Hegek - 1. rész

 

A holttest az egyik síron feküdt. A leghátsó részén a temetőnek, az alacsony, szúrós vadrózsabokrok mögött, ahol a régi, kopott fejfák olyan sűrűn sorakoztak egymás mellett, hogy alig lehetett elférni közöttük. Az itt nyugvók utódai is rég elhunytak már, nem járt erre senki. Kivéve a síron fekvő lányt.
Tristan próbált tárgyilagosan végignézni a testen, de nem tudta levenni a szemét a lány szájáról, ami kicsit elnyílt, és hangyák másztak elő belőle, szép sorban, egyik a másik után, hogy aztán eltűnjenek a hosszú, szőke hajban. Hangyák köröztek a csuklón lévő mély vágások körül is, mintha a lány vérére szomjaznának, és hiába voltak nyílt téren, erőteljesen érződött a bomlás szúrós, áporodott szaga. Tristan gyomra felfordult tőle.
Elnyomta a hányingerét, és a sír mellett térdepelő vékony orvosszakértőre pillantott. Dolgoztak már együtt, nem is olyan régen, de Tristan sehogy sem tudta felidézni a nevét. Az utóbbi időben úgy összefolyt minden, mint a színek egy ázott vízfestményen.
– Mióta halott? – köszörülte meg Tristan a torkát.
– Kettőt és könnyebbet. – A patológus tekintete gúnyosan megcsillant a szemüvege mögött, ahogy egy pillanatra ránézett, aztán már fordult is vissza a holttesthez. – A boncolás után majd megmondom, de ha nagyon akarod, adhatok egy tippet, bár azzal nem fogtok sokra menni.
– Azért csak tippelj!
– Jó, akkor valahol egy hét és három nap között.
– Ezzel tényleg nem megyünk sokra.
– Én mondtam – vonta meg a doki a vállát, aztán a lány csuklójára mutatott. – A jó hír az, hogy a halál oka viszont egyértelműnek tűnik. Felvágott erek, elvérzett.
– Öngyilkosság? – préselte ki magából Tristan, és nagyon igyekezett, hogy ne látszódjon rajta semmi. Pedig olyan érzés volt kimondani ezt az átkozott szót, mintha savat nyelt volna, ami aztán végigmarta a torkát, a nyelőcsövét, de még a gyomrát is.
A patológus válasza térítette magához.
– Ez is egy jó kérdés. Első ránézésre minden arra utal, hogy öngyilkosság, de van egy olyan érzésem, hogy lesz még itt valami meglepetés. Szóval majd a boncolás után megmondom ezt is.
Tristan nem bírta rávenni magát, hogy újra a holttestre nézzen, inkább a sírok között közeledő társára pillantott. Louise még menet közben is a telefonján olvasott valamit, olyan izgatott, kíváncsi kifejezéssel az arcán, mintha a nyomozás csupán egy rejtély lenne, amit meg kell oldania. Mintha nem érzékelné, hogy a rejtély mögött halott emberek és tragédiák húzódnak. Tristan néha gyűlölte emiatt.
– Találtam egyezést az eltűnt személyek adatbázisában – mondta Louise, amikor odaért hozzájuk, és a kezébe nyomta a telefonját. A kijelzőn ugyanaz a szőkehajú lány szerepelt, aki a lábuk előtt hevert, csak a képen még élt, sőt mosolygott. Élénkkék szeméből áradt az a fajta gondtalan derű, ami annyira jellemző a tinédzserekre. Ebben a korban úgy gondolják, sérthetetlenek, el sem hiszik, hogy bármi vagy bárki árthat nekik. Aztán előbb-utóbb rájönnek, hogy mekkorát tévedtek. A halott lány is rádöbbent erre, túlságosan is hamar.
– Larysa Woodham – olvasta el Tristan a nevet a kép alatt. – Tizenhét éves múlt márciusban.
– Igen, és félig ukrán származású – biccentett Louise. – Nagyjából egy hónappal ezelőtt jelentette be az anyja az eltűnését.
Tristan végigfutotta a szöveget, megjegyezte Larysa anyjának a címét, és visszaadta Louise-nak a telefont.
– Elmondom neki, hogy megtaláltuk a lányát.
– Veled menjek? – kérdezte azonnal Louise, de Tristan elhárította az ajánlatot.
– Ne, inkább beszélj itt az emberekkel – intett a közeli, sötétszürke kőből épült templom felé, ami előtt már gyülekeztek a bámészkodók. – Larysa nem idevalósi, talán feltűnt nekik egy idegen. Ha valaki látta, azt is kérdezd meg, hogy egyedül volt-e.
– Vagyis lehet, hogy meggyilkolták? – Louise tárgyilagos érdeklődéssel pillantott a síron fekvő holttestre, Tristan pedig ezt látva a szokottnál pattogósabb hangon szólt rá a nőre.
– Lehet. Menj kérdezősködni! Később egyeztetünk.
Tristan hosszú léptekkel indult el az autója felé. Megkönnyebbült, hogy otthagyhatja Louise-t és Larysa tetemét, de a fejéből nem tudta kitörölni a lány szájából kimászó hangyák képét. Ugyanúgy nem tudta, ahogy a nővére, Anne fáról csüngő holttestének a látványát sem, ami két hónapja minden ébren töltött percében kísértette.


Tristan kalandjai tovább folytatódnak a Felföldi rejtélyek sorozatban :)


Olvasd el a másik főszereplő, Lottie előzménynovelláját is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések