Boldogan éltek - 3. fejezet


Gilbert döbbenten bámult a kijelzőre. Amikor belekukkantott a frissen beérkezett jelentkezésekbe, fogalma sem volt róla, hogy az exfeleségét is köztük találja. Anne Black. Ezek szerint újra a leánykori nevét használja, Gilbert gyomra fájdalmasan összeszorult. Mi másra is számított? Hisz már jó pár hónapja elváltak.

Boldogan éltek - 2. fejezet


– Tényleg sajnálom! – Stephanie Landon professzor magas homloka sűrű ráncokba szaladt, ahogy a katedra mögül Alindára nézett. – És ne higgye, hogy nem voltunk megelégedve a munkájával, csak... – Dühösen fújt, aztán körülnézett a diákoktól hemzsegő tanteremben, és lehalkított hangon folytatta. – Tudja, az új adminisztrátor a dékán lányának a barátnője. Nem mondhattunk neki nemet, két diákmunkás pedig nem fér bele a költségvetésbe.

Boldogan éltek - 1. fejezet


 Gilbert az íróasztala előtt ülő, idős nyomozóra pillantott. A férfi mintha kényelmetlenül feszengett volna a székben, tekintete ide-oda reppent az iroda berendezésén. Először a falra szerelt kijelzőket vette szemügyre, aztán a sarokban árválkodó fémszekrénykét, végül az ablakpárkányon kókadozó páfrányt.
 Gilbert megköszörülte a torkát, és a nyomozó ettől nyomban felé kapta a fejét.

Boldogan éltek - Prológus

Angliában, a nem is olyan távoli jövőben drasztikusan lecsökkent a születések száma. A kormány bevezeti azt a házassági rendeletet, amit a tudós, Dr. Gilbert Barlow dolgozott ki, a férfit pedig kinevezi az újonnan alakult Népességfogyási Intézet élére. Az állami párválasztó azonban nem biztos, hogy jól működik. Furcsa baleset történik, amit további halálesetek követnek. Lehet, hogy a tudomány sem megoldás mindenre? Gilbert a saját bőrén kénytelen megtapasztalni a rendelet hátulütőit.
Vajon ő és újdonsült felesége, Alinda közelebb tudnak kerülni egymáshoz? Lehet boldog jövőjük egy olyan világban, ahol a házasság nem  a kölcsönös szerelmen, hanem tudományos számításokon és orvosi vizsgálatokon múlik? És rá tudnak jönni arra, hogy mi vagy ki áll a furcsa halálesetek mögött?


 A sötét szobában csak körvonalak látszódtak; Marcy ügyelt rá, hogy minden este gondosan behúzza a függönyöket. Így a férfi csak egy árnyéknak tűnt, amikor belépett az ajtón.
– Ébren vagy? – kérdezte, de Marcy összeszorította a száját, és görcsösen markolta a takarót.
 Talán békén hagyja, ha azt hiszi, hogy alszik. Eddig sikerült távol tartania magától, de kezdett kifogyni az indokokból. Aznap este nem jutott eszébe más, hát alvást színlelt.

Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.) beleolvasó - 1. rész

Amikor azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartanod magad, a következmények beláthatatlanok...
Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.
Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.

Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?


Legnépszerűbb bejegyzések