Csontvázak a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.) - Beleolvasó 1.

– Valaki az őrületbe akar kergetni! – panaszolta a nyeszlett fickó enyhe remegéssel a hangjában, és Ben arra gondolt, hogy annak a valakinek bizony könnyű dolga lesz.
Hátradőlt a kényelmes, bőr forgószékben, amit nemrég szerzett be a régi rozoga helyett, és szemügyre vette legújabb ügyfelét. A pasas világos szakállára ráfért volna egy igazítás, divatjamúlt farmeringben feszített, fakókék, szokatlanul hosszú szempillákkal keretezett szeme zavartan cikázott ide-oda, mindig csak egyetlen pillanatra állapodva meg azon, amit éppen nézett. Jelenleg az ablak előtt terpeszkedő kanapét, amire Flórának köszönhetően a régi kopott, virágmintás helyett, kék-zöld csíkos huzat került.
– Pontosan mit ért őrületbe kergetés alatt – pillantott Ben az íróasztalon fekvő megbízási szerződésre –, Mezei úr?– Kérem, hívjon Norbertnek!
– Rendben, akkor Norbert! Nemrég költözött be a házba, igaz? – Ben újra konzultált az eddigi jegyzeteivel, és gyorsan megtalálta a Rózsakő egyik kertvárosában lévő ház címét.
– Igen, egy hete. Korábban külföldön éltem. – Mezei Norbert nem egyet biccentett a fejével, hanem kapásból hármat, amitől egy kopácsoló harkályra emlékeztetett. – Ez egy régi ház, tudja, tele sok limlommal. Nem igazán volt pénzem rendbehozatni, miután megvettem.
– És miből feltételezi, hogy valaki magára akar ijeszteni?
– Egyik nap nyitva találtam a bejárati ajtót, amikor hazaértem – közölte Norbert síri hangon, és Ben homlokráncolva próbálta elkapni a pillantását.
– Biztos benne, hogy nem maga hagyta véletlenül nyitva?
– Hát persze! – felelt az ügyfele felháborodottan, és tekintete egészen hosszan, legalább három másodpercig időzött az arcán, mielőtt az íróasztal mögötti szekrényre ugrott. – Tudja, van egy olyan szokásom, hogy többször is visszamegyek ellenőrizni az ajtót…
– Értem – bólintott Ben. Tehát a pasas még kényszeres is. – Elvittek bármit a házból?
– Természetesen nem! De ott hagyták ezt. – Norbert egy műanyag madáralakot vett elő a zsebéből, olyat, amit kulcstartókra szoktak aggatni, és lerakta az asztalra.
Ben kezdte elhamarkodott döntésnek vélni, hogy elvállalta ezt a megbízást, de azért az ujjai közé csippentette a figurát, és alaposan megnézte.
– Nem lehet, hogy ez a madár korábban is a házban volt, és véletlenül került elő épp akkor, amikor nyitva találta az ajtót? – fogalmazott olyan körültekintően, amennyire csak tudott.
– Ez egy varjú, rosszat jelent! – szólt az ügyfele olyan hangon, mintha elvárná, hogy minden ostoba babonát ismerjen. – A halál madara! Biztos, hogy valaki ezzel akar megrémíteni. A konyhában volt, az asztal közepén. Észrevettem volna korábban!
– Rendben – visszakozott Ben a feldúlt szóáradat hallatán. – Más idegen tárgyat nem talált?
– Nem elég a varjú?! – Norbert ezúttal olyan hosszan nézett rá, ami nála egyéni csúcsnak számíthatott. – Vagy maga is azt gondolja, mint a rendőrség? Hogy megőrültem?
– Dehogy! – hazudta Ben könnyedén. – Beszerzek egy rejtett kamerát, és felszerelem a házában.
Miközben Norbert hosszasan hálálkodott, Ben agya azon járt, hogyan tudná minél gyorsabban lezárni ezt a megbízást. Mert az nyilvánvaló, hogy a felvételen egyetlen ember lesz: az ügyfele. Arról nem beszélve, hogy egy kamerát saját maga is felszerelhetett volna, emiatt kár volt magánnyomozóhoz fordulnia. De fizetett a szolgálataiért, így Ben inkább befogta a száját. Túlságosan jól emlékezett arra, hogy fél évvel ezelőtt még a csőd szélén állt, nem fog elutasítani egy ügyfelet. Még akkor sem, ha az teljesen zakkant.
Felemelkedett a székből, hogy véget vessen a beszélgetésnek, és az ajtóhoz kísérte a férfit. Norbert alig volt alacsonyabb nála, és álló helyzetben a soványsága még inkább szembetűnt. Ben egészen megsajnálta.
– Ha valaki tényleg bejár a házába, arra rá fogunk jönni – mondta még búcsúzóul, és nézte, ahogy a pasas beül egy régebbi típusú Skoda Fabiába, aztán elhajt a szomszédos temető sárgásbarna lombkoronájú fái mellett.
A nyomozóiroda másik oldalán egy ósdi garázssor húzódott, szemben pedig egy romos gyárépület állt. Akárki is volt a tulajdonosa, hagyta teljesen lepusztulni, Ben pedig nem is bánta ezt. Szerette, hogy az utca a temetői látogatóktól eltekintve ennyire kihalt, és az ügyfelei is örültek, hogy senki nem látja őket, amikor igénybe veszik a szolgáltatásait. Habár akadtak kivételek. Egy fickó pár hete megbízta azzal, hogy találja meg a testvérét, akivel gyerekkoruk óta nem látták egymást, utána pedig ragaszkodott egy szelfihez a nyomozóiroda előtt, és rögtön fel is tette az Instagramra. Mintha menő lenne magánnyomozót fogadni. Ben tudta, hogy neki ez csak jó, hisz ingyen reklám, de miközben visszament az irodába, megcsóválta a fejét az emléktől.
Nem túl lelkesen leült a laptop elé, hogy kiválassza a kamerát Norbertnek. Közben arra gondolt, hogy hálásnak kellene lennie, amiért a nyomozóiroda virágzik, és sorban jönnek az ügyfelek. Csak ne lennének ilyen unalmasak a megbízások! Kezdte felettébb egyhangúnak érezni a hűtlen házastársak megfigyelését és a többi apró-cseprő ügyet, pedig inkább örülnie kellene, hogy egyetlen gyilkos sem rohangál Rózsakőn, és a változatosság kedvéért nincsenek életveszélyben.
Épp elküldte a megrendelést, amikor megcsörrent a mobilja. Egy másik ügyfele hívta, Kertész Kálmán; Ben elkínzottan felsóhajtott. A pasas hétfőtől csütörtökig Budapesten dolgozott, és a fejébe vette, hogy azokon a napokon, amikor nincs itthon, a felesége megcsalja. Ben már három hete figyelte a nőt minden hétfő, kedd és szerda este.
– Halló – szólt bele a telefonba.
– Nyomozó, az e heti megfigyelést szeretném magával egyeztetni – mondta a férfi pattogó hangon. – Csak ma és holnap kellene figyelnie Editet, szerdán este már itthon leszek. A múlt heti számláját pedig ma reggel átutaltam.
Ben tudta, csak annyit kellene felelnie, hogy rendben van. Hisz a pasas a tarifája másfélszeresét fizeti a megfigyelésért, de képtelen volt befogni a száját.
– Figyeljen, Kertész úr. Három hete követem a feleségét. Munka után a könyvtárból egyenesen az állatmenyhelyre megy, majd haza. Az anyján és egy-két barátnőjén kívül senki sem jár hozzá. Szerintem kijelenthetjük, hogy nem csalja meg magát.
– Vagy csak rájött, hogy valaki figyeli…
– Biztosíthatom, hogy nem vett észre.
– Ezt nem tudhatja, Edit nagyon okos nő, valószínűleg könnyedén túljár az eszünkön. Tovább kell figyelnie! – hadarta Kertész, és Ben hirtelen nem is tudta, hogy komikusnak tartja, amiért a pasas egyszerre nevezi eszesnek és házasságtörőnek a feleségét, vagy inkább siralmasnak.
– Jó, ahogy gondolja – sóhajtotta, közben komoran elkönyvelte, hogy ezek szerint az aznap estét sem fogja Flórával tölteni.
Mire sikerült leraknia a telefont, elmúlt négy. Flóra még egy óráig nem végez a munkával, ennek ellenére bezárta az irodát, motorra pattant, és az elkerülőút melletti ipari parkba hajtott, ahol a haverja, Alexék cége székelt. Flóra náluk dolgozott már lassan fél éve. Ben általában nem szokta munka közben zavarni, de most úgy érezte, muszáj kiszakítania maguknak egy kis plusz időt, mielőtt Kertész Edit nyomába ered.
A recepciós szó nélkül beengedte, Ben pedig egyenesen Flóra irodájába ment, és bekukkantott az ajtón. A nő az íróasztalon könyökölt, az ajkát rágcsálva bámulta a monitort. Bizonyára a céges honlapon dolgozott, amit Alexék az elmúlt években eléggé elhanyagoltak, de Flóra elkezdte gatyába rázni. Elszántan írta a beszámolókat a vállalat életéről, és készítette az interjúkat a dolgozókkal, közben egykori újságírós kapcsolatai révén azt is sikerült elérnie, hogy egyre többször szerepeljen a cég a médiában. Alex a maga exhibicionista módján élvezte a rá és a cégre irányuló reflektorfényt, ahogy Flóra is a sajtóreferensi munkát, Ben pedig az utóbbinak különösen örült. Így legalább a nőnek eszébe sem jut visszamenni a fővárosba.
Flóra aznap feltűzte a haját, hófehér blúza kivágásából elővillant a melle közötti völgy, és Ben néhány pillanatig némán csodálta. Támadt egy ötlete, hogyan javíthatna ezen a nem túl kellemes napon.
– Helló, édes! – lépett be a szobába. – Nagyon elfoglalt vagy?
Flóra mosolyogva nézett fel rá.
– Az attól függ! Ha megint arra akarsz kérni, hogy kísérjelek el egy megfigyelésre, mert egyedül unatkozol, akkor igen, szörnyen elfoglalt vagyok.
Bennek rögtön eszébe jutott a legutóbbi alkalom, amikor Flóra eljött vele Kertészék házához. Remekül szórakoztak az autóban… Vagyis csak szórakoztak volna, mert a Camaro utastere túl kicsi volt az ilyesmihez, és folyton beverték valamibe a tagjaikat. Végül még órákig kénytelenek voltak a kocsiban ülni, a kielégítetlen vágytól frusztráltan. Mire viszont hazaértek, mindketten olyan fáradtak voltak, hogy elaludtak, mielőtt még egymáshoz érhettek volna.
– Be kell szereznem egy nagyobb autót – morogta Ben, és magához ölelte a nőt.
Még mindig elképesztette, mennyire szédületes Flórával csupán a csókolózás is. Végigsimított szájával a nő puha, telt ajkán, és pillanatokon belül azon kapta magát, hogy a nyelvük őrülten kergetőzik, a keze pedig már Flóra combján kalandozott, és be-bekúszott a szoknyája alá.
– Ben, ez nem biztos, hogy olyan jó ötlet… – pihegte Flóra, ennek ellenére a tenyerét Ben fenekére szorította.
– Szerintem pedig a lehető legjobb. – Ben végighúzta a nyelvét a nő nyakán, és beleharapott a fülcimpájába. – Este megint megfigyelésre kell mennem, és nem bírom ki holnapig nélküled.
– Nem lehet kulcsra zárni az ajtómat, bárki bejöhet.
Flóra ügyelt rá, hogy halkan nyögjön fel, de a hangja így is őrjítő volt. Ben felmorrant, és a nőhöz nyomta az ágyékát.
– Akkor majd észreveszi, hogy zavar, és kimegy.
– Ki fognak rúgni…
– Alex? Ugyan! Tudod, ő hányszor kefélt az irodájában? – Ben kioldotta a legfelső gombot Flóra blúzán, és bebújtatta az ujjait a kivágásba. Vékony csipkét tapogatott ki, végigsimított az anyagon, újabb fojtott hangokat csalva ki a nőből.
– Meggyőztél! – zihálta Flóra, amikor Ben ujja már a mellbimbója körül körözött.
Felült az asztal szélére, fürgén Ben sliccéhez nyúlt, és már húzta lefele a cipzárt, amikor valaki kicsapta az ajtót, de olyan erővel, hogy a kilincs minden bizonnyal lyukat ütött a vakolaton.
Flóra vöröslő arccal ugrott le az asztalról, Ben ingerülten rendezte vissza a nadrágját, és mindketten a bejárat felé fordultak. Alex állt az ajtóban, kezében egy papírlapot szorongatott, és jóval mogorvább képet vágott, mint az elmúlt időszakban bármikor, pedig az utolsó hat hónapja nem volt egy fáklyásmenet.
– Kaptam egy fenyegető levelet! – közölte, és Ben rosszat sejtve nézett rá.
– Mivel fenyegettek meg?
Alex szeme felizzott a dühtől, az állkapcsa pedig úgy megfeszült, hogy Ben látni vélte az izmok rángatózását a bőre alatt.
– Ildivel, bassza meg! – szentségelt Alex. – Valahogy rájöttek, mit csináltam!

VÁRHATÓ MEGJELENÉS: 2021. MÁJUS. 10.


Rendeld elő a május 10-én megjelenő Csontvázak a szekrényben regényt kedvezményes áron (2,450 Ft), és ha mellé a Holttest az Ambróziában kötetet is megveszed ugyanennyiért, a postaköltség csupán 500 Ft.

Előrendelés máshol:

A sorozat első része (Holttest az Ambróziában) megvásárolható a következő helyeken:

LibriBooklineLíraÁlomgyárBook24NewLine Kiadó

A kötet ebookban is megvásárolható a NewLine kiadónál:

NewLine - ebook

A sorozathoz tartozó ingyenes novelláskötetek letölthetők innen:

Rózsakő - KezdetekRózsakő - Liza&Alex

Beleolvasó az első részbe:

Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések