt meg újra Fabio.
Lily ráeszmélt, hogy jól sejtette, az unokatestvérének tényleg megvan a menekülőterve. Méghozzá az, hogy Tommasót állítja be tettesnek, Raffaele és ő pedig az áldozat szerepét fogják játszani.
– Ne csináld! – kérte kétségbeesetten, bár tudta, hogy feleslegesen pazarolja a levegőt, mégsem tudta megállni. – Egy rohadt házért? – csattant fel. – A tiéd lehet, hallod. Ingyen odaadom.
– Milyen tragikus történet a tiétek, kedves unokatesóm! – mondta gúnyosan Fabio, mintha meg sem hallotta volna a szavait. – A gyilkos elrabolta a drágalátós Raffaele-edet, és te ugyan megtalálod őket, de a legrosszabbat nem tudtad elkerülni. Raffaele a szemed láttára vérzik el, ráadásul a saját késedtől, amit a gyilkos elvett tőled. Igazán költői, nem? – Fabio felröhögött, aztán elvette Lily nyakától a kést, és Raffaele combjába vágta.
Raffaele szeme, talán a fájdalomtól, talán a sokktól, azonnal felpattant. Egyenesen Lilyre meredt, a tekintete ködös, távoli volt, a torkából szörnyű, nyüszítő hang tört elő. Lily szíve darabokra tört. Némán átkozta istent, a sorsot, hogy újra szörnyűség történhet egy ilyen jó emberrel, mint Raffaele, aki csupa szépet érdemelne az élettől.
Fabio kirántotta Raffaele combjából a kést, mire a sebből azonnal ömleni kezdett a vér, aztán újra emelte a kezét, ezúttal Raffaele mellkasát célozta meg. Egy pillanatra minden lelassult. A valóság elszivárgott a pincéből, Lily úgy érezte, bekerültek valami groteszk más-világba. Egy sírt látott maga előtt, ugyanolyat, mint az apjáé, csak ezen Raffaele neve volt. Képtelen volt elviselni a látványt.
– NEM! – üvöltötte, és mintha valami természetfeletti erő szállta volna meg, kiszakította magát Fabio szorításából, aztán az asztalra hajított pisztolyáért nyúlt, és talán életében először teketóriázás nélkül lőtt. Azért lőtt, hogy őljön.
Akkor is lőtt, amikor Fabio eldobta a kést, és előkapta saját pisztolyát. Egészen addig nem hagyta abba, amíg az unokatestvére a földön nem feküdt, véresen, mozdulatlanul. Csak ekkor hullott ki a kezéből a pisztoly, és azzal együtt minden korábbi erő elszállt belőle. Újra szédült, újra alig állt a lábán.
Valahogy sikerült odabotorkálnia Raffaele-hez, de tovább nem tartották meg a lábai.  Térdre rogyott, és lehámozta magáról a pólóját. Csak ekkor vette észre, hogy csurom vér az is.
Fabio eltalálta volna? Nem érzett a fájdalmat, csak gyengeséget.
Az összes maradék erejét és elszántságát összeszedve szorosan Raffaele combjára kötözte a pólóját, aztán a földre roskadt. Csak pihen egy-két percet, mondta magának a piszkos padlóra simítva az arcát, utána megkeresi Fabio telefonját, és segítséget hív. Ám a pince egyre jobban pörgött körülötte, míg végül mindent elnyelt a szurokfekete, ragacsos sötétség.

 
MEGJELENT!


Ha izgalmas krimire és nem mindennapi szenvedélyes szerelemre vágysz!

Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

2 megjegyzés:

  1. Lehet még fokozni az izgalmat? Neked sikerül minden héten.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha úgy gondolod, hogy sikerül :) A jövő heti rész már a levezető lesz :)

      Törlés

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései