Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Ben becsapta maga mögött a nyomozóiroda ajtaját. Hogy fordulhatott ilyen kurva rosszra ez a reggel? Pedig milyen remekül indult! Nem is emlékezett rá, mikor érezte magát ilyen jól egy nővel, és nem csak a szex volt az oka, Flórával valahogy minden jobbnak tűnt, a nyomozás, sőt a sima beszélgetés is. Csak az a szemét exférje ne lenne benne a képben!

Ben agyában ismét felsejlettek azok a régi emlékek, amikor az anyja újra és újra megbocsátott az apjának a sorozatos megcsalások után. Feldühödött a gondolattól, hogy Flóra is ugyanezt fogja tenni.

Rossz szájízzel ment hátra a lakásába, a földre hajította lepattant gombú ingét és egy másikat vett fel. Aztán felhívta Stellát.

– Tegnap este betörtek Gálffy házába, és elvittek egy pendrive-ot. Sajnos nem sikerült megakadályoznom – újságolta a nőnek. – Valószínűleg a reptértenderről volt rajta valami. Nem említette neked Gálffy, hogy van konkrét bizonyítéka?

– Nem. Ahogy tegnap is mondtam, azt akarta, hogy én járjak utána a tendernek. Úgy tűnt, semmit nem tud, inkább csak gyanakodott. Ha valami konkrétummal állt volna elő, akkor nem hajtom el. – Stella egy pillanatra elhallgatott. – Bár azt könnyen el tudom képzelni, hogy miután elutasítottam, saját maga kezdett el kutakodni. Elég elszántnak tűnt. Talán talált valamit.

– Lehet. Kár, hogy fogalmunk sincs, hogy mit.

– Nincs belőle másolat? – vetette fel Stella. – Ha tényleg bizonyíték, akkor én a helyében biztosan máshová is elmentettem volna, nem csak arra az egyszem pendrive-ra.

– Utánanézek.

– Jó. Nekem pedig sikerült megtudnom néhány részletet a tenderről az egyik gazdasági újságíró kolléga segítségével – mesélte a nő. – Nagyjából a kétharmadát európai uniós támogatásból finanszírozta a város, a maradékot a városfejlesztési alapból. Az EU-s pályázaton a Rózsakői Városfejlesztő Kft. indult. Ezt a céget az önkormányzat hozta létre úgy tizenöt éve, épp az ilyen építési beruházások lebonyolítására, pályázatírásra és hasonlókra. El is nyerték a pályázaton a pénzt, utána írták ki a tendert a kivitelező kiválasztására. Itt jön be a képbe az önkormányzat és a városfejlesztési osztály. Ők bírálták el ugyanis a pályázatokat, és mint általában mindig, most is a legalacsonyabb árat kínáló céget választották.

– Az AirBuildet.

– Igen. Innen minden ugyanúgy ment, ahogy az EU-s pályázatoknál szokott. A Városfejlesztő Kft. megkötötte a szerződést az AirBuilddel, a cég pedig elkezdte a munkálatokat. Miután készre jelentették a repteret és benyújtották a számlákat, a Városfejlesztő Kft. megkapta az EU-tól a pénzt, és kifizette az AirBuildet. Aztán a fennmaradó részt is a városfejlesztési alapból.

– Értem – morogta Ben, egy papírlapra firkantva az adatokat. – A kollégád mit mondott, van bármi esély arra, hogy valahol valaki belenyúljon a folyamatba?

– Szerinte elhanyagolható. Ez elég nagy pénz ahhoz, hogy az EU alaposan leellenőrizzen mindent, mielőtt kifizeti a támogatást. Persze ettől még történhet bármi. Valljuk be, mi, magyarok elég találékonyak vagyunk.

– De ha mondjuk valaki sikkasztott – töprengett Ben –, és nem lépte túl azt az összeget, ami a városfejlesztési alapból származott, akkor az EU arra rájött volna? Az uniós szakértők, gondolom, inkább csak azt vizsgálták, hogy a tőlük származó támogatás a megfelelő helyre kerüljön.

– Ez előfordulhat – mondta Stella, bár kissé bizonytalannak tűnt. – Ismerek valakit az önkormányzat gazdasági osztályáról. Megpróbálok beszélni vele, hátha mond valami használhatót. De hétfőnél korábban nem hiszem, hogy elérem. Majd jelentkezem.

– Kösz, Stella!

Ben lerakta a telefont, felkapta a motor kulcsát, és tíz perc múlva már Gálffy egykori háza előtt állt. Becsöngetett, és jó pár percet várt, mire Saci megjelent. A nő egyszerű szövetnadrágot és pólót viselt, a szeme karikás volt. Úgy tűnt, megviselte az éjszaka.

– Jól van? – kérdezte tőle Ben, miközben a nő nyomában bement a házba.

– Hogy lennék jól azután, ami történt? – Saci a nappaliba vezette, ahol a méretes kávézóasztal egyik felét még mindig a széfből kipakolt holmik borították, a másik oldalán egy nyitott bőrönd feküdt. – Alig várom, hogy eltűnhessek innen! Majd az ügyvéd mindent elintéz, én többet be sem teszem a lábamat ebbe a városba! Egyáltalán ide se kellett volna jönnöm! Csak hát Marci miatt… ‒ Elfúlt a hangja, és zavartan félrekapta a tekintetét. Babrált egy-két pillanatig a bőrönddel, majd újra Benre pillantott. ‒ A bátyám volt, az tűnt helyesnek, hogy személyesen intézzem az ügyeket ‒ vonta meg a vállát.

– Ezt teljesen megértem.

‒ Tegnap este, mikor az a férfi rám fogta a fegyvert, én… halálra rémültem. Marci is így érezhette magát, mielőtt…? ‒ kérdezte Saci kétségbeesetten, és Ben gondolkodás nélkül válaszolt.

‒ A bátyja azonnal meghalt, nem volt ideje félni – mondta, és valószínűleg nem is hazudott nagyot.

‒ Ennek azt hiszem, örülök – mosolyodott el Saci, és körbenézett a szobában. ‒ A céggel együtt ezt a házat is eladom. Valószínűleg egyébként is ezt tettem volna, a tegnap este csak meggyorsította a döntést. Menjen nyugodtan a pisztolyáért. Nem nyúltam hozzá, ott van, ahová tette.

– Köszönöm! – biccentett Ben, és a fürdőszobába indult. Amikor elhaladt Saci mellett, a nő megfogta a kezét és megállította.

– Még meg sem köszöntem a tegnap estét – simított végig a nyomozó karján. – Ha nem láttam volna, hogy néz a kávézós lányra, akkor felajánlanám, hogy meghálálom – húzta mosolyra a száját. – Így azonban be kell érnie a szavakkal. Már ha ragaszkodik a monogámiához…

– Ragaszkodom ‒ felelte Ben, bár maga sem tudta, hogy miért. Máskor egy ilyen alkalmat simán kihasznált volna, most valahogy mégsem ment. Még úgy sem, hogy elképzelte Flórát Indianával. ‒ De cserébe azért azt elárulhatná, hogy a bátyjánál a gyilkosság után mennyi pénzt találtak a rendőrök.

Saci biztosan másra számított, mert meglepetten nézett rá.

– Nem sokat, csak amennyi a pénztárcájában volt. Talán húszezret. De miért kérdi?

– Nem fontos – felelte Ben, de közben elfogta a rossz érzés. Mi van, ha Flóra apja tényleg valahogy belekeveredett a gyilkosságba?

Ezen gondolkozott, míg a fürdőben előásta a törölközők alól a pisztolyt, aztán visszament a nappaliba. Saci épp egy stósz ruhát pakolt el, és Ben szeme megakadt a bőrönd görgői mellett heverő fehér mágneskártyán, ami előző este pottyant ki az egyik borítékból. Közelebb lépett, felvette a kártyát és megfordította. Hangosan felszisszent, amikor meglátta a másik oldalon virító apró rózsákat – a Villa Rosa logóját.

– Saci, nem tudja, hogy melyik szobához való ez a kártya? – kérdezte izgatottan.

A nő vetett egy pillantást rá, aztán a kártyára.

– De, véletlenül tudom – mondta. – Épp ma hívott fel az igazgató. Úgy tűnik, hogy Marci egész évre kibérelte az egyik szobát a Villa Rosában, és a hotel azt akarta tudni, hogy fenntartsa-e a foglalást. A 307-es az.

– Nem bánja, ha elviszem a kártyát és körülnézek abban a szobában?

– Nem, vigye csak. De mit gondol, mit fog találni? – kérdezte Saci, le sem véve a tekintetét Benről. – Szerintem a bátyám csak arra használta azt a lakosztályt, hogy ott hetyeghessen a polgármester lányával.

– Talán igen – felelte Ben, és zsebre dugta a kártyát. – De az is lehet, hogy ott tárolt egy másolatot abból, amit a pendrive-ra mentett.

Ben rávillantott egy mosolyt a Villa Rosa recepcióján ülő lányra, és felmutatta a mágneskártyát, amit Sacitól kapott. Ez elegendő volt ahhoz, hogy átjusson a szálloda hallján, el egészen a felvonókig anélkül, hogy bárki is megállította volna – pont, ahogy remélte.

Nem volt türelme a liftre várni, inkább a lépcsőhöz ment, és felkocogott a harmadik emeletre. Fent elővigyázatosan körülnézett. Félig-meddig arra számított, hogy Újvári és a zsaruk már elözönlötték a hotelt, de minden csendesnek tűnt.

Elindult a fényesen kivilágított folyosón, a 307-es szoba a legvégéről nyílt. A biztonság kedvéért bekopogtatott, de senki sem nyitott ajtót, így hozzáérintette a kártyát az érzékelőhöz és belépett a szobába. Behúzta maga mögött az ajtót, és még a zárat is ráfordította. Előhalászta a zsebéből a gumikesztyűt, felvette, és szétnézett a helyiségben.

Igazából nem is egyszerű szoba volt, amiben állt, hanem egy kisebb lakosztály. Az előszobában a beépített szekrény mellett egy apró konyhasarok is helyet kapott, szemben vele a fürdő és a vécé. A háló egyik felében egy étkezőasztal két székkel, a túloldalon egy franciaágy terpeszkedett. Az erkélyre vezető ajtó mellett két fotel fogott közre egy kerek asztalkát.

Ben kilépett az erkélyre. Végigfuttatta pillantását a Fő teret szegélyező színes épületeken, a középen magasodó templomon és a sétányon járkáló embereken, akik ilyen távolságból apró játékbábuknak tűntek csupán. Kétség sem fért hozzá, hogy Gálffy a Villa Rosa egyik, ha nem a legjobb szobáját bérelte ki.

Ben visszament a hálóba, hogy alaposabban is körülnézzen. Az ágyat a takarítónő valamikor a héten bevethette, mert a takarón egyetlen gyűrődés sem látszott, és a borvörös díszpárnák takaros rendben sorakoztak a fejtámla mentén. Az asztal egy nyomtatótól, egy scannertől és a múlt heti HVG-től eltekintve üres volt. Ben az éjjeliszekrényekhez lépett, de azokban sem talált semmit.

Visszatért az előszobába, és elhúzta a beépített szekrény tolóajtaját. Az akasztós részen egy ing, egy nadrág és egy zakó árválkodott, az egyik polcon alsónadrág és zokni. Úgy tűnt, Gálffy tartott egy öltözet ruhát a szobában. Lehet, hogy Sacinak volt igaza, és tényleg légyottokra használta a szállodát? Ben benézett a fürdőbe, a polcon sorakozó fogkefe, borotva és dezodor láttán ugyanerre következtetésre jutott. Csak a nyomtató és a scanner lógott ki a sorból. Mi a fenét keresnének azok a szobában, ha Gálffy csak kefélni járt ide?

Ben elhúzta a beépített szekrény másik felén is a tolóajtót, és megpillantotta az egyik alsó polcra szerelt széfet. Abban reménykedett, hogy a mágneskártyával működik az is, de csalódnia kellett. A páncélszekrény ajtaját egy négy számból álló kód nyitotta.

– Bassza meg! – káromkodott Ben, miközben letérdelt a széf elé.

Előszedte a mobilját és megnyitotta rajta a jelentést, amit egy hónapja készített Gálffyról. Először a férfi születési évét próbálta ki, aztán a hónapot és a napot az összes lehetséges kombinációban, de a páncélszekrény ajtaja egyikkel sem nyílt ki.

– Mi lehet az a kurva kód? – morogta Ben a jelentést böngészve.

Amikor ahhoz az oldalhoz ért, amin Gálffy és a polgármester lányának képei szerepeltek, ismét elfogta a jól ismert gyomorforgató érzés. Aztán a felismerés szinte fejbe kólintotta. Hát persze! Gálffy nem a saját születési dátumát használta, hanem a barátnőjéét!

Ben megnyitotta a Facebook-ot és rákeresett a lányra. Nem volt nehéz megtalálnia, hisz’ ugyanabba a gimnáziumba járt, mint Flóra, Alex és ő. Behozta a névjegyét, hogy megnézze a lány adatait, közben az agya egy hátsó szeglete regisztrálta a kedvencként feldobott képek egyikén a sötét hajú kislányt, de a következő pillanatban már fél szemével a születési dátumra, a másikkal a széf nyomógombjaira figyelt.

Ám az évszám nem jött be, sem a hónap és nap párosítások. Ben tanácstalanul meredt a telefonjára, aztán eszébe villant egy mentőötlet. Összekombinálta a lány és Gálffy születési évét, és beütötte a 7594-et. A széf zárja halkan megcsikordult, és az ajtaja kinyílt.

– Na végre! – dünnyögte Ben az orra alatt.

Benyúlt a páncélszekrénybe, előhúzott belőle egy vaskos dossziét, és izgatottan kinyitotta. Amikor a legfelső lapon meglátta az AirBuild és a Rózsakői Városfejlesztő Kft. nevét, tudta, hogy megtalálta azt, amit keresett – a bizonyítékot a reptértender során elkövetett csalásra.

Visszacsukta a dossziét, a hóna alá csapta, és már nyitotta volna ki az ajtót, amikor meghallotta a folyosón közeledő lépteket. A kémlelőnyíláshoz hajolt, és a következő másodpercben megjelent előtte a malacorrú verőlegény ellenszenves ábrázata.

Ben elnyomta a kikívánkozó szitkokat. El sem tudta képzelni, hogyan szerezhetett tudomást a pasas a szállodáról. Az idefelé vezető úton nem követte senki. Az utcákon alig lézengett néhány autó, észrevette volna, ha valaki a nyomában van. Vagy ennyire figyelmetlen volt?

A zár kattogott párat, ahogy a pasas próbált bejutni. Egyáltalán honnan a fenéből szerzett mágneskártyát a szobához?! A bereteszelt ajtó miatt szerencsére még így sem tudott bejönni. Ben újra a kémlelőnyílásba kukkantott. Épp idejében ahhoz, hogy lássa a malacorrú pisztolyát, amivel a zárra céloz. Ben gondolkodás nélkül a terasz felé vetette magát. Feltépte az ajtót, farmere derekába csúsztatta a dossziét, majd átlendült a korláton.

Egy pillanatig a levegőbe lógva lengett előre és hátra, közben görcsösen kapaszkodott az erkély hűvös fémkorlátjának aljába. Aztán meghallotta a tompa dörrenést. Nem volt olyan hangos, mint amilyenre számított, a malacorrú bizonyára hangtompítót használt, amitől Bennek nem lett jobb a kedve. A fogát összeszorítva előrelendítette magát, és leugrott az alattuk lévő erkélyre.

Nem volt nagy a távolság, megúszta sérülés nélkül, de a landolás nem sikerült a legelegánsabbra. Felkecmergett a földről és benézett a szobába, ahol pechjére egy lélek sem tartózkodott. Közben hallotta, ahogy egy emelettel feljebb dörögve kivágódik az ajtó, és a malacorrú végigtrappol a szobán. Ben sietve nézett körül az erkélyen.

Felkapta az egyik széket, ami – hála az égnek – nem fából, hanem fémből készült. A szék lábát teljes erejéből a terasz ajtajának vágta, de az csak megrepedt. Ben érezte, hogy az adrenalin mellett egyre jobban forrong benne a düh is. Be kell jutnia abba az átkozott szobába! Még egyszer megütötte az üveget, amiből végre kitört egy öklömnyi darab. A nyomozó benyúlt a nyíláson, elfordította a kilincset és belépett a szobába. A hátrahagyott romokkal mit sem törődve az ajtóhoz vágtatott, feltépte, és a lépcsőhöz rohant.

– Egy fegyveres van a 307-es szobában, hívja a rendőrséget! – kiáltott oda a tátott szájjal bámuló recepciós lánynak, bár sejtette, hogy a malacorrú messze fog járni, mire a zsaruk kiérnek.

A motorhoz rohant, fejébe nyomta a bukósisakot, és elrepesztett a szállodától. Át kell néznie a dossziét, méghozzá gyorsan, mielőtt valamelyik verőlegény újra a nyomára bukkanna!

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában