Megyeri Judit - Jud Meyrin: Mélyre ásott titkok (Itáliai rejtélyek 3)

Amikor csütörtök estefelé Lily belépett a Perlába, ugyanaz a látvány fogadta, mint legelső alkalommal. A durván faragott faasztalokon égtek a lámpások, hiába volt még odakint világos. Narancsos lángjuk megcsillant a bárpult tetején sorakozó üres palackokon, és az asztalok körül ülő vendégek arcán. Minden megnyugtatóan ugyanolyannak tűnt, csak az emberek néztek rá máshogy, mint karácsonykor. Nem kíváncsian, inkább barátságtalanul. Lily nem is hibáztatta őket.

Alig fél éve bukkant fel újra a városban, és már két véres bűntény történt, ő pedig mindkettőbe nyakig belekeveredett, miközben a holttestek egyre csak gyűltek körülötte. Teljesen érthető, hogy Livigno lakói ferde szemmel néznek rá. Az is érthető, hogy elkezdték Hullagyártónak hívni a háta mögött.

Ám annak ellenére, hogy Lily megértette, azért zavarta a helyzet és a gúnynév is, nem is nagyon tudott mit kezdeni velük. A pulthoz menet igyekezett egyikkel sem törődni.

– Hát te? – nézett fel Ester a sörcsapolásból. – Azt mondtad, ma otthon maradsz, és lazítasz.

Lily elhúzta a száját.

– Ismét rájöttem, hogy nehéz úgy lazítani, ha ásatás folyik a kertemben.

Bement Ester mellé a pultba, közben eszébe jutottak az elmúlt hetek. Őt hamarabb kiengedték a kórházból, mint Raffaele-t, és kötelességének érezte, hogy besegítsen a bárban. Ez volt a legkevesebb, ha már a mostohabátyja miatta sérült meg. A gondolattól a lelkifurdalás éles tőrként hasított belé.

Miután letelt a betegszabadsága, kivette a felgyülemlett szabadnapjait is. Morris, a főnöke ugyan nem örült túlságosan, de megértette, miért akar maradni. Muszáj volt megtudnia, tényleg ástak-e el újabb holttesteket a nagyanyja házának kertjében. Lily nem lett volna képes enélkül hazatérni Londonba.

A keresőkutyák eddig csak egy rongydarabot találtak, ami vagy egy újabb áldozathoz tartozott, vagy nem. Annyi volt csak biztos, hogy a labor nem talált rajta vérnyomokat, sem DNS-t. Ezután a kutyák a házat körülölelő réten fogtak szagot, de az meg tévesnek bizonyult.

Hetek teltek el mindenféle eredmény nélkül. Lily tisztában volt vele, hogy a rendőrség bármelyik pillanatban leállíthatja a keresést, lezárhatja az ügyet, és a fenébe is, ő ugyanúgy azt akarta, hogy túl legyenek végre ezen az egész szörnyűségen, mint mindenki más. Azt akarta, hogy ne kerüljön elő újabb tetem. Ám közben a megérzése azt súgta, hogy nem hiába ásták fel az egész kertjét a rendőrök, nem hiába keresgélnek.

Vagy csak a szokásosnál is pesszimistább, és rémeket lát? Lily már maga sem tudta. Az volt csak biztos, hogy kicsit több mint egy hét múlva vissza kell térnie Angliába, hogy munkába álljon, bármi is történik addig a nyomozással… Kicsit több mint egy hét múlva itt kell hagynia Raffaele-t. Már maga a gondolat is összetörte.

Egy darabig elfoglalta magát kávékészítéssel, sörcsapolással és koktélkeveréssel. Az utóbbiban ugyan közel sem volt olyan profi, mint Raffaele, de azért egyre jobban boldogult. Legalábbis Ester már ihatónak bélyegezte a kreálmányait.

Lily letett két Tequila Sunrise-t a pult előtt várakozó pár elé, akik válaszul rámosolyogtak. Lily sejtette, hogy turisták.

– Itt nyaraltok Livignóban? – kérdezte tőlük, miközben odatolta eléjük a bankkártyaterminált.

A nagydarab pasas szótlanul bólintott, miközben odaérintette a kártyáját a terminálhoz, szőke hajú barátnője viszont lelkesen beszélni kezdett.

– Igen, idén direkt a hegyekben akartuk tölteni a szabadságunkat. A tengerpart kezd kimenni a divatból. Az Alpok sokkal menőbb.

Ebben ugyan Lily őszintén kételkedett, de azért bólintott.

– Meddig maradtok? – kérdezte.

– Már csak egy napot. Holnap korán indulunk, de hallottuk, hogy csütörtökönként zene is szokott itt lenni, azt semmiképp sem hagyhatjuk ki!

– Akkor jó szórakozást! – mosolygott rájuk Lily, átnyújtva a számlát.

A kis színpad felé pillantott, ami üresen állt, és amikor a pár a koktélját szorongatva elment helyet keresni magának, odasuttogta Esternek:

– Nem kellene már itt lennie a mai bandának?

Ester megvonta a vállát.

– De igen, nem tudom, hol késnek. Tudod, hogy ezt Raffaele intézi.

Lily természetesen tudta. A mostohabátyja karrierjének egy tűzeset idejekorán véget vetett, ezért abban élte ki a zene iránti rajongását, hogy a helyi bandáknak szervezett fellépéseket a bárjában. Lily meg volt győződve róla, hogy Raffaele-nek is a színpadon lenne a helye, a férfi azonban csak a négy fal között gitározott.

Lily először decemberben hallotta játszani, teljesen véletlenül nyitott rá a Perla fölötti lakásában, miután a bár bezárt. Azt követően azonban párszor szándékosan tovább maradt esténként, hátha újra hallhatja a férfit. Néhányszor sikerült is, és Lily azóta sem bírta kiverni a fejéből Raffaele zenéjét.

Kiszakította magát az emlékeiből, és körülnézett. A Perla dugig volt, és ugyan a vendégeket egyelőre lekötötte az ivás és a beszélgetés, azért egyre sűrűbben pillantottak a színpad felé.

– Megkérdezem Raffaele-t, mielőtt kitör a népharag – szólt oda Esternek halkan, és a pultból kilépve a felső szintre vezető lépcsőhöz indult.

Felkaptatott az emeletre, aztán a félig nyitott ajtó előtt megtorpant.

Észrevétlenül lett közöttük furcsa a légkör az utóbbi hetekben. Lily nem tudta eldönteni, hogy ennek a saját bűntudata az oka, ami lávaként égette belülről, vagy Raffaele végül mégiscsak őt kezdte el hibáztatni azért, ami történt, még ha nem is mondta ki. Bármelyik is, időről-időre közéjük kúszott valamiféle meghatározhatatlan, alig érzékelhető feszültség.

– Én vagyok – szólt be a szobába.

– Gyere! – zendült odabentről Raffaele hangja, Lily pedig legyűrve az idegességét, belépett.

Azonnal az apró szoba jó részét elfoglaló, bevetetlen ágy ragadta meg a figyelmét. A párnák össze voltak dúlva, a takaró egyik sarka lelógott a földre, mellette a padlón ott hevert egy fekete alsónadrág. Lily dübörgő szívvel kapta el a pillantását róla.

Raffaele az íróasztal előtt ült, kezében a mobiljával.

– Odalent már rengetegen vannak – szólt oda neki Lily –, és hamarosan meg fogják kérdezni, hol késik a mai banda.

Raffaele felnézett. Az arca komor volt, mostanában túl sokszor.

– Az énekesüknek vakbélgyulladása van, lemondták a fellépést – morogta. – Nem csak a mait, a péntekit és a szombatit is. Épp be akarok szervezni helyettük valakit, de a környékbeli zenészek, akikkel sikerült beszélnem, nem érnek rá.

Újra a telefonjára nézett. Lily most már látta, hogy a névjegyzékét pörgeti, egyre jobban ráncolva a homlokát.

– Van egy ötletem – jegyezte meg Lily, mire Raffaele újra felé fordult.

– Mi lenne az?

Lily a falnak támasztott gitárra pillantott.

– Nem. – Raffaele csak ennyit mondott, és tovább folytatta a mobilja bűvölését. Lilyt azonban nem olyan fából faragták, hogy könnyedén feladja.

– Te is tudod, hogy alig egy órával a fellépés előtt senkit sem fogsz találni, de még talán holnapra sem. Az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha te magad zenélnél.

Raffaele felkapta a fejét, harag torzította el a vonásait.

– Már megmondtam, hogy többet nem játszom közönség előtt.

– De…

– Lily, nem! – vakkantotta. Az ajtó felé pillantott, és Lily azonnal értette, mire gondol.

Összeszorított szájjal fordított hátat, és kiment a szobából. A torkát keserűség marta.

Ő volt az, aki végig azt hangoztatta, hogy nem lehet közöttük semmi, mert az túl sok bonyodalommal járna a közös családjuk miatt. Ha az őrült vonzalmuk valamiféle kapcsolattá alakulna, az előbb-utóbb törvényszerűen véget érne, akkor pedig semmi sem maradna ugyanolyan. Elvesztené a pótcsaládját nem sokkal az apja után, hiszen hogyan is tudnának megmaradni Raffaele-lel egy légtérben a szakítást követően?

Raffaele azonban sosem fogadta el ezt az indokot. Folyton győzködte a maga úthenger módján, aztán az utóbbi hetekben valami megváltozott. Olyan lassan, hogy Lily először észre sem vette. Raffaele ugyanolyan kedves volt vele, mint korábban, ugyanolyan sok időt töltöttek együtt, ám a férfi már nem használt ki minden alkalmat, hogy hozzáérjen, nem próbálta meg az ágyába csalni. Nyilván megunta a folytonos elutasítást, nem is csoda. Lily hiába tudta, hogy ő az oka Raffaele visszavonulásának, hiába tudta, hogy pontosan ezt akarta, a szíve mégis darabokra hasadt.

Hirtelen túl sok lett, ami az elmúlt időben történt. Az unokatestvére majdnem megölte mindkettőjüket, a nagyanyja házának a kertje talán nem csupán azt az egyetlen tetemet rejti, amit júniusban megtaláltak. Lily úgy érezte, Fabio a síron túlról is kísérti őket, ő pedig szépen lassan belefullad a tehetetlenségbe.

Képtelen volt visszamenni a bárba, inkább kisurrant a hátsó ajtón. A Perla falának dőlt, és a tekintetét a hatalmas hegyekre szegezte, amik néma óriásként őrizték a várost. Máskor megnyugtatta ez a látvány, ám ezúttal nem segített. Az érzelmei úgy kavarogtak, akár a forrásban lévő tésztaszósz, ami bármelyik pillanatban túlcsordulhat az edény peremén.

Mély levegőt vett, hátha az megnyugtatja, ám megszólalt a telefonja. Előhalászta a zsebéből, és amikor meglátta, hogy Matteo hívja, Raffaele rendőr barátja, csak még nyugtalanabb lett.

– Szia – szólt bele. Nagyon drukkolt, hogy a férfi valamilyen jó hírt mondjon, vagy csak beszélgetni akarjon, de persze nem volt ekkor szerencséje.

– Találtunk valamit – mondta Matteo jóval komorabban, mint máskor, pedig ő sem volt túl vidám az utóbbi időben. – Egy sírt két holttesttel. Egy nő és egy gyerek. A gyerek nem lehet több egy évesnél.

– Istenem… – motyogta Lily, és ráeszmélt, hogy bármennyire is rossz volt az elmúlt hetek feszült várakozása, a java még jócskán hátra van.

Olvasd tovább

Jud Meyrin: Mélyre ásott titkok (Itáliai rejtélyek 3.)

Az olasz Alpok festői kisvárosa ismét felbolydul. Tetemeket találnak mélyen a földbe ásva Lily Bolton frissen felújított házának kertjében. Lily attól tart, most már sosem mossa le magáról, hogy ahová lép, ott hulla terem, és nem ez az egyetlen problémája. A livignói nyomozás ugyanis elhunyt apja egyik korábbi ügyéhez kapcsolódik, meglepően kellemetlen módon. Ráadásul a végéhez közeledik a nyári szabadsága, de ő még mindig nem tudja, hogyan kezelje a mostohabátyja iránt érzett tagadhatatlan vonzalmát.

Az Itáliai rejtélyek harmadik részében Lily és Raffaele a múlt mélyére ás, ám lehet, hogy nem feloldozást találnak, hanem még több tragédiát.

Olvasd el Lily és Raffaele harmadik kalandját!