Lowdeni boszorkányhajsza: A háttér - helyszínek
Olvasósarok: Karen Rose - Don't tell
Csontvázak a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.) - Beleolvasó 2.
Könyvespolcok, olvasózugok
Árnyak 3.
Alexander gyakran járt Kate házában, most
mégis furcsa volt megállni a fehérre festett fakerítés előtt, és belépni a
kapun. Felment a keskeny lépcsőfokokon, amik a bejárati ajtóhoz vezettek, és
megtorpant. Máskor simán besétált volna, de úgy érezte, ezúttal illik kopognia. Néhány másodperc múlva Kate jelent meg az ajtóban.
– Alexander, miért nem jöttél be? – kérdezte meglepetten, aztán egy hosszú pillanatig az arcát fürkészte, majd a homloka mély ráncokba szaladt. – Mi történt? – kérdezte jóval halkabban.
Olvasósarok: 5+1 kedvenc krimim 2020-ból
Árnyak 2.
Fanny halovány mosolyt erőltetett az arcára, és belépett a kávézóba. Odabent édes süteményillat fogadta, ami mindig megnyugtatta, most azonban ez sem tudta teljesen csillapítani a feszültségét. Arra az asztalra nézett, ahol Ariana ült. A lány összeráncolt homlokkal jegyzetelt a füzetébe, előtte legalább három tankönyv állt nyitva, és ugyanolyan buzgómócsingnak látszott, mint amilyen ő is volt diákkorában. Fanny mosolya ettől azonnal kiszélesedett. Ariana tőle örökölte a szorgalmát. A makacsságát, a hallgatagságát és a tehetségét a küzdősportokhoz meg az apjától. Csak egyetlen másodpercre pillantott fel rá, gyors mosolyra húzta a száját, majd fordult is vissza a könyveihez.
Olvasósarok: Karen Rose Cincinnati sorozata
Az elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései
-
Prológus A sötét szobában csak körvonalak látszódtak. Marcy ügyelt rá, hogy minden este gondosan behúzza a függönyöket; így a férfi csak egy...
-
Nem fogok túl nagy újdonságot mondani azzal, hogy a romantikus krimi a kedvenc zsánerem. Folyamatosan vadászok az ilyen típusú könyvekre, és...
-
Ebben a posztban fogom összegyűjteni a magyarul megjelent, magyar és külföldi szerzők által írt romantikus krimi zsánerű könyveket. Vagyis m...
-
"Amikor először megláttam, azt hittem, "csak" veszélyes. Amikor másodszor, már tudtam, hogy halálos." Miért lett dark ro...
-
1. Ella Azonnal kiszúrtam a pasast, pedig a Killer Instinctben tolongtak az emberek. A londoniak imádták a sohóbeli árakhoz képest olcsó piá...
-
– Az a rohadt gesztenyefa! – dörmögte Alexander a nappali ablaka előtt szobrozva. Hiába próbált átlesni a levelek és az ágak között, azok ...
-
Alex hangosan kifújta a levegőt, ahogy az utolsó órája után kilépett az egyetem épületéből. Tíz napig nem lesz se vizsga, se tanítás, és ett...
-
Ben dübörgő léptekkel vágtatott lefelé az emeletről. A korlátról égőfüzér lógott, sok apró, vakítóan fényló izzóval, lent a bejárati ajtón k...
-
Március 19-én megjelenik a következő regényem, a Sosem menekülsz! gyönyörű, élfestett kiadásban. Íme minden, amit tudnotok kell a könyvről:
-
Valószínűleg már láttátok a közösségi média oldalaimon, hogy az Elveszettek szigete megjelenése nyomdai késés miatt egy hetet csúszik. ÚJ ME...
