Boldogságra kényszerítve - 2. rész

Az íróasztal előtt ülő ősz hajú nyomozó mintha kényelmetlenül feszengett volna a székben, tekintete ide-oda reppent az iroda berendezésén. Először a falra szerelt kijelzőket vette szemügyre, aztán a praktikus fémszekrényeket, végül az ablakpárkányon burjánzó páfrányt, ami kizárólag Gilbert titkárának köszönhette, hogy nem száradt ki már réges-régen.
Gilbert megköszörülte a torkát, és a nyomozó ettől nyomban felé kapta a fejét.
– Miben segíthetek, Grayson nyomozó? – próbált rátérni a tárgyra Gilbert, hogy minél előbb megszabaduljon a férfitól.
– Az a helyzet, Dr. Barlow, hogy történt egy baleset… Az egyik házaspárral, akiket maguk hoztak össze. Marcy és David Appleton.
– Milyen baleset?
– Nos… – habozott a nyomozó. – A férfi elesett, de olyan szerencsétlenül, hogy betörte a fejét. Mire kiértek a mentők, meghalt.
– Szörnyű, de mi közöm nekem ehhez?
Gilbertnek rengeteg munkája volt, és alig bírta megállni, hogy ne kezdjen el türelmetlenül dobolni az asztalon. Próbálta felidézni Marcy és David Appletont, de nem járt sikerrel. Pedig ha a rendelet keretein belül házasodtak össze itt Londonban, akkor legalább az aktájukat látnia kellett, ám olyan sok házasság létrejöttében működtek közre az elmúlt évben, hogy nem csoda, ha nem emlékszik rájuk.
– Biztosra kell mennünk, hogy nem a párosítással akadtak gondok – fogalmazott Grayson óvatosan.
– Értem. – Gilbert egy hosszú pillanatig nézte a nyomozó apró, egérre emlékeztető szemét, majd megérintette az asztal lapjába szerelt monitort, és előkeresse Appletonék aktáját. – Minimális korkülönbség, hasonló a családi háttér, mindketten egyetemet végeztek – futtatta végig a tekintetét az adatokon. – A nő tanár, a férfi jogász, még az érdeklődési körük is megegyezik. Fizikálisan is rendben voltak, alacsony kockázat a leggyakrabban előforduló genetikai betegségekre és más születési rendellenességekre.
– A koruk alapján kerültek be a programba?
– A férfi igen, ő elmúlt harminc, a nő még nem volt huszonöt, ő önként jelentkezett. De elsőre kiválasztották egymást, egyikük sem kért újabb párosítást. A pszichológus szakértőnk szerint jól működtek együtt.
– Akkor a pszichológiai vizsgálat nem mutatott semmi… problémát?
– Miféle problémát? – vonta fel Gilbert a szemöldökét.
– Valamilyen lelki betegséget, esetleg… – köhintett a nyomozó – erőszakra utaló hajlamot? Ezt is vizsgálják a pároknál, nem?
– Igen, ezt is vizsgáljuk. – Gilbert újra a monitorra pillantott, és megnyitotta az orvosi eredményeket. – Nem találtunk kóros állapotot egyikőjüknél sem.
– Értem. – Grayson nem tűnt megkönnyebbültnek, inkább mintha csalódott lett volna. Gilbert pedig egyre nagyobb késztetést érzett, hogy gyorsan lezárja a beszélgetést, mégis muszáj volt megkérdeznie:
– Van valami oka annak, hogy épp az erőszakra utaló hajlamra kérdezett rá?
– Az az igazság – köhécselt újra Grayson –, hogy az orvosszakértőben felmerült az is, hogy talán nem baleset okozta a férfi halálát.
– Hanem?
– Gyilkosság. És csak a nő tartózkodott a lakásban a halál beálltakor. Szóval…
– Őt gyanúsítják – mormogta Gilbert, és ezzel hirtelen a nyomozó látogatása a korábbiaknál is kellemetlenebb következményeket vetített elő. – Mi miben tudunk még segíteni a hatóságoknak? – kérdezte, és hiába igyekezett udvarias hangot megütni, leginkább türelmetlennek hangzott.
Graysonon látszott, hogy nem kerülte el a figyelmét a sürgetés. Pár pillanatig némán vizslatta Gilbertet, csak utána csóválta meg a fejét.
– Egyelőre semmiben, Dr. Barlow. De előfordulhat, hogy lesz még kérdésem. Az aktára pedig természetesen szükségem lesz.
– Átküldetem a titkárommal.
Gilbert kikísérte a nyomozót az irodából, és amikor becsukódott a férfi mögött az ajtó, kifújta a levegőt.
Egy éve indították el a házassági programot, és a számtalan elégedett házaspár azt jelezte, hogy minden a lehető legnagyobb rendben megy. Gilbert erre a pillanatra várt tizenöt éve. Azóta kutatta, hogyan lehet megállítani a népességfogyást, mióta lediplomázott. A szakterülete azon genetikai rendellenességek kutatása volt, melyek a huszonöt évvel ezelőtti járvány óta sújtották az országot, és drasztikusan csökkentették az egészséges magzatok és a születések számát. A módszert már jó pár éve kidolgozta, próbált is kilincselni vele az állami szerveknél, de korábban sosem vették komolyan.
A három évvel ezelőtti oxfordi konferencián azonban olyan riasztó jövőképet vázoltak fel a tudósok, amit az ország vezetése nem hagyhatott figyelmen kívül. Ugyanis nem nagyon tudták volna megmagyarázni a választóiknak, hogy ha minden így megy tovább, akkor nem csupán akadozó ellátással kell számolni, hanem egy évtizeden belül teljes szektorok fognak működésképtelenné válni a munkaerőhiány miatt. Ezért hát eszeveszett kapkodásba kezdtek. Mennyire jellemző!
Valamelyik fejes emlékezett a kutatási eredményeire, megkeresték tehát a manchesteri egyetem laborjában, ahol addig dolgozott, és felajánlották neki az újonnan alapított Népességgyarapítási Intézet londoni központjának vezetését. Hülye lett volna visszautasítani! Annak ellenére is, hogy iszonyú rohamtempóban kellett intézni mindent.
Visszaült a székébe, és Appletonék aktájára nézett, ami megnyitva maradt a képernyőn, épp a képeknél. A nő mosolygós volt, rövid hajával kicsit manószerű, de csinos. A férfi nagydarab, szőke, kék szemű, az ilyenre mondják, hogy döglenek érte a nők. Vagyis csak döglöttek.
Gilbert a fotókra meredt, és összeszorult a gyomra. Nem a párosítás rossz, a módszer tökéletesen működik, erre az életét is fel merte volna tenni. Biztos csak baleset történt, bármit is gondol a rendőrség. Mégsem tudta teljesen elűzni azt a megfoghatatlan rossz érzést, ami elöntötte.


MEGJELENÉS: 2022. DECEMBER 10.


A Boldogságra kényszerítve regény előrendelhető az alábbi helyeken:

FairBooks Kiadó
(az előrendelők között a könyvhöz készült ametiszt karkötőket és táskadíszeket, valamint könyvcsomagot sorsolunk ki december 6-án):
Könyvesboltok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései