.JPG)
Karolina ősszel szerette legjobban a Balatont. A turisták eltűntek, megszűnt a nyüzsgés, csend és nyugalom honolt mindenütt. Nem kellett attól tartania, hogy szóba elegyedik vele valaki.
Behajtott a keskeny kapun. A férje folyton panaszkodott, hogy túl kicsi a nyaraló autóbeállója, alig fér be a BMW-vel, Karolina azonban a kis bogárhátújával könnyedén boldogult. Kiszállt az autóból, becsukta a kaput, majd magához vette a táskáját, és beleszippantott az avar- és földillatú levegőbe.
Minden második héten eljött kitakarítani a nyaralót. Levágta a füvet, gondozta a kertet, és persze bevásárolt a kártyapartikra, amiket a férje itt tartott az ügyvéd barátainak. Másra nem is nagyon használták a házat. Ő csak a takarítás miatt tartózkodott itt, Kálmán pedig a kártyapartik miatt. Karolina újra beszívta a levegőt, majd lassan kiengedte, és elindult a bejárat felé.
Bár még csak október elején jártak, a pázsitot sűrűn pettyezték a lehullott levelek. Sárgák, barnák és vörösek. Karolina szerette a látványt, szerette, ha a száraz levelek ropognak a talpa alatt, Kálmán azonban ki nem állhatta. Azt mondta, igénytelenül néz ki így a kert. Ezért Karolina inkább mindig összegereblyézte az avart, de előtte készített pár képet róla. Elhatározta, hogy most is ezzel fog kezdeni. Amíg szép az idő, lefotózza a színes avarköntösbe öltözött kertet, aztán összegereblyéz.
Beillesztette a zárba a kulcsot, elfordította, de még mielőtt lenyomhatta volna a kilincset, megzavarta az utcájukba lendületesen behajtó autó zaja. Egy viharvert terepjáró volt az, szürke, agyonkarcolt karosszériával, hátul platóval. A szomszéd ház mellett állt meg.
Karolina ugyan nemigen beszélt a szomszédokkal, maximum titokban párszor őket is lefotózta, de azért tudta, hogy az a ház régebben egy öregúré volt, aztán sokáig lakatlanul állt, majd az utóbbi időben egy szőke hajú, húszas éveiben járó nő lakott ott, aki előszeretettel öltözött rózsaszín ruhákba. A terepjáróból azonban nem a nő szállt ki, hanem egy férfi.
Kopott farmert, kék, gyűrött pólót viselt. Sötétszőke haja hátul kócosan a tarkójára lógott, felül összefogta egy hajgumival. Kálmán azt mondta volna rá, hogy bajkeverő, akit jobb messzire elkerülni, Karolina azonban kíváncsian figyelte. Egy picit ismerősnek is tűnt, de nem tudta megmondani, honnan.
A férfi először az ajtóhoz ment, matatott, majd benézett a kerítésen, végül telefont szedett elő. A füléhez szorította, fel-alá járkált, aztán ingerült mozdulattal tette vissza a zsebébe. Valószínűleg a szomszéd nőhöz jött, vonta le a következtetést Karolina.
Szólnia kellene neki, hogy a nő a többi környékbelihez hasonlóan biztos csak a nyarat töltötte itt, ám mint mindig, most is leblokkolt. A pszichiáter, akihez „az” után párszol elment, azt mondta, ez az átélt trauma hatása. Azt is mondta, hogy nevén kell nevezni a dolgokat, különben sosem lép túl rajtuk, Karolina azonban még magában sem bírta kimondani az iszonyú szót, hiába telt el hét év. Inkább folyton „az”-ként gondolt rá. Az életét pedig két részre osztotta: az „azelőtti” részre és az „azutánira”. Pár szót ugyan már képes volt kinyögni, de továbbra is sokszor pánikba esett, ha idegenekkel kellett beszélnie. Így inkább elkerült mindenkit, biztos, ami biztos alapon.
A férfi azonban észrevette, és mit sem sejtve a fóbiájáról, odajött a kerítésükhöz, majd ráköszönt.
– Helló! Nem tudod, mikor ment el? – mutatott a szomszéd házra.
Mély, simogató baritonja volt. Olyan, amit Karolina előbb társított volna egy nők millióinak szívét rabul ejtő jóképű színészhez, mint ehhez a férfihoz, aki ugyanolyan viharvertnek tűnt, mint a terepjárója.
Karolinát elbűvölte a hang, sőt, hatással volt rá. És nem csak a hang, hanem a férfi napcserzett, borostás arcából szinte kivilágító égszínkék szempár is. Valahogy gyorsabban és forróbban lüktetett tőle a vér az ereiben.
A saját reakciója annyira megdöbbentette, hogy sikerült viszonylag könnyedén kinyögnie két szót:
– Pár hete.
– Sejthettem volna, hogy ez lesz… – A férfi szitokféléket mormogott. – Azért kösz! – vetette még oda, majd a terepjáróhoz masírozott.
Karolina azt hitte, beszáll, és elhajt. Ehelyett a férfi felkapott a platóról egy nagy, fekete hátizsákot, a vállára vette, majd egyszerűen átlendült az alacsony kerítés felett. Karolina felszisszent. Valószínűleg elég hangosan, mert a férfi újra felé fordult.
– Nyugi, nem egy különösen ostoba betörő vagyok, aki szemtanúk előtt rabol ki házakat. Emma a húgom, a ház részben az enyém. Kulcsom is van – mutatta fel –, csak a kapuhoz nincs, azon Emma nemrég cserélhetett zárat.
Karolina, ha nem lett volna fóbiája, akkor sem tudott volna erre mit felelni, így csak biccentett. A férfi visszabiccentett, közben a szája sarkában mosoly bujkált. Karolina ettől teljesen logikátlan módon elpirult.
Hogy leplezze a reakcióját, a nyaralójuk bejárata felé pördült, és gyorsan bement. Aztán, bár azt tervezte, hogy a kerttel kezdi a munkát, mégis inkább odabent állt neki a takarításnak, ám közben végig az ismeretlen férfira és a szomszédban élő húgára gondolt.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Ha ez tetszett, akkor jó eséllyel a könyveimet is szeretni fogod:
Holttest az Ambróziában előrendelés szeptember 25-ig 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért a FairBooks Kiadó webshopjában: Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában - előrendelés
Vedd át az előjegyzett könyvedet a Könyvfesztiválon Budapesten a Millenáris Parkban szeptember 28. és október 1. között. Előjegyzés: ELŐJEGYZÉS KÖNYVFESZTIVÁLI ÁTVÉTELLEL
A könyvet dedikáltatni is tudod velem: pénteken 18:00-19:00-kor és szombaton 15:00-16:00-kor.
Szeretettel várok mindenkit a Könyvfesztiválon a D épület, 17-es standjánál.
Dedikálások eseményei:
Olvass bele, és menj biztosra:
Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése