.JPG)
Alinda a jelenkori művészet szemináriumon ült, amikor megjött az üzenet. A mobilja halkan rezgett, felvillant a feladó neve: Népességgyarapítási Intézet. Nagyot nyelt, és lefelé fordította a telefont.
Csak két hét telt el azóta, hogy kitöltötte a kérdőívet, majd elküldte a jelentkezést. És egy hét, hogy bent járt a vizsgálatokon és az elbeszélgetésen. Nem gondolta, hogy ilyen gyorsan mennek majd a dolgok. Azt hitte, lesz várakozási idő, vagy legalábbis őt azok mögé sorolják, akiknek kötelező jelentkezni a programba. Ezek szerint mégsem.
Egyrészt örült, mert már az a kevés tartaléka is fogyóban volt, amit sikerült az elmúlt egy-két évben félretennie, másrészt megrettent, mert ezzel minden még valóságosabbá vált. Hamarosan ki kell választania magának valakit, akihez férjhez megy, és ahányszor ez az eszébe jutott, teljesen lefagyott.
A tanárra függesztette a szemét, aki Damien Hirst Verity című szobráról magyarázott épp, oda-vissza sétálva a terem elején függő monitor előtt. Alinda bámulta az acélból és bronzból készült női alak dudorodó hasát, benne az anatómiai részletességgel megformázott magzatot, és olyan hevesen tört rá a rosszullét, hogy majdnem elhányta magát.
Nem tudta, hogyan sikerült átvészelnie az órát, de semmire sem emlékezett abból, amit a tanár mondott. Remegő lábbal botorkált hazafelé a szürkületbe burkolózó utcákon, fel az üres lakásba.
Kerry november elején költözött el, közvetlenül az esküvője után. Alindának aznap este a szokásosnál is jobban hiányzott a barátnője.
Lehámozta magáról a kabátját, a fogasra hajította, és hevesen dobogó szívvel ment a konyhába. Az ujjai remegtek, ahogy megnyitotta az e-mailt a mobilján. A három profilképre és az alattuk lévő néhány, szűkszavú mondatra pillantott.
Ennyiből kellene eldöntenie, kit válasszon?!
Kor, foglalkozás, hobbi. Semmi konkrétum, és szigorúan csak a keresztnév. Nem mintha a kép alapján ne lehetne utána-nézni ennél többnek róluk, és biztos sokan meg is tették, de Alindát első pillantásra egyik férfi sem érdekelte annyira, hogy kutasson utána.
Le-fel görgette a mobil képernyőjét, közben alig fogta fel a szavakat, a fotók összefolytak a szeme előtt. Az dübörgött a fejében, hogy két heti bérleti díjra elegendő pénze maradt. Hiába próbált olyan munkát keresni, amit az egyetem mellett is végezhet, semmit sem talált. Persze teljes állásba rengeteg helyre felvették volna, de akkor abba kellene hagynia az egyemet, vagy legalábbis halasztania kellene, ennek pedig még a gondolatát sem bírta elviselni.
A festés az élete, egyedül ez az, ami boldogságot adott neki, ami elviselhetővé tette a mindennapokat. Ám az ösztöndíja egyszerűen nem elég… Muszáj kiválasztania egyet a három férfi közül, méghozzá gyorsan!
Végül jobb ötlet híján a legidősebb mellett döntött. Ő talán józanabbul gondolkodik, mint a fiatalok, Alindának pedig egy józan férfi kellett, akire lehet észérvekkel hatni. Negyven éves… Majdnem duplaannyi, mint ő. Alindának összerándult a gyomra, és figyelmeztetnie kellett magát, hogy most pusztán a túlélés a cél.
Gyorsan elküldte a választ, mielőtt meggondolná magát. Mielőtt a hangocska a fejében, ami egyre csak azt hajtogatta, hogy a házasságot nem alacsonyíthatja le csupán az anyagiakra, meggyőzné.
Később, amikor bebújt a takaró alá, és leoltotta a villanyt, újra elővette a telefonját, és megnyitotta a fényképet. Hosszan nézte a férfi arcát, sötét, hullámos haját, vastag, szigorú vonású szemöldökét. Halványzöld szeme hűvösen csillogott, kicsit szögletes álla céltudatosságot sugallt. Kutatóbiológusként dolgozott, a genetika volt a fő szakterülete, szabadidejében teniszezett és futott.
Fut, te jó ég!
Alinda utált sportolni, inkább bevackolta magát a fotelbe egy jó könyvvel és némi csokoládéval.
Hogy különbözhetnek ennyire egymástól? Nemcsak szakmailag, de még az érdeklődési körük is. Hogy lehet ez a férfi a tökéletes párja?!
Gilbert. Még a neve is annyira idegenül cseng. Mit fog kezde-ni vele?
*
Az apró camdeni kávézóban alig lézengett valaki, amikor Gilbert belépett. Kért egy teát a fényes mahagóni pultnál, aztán leült a bejárattal szemközti asztalhoz. A csúf, sötétzöld bőrfotel túl alacsony volt, ki kellett nyújtania a lábát, közben türelmetlenül dobolt ujjával a poharán. Pedig ő érkezett előbb, nem a lány késett, mégis elöntötte az ingerültség.
Úgy kellett neki ez a feleségkeresés, mint a hátára egy púp! Az asztal közepére biggyesztett karácsonyi díszre bámult, és úgy érezte, mintha a műfenyő ágak között trónoló angyalka csúf elégedettséggel vigyorogna rá. Még a hangját is hallani vélte: Nesze neked házassági rendelet!
Alig vette észre, hogy valaki megáll az asztal előtt, csak a halk torokköszörülésre kapta fel a fejét. Pillantása egy zöldeskék szempárral találkozott. Élőben még inkább olyan színű, mint a trópusi tenger napsütésben, futott át Gilbert agyán a képtelen és teljességgel a helyzethez nem illő gondolat.
– Alinda? – nyögte ki.
– Igen. Akkor maga biztos Gilbert.
A lány feszes kis mosolyt küldött felé, és idegesen babrált a kabátja ujjával, aztán beleszántott szőke hajába. Gilbertnek erről azonnal eszébe jutott, hogy azért választotta Alindát, mert a három jelölt közül ő különbözött leginkább a volt feleségétől. Nemcsak a kinézetében, de a foglalkozásában és az életkorában is.
Utána persze egy idióta kamaszgyereknek érezte magát, aki dacból direkt a megszokott ellenkezője mellett dönt, de most már nem volt mit tenni. Megbeszélték a találkozót, és nem tartotta illőnek, hogy kihátráljon belőle.
– Kérem, foglaljon helyet! – mutatott a szemközti székre, közben olyan bizonytalannak és sutának érezte magát, mint utoljára valamikor egyetemista korában, amikor először hívott el kávézni egy lányt. A randevúzási technikái azután se sokat javultak. Nem is csoda, hisz se Anne előtt, se utána nem találkozgatott túl sok nővel. Próbált arra összpontosítani, hogy ez nem is randevú, sokkal inkább egy megbeszélés, de a zavara ettől se igazán csökkent. – Hozzak magának egy… kávét? – bökte ki végül.
– Hagyja csak, majd én! – felelte gyorsan Alinda, és úgy iszkolt el az asztaltól, mintha két ugyanolyan pólusú mágnes lennének, amik taszítják egymást.
Gilbert nézte, ahogy a pultossal beszél, közben pillantása a lány szűk szoknyába és térdig érő csizmába bújtatott lábára siklott. Azonnal fejbe kólintotta hirtelen döntésének a következménye.
Alinda a lánya lehetne, ráadásul művész. Nemcsak Anne ellentéte mindenben, hanem neki is. Ha nem tudná, hogy a párkereső mátrix tökéletesen működik, azt hihetné, hogy valami hiba történt.
A lány visszaért az asztalhoz, és kibújt a kabátjából. Világoskék blúzt viselt, Gilbert észrevette, hogy az anyagon átüt a fehérnemű csipkés mintája. Zavartan elfordította a tekintetét, így csak a szeme sarkából látta, hogy Alinda kihúzza a széket, és leül. Aztán kényelmetlen csend borult rájuk.
Gilbertnek egészen eddig fogalma sem volt róla, milyen kellemetlen lehet az első találkozás azzal az emberrel, akivel a mátrix összepárosította.
Itt ülnek egymással szemben, két vadidegen, akik, ha úgy döntenek, hamarosan összeházasodnak, de csak pár tényt tudnak egymásról. Na meg azt, hogy genetikailag passzolnak, és valószínűleg egészséges utódaik fognak születni…
Gilbert nagyot nyelt. Ebbe egyelőre bele sem akart gondolni, de egy gonosz hang a koponyája hátsó szegletében azt hajtogatta, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy Alindát választotta ki. Még csak huszonkét éves. Huszonöt éves koráig nem kötelező gyereket vállalnia akkor sem, ha megházasodik, vele együtt pedig Gilbert is kapna három év haladékot. És még az a három év haladék is kincset ér egy olyan embernek, aki egyáltalán nem akar gyereket.
Milyen ironikus! Ő dolgozta ki a házastárskereső mátrixot, amivel a születések számát igyekeznek növelni, miközben elönti a torkát a keserű epe a gondolattól, hogy gyereke legyen.
Újból nyelt, majd a lányra pillantott. Alinda arca vöröslött, és úgy szorította a kávésbögréjét, mintha az lenne az egyetlen ejtőernyő egy zuhanó repülőn.
– Sajnálom, én… – mormolta a lány – nem igazán tudom, mi a… teendő ilyenkor.
– Nincsen semmi teendő, ezek a kezdeti találkozások arra szolgálnak, hogy a párok jobban megismerjék egymást, és eldöntsék, valóban akarják-e a házasságkötést – tört elő Gilbert-ből szóról szóra pontosan ugyanaz a szöveg, amit a házassági rendelet reklámanyagába írt.
Alinda homlokráncolva bámult rá.
– Bemagolta a prospektust?
– Természetesen nem, csak tájékozódtam egy kicsit.
Gilbertnek fogalma sem volt, miért nem árulja el az igazságot. Hogy az egész házassági rendelet az ő fejéből pattant ki. Talán attól tartott, hogy Alinda azonnal meggyűlöli. Ha nem is a kora miatt, bizonyára valamilyen kényszerből kezdett bele a párkeresésbe, legalábbis nem úgy tűnt, mintha repesne az örömtől, hogy itt lehet vele, éppen ellenkezőleg.
– Tehát annyi a dolgunk, hogy… beszélgessünk – mondta Alinda, de úgy ejtette ki a beszélgetés szót, mintha nem egy sima, hétköznapi tevékenység lenne, hanem valamiféle szuperképesség, amire az emberiség elenyésző százaléka képes. Gilbert pedig egyet is értett vele, amikor újabb feszült csend ereszkedett közéjük.
– Olvastam az anyagában, hogy fest – préselte ki magából nagy nehezen a szavakat.
– Igen, vagyis még csak tanulok. Ez az utolsó évem az egyetemen, és tudom, hogy ez nem olyasmi, amivel könnyű lesz munkát találnom, de annyira szeretek festeni és rajzolni! Eszembe se jutott, hogy mást kezdjek az életemmel.
Alinda szeme felragyogott, és Gilbert kezdte kapizsgálni, hogy a lánynak ugyanazt jelenti a választott hivatása, mint neki a kutatás. Ettől pedig minden különbözőségük ellenére egy picivel kevésbé érezte idegennek nőt.
– Az én szakterületem sem volt túl keresett sokáig – jegyezte meg.
– De most már az. – Alinda ránézett, Gilbert pedig azonnal rájött, hogy tudja, és ettől hirtelen mintha csupasznak érezte volna magát.
Egészen eddig nem is tudatosult benne, mekkora teher, hogy mindenki, akivel manapság találkozik, jó előre tisztában van vele, hogy ő alkotta a házassági törvényt. És mindenki le is vonta a következtetést róla ez alapján. A támogatók nyilván kedvelték, az ellenzők pedig megvetették – anélkül, hogy egyáltalán ismerték volna. Vajon Alinda melyik táborba tartozik? Gilbert összehúzott szemmel figyelte a nőt, és próbált rájönni.
– Tudja, hogy ki vagyok – mondta ki. – Nem csak azt, amit a tájékoztatóban olvasott.
– Miután kiválasztottam, és maga is kiválasztott engem, az tűnt logikusnak, ha kicsit kutatok a neten – vonta meg a vállát Alinda bocsánatkérően, de az még mindig látszott rajta, hogy Gilbert házassági törvényben játszott szerepe mennyire zavarja.
– Talán logikusabb lett volna előtte utánanézni.
– Ezt épp maga mondja? – kerekedett el kissé a lány szeme. – Úgy tudtam, a Népességgyarapodási Intézetnek az az egyértelmű álláspontja, hogy az általuk megadott információk alapján válasszon az ember párt magának a felkínált lehetőségek közül.
– Igen, így van. Bár talán célszerűbb lett volna megadni a konkrét munkakörömet az adatlapon, de a kollégáim nem tartották jó ötletnek – közölte Gilbert szárazon, és felvillant előtte az egyik új alkalmazott rémült képe, amikor rájött, hogy az ő dolga lesz a házastárs keresésénél asszisztálni. – Meglep, hogy nem mondta vissza a találkozónkat.
– Olyat lehet?
– Természetesen. Csak szólnia kell a kapcsolattartójának az intézetnél, hogy a másik két jelölt valamelyikével szeretne inkább találkozni.
Alinda nem felelt, csak ránézett azzal a tengerszínű szemével, amiben Gilbert képtelen volt olvasni. Persze ez nem is csoda, hiszen cseppet sem ismerte.
– Ha ezt szeretné – kezdett bele újra, és a hangjából nem tudta elűzni az ideges, rekedt mellékzöngét –, semmi gond. Megértem.
– Nem akarok mással találkozni – felelte Alinda, de a szavait megcáfolta hosszú, beletörődő sóhaja. – És igazából minél előbb nyélbe szeretném ütni.
Gilbertnek vissza kellett kérdeznie, mert azt hitte, rosszul hall.
– A házasságot? De hát még alig beszélgettünk.
– Az nem számít. Maga alkotta a mátrixot. Az alapján összeillünk, nem igaz?
– De, igen, csak nem hiszem, hogy érti, mit jelent, ha pont velem köt házasságot. – Gilbert egy pillanatig elhallgatott. Fogalma sem volt, mennyit mondhat el abból a lánynak, hogy miért kell párt találnia. Talán az lenne a legjobb, ha semmit sem árulna el. Mégsem volt képes arra, hogy ne figyelmeztesse Alindát. – A feletteseim szeretnék a házasságomat marketingcélokra is használni – fogalmazott óvatosan. – Az ugyanis nem túl jó reklám, hogy a házassági törvény megalkotója egyedül él. Ezekbe a marketingcélokba pedig beletartozik az is, hogy meg kell jelennünk itt-ott, és az is, hogy írni fognak rólunk a médiában. Jobban át kellene gondolnia, mielőtt elsieti a döntést.
– Nincs mit átgondolnom – közölte a lány, és Gilbert agyán egy pillanatig még az is átfutott, hogy nem értette meg, amit az előbb mondott neki.
– Pedig jobban tenné, ha átgondolná.
– Minek? – csattant fel váratlanul Alinda. – Azt hiszi, itt lennék, ha tényleg, valóban lenne más választásom? Azt hiszi, az a vágyam, hogy egy idegenhez menjek hozzá, bármennyire is összeillek vele egy mátrix alapján? Hát képzelje, nem! – Az arca kipirult a dühtől, a szeme villogott, aztán mintha észbe kapott volna, egy pillanatra félrenézett, utána nyugodtabban folytatta. – És már jó előre mindent átgondoltam. Az esküvő az egyetlen lehetőségem.
Gilbert nézte, ahogy Alinda, mintha zavarba jött volna a saját kirohanásától, lesüti a szemét, és hosszan kortyol a kávéjából. Vajon miért akar ennyire sietni a házassággal? Talán egy rossz kapcsolatból menekül? Vagy el akar költözni a szüleitől?
Gilbert csak most döbbent rá, hogy tényleg az égvilágon semmit nem tud a lányról azon a pár mondaton kívül, amit az adatlapján olvasott, még azt sem, hol lakik. Másrészt Alindával megkapná azt az annyira vágyott három év haladékot, ami a jelenlegi helyzetében a legtöbb, amit remélhet.
– Rendben – biccentett végül, és nézte, ahogy Alinda felkapja a fejét, majd megjelenik az ajkán a hálás mosoly.
Gilbertnek örülnie kellett volna, hogy ilyen gyorsan véget ért a házastárskeresése. Annak is, hogy nemcsak neki van hátsó szándéka a házasságra, hanem Alindának is, így senki nem csap be senkit. Közben azonban megkeserítette a szája ízét a gondolat, hogy vajon hány másik pár csinálja ugyanezt, amit ők, valamiféle kényszerből, mert nem találnak más megoldást. És vajon mi az a kényszer, ami Alindát őhozzá hajtotta?
SZOMBATIG MÉG ELŐRENDELHETŐ!
30% kedvezménnyel 2860 Ft
Megvásárolható:
FairBooks Kiadó
Könyvesboltok:
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése