Elveszettek szigete - beleolvasó

Ha az expasid esküvőjén azon kattog az agyad, hogy jobban járt, hogy nem téged vett feleségül, az elég lehangoló. Louise persze igyekezett elrejteni borús gondolatait. Már csak az hiányzott volna, hogy a többi vendég azt feltételezze, még mindig szerelmes Tristanbe.
Szerette a férfit, de csak mint a barátját. A szakításuk után meglepően könnyű volt visszakapcsolnia barátság-módba. Olyan könnyű, hogy Louise fejében még az is megfordult, egyáltalán nem is kellett volna összejönniük évekkel ezelőtt. Egyszerűen jobban működtek barátokként, mint párként. Ám ez sem segített azon, hogy ne élje meg kudarcként a történteket.
Másodszorra engedett magához túl közel egy férfit, és másodszorra torkolt katasztrófába minden. Többször ez nem fordulhat elő!

Veszedelmes vadászat - 6. rész

– Merre vagy, szépségem? – szólalt meg az egyik pasas. A szavai ugyan kicsit összefolytak, mintha sokat piált volna, de úgy tűnt, azért nem annyira részeg, hogy a következő pillanatban ájultan essen össze. Sajnos.

Veszedelmes vadászat - 5. rész

A feladat egyszerűbb volt, mint ahogy Lottie képzelte. Tristan annyit már kiderített, hogy a lányokat több különböző városból hozták, nem egy helyről jöttek. Így Lottie-nak elég volt lemennie a nappaliba, megvárnia, míg mindenki felébred, aztán annyit mondania, hogy lerobbant az autó, amivel őt fuvarozták, ezért ért ide később. A lányok szemrebbenés nélkül elhitték. Bár egyikük, egy magas, ébenfekete hajú, topmodellszépségű csaj megvetően nézett végig a farmerjén meg a Tristantól kölcsönkapott pulóveren, aztán valami olyasmit mormogott az orra alatt, hogy egyre süllyed a színvonal.

Az elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései