Ha az expasid esküvőjén azon kattog az agyad, hogy jobban járt, hogy nem téged vett feleségül, az elég lehangoló. Louise persze igyekezett elrejteni borús gondolatait. Már csak az hiányzott volna, hogy a többi vendég azt feltételezze, még mindig szerelmes Tristanbe.
Szerette a férfit, de csak mint a barátját. A szakításuk után meglepően könnyű volt visszakapcsolnia barátság-módba. Olyan könnyű, hogy Louise fejében még az is megfordult, egyáltalán nem is kellett volna összejönniük évekkel ezelőtt. Egyszerűen jobban működtek barátokként, mint párként. Ám ez sem segített azon, hogy ne élje meg kudarcként a történteket.
Másodszorra engedett magához túl közel egy férfit, és másodszorra torkolt katasztrófába minden. Többször ez nem fordulhat elő!
Louise lesimította égkék selyemruhája szoknyarészét, és mosolyt varázsolva az arcára nézte a tengerparton álló menyasszonyt és vőlegényt. Az utóbbi néhány évben tökélyre fejlesztette ezt a műmosolyt. Ahhoz nem volt elég közvetlen, hogy az emberek lépten-nyomon beszélgetni akarjanak vele, de ahhoz elég barátságos volt, hogy ne könyveljék el azonnal rideg picsának. És Louise-nak ez épp megfelelt. Sosem akart a társaság középpontjában lenni, de a munkája miatt nem is riaszthatta el magától teljesen az embereket.
Az esküvőt Francesca és Blake tengerparti birtokán tartották Crawtonban. A tenger hullámai lustán nyaldosták a partot, a távolban sirályok rikoltottak, miközben Tristan és Lottie örök hűséget fogadtak egymásnak. Louise gyomrába beleszúrt valami meghatározhatatlan fájdalom.
– Egytől tízes skálán mennyire vagy féltékeny? – suttogta egy bűnösen mély hang a fülébe.
Tony… Louise izmai azonnal pattanásig feszültek, ahogy az orrába tolult a kollégája Armani parfümjének illata. Citrusos, kicsit kesernyés, de végtelenül csábító.
Louise, bár különös figyelmet fordított arra, hogy a szertartás alatt egy pillantást se vessen a mellette ülő férfira, így is pontosan tudta, hogy Tony erős, szögletes állát a szokásos sötét borosta fedi, inge és méretre szabott öltönye úgy feszül széles mellkasára, hogy az ember lánya képtelen eldönteni, hogy nézegetni akarja, vagy inkább levetkőztetni.
Louise egyiket sem engedhette meg magának.
– Egytől tízes skálán nulla – súgta vissza neki hűvösen, Tony erre halkan felnevetett, egyértelműen hitetlenkedve. Ez persze nem is volt meglepő.
Louise azt adta be a férfinak, hogy nincs túl Tristanen, pedig valójában csak halálra volt rémülve Tonytól és attól, amit a közelében érzett. Ismerte annyira a férfit, hogy tudja, az egyetlen dolog, amivel távol tarthatja magától, az a hazugság, hogy még mindig a legjobb barátjába szerelmes. Mert lehet, hogy Tony szégyentelenül ágyba viszi bármelyik nőt, de jó ember, akinek a barátai a legfontosabbak.
Louise azzal is tisztában volt, mekkora bűntudatot okozott a férfinak az egyetlen közös éjszakájuk. Az a meggondolatlan éjszaka, aminek meg sem lett volna szabad történnie. Az ijesztően nyers, rémisztően őrült vágy, ami pillanatok alatt rombolta le mindkettőjük elveit. Hiszen amikor lefeküdt Tonyval, még együtt volt Tristannel. És ő nem csinál ilyet, ő nem csalfa! Tonyval mégis megtette…
Annak ellenére megtette, hogy tudta, ha túl közel kerül egy férfihoz, mindig mélyre merül. Tristan esetében ez kis híján a mozgáskészségébe került. Néhány évvel ezelőtt ugyanis kerekesszékbe kényszerült, miután megsérült az egyik nyomozásuk alkalmával. Akkor már régóta próbáltak megoldani egy ügyet, és Tristan türelmetlen volt. Mindenképpen el akarta kapni az elkövetőt. Louise pedig gondolkodás nélkül ugrott bele az akcióba, amit a férfi kitalált, kizárólag amiatt, mert bármit megtett volna a szeretett férfiért. Annak idején Matthew-val ugyanez volt, csak épp akkor még többet veszített…
Kétszer követte el ugyanazt a hibát, harmadszorra, Tonyval nem fogja. Akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy élete hátralévő részében egyedül marad.
– Most kinek hazudsz, Hercegnő, nekem vagy magadnak? – susogta Tony.
Louise nem is tudta eldönteni, hogy örül-e, amiért ennyire meggyőző volt a félrevezetése, vagy idegesíti, hogy a férfi folyton azzal piszkálja, még mindig szerelmes Tristanbe. Esetleg zavarban van, amiért Tony azt a becenevet használja, amit az együtt töltött éjszakájuk alkalmával adott neki.
– Felesleges válaszolnom, úgysem fogod elhinni. – Louise összekulcsolta a kezét az ölében, és mereven bámulta, ahogy Lottie és Tristan felhúzzák egymás ujjára a gyűrűt.
Egyáltalán minek ült le mellé Tony? És miért jött egyedül? Nem volt jellemző rá, hogy nő nélkül jelenjen meg, holott a meghívón az állt, hogy kísérőt is hozhatnak az esküvőre.
Louise halkan felsóhajtott, és körülnézett. Jól ismerte ezt a helyet, többször is járt a környéken az elmúlt másfél évben, hiszen ezen a birtokon indult az a nyomozás, amin jelenleg is dolgoztak. Ennek ellenére még mindig teljesen elbűvölte a ház elszigetelt szépsége, a tenger közelsége, a vad skót tengerpart. Varázslatos környék volt ez, ahol borzalmas dolgok történtek. És még mindig nincs teljesen vége.
Louise figyelmeztette magát, hogy erre kell koncentrálnia. Az emberkereskedelmi ügyre, hisz már olyan közel vannak a lezárásához. Azokra a nőkre, akiket elraboltak a családjaiktól, majd eladtak, mint egy darab húst. Nem számít, hogy itt ül mellette Tony, túlságosan is közel. És az sem, hogy aznap éjszaka ugyanabban a hotelben fognak megszállni a közeli Stonehavenben, ráadásul egymás melletti szobákban.
A nyomozás számított. Meg ez az esküvő. Mert bármi is történt korábban, bármennyi sötét gondolat is kavargott Louise fejében, attól még a szíve legmélyéről kívánta Tristannek és Lottie-nak, hogy legyenek boldogok.
*
Órákkal később Louise a tengerparton felállított nagy, krémszínű sátor alatt ült azzal a három nővel, akik az elmúlt másfél évben olyan makacsul maguk közé akarták fogadni, hogy végül egyszerűbb volt belemennie, mint megtartani a szokásos három lépés távolságot.
Lottie, Francesca és Flóra észrevétlenül fontak köré hálót. Először a nyomozás miatt tartották vele a kapcsolatot, de ez nem is lepte meg Louise-t, hiszen a három nő komoly szerepet játszott abban, hogy az emberkereskedő banda nyomára bukkantak. Érthető, hogy érdekli őket az ügy állása.
Aztán Louise azon kapta magát, hogy másról is beszélnek, nem kizárólag a nyomozásról. Egyszer csak lett egy közös csoportcsetük, és ahányszor Skóciában járt a munka miatt, Lottie és Francesca mindig elcipelte valamilyen közös programra, Flóra meg gyakrabban hívta fel, mint a saját szülei. Pedig Louise úgy érezte, kilóg a társaságból. Rideg jégcsap volt a másik három barátságos, nyílt természetű nő mellett, de úgy tűnt, a többieket ez nem zavarja.
– Azt hittem, ha összeházasodunk, az anyám végre leszáll rólam – panaszolta Lottie. – Erre már a gratuláció mellé hozzáfűzte, hogy reméli, mostantól nem pazaroljuk a pénzt óvszerre, és végre nagymama lehet. – Megrázta a fejét, nem foglalkozva azzal, hogy meglazult kontyából minden egyes mozdulattal újabb és újabb vörös fürt szabadul ki.
Bár minek is foglalkozott volna vele? Lottie Kelsey, azaz most már Lottie Kelsey-Hunter, még ziláltan, az enyhén gyűrött menyasszonyi ruhájában is jobban nézett ki, mint a nők többsége kifogástalan frizurával és öltözékben. És nemcsak szép volt, hanem vagány és feltartóztathatatlan is, ami jól jött az újságírói munkája során. Louise pár éve, amikor megismerkedtek, szinte utálta ezekért. Meg sok minden másért is…
Első látásra nyilvánvaló volt, hogy Lottie úgy fogja elcsábítani tőle Tristant, hogy még csak a kisujját sem kell megmozdítania érte. Ők ketten olyan szinten tartoztak össze, ahogy Louise és Tristan sohasem, és erre azért fájdalmas volt rájönnie. De Louise-nak most már nehezére esett bármiféle negatív érzelmet kicsikarnia magából, ha Lottie-ról volt szó.
– Tristan is hallotta, mit mondott az anyád? – kérdezte, mire Lottie azonnal elfintorodott.
– Persze hogy hallotta! Anyám direkt úgy intézte, hogy Tristan is ott legyen. Meg másik húsz ember… Akik most nyilván mind azon gondolkoznak, vajon az anyám elég elszánt-e ahhoz, hogy kiszurkálja az óvszerkészletünket, ha legközelebb meglátogat minket Edinburgh-ben. Legalábbis nekem ez jár a fejemben. – Lottie összerázkódott, aztán gyorsan belekortyolt a gyümölcsös koktélba, amit a pincérek folyamatosan hordtak az asztalukhoz.
Louise már nem is számolta, hányadik pohárnál tartanak. A kellemesen tompa zsongásból ítélve a fejében, túl soknál. Bár Louise azon ritka alkalmakkor, amikor ivott, a röviditalokat preferálta, de még ő sem tagadhatta, hogy a laza, tengerparti esküvőhöz jobban passzol a koktél.
– Atyaég! – kiáltotta Flóra. – Anyád mellett az apám nem is tűnik olyan vészesnek.
– Pedig nemrég Ben szeme láttára akart összehozni egy másik pasival.
Louise tudta, hogy Flóra apja két év után sem nyugodott bele abba, hogy a lánya egy magánnyomozóval jár, akinek nemcsak a foglalkozása veszélyes, nemcsak kétes nőügyek és drogos-piás bulik váltogatták egymást a múltjában, de alkalomadtán még Flórát is bevonta a nyomozásaiba. Vagyis inkább a nő vonta be saját magát, de az apja nyilván nem így látta. Persze csak aggódott Flóráért, de attól még nem volt joga ilyen durván beleavatkozni az életükbe.
Louise szülei legalább sosem csináltak ilyet. Bár lehet, hogy azért, mert alig beszélt velük. Nem csoda, ha ilyen távolságtartó lett, hiszen a Johnson család többi tagja is ugyanilyen volt. A ritka vasárnapi ebédek a szülei londoni házában olyannak tűntek, mintha egy könyvtárban ülnének, ahol nem szabad megszólalni.
– Igazatok van, apám ugyanúgy gázul viselkedik néha, mint Lottie anyja – húzta el a száját Flóra, mire Lottie felvihogott.
– Csak néha?
– Na jó, sokszor. Túlságosan is sokszor…
– És mit szólt Tristan az óvszer témához? – szúrta közbe Francesca.
Louise már az ismeretségük elején észrevette, hogy Francescát mániákusan érdeklik az emberek reakciói. A nő majdnem ugyanannyira hallgatag volt, mint ő, de csupán azért, mert megfigyelt mindent maga körül. A legapróbb részleteket is. Nem meglepő, hogy olyan sikeresek voltak a könyvei. Francesca értette az embereket.
– Mire tippelsz? Szerencsétlen szeme úgy kigúvadt, mintha egy rajzfilmfigura lenne.
– Nem csodálom. Minden férfi kibukott volna, ha az anyósa kiejti a száján az óvszer szót. És akkor a szövegkörnyezetről ne is beszéljünk! – jegyezte meg Flóra.
Francesca kissé szomorúan bólintott.
– Blake különösen kiakadna. Danny halála után nem csoda, hogy fél még csak belegondolni is abba, hogy újra gyereke legyen.
Mindannyian elkomorultak, ahogy Francesca barátjára terelődött a szó. Louise ott érezte a torkában ugyanazt a gombócot, mint mindig, ha szóba került Blake korábbi házasságából született kisfia. Danny pár éve halt meg egy balesetben, amiről aztán kiderült, hogy igazából nem is baleset volt, hanem szándékosan rongálták meg az autót. Ezt Blake nem viselte túl jól, de legalább megismerkedett közben Francescával. Louise szerette azt gondolni, hogy a sok rossz végül valami nagyon jóhoz vezetett az ő esetükben. De nem mindenki lehet ilyen szerencsés… Louise már csak tudta.
– Bocs, nem akartam elrontani a hangulatot, főleg az esküvődön – motyogta Francesca, mire Lottie azonnal áthajolt az asztalon, kis híján feldöntve két poharat, és megsimogatta a karját.
– Ugyan már! Tudod, hogy bármikor, bármit elmondhatsz – közölte, mire Flóra azonnal helyeselt, és Louise is bólintott, pedig bármi másról szívesebben beszélt volna, mint gyerekekről, pláne a halálukról.
Francesca hálásan mosolygott rájuk.
– Tudom, de akkor is inkább váltsunk témát valami vidámabbra.
– Mondjuk arra, hogy Tony egész délután le sem vette a szemét Louise-ról? – vigyorodott el Lottie, és Louise azonnal visszasírta a gyerektémát.
Elég sűrűn megbánta, hogy kikotyogta Lottie-nak a Tonyval töltött éjszakát. Bár mentségére legyen mondva, abban a pillanatban, amikor vallomást tett, azt hitte, mind a ketten meg fognak halni, vagyis nem számít, mit fecseg el. Aztán mégis megmenekültek. Mert nyilván ilyen az ő szerencséje, még az életben maradásának is vannak kellemetlen következményei. Lottie azóta időről időre felhozta a témát, és a célozgatásokból a többiek is hamar kikövetkeztették a történteket. Így már mindannyian tudtak róla.
– Tony minden nőt megnéz – hárított Louise.
– Aha, pár másodpercig. Téged meg képes jóóó sokáig bámulni. – Lottie olyan hosszan elnyújtotta a jó szót, amiből Louise azonnal rájött, hogy a nő kezd becsípni. Ahogy valószínűleg ő maga is, mert egyre nehezebbnek tűnt ellenállnia a kísértésnek, hogy Tony felé pillantson.
– Csak túl sok koktélt ittál.
– Az lehet, de így is tökéletesen meg tudom állapítani, ha egy fickó rá van indulva egy csajra. – Lottie viccesen emelgette fel-le a szemöldökét, aztán jó pár újabb kortyot döntött le a koktéljából.
Louise jobbnak látta, ha ő is inkább iszik. A pohara pereme felett aztán lopva Tony felé pillantott, aki a tengerpart mellett felállított bárpultnál beszélgetett Tristannel, Blake-kel és Bennel.
Amikor Louise legelőször egy szobában látta őket másfél éve, a nyomozás kezdetén, azonnal az jutott eszébe, mennyire igazságtalan a női nemmel szemben, amikor négy ilyen férfit összeeresztenek. Külön-külön is jól néztek ki, de együtt mintha igéző tesztoszteron-felhőbe vontak volna mindenkit maguk körül. Persze ezt Louise sosem mondta volna ki hangosan.
Ahogy azt sem, hogy bármennyire is jóképűek mind a négyen, Tony azért mégiscsak kiemelkedik közülük.
Most is, mint mindig, legalább fél tucat nő bámulta ugrásra készen, kizárólag arra várva, hogy Tony egy kis figyelmet szenteljen nekik. Louise mindig is azt gondolta, hogy a férfi a rendőrkapitányság helyett a filmvászonra illene, mint az anyja. Főleg, amikor elmosolyodott. Az a mosoly romantikus filmekbe kívánkozott, hogy egyetlen pillanat alatt nők milliót varázsolja el. Olyan csöpögősen rózsaszín, néhol megható, néhol hangosan nevetős filmekbe, amiket Louise gyakran nézett éjszakánként, ha nem tudott aludni – természetesen ez utóbbit sem ismerte volna be soha senkinek.
Tony sötétbarna, hullámos hajába belekapott a szél, az a világítóan zöld szempár pedig tényleg őt figyelte. Louise pulzusa azonnal megugrott.
– Elmegyek a mosdóba – pattant fel az asztaltól, de senki sem dőlt be a hazugságának. Mind a három nő tudta, hogy Tony elől menekül.
Lottie felsóhajtott.
– Ha elindul utánad, feltartom – ajánlotta fel, miközben felállt vele együtt.
Louise halványan rá mosolygott.
– Köszönöm.
Miközben fellépdelt a sziklába vájt lépcsőkön Francesca és Blake háza felé, Louise azon tűnődött, hogy bármennyi hibát is vétett, az eleve kudarcra ítélt kapcsolata Tristannel arra mégiscsak jó volt, hogy megismerkedett ezekkel a nőkkel.
Lottie, Francesca és Flóra társasága még mindig inkább feszélyezte, és csupán a gondolattól, hogy igazán kiöntse nekik a szívét, felfordult a gyomra. Nem a barátai voltak, legalábbis nem a szó igazi értelmében. Louise kételkedett benne, hogy képes olyan közel engedni magához bárkit is, ami egy igazi, mély barátsághoz szükséges. De azért jó érzés volt, hogy ha mégis meg akarná tenni, a három nő ott lenne, és örömmel fogadnák.
*
Amikor Louise végül előmerészkedett a fürdőszobából, azonnal megállapította, hogy Lottie tényleg lefoglalta Tonyt, mert a férfi nem volt sehol a házban. Csak két pincér szedte tálcára a süteményeket a konyhában, egy harmadik meg tiszta poharakat pakolt. Rajtuk kívül csupán Tristan téblábolt a nappaliban.
– Lottie küldött? – lépett oda Louise a férfihoz.
Egykor teljesen odáig lett volna, ha szmokingban látja Tristant. A férfi a lazább öltözetet preferálta, pedig igen jól mutatott elegáns ruhákban is. Most viszont csak egy futó gondolat volt, hogy Tristan jól néz ki.
– Nem kellett küldenie. Amikor vad amazonként Tony elé vetette magát, nehogy bejöhessen a házba, sejtettem, hogy itt bujkálsz.
– Most lebuktam.
– Ja, le. – Tristan homloka gondterhelt ráncokba szaladt. – Figyelj, Louise, utálnám, ha azért menekülnél annyira Tony elől, mert miattam nem bízol meg többet a férfiakban.
– Nem azért – vágta rá azonnal Louise. Bár ez nem volt teljesen igaz, de nem akarta, hogy Tristan még több bűntudatot érezzen miatta. Végül is mindketten hűtlenek voltak egymáshoz, mindketten ugyanannyira hibásak.
– Jó – biccentett Tristan –, mert Tony ezerszer rendesebb fickó nálam.
– Csak azért jöttél utánam, hogy dicsérd Tonyt?
– Nem. Pár napja beszéltem Ashlyn Wallis anyjával.
Ashlyn volt az a lány, akivel elindult a jelenlegi nyomozásuk. Tristan már jó pár éve leszerelt a rendőrségtől, magánnyomozóként dolgozott, és Ashlyn anyja őt bízta meg az eltűnt lánya felkutatásával. Tristan azonban nem találta meg, helyette egy emberkereskedő bandába botlott, akik Ashlyn mellett még legalább egy tucat nőt raboltak el, hogy aztán eladják őket szerte az országban.
Hiába dolgoztak folyamatosan az ügyön az elmúlt másfél évben, hiába buktattak le egyre több embert, akik megvették az elrabolt nőket, vagy épp bedolgoztak a bandának, Ashlynt továbbra sem találták. A lány anyja természetesen vigasztalhatatlan volt.
– És mit mondott? – kérdezte Louise, mire Tristan homlokán újra feltűntek a gondterhelt ráncok.
– Kapott egy képeslapot Skye szigetéről. Üres volt, valószínűleg valami reklám. De ő azt hiszi, hogy Ashlyn küldte. Eszébe jutott, hogy Ashlyn még annak idején az iskolai osztályával Skye szigetére ment kirándulni, és nagyon tetszett neki, tervezte is, hogy visszamegy. Nekem meg az jutott az eszembe, hogy az egyik fickó azt vallotta, hogy a szigetre is vittek egy nőt…
Louise is emlékezett arra a vallomásra. A srác alig múlt húszéves, és valószínűleg egészen a letartóztatásáig jó mókának tűnt neki, hogy eszméletlenre kábított nőket szállít a haverja, az emberkereskedő banda fejének a luxusjárgányaiban. Legalábbis pénzre biztos nem volt szüksége. A családja elég gazdag volt ahhoz, hogy egész életében egy napot se kelljen dolgoznia. Aztán elkapták, és annyira bepánikolt, hogy csak úgy ömlött belőle a szó. Utóbb kiderült, hogy a fele sem igaz annak, amit mondott, csak így próbált meg a saját büntetésén enyhíteni.
– Tudod, hogy a Skye-t nem támasztja alá semmi – figyelmeztette Louise Tristant. – A srác szerint valaki leszállított egy nőt a szigetre, de sem azt nem tudta megmondani, hogy ki, sem azt, hogyan nézett ki a nő, és még azt sem, hogy melyik autóval vitték. Semmi konkrét, ellenőrizhető részletet. Valószínűleg ezt is csak kitalálta, mint a vallomása nagyobbik részét.
– Tisztában vagyok vele – feszült meg Tristan arca –, de valahogy mégsem hagy nyugodni a dolog. És inkább nézek körül feleslegesen a szigeten, mint hogy ne menjek oda, aztán kiderüljön, hogy Ashlyn mégis ott volt, csak épp…
– Nászútra mész, és szeretnéd, ha körülnéznék helyetted – fejezte be Louise a férfi mondatát.
– Igen – vetett rá Tristan egy bocsánatkérő pillantást. – Tudod, hogy nem hiszek a megérzésekben, de valami most mégis azt súgja, hogy ne várjunk ezzel három hétig. Te meg már úgyis itt vagy Skóciában, és véletlenül tudom, hogy két hónapja nincsen semmilyen új nyomotok.
– Véletlenül, mi? – kérdezett vissza Louise gúnyosabban, mint szerette volna. De egyszerűen utált arra gondolni, hogy megrekedt a nyomozás, pedig sajnos ez volt a szomorú helyzet. – Jó, odamegyek a szigetre – sóhajtott végül fel.
Tristan megkönnyebbülten engedte ki a levegőt.
– Köszönöm! Blake a szigeten lakott pár hónapig, mielőtt ideköltöztek Francescával. Van néhány ismerőse, akiknek már elküldtem Ashlyn képét. Talán tudnak segíteni. Szólok, ha van valami.
Még beszélgettek pár percig, hogy minden részletet lefixáljanak. Aztán amikor Louise még egyszer megígérte, hogy másnap egyenesen a szigetre indul, Tristan arcán felvillant egy ritka mosoly.
– Hálás vagyok, hogy segítesz!
– Én is meg akarom találni Ashlynt – biztosította Louise a férfit. – És sok boldogságot kívánok, Tristan. Tényleg! Megérdemlitek.
Tristan erre úgy nézett rá, mintha feloldozta volna minden bűne alól, aztán gyorsan magához ölelte.
– Kösz, Lou – mondta, amikor elengedte. – Sokat jelent.
Louise a férfira mosolygott, aztán azonnal el is komorult, ahogy a szeme sarkából észrevette Tonyt, aki csak néhány lépésre állt tőlük, és vasvillaszemmel meredt rájuk. Aztán hátat fordított nekik, és kiviharzott a házból. Anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna.
Nem mintha neki joga lett volna beleszólnia, hogy Louise kit ölel meg. Ugyanannyira nem volt köze hozzá, mint neki azokhoz a nőkhöz, akiket Tony ágyba vitt. Louise valamiért mégis rosszul érezte magát a férfi tekintetétől. Még így is, hogy Tristan ölelése baráti volt.
Tristan felsóhajtott mellette.
– Valahogy rendeznetek kell ezt a zűrzavart, Louise.
– Láttam, hogy Lottie kolléganői milyen szemeket meresztenek rá. Gyorsan megvigasztalják majd – közölte Louise hidegen.
– Ezt ugye te sem gondolod komolyan? – morogta Tristan.
Louise nem válaszolt neki, csupán intett, aztán kiment ő is a házból. Sürgősen szüksége volt egy kis friss tengerparti levegőre, és még egy koktélra. Esetleg kettőre.
*
Lement a nap. A pincérek meggyújtották az asztalok közepén álló lámpásokat, azokon kívül csupán a sátor oldalain körbefutó égősor világított halvány aranyszínnel. Ezzel a már egyébként is romantikus tengerparti esküvő hirtelen csak még kicseszettül romantikusabb lett.
Tony horkantott, majd ivott egy újabb kortyot a jóféle single malt whiskyből.
Mindig is úgy gondolta, a romantika képmutatás. Egy felcicomázott kirakat, miközben mögötte a bolt dohos és pókhálós. Sosem tett romantikus gesztusokat a nők felé, akikkel kefélt, de még azok felé sem, akikkel együtt járt. Jobban tisztelte őket annál, mint hogy olyasmit színleljen előttük, ami nem valódi. És a magánélete remekül működött így.
Kivéve egyetlen nő esetében…
Tony tekintete automatikusan Louise felé vándorolt. Nem kellett keresnie, valahogy mindig pontosan tudta, hol van, akárhány ember állt is körülöttük. A nő most épp a süteményes asztal mellett beszélgetett Ian Brodyval. Ian Tristan társa volt abban a néhány hónapban, amíg az edinburgh-i rendőrkapitányságon szolgált. És jelenleg ő segítette skót oldalról az emberkereskedők utáni hajszát.
Tony tudta, hogy kizárólag munkakapcsolat van közöttük Louise-zal. De a fenébe is, amikor a nő elmosolyodott valamin, amit Ian mondott, úgy érezte, mintha tűkkel szurkálnák a bőrét.
Gyűlölte, hogy Louise még mindig ennyire fogva tartja. Pedig több mint három évvel korábban töltöttek együtt egyetlen éjszakát. Utána Louise nyilvánvalóvá tette, hogy ennél többről nem lehet szó. Tonynak el kellett volna fogadnia a magyarázatot, hogy a nőnek elege lett abból, hogy Tristan hónapok óta nem nyúlt hozzá, ezért feküdt le vele. Csak kellett neki a fizikai kapcsolat, az intimitás. El kellett volna fogadnia, hogy egyszeri alkalom volt, hogy Louise még mindig nincs túl Tristanen, hiába voltak hűtlenek mindketten, és Tristan hiába lépett tovább Lottie-val. Egyszerűen el kellett volna felejtenie Louise-t. De nem tudta. A francba is, nem tudta…
Pedig próbálta. Ám még akkor is Louise járt a fejében, amikor más nővel dugott, és ez egyre jobban kicsinálta. Most aztán különösen nem volt szüksége erre. A jelenlegi nyomozásuk túlságosan mélyen érintette, és olyan emlékeket hozott elő, amiket jobb lett volna mélyen eltemetni. Inkább tovább bámulta a nőt abban az átkozott kék ruhában, amitől egyszerre volt fenséges, érzéki, közben mégis távolságtartó. Tökéletesen illett rá a Hercegnő becenév, amit három éve adott neki.
– Minden rendben? – Lottie lépett oda mellé, és a karjára tette a kezét. Tony csak akkor jött rá, hogy az izmai mennyire meg vannak feszülve.
– Persze – lazította el a kezét, ennek ellenére Lottie kétkedve ráncolta az orrát.
– Hazugság!
– Lehet – nevetett Tony.
Bár a megismerkedésük rögösen indult, de már jóban voltak. Lottie jó barátja lett. Akadtak pillanatok, amikor Tony közelebb érezte magához még Tristannél is. Mert bármennyire is igyekeztek mindketten, a Louise-zal történtek még mindig bekavartak a barátságukba.
A pokolba is, amikor Tony meglátta, hogy megölelik egymást, komoly késztetést érzett, hogy behúzzon Tristannek. Az esküvőjén… Mekkora faszkalapnak kell lennie ehhez?!
– Mikor is voltál utoljára szabadságon? – szólalt meg újra Lottie.
Tony a homlokát ráncolva pillantott a nőre.
– Épp most is szabadságon vagyok, ha nem tűnt volna fel. De hogy jön ez ide?
– Úgy, hogy majd szétrobbansz a feszültségtől. Még úgy is, hogy órák óta whiskyt vedelsz – közölte Lottie, és Tony hirtelen már nem is örült annyira, hogy összebarátkozott a nővel. Lottie túl jó megfigyelő volt, és a megállapításait általában hangosan ki is fejtette, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy a másik esetleg nem akarja hallani.
– Tulajdonképpen mire célzol?
– Arra, hogy egy hétvége meg az esküvőnk nem elég pihenés. Környezetváltozásra van szükséged! Két napnál hosszabbra.
– Remélem, nem így akarsz elhívni a nászutatokra. Mert már meg ne haragudj, drágám, de édeshármast barátokkal nem vállalok. Anélkül meg elég unalmas lenne három hét Írországban egy tengerparti házban az isten háta mögött – próbálta Tony rossz viccel elütni a témát.
Lottie színpadiasan az égre emelte a szemét.
– Idióta vagy! – közölte vele. – Csak arra akartam kilyukadni, hogy meg kéne hosszabbítanod a szabadságodat, és el kéne utaznod valahová. Skye szigete olyan szép így a nyár elején! – A nő szemében felvillant az a csalafinta fény, amiből Tony azonnal tudta, hogy mesterkedik valamiben.
– Miért pont Skye?
– Azért, mert Tristannek van egy megérzése, hogy talán mégis igaz, hogy oda is vittek egy nőt. És Ashlyn az egyetlen elrabolt nő, akit még nem találtatok meg.
– Tristan nem is hisz a megérzésekben.
– Hát ez az! – vigyorodott el Lottie. – Nem hisz bennük, és most mégis van egy megérzése. Akkor már főleg érdemes utánajárni, nem?
– Ez nem pihenés lenne, hanem munka – mutatott rá Tony, mire a nő azonnal a fejét ingatta.
– Egy kis munka, egy kis pihenés. Ráadásul társaságod is lenne, akire szintén ráférne a lazítás. – A korábbi csalafinta fény visszatért Lottie tekintetébe, még erősebben, mint az előbb.
– Miféle társaság? – kérdezte Tony egyre rosszabbat gyanítva.
Lottie vigyora olyan széles lett, hogy már-már vetekedett a Cheshire macskáéval az Alice Csodaországban történetből, ami Tony kedvence volt gyerekként.
– Louise már megígérte Tristannek, hogy körülnéz a szigeten.
Ezt hallva Tony haragja azonnal fellobbant. Persze hogy Louise ugrik Tristan minden egyes szavára! Ezt még annál is jobban gyűlölte, mint hogy nem lehet közöttük semmi a nővel.
– Megígérte neki, mi? – csattant fel. – Mondd csak, téged kicsit sem zavar, hogy egy másik nő ilyen szolgálatkészen lesi a férjed minden kívánságát?
Erre Lottie szeme elkerekedett, aztán felnevetett. Olyan hangosan, hogy páran még feléjük is fordultak.
– Nem áll neked túl jól a féltékenység, Tony. És csak jelzem, hogy én is megtennék bármit, ha megkérnél rá. Mert a barátok – hangsúlyozta ki Lottie a szót úgy, mintha egy gyengeelméjűvel beszélne – ezt szokták tenni egymásért. Tehát elmész Louise-zal a szigetre? Gyorsabbak lennétek ketten. Plusz talán végre lenne alkalmatok egy kis régóta esedékes beszélgetésre is.
Tony őszintén kételkedett abban, hogy egyetlen beszélgetés bármit is megoldana. Abban pláne, hogy jó ötlet volna Louise-zal összezárva lennie.
Lottie, mintha meghallotta volna a gondolatait, tovább beszélt.
– A szüleid háza a szigeten épp üres, nem? – kérdezte, és Tony már nyitotta a száját, hogy hazudjon valamit, de Lottie megcsóválta a fejét. – És mielőtt azt mondanád, hogy nem üres, hadd emlékeztesselek, hogy csupán néhány hete ajánlottad fel, hogy menjünk oda nászútra, mivel egész júniusban és júliusban nem lesz ott senki a családotokból.
– Hogy lehet az, hogy piásan is mindenre emlékszel? – morogta Tony. – Jó, igen, tényleg üres, de egyetlen telefonba kerül, hogy Louise megszállhasson ott. Ahhoz nem kell nekem is ott lennem.
– De ha Tristan megérzése bejön, és tényleg a környéken tartják fogva Ashlynt, Louise-nak talán szüksége lesz erősítésre. Plusz tudom, mennyire fontos neked ez a nyomozás – mondta a nő, és a fenébe is, tökéletesen tudta, mik azok a gombok rajta, amiket meg kell nyomnia. Mert bármi is történt, vagyis inkább nem történt közöttük, Louise a társa volt. Tony nem hagyhatta cserben. És az is igaz, hogy ez a nyomozás különösen fontos volt számára. Ha pedig ezt Lottie is tudta, akkor nyilván sokkal többet tudott a múltjáról, mint ahogy azt Tony eddig gondolta.
– Jó, elmegyek vele a szigetre – sóhajtotta, mire Lottie arcán újra feltűnt az a Cheshire macska vigyor.
– Nagyszerű! Most pedig gyere, ne ácsorogj itt egyedül.
A nő az egyre fogyatkozó vendégek között odavonszolta egy asztalhoz, körülötte ott ült mindenki, akinek kicsit is köze volt az emberkereskedők utáni nyomozáshoz.
Tony leereszkedett egy székre Francesca és Ben között. Könnyedén felvette a beszélgetés fonalát, de a pillantása újra és újra visszatért a vele szemben helyet foglaló Louise-ra.
Eléggé ki lesz akadva, hogy ő is vele tart a szigetre, Tony ebben biztos volt. És a fenébe is, hirtelen már nem is tűnt akkora kényszernek az utazás. Inkább szórakoztatónak, hogy egy kis borsot törhet Louise orra alá a jelenlétével. Ha már orgazmusokat nem válthat ki belőle, akkor legalább felbosszantja… Nem túl érett viselkedés, de hát ilyen hatással van az emberre, ha nem lehet együtt azzal a nővel, akivel akar.
Ám az este hátralévő részében sem tudta teljesen elnyomni az érzést, hogy Lottie, valószínűleg Tristannel összedolgozva, alaposan bepalizta mindkettőjüket.
Az ELVESZETTEK SZIGETE 2025. május 26-ig előrendelhető.
Rendeld elő, és olvasd el te is Tony és Louise történetét az elsők között:
Az előrendeléshez katt ide: Jud Meyrin: Elveszettek szigete
Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő…
Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát, annál gyanúsabbnak látszódnak az esetek.
Lehet, hogy a sziget egy ördögi manipulátor játszótere?
Louise-nak nemcsak az egyre meghökkentőbb ügy okoz problémát, hanem a társa, Tony is. A férfi túl szexi, és túlságosan jól ismeri. Ráadásul minden eszközt megragad, hogy emlékeztesse arra a forró éjszakára, amit évekkel ezelőtt együtt töltöttek.
Egy veszedelmes rejtvény, amelyet talán jobb lenne meg sem oldani.
Megannyi együtt töltött nap azzal a férfival, akit képtelenség elfelejteni.
Louise rég letett arról, hogy megkapja a saját happy endjét, Tony viszont nem tett le Louise-ról. A pokolba is hajlandó lenne követni. De ki lehet jutni élve a pokolból, vagy végül nekik is nyomuk vész?
Jud Meyrin első, az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent könyve rengeteg izgalmat és forró pillanatot ígér. Vajon a világítótorony fénye rávilágít az igazságra, vagy tévútra vezet minket?
„Louise és Tony zűrzavaros kapcsolata, az összetett nyomozás és a rejtélyes Skye sziget miatt letehetetlen ez a könyv.” – Trixxi's bookmania
„Izgalmas krimi, szenvedélyes romantikával, csodás helyszínekkel és feszült hangulattal.”
OlvassVelem-Ramóna blogja
Ha még nem vagy egészen biztos, olvasd el az
Elveszettek szigetéhez készült kiegészítő novellát is:
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Vásárlás előtt olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
A könyveim megtalálhatóak az alábbi helyeken:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése