A tetováló - 18. rész

Percek teltek el. Vagy talán órák? Lily nem tudta volna megmondani. Arra eszmélt, hogy az arca még mindig a padlóhoz simul, az orrát eltölti a por és a penész bűze, meg a vér fémes szaga.
Valahol felettük mintha léptek dübörögtek volna. Lily megrémült. Mi van, ha nem csak Fabio és Tommaso volt benne ebben az egészben. Mi van, ha többen vannak?
A padlóra simította a tenyerét, hogy így lökje ülő helyzetbe magát, de az ujjai nedvesek voltak a vértől, a válla pedig lángolt, mintha tüzes piszkafát szúrtak volna bele. Félúton megcsúszott, és újra a mocskos kövön találta magát.
Ha lett volna felesleges energiája, biztos káromkodni kezd, de így csak beharapta a szája szélét, és újra próbálkozott. Körmeit belevájta a kövek közötti résbe, és kínkeservesen sikerült felülnie.
A sötét pince nagy lendülettel megfordult körülötte, ettől majdnem újra elterült a földön. Lehorgasztotta a fejét, nagyokat nyelt, és valahogy sikerült ülve maradnia.
Amikor a léptek mellé fojtott hangok is társultak, Lily ijedten kinyitotta a szemét. Már nem csak foltokat tudott kivenni. Látta Fabio holttestét, az asztal mellett heverő Tommasót. Meg Raffaele-t, ahogy még mindig a plafonról lóg... A kötés ellenére a lába alatt vértócsa gyülekezett, és ugyanolyan mozdulatlan volt, mint a másik két férfi.
Lily szíve jégcsappá fagyott, majd apró szilánkokra hasadt, de nem volt hajlandó elfogadni, hogy talán már semmit sem tehet a férfiért. Makacsul tapogatózott a fegyvere után, aztán amikor megtalálta, a markába fogta, és odavonszolta magát Raffaele elé.
A korábbi hangok elhaltak, a léptek most már a lépcsőn dübörögtek. Lily összeszorította a fogát, és a testét marcangoló fájdalommal nem törődve, felemelte a pisztolyt, és a pincelejáróra célzott. Közben a szeme előtt egyre több fekete pötty táncolt, a feje zúgott, a tagjait pedig olyan nehéznek érezte, mintha valaki betonnal öntötte volna nyakon.
– Rendőrség! – harsant a lépcső felől. – Dobják el a fegyvert!
– Itt vagyunk – nyögte Lily.
A karja lehanyatlott a megkönnyebbüléstől, ahogy Matteo és a többi rendőr berontott a pincébe.
– Mentő... Raffaele-nek mentő kell...
Lily kiabálni akart, de csak nyöszörgött. A látását torzító fekete pöttyök egyre nőttek, míg végül lepellé álltak össze. Még érezte, hogy újra elterül a mocskos padlón, aztán magába szippantotta a ragadós sötétség.

*

– Lily? Lily! Mi történt?
Lily hallotta, hogy valaki szólongatja, de a szemhéja mázsás súllyal szorult a szemére, képtelen volt kinyitni. Csak azt érezte, hogy valaki a kezét szorongatja, és ő még mindig a pince kövén fekszik.
– Nyomozó, kérem! – csendült egy másik, ellentmondást nem tűrő hang. – Hagyjon minket dolgozni!
– Amikor ideértünk, ő még magánál volt.
– De most már nincs, mint látja.
– Mennyire súlyos?
Lily úgy érezte, mintha az elalvás határán csukott szemmel nézne tévét. A képet nem látta, csak a hangokat hallotta.
El akart mondani mindent, amire rájött. El akarta mondani, hogy még ő sem érti tisztán ezt az egészet, hogy még van egy hiányzó részlet, amit nem talált meg, de nem tudta.
– A barátjánál jobb állapotban van.
– Az nem nehéz. – Az első hang megtelt fájdalommal, Lily pedig kétségbeesetten igyekezett szavakat formálni, megkérdezni, mi van Raffaele-lel, de még a száját sem bírta kinyitni. 
– A többit majd a kórházban – jutottak el a füléig az újabb szavak, de egyre elmosódottabban, mintha valaki egyre lejjebb halkítaná a tévét, míg nem marad más, csak a halott némaság.

*

Lily szemhéja alá bekúszott az aranysárga napsugár. Kinyitotta a szemét. Ezúttal nem volt olyan nehéz, de az éles fény zavarta, hunyorognia kellett.
Az ablakra pillantott, amin nem húzták össze a függönyt, a nap szabadon betűzött, épp az arcára. Lily újra hunyorgott, és könnyezni kezdett a szeme.
Ágyban fekszik, állapította meg. A nyugalom, a tisztaság és a fertőtlenítő illata vette körül, de ő még mindig a pince bűzét érezte, a kezén pedig a ragacsos vért, Raffaele vérét...
Raffaele!
Ülő helyzetbe tornázta magát, mire egy ápolónő rohant be a kórterembe, kisvártatva pedig egy szemüveges, kopaszodó orvos követte.
– Mégis hová készül? – szólt rá szigorúan az orvos, miközben a nővér óvatosan visszanyomta Lilyt a párnára.
– Látnom kell a mostohabátyámat – krákogta Lily.
– Ugye viccel? Súlyosan megsérült.
– Nem érdekel...
– Minket viszont igen, ugyanis igen sok papírmunka lenne, ha a folyosón sétálgatva kilehelné a lelkét.
Lily máskor talán értékelte volna a doki humorát, most azonban kizárólag idegesítette. Nyelt egyet, mert a torka végtelenül száraznak tűnt.
– Igyon egy kicsit. – A nővér poharat és szívószálat tartott elé, Lily pedig engedelmesen kortyolt a vízből, aztán újra az orvosra nézett.
– Akkor csak mondja el, hogy van!
A doki beletörődően felsóhajtott.
– Életben van, és higgye el nekem, ez kisebb csoda. Már korábban is sok vért vesztett, aztán a kés felsértette a combartériát. Nem sokon múlt, hogy elvérezzen. De fel fog épülni.
– Köszönöm – lehelte Lily. A korábbi harciassága elillant, ahogy a megkönnyebbülés letaglózta. A könnyei lecsorogtak az arcán, és más helyzetben talán szégyellte volna magát, hogy idegenek előtt bőg, de most túl kimerült volt a szégyenkezéshez.
– A saját sérüléseiről nem is kérdez? – jegyezte meg az orvos.
– Gondolom, agyrázkódásom van, meg a vállamat találták el. – Lily megvonta volna a vállát, de az a karjával együtt szorosan be volt kötözve.
Az orvos felhúzta a szemöldökét.
– Igen, tényleg a vállát érte a lövés. Egy másik meg a karját, egy harmadik az oldalát, de az csak súrolta, plusz a tarkóján a sebet össze kellett varrnunk. Vérömlenye is volt, de az már szépen felszívódott. Nem sokkal volt jobb állapotban, amikor behozták, mint a mostohabátyja.
– Ehhez képest egész jól érzem magam.
– De csak azért, mert telinyomtuk drogokkal – kacsintott az orvos, és Lily úgy döntött, hogy kedveli. Annak ellenére is, hogy nem engedi oda Raffaele-hez.
– Az anyja ugyanolyan elszántan látni akarja magát, ahogy maga a mostohabátyját – mondta az orvos, miután megvizsgálta. – Alig bírtuk eddig is visszatartani. Beengedhetjük vagy pihenne inkább?
– Engedjék be – mondta Lily, és most először elmosolyodott.
Loretta szélvészként rontott be a szobába. Lily még hallotta, hogy az orvos motyog valami olyasmit az orra alatt, hogy csökönyös nőszemélyek, aztán Loretta már ott is termett mellette.
– Jaj, Lily! – Viharosan megölelte, közben a szeméből záporoztak a könnyek. Aztán váratlanul elhúzódott, és haragos tekintettel nézett rá. – Hogy mehettél oda abba a házba egyedül? – vonta kérdőre.
– Nem tehettem mást, náluk volt Raffaele – felelte Lily. – Muszáj volt megmentenem.
– És meg is mentetted. – Loretta ránézett, és volt valami a pillantásában, amit Lily eddig nem látott. Valami, ami gyanúsan hasonlított a felismerésre. Lily azonnal pánikba esett.
– Mióta vagyok itt? – kérdezte, hogy elterelje az anyja gondolatait.
– Két napja. Édes istenem, Lily, eszembe nem jutott volna, hogy Fabio ilyet képes művelni – torzult el Loretta arca. – Tudtam, hogy nagyon akarta nagyanyád házát, de azt nem, hogy gyilkolna is érte. Pedig nagyjából négy éve nagyon érdeklődik iránta. Aztán karácsony óta még inkább, többször is eljött hozzám, hogy megvenné, beszéljelek rá, hogy eladd. Én meg mindig azt mondtam neki, hogy nem akarod eladni. Szörnyen érzem magam, amiért nem szóltam senkinek róla. Ha szólok, akkor mindez talán nem történik meg. – Loretta lehajtotta a fejét.
– De miért nem szóltál?
– Aldónak azért, mert ha tudja, ragaszkodik hozzá, hogy elmondjam neked. Neked pedig azért – csuklott el Loretta hangja –, mert féltem, hogy eladod neki, és akkor semmi sem köt ide.
– Ez hülyeség. – Lily nehézkesen az anyja keze után nyúlt, és megszorította. – Imádom azt a házat, de nem az köt ide.
– Most már tudom.
Loretta mindentudó tekintettel pillantott rá, és elmosolyodott. Lily zavartan elkapta a pillantását, és egészen megörült, amikor kopogtatás hallatszott az ajtón, majd Matteo dugta be a fejét.
– Az orvos szólt, hogy magadhoz tértél. Bejöhetek?
– Úristen, Matteo, tíz perce sem tért magához! – csattant fel azonnal Loretta teljes védelmező anyatigris-üzemmódra kapcsolva. – Nyugalomra van szüksége, nem arra, hogy felizgasd a kérdéseiddel!
– Semmi baj, anya. – Lily újra megszorította Loretta kezét, aztán elengedte. – Igazából kíváncsi vagyok rá, hogy áll a nyomozás.
Úgy tűnt, Loretta tovább fog sopánkodni, de aztán csak felsóhajtott.
– Javíthatatlan vagy – közölte, de azért elindult az ajtó felé. Lily ugyan nem látta, de le merte volna fogadni, hogy amikor elhaladt Matteo mellett, nagyon csúnya pillantást vet rá.
Ha volt is ilyen pillantás, Matteo nem törődött vele. Amikor becsukódott az ajtó Loretta mögött, odajött Lily ágyához, és elvigyorodott.
– Nem is tudom, hogy leüvöltsem a fejed, amiért majdnem megöletted magad, vagy örüljek, hogy kinyírtad a gyilkost – jegyezte meg könnyedén, de Lily érezte a vigyora mögött húzódó aggodalmat, és azonnal magyarázkodni kezdett.
– Amikor rájöttem, hogy Raffaele a Casa di Rodigariban lehet, szólni akartam, de akkor felhívott Fabio, és megfenyegetett, hogy senkinek se mondjak egy szót sem, különben bántja Raffaele-t.
– Sejtettem, hogy valami ilyesmi történt, és nagy szerencse, hogy a srácok egyike a tóparton hallotta, hogy a Casa di Rodigariról érdeklődsz telefonon. Különben fogalmunk sem lett volna, hol keressünk benneteket. Bár így is később érkeztünk, mint kellett volna.
– Pont jókor jöttetek.
Lily nyelt egyet, ahogy eszébe jutott, mit mondott az orvos. Hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy Raffaele elvérezzen. Matteo és a rendőrség ezt akadályozták meg, ami ezek szerint a puszta szerencsének köszönhető. Nem sokon múlott... Lily szájában megkeseredett a nyál, és hirtelen úgy érezte, megfullad. Az éjjeli szekrényen lévő pohárra mutatott, Matteo pedig azonnal kapcsolt, és elé tartotta a vizet. Lily kortyolt belőle, míg úgy nem érezte, hogy újra működik a torka, aztán kényszerítette magát, hogy az ügyre koncentráljon.
– Azt kisakkoztam – kezdte kissé rekedtesen –, hogy Fabiónak a nagyanyám háza kellett. Gondolom, a levágott tetoválásokkal, aztán az udvaromban elhelyezett hullákkal el akart üldözni. Anyám ugyanis azt mondta neki, hogy semmiképp nem akarom eladni. De arra nem bírtam rájönni, miért kellett neki annyira az a ház.
Matteo arca elkomorult.
– Azt még mi sem tudjuk. – mondta. – Annyit derítettünk ki, hogy nagy összegeket vett le a számlájáról az utóbbi időben. A felesége nem tudta megmondani, mire kellett neki. Úgy tűnik, Lucia semmiről sem tudott. Én viszont arra gyanakszom, hogy ebből a pénzből fizette Tommaso Bianchit. Bianchi korábban tetoválószalonban dolgozott, és pár évet az USA-ban töltött, és egy ravatalozóban is vállalt munkát. Így valószínűsíthető, hogy ő készítette a tetoválásokat, és ő is vágta le őket, meg tartósította. Állítólag két héttel ezelőtt, amikor épp Görögország partjainál jártak, egyszerűen felszívódott a hajóról, ahol dolgozott. Csak ezt a hajó kapitánya elfelejtette megemlíteni az anyacégüknek.
– Ami nekünk jó sok problémát okozott...
– Igen. Úgy sejtem, hogy az első áldozatot, a hegymászót véletlenszerűen választották ki. Maurót pedig már Tommaso Bianchi. Egyébként is dühös volt rá, amiért annak idején elüldözte a városból, most visszavághatott neki. Vicky Lombardo körme alatt talált a halottkém bőrdarabokat, amik Bianchitól származnak. Bár sosem fogjuk biztosan megtudni, de szerintem a nő nem segített nekik, hanem ő is Bianchi áldozata volt, duplán is.
Lily is így gondolta, és elfogta a szomorúság. Mennyi ember életét tette tönkre az, hogy Fabio ennyire meg akarta szerezni a nagyanyja házát! Most már csak az a kérdés, hogy miért. Lily tudta, hogy sem ő, sem Matteo nem fog nyugodni addig, amíg ki nem derítik.

*

Amikor Lily végre felkelhetett, első útja Raffaele-hez vezetett. Senkinek sem ismerte volna be, mert még visszaparancsolják az ágyba, de alig állt a lábán. Pár méterenként meg kellett kapaszkodnia a falban, nehogy elvágódjon, és további sérülésekkel gyarapítsa a már meglévőket.
Gombóccal a torkán nyitott be a kórterembe. Maga sem igazán tudta, mire számítson. Mindenki igen szűkszavú volt azzal kapcsolatban, hogy van a mostohabátyja, ő pedig folyton aggódott. Főleg azért, hogyan fogja Raffaele kiheverni ezt az újabb traumát. Mert a fizikai sérülések idővel beforrnak, a lelki sebeket azonban nehéz, sőt sokszor lehetetlen begyógyítani.
Így amikor Raffaele, mintha semmi sem történt volna, rávillantotta azt az ellenállhatatlan vigyorát, a megkönnyebbüléstől tényleg majdnem összeesett.
– Raffaele – mormogta, és valahogy odabotorkált az ágyhoz, aztán leroskadt az ágy szélére, Raffaele pedig nyomban magához ölelte, pedig a mellkasán alig volt olyan hely, amit ne borított volna tapasz és kötés. – Annyira sajnálom! Minden az én hibám.
– Ez nem igaz. – Raffaele eleresztette, majd két tenyerébe fogta az arcát. – Nem sok minden rémlik, de az igen, hogy te mentettél meg.
Lily képtelen volt elviselni a tekintetét, amiben hála kavargott, valami mással, ami ijesztően mély volt és lángoló. Képtelen volt elviselni az érintését is. Megfogta a férfi kezét, és elhúzta az arcától.
– Fabio miattam kapott el! – tört ki belőle, de olyan hangosan, hogy félő volt, be fognak rohanni a nővérkék. Nyelt egyet, és igyekezett halkabban folytatni. – El akart üldözni innen, hogy megszerezhesse a nagyi házát. És tudta, hogy ha neked valami bajod esik, akkor... – Lily hangja elfúlt, szemét szurkálták a visszatartott könnyek.
– Akkor? – kérdezett vissza Raffaele.
– Akkor nem tudnék többé Livignóban élni, és sosem bocsátanék meg magamnak, mert... – Lily nem bírta kimondani a szót, még most sem, ennyi megpróbáltatás után. – Mert sokat jelentesz nekem – nyögte ki helyette, és az arcán végigfutott egyetlen, súlyos könnycsepp.
Raffaele letörölte a hüvelykujjával, és egy hosszú pillanatig csak nézte.
– Nekem is sokat jelentesz – mondta végül, és egy kicsit vigyorgott is hozzá, mintha sejtené, Lily eredetileg mit akart mondani. – A legrosszabbon már túl vagyunk, Lily, és nem történt semmi visszavonhatatlan.
– Biztos vagy benne? – Lily végignézett a Raffaele mellkasán, a combját fedő kötésen.
– Biztos – felelte a férfi határozottan, Lily azonban a zsigereiben érezte, hogy ez nem teljesen igaz, és semmi sem lesz már ugyanolyan.
Ám a következő pillanatban Raffaele újra odahúzta magához, szájára szorította a száját, és úgy csókolta, mintha az elmúlt pár nap meg sem történt volna, mintha csak álmodták volna az egészet, és Lily egy önfeledt pillanatig elhitte, hogy tényleg így van, és tényleg túl vannak a nehezén, ami ezután jön, az szép lesz és vidám, maga a boldogság, de aztán nyikordult az ajtó a hátuk mögött.
– Bocs, ha rosszkor jöttem – zendült Matteo komor hangja –, de rájöttünk, miért akarta annyira Fabio a nagyanyád házát.
Lily elhúzódott Raffaele-től. Megkönnyebbülést kellett volna éreznie, hogy az utolsó titokra is fény derül, de a gyomrában rossz előérzet gomolygott.
– Miért? – préselte ki magából a kérdést.
– Találtunk egy sírt a ház mögött – felelte Matteo. – Egy női holtestet. Azt is tudjuk, hogy ki. Az unokatestvéred moteljében dolgozott, aztán felmondott, és elhagyta a várost. De ezek szerint mégsem ment el. Hallottunk olyan pletykát, hogy Fabio félrekefélt vele. Nagyjából négy éve halott, és ez az időpont egybevág azzal...
– Amikor Fabio először felkereste anyámat, hogy megvenné a házat – fejezte be Lily a mondatot. – Fabio nem akarta, hogy megtaláljuk a holttestet, mert köze volt a nő halálához?
– Én erre tippelek. Meg arra, hogy a házat használta a félrelépéseihez. Találtunk nála egy kulcsot. Lehet, hogy a nagyanyád adta neki még régen. Aztán valami rosszul sülhetett el, a lány meghalt, ő pedig elásta a testet. De mindez találgatás, bizonyítékot kell szereznünk rá. Át kell alaposan vizsgálnunk a házat és az udvart.
– Persze, vizsgáljátok – biccentett Lily. Matteón azonban látszott, hogy még mondana valamit. – Mi van még? – kérdezte tőle Lily.
Matteo felsóhajtott.
– Nem csak nyomok után akarunk kutatni – vallotta be. – Valószínűleg nem ez az egyetlen sír az udvarban.
– Több holttestet is elástak? – Lily alig bírta kinyögni a szavakat.
– Attól tartunk, igen. Nagyon sajnálom, Lily!
Lily biccentett, mert mást nagyon nem tehetett, aztán lassan visszafordult Raffaele felé. A férfi tekintetében ugyanazt a sötétséget fedezte fel, amit ő maga is érzett.
Nincsenek túl a legrosszabbon. Még semminek sincs vége.
De aztán Raffaele megfogta a kezét, és egymásba fonta az ujjaikat, a Lily lelkét megülő sötétség egy kis része pedig ettől elpárolgott.
Bármi is jön ezután, bármit is találnak még a nagyanyja kertjében, azzal együtt fognak szembenézni.

VÉGE


Lily és Raffaele története a Mélyre ásott titkok című kisregényben folytatódik, ami a két korábbi történettel együtt ebookban és/vagy nyomtatott könyvben lesz elérhető az idei év végén vagy jövő év elején.

A Csontvázak a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.) és A múlt bűnei című könyvek most féláron szerezhetők be az Álomgyár könyvesboltokban:
 
MEGJELENT!


Ha izgalmas krimire és nem mindennapi szenvedélyes szerelemre vágysz!

Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései