– Merre vagy, szépségem? – szólalt meg az egyik pasas. A szavai ugyan kicsit összefolytak, mintha sokat piált volna, de úgy tűnt, azért nem annyira részeg, hogy a következő pillanatban ájultan essen össze. Sajnos.
Lottie óvatosan kiszedte a dugóhúzót a táskájából, aztán a markába szorítva mozdulatlanná merevedett a bárpult takarásában. A két fickó nem láthatta, hogy bejött. Talán csak próbálkoznak. Aztán ha azt hiszik, hogy mégsincs senki a szobában, elhúznak innen. Lottie némán fohászkodott, hogy így legyen.
Egy ideig csak a két férfi kapkodó légvételei hallatszottak. Olyan hosszan, hogy Lottie már elkezdett reménykedni, hogy nem fognak beljebb jönni a szobába. De aztán gyors léptek koppantak, a következő pillanatban egy kéz ragadta meg Lottie haját, és valaki kiráncigálta a bárpult mögül.
– Megvagy – susogta egy pasas a háta mögül, miközben még mindig a haját markolta. A másik fickó Lottie előtt állt meg, és olyan tekintettel mérte végig a ruha hasítékából elővillanó combját, hogy Lottie gyomra azonnal felfordult.
– Ez egy félreértés – hadarta. – Csak véletlenül keveredtem ide, nem egyeztem bele semmi ilyesmibe. – Próbált kiszabadulni a mögötte álló férfi szorításából, de az erre a hajánál fogva durván maga felé fordította a fejét, és kéjesen rávigyorgott.
– Ellenkezz csak tovább, vadmacska! Imádom, amikor ellenkeznek – mondta, és Lottie-t megcsapta az alkoholtól bűzös lehelete.
– Azt én is – röhögött a másik fickó, és a nadrágján keresztül megmarkolta a farkát.
Lottie csak a szeme sarkából látta, de így is epe tolult a torkára. Bár megszámlálhatatlanul sok veszélyes helyzetet túlélt az elmúlt években, egyszer sem került közel ahhoz, hogy megerőszakolják. Hirtelen azt kívánta, bár most is inkább az életét fenyegetnék. Az életveszélyes helyzeteket már ismeri, azokon túl tudja tenni magát. De azon, hogy ez a kettő rohadék megerőszakolja…? Lottie sejtette, hogy azt képtelen lenne maga mögött hagyni. És valószínűleg Tristan sem.
Ez a gondolat teljesen ledermesztette. Aztán a háta mögött álló pasas a fenekének dörzsölte a farkát, és ez kirángatta Lottie-t a kábulatból. Érezte, ahogy beüt a testében az adrenalin. A szája vicsorba torzul, az ujjai még jobban összeszorulnak a dugóhúzó körül, aztán hátrafelé döfött.
Fogalma sem volt, hova céloz. Arról sem, hogy egy dugóhúzóval egyáltalán lehet-e akkora sérülést okozni, hogy el tudjon menekülni. De azért újra és újra döfött, olyan gyorsan, hogy már maga sem tudta követni a saját mozdulatait.
A mögötte álló pasas felüvöltött, és ellökte magától. A másik fickó el akarta kapni, de Lottie felhúzta a lábát, és az ágyékába térdelt, aztán botladozva hátrált, hogy minél messzebbre kerüljön tőlük, ám ekkor újabb léptek hallatszottak…
Lottie ijedten kapta az ajtó felé a fejét, de nem egy újabb nővadászatra vágyó rohadék toppant be a szobába, hanem Tristan. A férfi szemében gyilkos düh villant, ahogy végignézett a jeleneten, aztán előbb a kétrét görnyedő fickónak húzott be egyet, majd a hasát szorongató másiknak, de olyan hatékonyan, hogy mindkettő pasas eszméletlenül terült el a padlón. Tristan csak ezután lépett oda Lottie-hoz.
– Bántottak? – kérdezte olyan hangon, ami pusztítást ígért, ha igenlő választ kap. Ezen Lottie-nak a helyzet ellenére muszáj volt mosolyognia.
– Én jobban bántottam őket, mint ők engem – felelte, némileg büszkén, mire Tristan a véres dugóhúzóra pillantott, amit Lottie még mindig a kezében szorongatott.
– Helyes! – Tristan Lottie arcára simította a tenyerét, és egy pillanatra gyengéd fény költözött a tekintetébe, de utána azonnal visszaváltott a rideg és kérlelhetetlen nyomozó énjére. Elővette a pisztolyát, és az ajtó felé intett az állával. – Gyere, el kell tűnnünk innen!
– Hogyan? – sandított Lottie a folyosó felé. – A ház tele van kanos milliárdosokkal, a birtok meg fegyveres őrökkel. Mégsem lőheted le mindegyiket.
– A házban lévőket nem is kell. Elég a kintiek közül azokat, akikkel összefutunk – felelte Tristan, és Lottie attól tartott, hogy a férfi nem viccel. Ennek ellenére tette, amit Tristan mondott.
Végigsiettek az üres folyosón, ahol szerencsére senkivel nem futottak össze. Csak egyik-másik ajtó mögül hallatszottak nyögések és egyéb szexre utaló hangok, de legalább egyik lány sem kiabált vagy tiltakozott, bár Lottie még így sem érezte azt, hogy ez az egész nővadászat rendben lenne.
A lépcsőhöz értek, és már elindultak lefelé, amikor ajtócsapódás hallatszott, aztán egy halom fickó jelent meg a lépcső aljában. Köztük volt a melák pasas is, akivel Lottie odakint az udvaron találkozott előző nap.
– Megállni! – bődült el a melák, rájuk szegezve a pisztolyát. Tristan megragadta Lottie kezét, és visszahúzta az emeletre, a pasasok persze azonnal utánuk nyomultak.
– Arra! – Tristan a második emeletre vezető lépcső felé mutatott. Lottie igyekezett lépést tartani vele, miközben felfelé loholtak, és nem hasra esni a ruhájában, ami folyton a lába köré csavarodott, de mire a második emeletre értek, és végigrohantak a fenti folyosón is, már hangosan zihált. Tristanen bezzeg semmi megerőltetés nem látszott, miközben találomra benyitott az egyik ajtón. A szoba üres volt. Tristan behúzta magával, és magukra zárta az ajtót.
– Komolyan annyi a terved, hogy elbújunk egy szobában? – suttogta Lottie, és nagyon igyekezett nem kiakadni, mert hát ez egy elég vérszegény tervnek tűnt. – Legalább húzzunk valamit az ajtó elé!
– Az a tervem, hogy te elbújsz itt. Felhívod Iant, hogy segítségre van szükségünk, aztán nem jössz elő, amíg meg nem érkeznek a zsaruk, én meg addig elcsalom innen a BVL Extreme-es fickókat.
Lottie egy pillanatig döbbenten bámult a férfira, majd dühösen felszisszent:
– Hősiesen fel akarod áldozni magadat? Azt már nem! – Lottie testét hullámokban öntötte el a pánik. Egyik kezével belemarkolt a férfi karjába, a másikkal elindította a hívást, aztán Tristan viharoskék szemébe nézve elhadarta Iannek a fejleményeket. Majd amikor kinyomta a hívást, még mindig Tristant nézve, dacosan megemelte az állát. – Ian azt mondja, fél óra múlva ideérnek. Azt a fél órát kell csak átvészelnünk.
– Lottie… – feszült meg Tristan álla, de Lottie nem hagyta, hogy végigmondja.
– Nem kérheted tőlem, hogy bújjak el, amíg te az életedet kockáztatod – bicsaklott meg a hangja, és a fenébe is, a szeméből kicsordultak a könnyek. Dühösen törölte le őket. – Hát nem érted, Tristan? Inkább élek még tíz percig veled, mint hosszú évekig nélküled.
Tristan végigsimított előbb a szemöldökén, aztán a száján, majd megcsóválta a fejét.
– Néha el sem hiszem, hogy valóságos vagy – mondta halk, rekedtes hangon, és Lottie a könnyein keresztül is elmosolyodott.
– Pedig az vagyok. És most segíts az ajtó elé tolni az ágyat!
Odacibálták a nagy franciaágyat a szoba bejárata elé, aztán leültek a fal mellé, az ágy korábbi helyére. Tristan a karját Lottie dereka köré fonta, Lottie pedig odabújt a férfi oldalához.
– Szerinted mennyi idő, mire rájönnek, melyik szobában vagyunk? – kérdezte.
– Tíz perc maximum – felelte Tristan. – Aztán még néhány, mire betörik az ajtót.
– Talán nem fogják betörni. Végülis azzal megzavarnák az ügyfeleik szórakozását. Lehet, csak ideállítanak egy őrt az ajtónk elé, hogy ne mehessünk ki.
– Lehet – hagyta rá Tristan a szobát fürkészve, aztán a homlokát ráncolta, majd felpattant a földről, és a festményhez ugrott, ami épp szemben függött velük a falon.
– Mi az? – Lottie a férfi után sietett. Megállt ő is a kép előtt, ami valószínűleg egy újabb Livingston felmenőt ábrázolt. A fekete bársonyba öltöztetett öregúr egy fotelben ült, a lába előtt egy nagytestű, barnaszőrű kutya hevert. Az öreg tekintete ugyanolyan furcsának tűnt, mint a másik festményé lent a földszinten, és így, hogy közvetlen közelről látta, Lottie most már azt is meg tudta mondani, miért.
– Az egy beépített kamera az öreg szeménél? – szisszent fel döbbenten. Tristan bólintott.
– Igen, az.
– A lenti egyik festményen is van! Volt valami furcsa az azon lévő fickó szemén is, csak akkor még nem jöttem rá, mi. Lehet, hogy be van kamerázva az egész ház?
– Lehet. – Tristan leemelte a falról a festményt, aztán a fal felé fordította. Nem mintha ez túl sokat segített volna rajtuk, és valóban, hirtelen zaj támadt odakint a folyosón, majd valami fémes csattanással az ajtónak csapódott. Lottie az ajtó felé pördült.
– Ez… egy fejsze? – hebegte, és azonnal rádöbbent, hogy a kinti fickók sosem keresték őket, a kamerának köszönhetően mindvégig tudták, hol vannak, és csupán azért volt néhány perc nyugtuk, mert ennyi időbe telt, hogy valahonnan a birtokról kerítsenek egy fejszét.
Lottie elvonta a pillantását az ajtóról, és felnézett Tristanre. A férfi is őt nézte, majd váratlanul tarkójára fonta az ujjait, és magához rántotta. Már-már elkeseredetten szorította a száját a szájára, és Lottie szemébe újból könnyek szöktek, ahogy arra gondolt, hogy Tristan azért csókolja így, mert azt hiszi, ez az utolsó lehetősége rá.
A férfi végül elhúzódott tőle, és mélyen a szemébe nézett.
– Ha ezt megússzuk, örökre az enyém leszel – sziszegte szinte dühösen.
– Már most is örökre a tiéd vagyok – forgatta Lottie a szemét, miközben az ajtón újból csattant a fejsze.
– Nem, még nem egészen.
Lottie vissza akart kérdezni, hogy mégis mit jelent ez, ám ekkor az ajtón hangos nyekkenéssel rés hasadt. Tristan taszított egyet a fal mellett álló komódon, és mindketten mögé bújtak. Lottie pulzusa a fülében dübörgött, miközben figyelte, ahogy Tristan a fedezékük mögül az ajtón lévő egyre nagyobb nyílásra szegezi a pisztolyát.
– Miért nem vagyok még egészen a tied? – suttogta oda a férfinak.
Tristan összehúzott szemöldökkel pillantott felé.
– Muszáj ezt épp most megbeszélnünk?
– Igen, mert ha kinyiffanunk, örökidőkig fúrni fogja az oldalamat a kíváncsiság.
– Nem nyiffanunk ki!
Az ajtón már akkora volt a rés, amin simán át lehetett volna dobni egy focilabdát, így Lottie azért mégsem tudott maradéktalanul hinni a férfinak.
– Én mégsem kockáztatnék – jelentette ki, mire Tristan elkínzottan felnyögött.
– Komolyan akkor kell elmondanom, hogy el akarlak venni feleségül, amikor épp fegyveres rohadékok akarják ránk törni az ajtót?
– Mi? – Lottie döbbenten bámult a férfi profiljára. Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem jutott eszébe a házasság elmúlt évek alatt, de mindig csak egy futó gondolat maradt. Sosem terveztek annyira előre, hogy ilyesmi szóba kerüljön. Hogy is terveztek volna? Mindkettőjük munkája veszélyes volt, és lépten-nyomon kockázatos helyzetekbe keveredtek. Mint például most. Valószínűleg mindketten úgy érezték, hogy már csak babonából is jobb nem előre tervezgetni. – Te most tényleg megkérted a kezemet? – suttogta Lottie.
– Úgy néz ki – pillantott újra felé Tristan. Lottie elszörnyedve nézett vissza rá.
– De hát mindjárt ránk törik az ajtót! Így még csak át sem tudom gondolni rendesen.
– Miért, annyira át kell gondolnod?
– Nem, a feleséged akarok lenni, basszus!
– Jó válasz! – Tristan szája sarka felfelé kunkorodott, és Lottie azon kapta magát, hogy már ő is mosolyog, ami nagy ostobaság volt ebben a helyzetben, de egyszerűen nem bírta megállni.
– Ugye tudod, hogy ez a világ legkevésbé romantikus lánykérése? – kuncogott fel, mire az ajtó egy utolsó nyöszörgéssel ketté hasadt.
– Előbb intézzük el a rosszfiúkat, utána majd romantikázunk – biztosította Tristan, és a következő pillanatban már be is nyomult a szobába az első fickó. Tristan nem teketóriázott, egyenesen a homloka közepébe repített egy golyót.
– Minek ide romantika, amikor mindenkinek elmesélhetem, hogy a lánykérés után három másodperccel a vőlegényem kinyírt valakit? – dünnyögte Lottie.
Tristan horkantva felnevetett mellette, aztán simán leterítette a következő, majd az őt követő pasasokat is. Ezután a folyosón támadt némi fennforgás. Lottie nagyon remélte, hogy amiatt, mert nincs több vállalkozó szellemű fickó, aki be merne jönni hozzájuk. Ám mielőtt nagyon örülhetett volna, Tristan odasúgta neki:
– Már csak egy töltényem maradt.
Lottie ijedten kapta a pillantását a férfira, mire Tristan a szobából nyíló másik ajtó felé intett, ami valószínűleg egy mosdó volt.
– Gyorsan, menj be oda! – parancsolt rá, közben a széttört ajtóra célzott a pisztolyával.
Lottie felállt, aztán megragadta a férfi karját.
– Mindketten bemegyünk – jelentette ki, és valószínűleg Tristan rájött, hogy nincs értelme tiltakoznia. Felállt ő is, épp abban a pillanatban, hogy újra valaki be akart hatolni a szobába. Tristan kilőtte az utolsó golyóját egyenesen a fickó szemei közé, aztán bevetődtek a mosdóba.
– Nem értem, miért nem menekülnek el – hadarta Lottie. – A kamerán keresztül azt is hallaniuk kellett, hogy hívtuk a zsarukat. Azt csak nem akarják, hogy itt találják őket. Azzal annyi a cégnek. Miért nem tűnnek el innen végre?
– Hiába tűnnek el, ott lesznek a rejtett kamerák felvételei – felelte Tristan, Lottie pedig újra, immár sokadszorra rájött, hogy rohadt nagy kelepcébe kerültek.
Odakint kiabálások harsantak. Valószínűleg benyomultak az ellenfeleik a hálóba, és rájöttek, hogy ők nincsenek ott. Nyilván hamar rá fognak jönni arra is, hova tűntek el, hisz nem volt túl sok lehetőség. Tristan megfogta Lottie karját, és a fürdőszoba legvégébe húzta.
– Még mindig nem értem, miért kellettek azok a kamerák – dünnyögte Lottie, hogy elterelje a figyelmét a szorult helyzetükről. – Oké, megtaláltak minket a segítségükkel, de egyébként magukat meg inkriminálják a felvételekkel.
Tristan a homlokát ráncolva bámult rá, aztán hirtelen felszisszent.
– A fenébe! Lehet, hogy pont az inkriminálás a cél. Csak nem a cégé, hanem a résztvevő fickóké.
– Úgy érted, zsarolják őket a felvételekkel? – kerekedett el Lottie szeme.
– Talán nem zsarolják, csak sakkban tartják. Csupa olyan ember vesz részt a vadászaton, akik komoly döntéshozó pozícióban vannak. A BVL Extreme meg elérheti, hogy számukra előnyös döntéseket hozzanak.
– Basszus, lehet! – mormogta Lottie, ám miközben az elhadart beszélgetésüket odakintről egyre nagyobb hangzavar és nyüzsgés kísérte, még mindig nem érezte úgy, hogy teljesen összeállna a kép. Mert hát minek akarna egy nem túl jelentős méretű, extrém szórakozást kínáló cég ilyen mélységig elmenni a zsarolásban. Valami itt nem stimmelt…
– Basszus! – hördült fel Lottie, ahogy fejbe kólintotta egy ötlet. – Kérem a mobilodat!
Tristan szó nélkül átnyújtotta neki. Lottie belépett a Google-be, és hamar meg is találta azt, amit keresett.
– Mi van, ha a BVL három név rövidítése? – nézett fel a férfira. – B, mint Bruce, V, mint Violet, ez Brooklyn második keresztneve, és L, mint Lionel, így hívják a harmadik Livingston testvért. Ők hárman háromféle területen tevékenykednek. Elég széles körben tudnák használni azokat a szívességeket, amiket a felvételekért cserébe kapnak.
– Lionel Livingston Dél-Amerikában is jár expedíciókra – vette át Tristan a szót. – Ott őshonos a nyílméregbéka.
Egymásra néztek, aztán mindketten elvigyorodtak.
– Lehet, hogy megoldottuk az ügyet? – húzta fel Lottie a szemöldökét.
– Lehet. És lefogadom, ha jobban utánanézünk a testvéreknek, találunk bizonyítékot az egyikük ellen. Bár az én tippem az, hogy mindhárman benne vannak Bruno Duncan meggyilkolásában.
– Ahhoz, hogy ezt bizonyítsuk is, már csak ki kell jutnunk innen élve – sóhajtotta Lottie, és ezzel együtt visszatért minden korábbi pánik.
Belenézett Tristan halványkék szemébe. Mindennél jobban akarta, hogy tényleg teljesen, véglegesen ezé a férfié lehessen, aki természeti katasztrófaként csapott le az életére évekkel ezelőtt, hogy aztán a pusztítás után megszülethessen valami új és hihetetlenül jó, amire egyikük sem számított. És Lottie ösztönösen tudta, hogy Tristan feleségének lenni még ennél is csodálatosabb lenne. A legjobb kaland az életében.
Odabújt Tristanhez, és belefúrta az arcát a mellkasába.
– Minden rendben lesz – simított végig a férfi a hátán, és Lottie hinni akart neki, de nehezére esett, hisz az ajtó felől a korábbinál is hangosabb dübörgés hallatszott.
– Ha mégsem – dünnyögte Lottie a férfi mellkasába –, akkor sem bánok ám semmit.
Tristan hangja szokatlanul gyengéd volt, amikor megszólalt.
– Én sem – mondta, és még szorosabban ölelte magához, ám a következő pillanatban kivágódott az ajtó.
Tristan azonnal maga mögé tuszkolta, Lottie azonban kilépett a férfi háta mögül. Ha tényleg itt a vég, akkor úgy fog megtörténni, hogy Tristan mellett áll, mint a társa, nem mögötte.
Felszegte az állát, és az ajtóra pillantott, ami olyan erővel csapódott a falnak az imént, hogy még mindig vakolatdarabok szállingóztak a padlóra. A nyílásban megjelent a nagydarab, katonazubbonyos pasas, ijesztően acsarogva.
– Ezt nagyon elkúrtátok! – mennydörögte, és Tristan homlokára célzott a pisztolyával.
Tristan rezzenéstelenül nézett szembe a fegyver csövével, aztán már nem is a rá szegezett pisztolyt nézte, hanem Lottie-t, lángoló tekintettel, ami szavak nélkül is elárult mindent, és Lottie még ebben a pillanatban is végtelenül szerencsésnek érezte magát, hogy ez a mogorva, nehéz természetű, de nagyszerű férfi ennyire szereti, és hogy ő viszontszeretheti. Tristan markába csúsztatta az ujjait, a férfi pedig megszorította a kezét, és még mindig egymás szemébe meredtek, ahogy eldördült a lövés.
Lottie azt hitte, ezzel tényleg vége mindennek. De Tristan nem tántorodott meg, nem vérzett. Lottie a szeme sarkából érzékelte, hogy az ellenfelük viszont eldől a padlón, aztán nem mozdul többet. Értetlenül pillantott a fürdőajtóra, amin rendőrök nyomultak be, és végül Ian is megjelent.
– Látom, pont jókor érkeztünk – vigyorodott el, Lottie pedig egyszerre nevetve, egyszerre a könnyeit nyeldesve vetette magát Tristan karjaiba.
– Akkor most már jöhet a romantika? – mormogta. Tristan mellkasa megremegett a nevetéstől az arca alatt.
– Jöhet. Legalábbis addig, amíg nem keveredünk újabb bajba.
VÉGE
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
A Veszedelmes vadászat kiegészítő novella az Elveszettek szigetéhez, ami május 26-án fog megjelenni. Ha még nem rendelted elő, de szeretnéd, katt ide:
Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő…
Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát, annál gyanúsabbnak látszódnak az esetek.
Lehet, hogy a sziget egy ördögi manipulátor játszótere?
Louise-nak nemcsak az egyre meghökkentőbb ügy okoz problémát, hanem a társa, Tony is. A férfi túl szexi, és túlságosan jól ismeri. Ráadásul minden eszközt megragad, hogy emlékeztesse arra a forró éjszakára, amit évekkel ezelőtt együtt töltöttek.
Egy veszedelmes rejtvény, amelyet talán jobb lenne meg sem oldani.
Megannyi együtt töltött nap azzal a férfival, akit képtelenség elfelejteni.
Louise rég letett arról, hogy megkapja a saját happy endjét, Tony viszont nem tett le Louise-ról. A pokolba is hajlandó lenne követni. De ki lehet jutni élve a pokolból, vagy végül nekik is nyomuk vész?
Jud Meyrin első, az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent könyve rengeteg izgalmat és forró pillanatot ígér. Vajon a világítótorony fénye rávilágít az igazságra, vagy tévútra vezet minket?
„Louise és Tony zűrzavaros kapcsolata, az összetett nyomozás és a rejtélyes Skye sziget miatt letehetetlen ez a könyv.” – Trixxi's bookmania
„Izgalmas krimi, szenvedélyes romantikával, csodás helyszínekkel és feszült hangulattal.”
OlvassVelem-Ramóna blogja
Az Elveszettek szigete előrendelhető az alábbi helyeken:
Vásárlás előtt olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
A könyveim megtalálhatóak az alábbi helyeken:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése