.JPG)
Prológus
A sötét szobában csak körvonalak látszódtak. Marcy ügyelt rá, hogy minden este gondosan behúzza a függönyöket; így a férfi csak egy árnyéknak tűnt, amikor belépett az ajtón.
Talán békén hagyja, ha azt hiszi, hogy alszik. Eddig sikerült távol tartania magától, de kezdett kifogyni az indokokból. Aznap este nem jutott eszébe más, hát alvást színlelt.
Hallotta, hogy a férfi az ágyhoz sétál, súlyos léptei alatt megnyikordult a fapadló. Egy pillanatig semmi sem történt, aztán Marcyról lerepült a takaró.
– Ne! – kiáltotta a paplan után kapva, de a hűvös anyag kicsúszott az ujjai közül.
– A férjed vagyok! – A férfi közelebb hajolt, a leheletén erős alkoholszag érződött. – Vállaltad a következményeket, az istenit, én pedig meguntam a várakozást!
Marcy felpattant, és az ágy végébe csúszott; a kovácsoltvas támla benyomódott a hátába.
A férfi egyetlen mozdulattal visszarántotta a matrac szélére, aztán megragadta a pizsamanadrágját. A vékony pamut hangos reccsenéssel szakadt szét, ahogy letépte róla.
Marcy csupasz lábát megcsapta a szoba hűvös levegője, aztán egy izzadtságtól nyirkos tenyér simított végig a térdén és a combján.
– Nem akarom! – sikított fel, amikor megérezte a férfi ujjait a lába között.
– Már késő!
A férfi elengedte, és a sliccéhez nyúlt. A cipzár hangja összekeveredett a lihegésével, Marcy pedig a sötétség ellenére is látta, ahogy kiszabadítja a farkát a nadrágjából.
Furcsa köd borult az agyára.
A mellkasához húzta a lábát, aztán teljes erejéből állon rúgta a fölé hajoló férfit. Hallotta, hogy nekizuhan a falnak, és a gyomorforgató reccsenést is, utána pedig a csendet, amit csak saját zihálása tört meg.
Felegyenesedett, és a mozdulatlan alakra bámult.
A házassági rendelet szerint ő a tökéletes társa. Az a férfi, aki a legjobban illik hozzá. De akkor miért volt képtelen szeretni?
1. fejezet
– Tényleg sajnálom! – Landon professzor asszony magas homloka sűrű ráncokba szaladt, ahogy a katedra mögül Alindára nézett.
– Megértem – mormogta Alinda. Mi mást is mondhatott volna?
– Ne higgye, hogy nem voltunk megelégedve a munkájával, csak… – Landon ingerültnek tűnő mozdulattal megcsóválta a fejét, aztán körülnézett a tanteremben, ahol rajtuk kívül csupán féltucat hallgató lézengett, majd lehalkított hangon folytatta. – Az új adminisztrátor a dékán lányának a barátnője. Nem mondhattunk neki nemet, két diákmunkás pedig nem fér bele a költségvetésbe. Főleg így, hogy egyre kevesebben járnak az óráinkra.
– Semmi gond. – Alinda rámosolygott a nőre.
Segített, hogy tudta, Landonnak sem könnyű. Annak idején a professzor a világ minden táján tartott előadásokat, kiállításokat szervezett, amit milliók látogattak. Azt pletykálták, még eltűnt műkincsek felkutatásában is részt vett. Most meg annak a pár diáknak tart művészettörténet előadást, akik még az egyetemre jelentkeznek. Ám közben Alinda mégis legszívesebben jó nagyot rúgott volna a mellettük álló régimódi szekrénybe, amiben az ikonfestészeti albumokat tárolták. Pedig megszokhatta volna már, hogy az élet igazságtalan.
– Ha valamiben segíthetek…
– Köszönöm, megoldom, Landon professzor. – Alinda biccentett a nőnek, a vállára akasztotta a táskáját, és kisietett a teremből.
Amikor kiért a folyosóra, lelohadt az arcára erőltetett mosoly.
A részmunkaidős állás a művészettörténeti tanszéken nem fizetett ugyan sokat, de ahhoz pont elég volt, hogy kiegészítse vele az ösztöndíját, ráadásul a munkaidejét az órarendjéhez tudta igazítani. Grafikusnak tanult, két féléve hátra volt az egyetemből. Mihez fog most kezdeni?
Rosszkedvűen lépett ki a hatalmas, dupla szárnyú ajtón, amit faragott angyalkák és virágok díszítettek. A hűvös november eleji szél belekapott szőke hajába, arcát szurkálta az aprószemű eső, mégis a hosszabb úton indult el az albérletébe, hátha azalatt ki tudja szellőztetni a fejét. Miközben a kihalt utcákon poroszkált, eszébe jutottak a szülei, akik két éve haltak meg egy autóbalesetben. A torkát összeszorította a jól ismert keserűség. Ha adósságon kívül mást is hagytak volna rá, akkor most nem kellene azon aggódnia, miből fogja fenntartani magát.
Bepötyögte a kapun a kódot, és felbaktatott a második emeletre. A mágneskártya csak sokadik nekifutásra nyitotta ki az ajtót. Beszélniük kellene a gondnokkal, hogy adjon új kártyát, de semmi kedve nem volt vitázni azzal az utálatos alakkal. Úgyis azt mondaná, hogy örüljenek, amiért csupán a mágneskártyával van gond, és nem egy félig elhagyatott, lepusztult házban élnek, amiből egyre több akadt Londonban.
Belépett az előszobába, és becsukta maga mögött az ajtót. Kerry, a lakótársa a zajra azonnal kikukkantott a konyhából, félbeszakítva néma bosszankodását.
– Ali! Na végre! Azt hittem, már sosem érsz haza! – kiáltotta azzal a vidámsággal és lendülettel, amivel minden mást is csinált az életben.
Alinda néha irigyelte Kerry pezsgő természetét. Ő világéletében visszahúzódó és csendes volt, borzalmasan boldogult társaságban. A barátságát Kerryvel is csupán annak köszönhette, hogy első félévben pont mellé ült le az egyik órán, Kerry pedig a szárnyai alá vette.
– Akadt egy kis dolgom az utolsó óra után – füllentette Alinda, mert semmi kedve nem volt azzal indítani, hogy elvesztette az állását. Szerencsére nem volt nehéz dolga. Kerry általában annyira pörgött, hogy nem vette észre, ha valamit elhallgatott előle.
Most sem tűnt fel neki semmi. Széles vigyorral intett a konyha belseje felé.
– Gyere, főztem vacsorát!
– Te? Főztél?! – Alinda döbbenten pislogott a lakótársára. Kerrynek rendszerint a pirítóssal és a tükörtojással is meggyűlt a baja.
– Na jó, rendeltem. Ma ünneplünk! Csipkedd magad, hadd meséljem el, mi történt!
Kerry eltűnt a konyhában, Alinda pedig felakasztotta a kabátját a fogasra, és kilépett a bakancsából. A barátnője restaurátornak tanult, legalább annyira csóró volt, mint ő. Minden hónapban ügyelniük kellett rá, hogy ki tudják fizetni a lakbért meg a többi költségüket. De akkor Kerry miért pazarolta a pénzt bűndrága kajarendelésre?
Kevés volt a szakács, mióta betiltották a bevándorlást, a futárokról nem is beszélve. Rengeteg étterem bezárt, az ételrendelést csak a pénzesek engedhettek meg maguknak rendszeresen. Alinda néha el is gondolkozott azon, hogy rossz szakmát választott. Ha szakácsnak tanult volna, tuti nem kéne aggódnia a megélhetésért. Csak hát ki nem állhatta a főzést. A festést és a rajzolást viszont imádta. El sem tudta volna képzelni nélkülük az életét.
– Szóval, mi történt? – slattyogott be a lakás egyetlen közös helyiségébe, ami egyszerre szolgált konyhaként, étkezőként, nappaliként, tanulószobaként és olyan apró volt, hogy alig fértek el benne a legszükségesebb bútorok.
Kerry hanyagul félretűrte hollófekete haját az arcából, aztán rizst lapátolt két tányérra, közben ragyogó arccal pillantott Alindára.
– Brian és én összeházasodunk!
– Mi? – nyögte ki Alinda döbbenten. – Az a Brian? A bátyád haverja?
– Ő hát! Mondtam, te lüke, hogy jelentkezek a házastárskereső programba, nem emlékszel?
– De, emlékszem. Csak azt hittem, viccelsz.
– Dehogyis! Brian betöltötte a harmincat, és épp nincs senkije. Ez volt az egyetlen lehetőségem.
– Vagy elhívhattad volna randira.
– Á, az olyan ódivatú! Tudtam, hogy ő lesz a leginkább hozzám illő társ, és látod, igazam lett! – Kerry szélesen elvigyorodott, és kitett egy-egy hússzeletet a rizs mellé. – Vettem bort is, van kedved inni?
– Miért ne? – mormolta Alinda.
Kivette a bort a hűtőből, közben arra gondolt, nem elég, hogy ma elvesztette az állását, de hamarosan a lakótársát is el fogja. A palackot az asztalra tette, és lehuppant az egyik székre.
– Tudom, hogy ezzel elég kellemetlen helyzetbe hoztalak a lakás miatt, meg minden. – Kerry bűnbánó képet vágva rakta elé a tányért. – De nem hagyhattam, hogy Brian mást vegyen feleségül.
– Megértem – motyogta Alinda, de a hangjából kicsendült ugyanaz a keserűség, amit korábban is érzett.
Nagyot nyelt, és ismét mosolyt erőltetett magára. Most már főleg nem akarta elmondani, hogy elvesztette az állását. Nem ronthatja el Kerry kedvét, és úgyis talál valami megoldást. Eddig mindig talált. Bár valami azt súgta, ezúttal a szokásosnál is nehezebb dolga lesz.
– Ezek szerint Brian téged választott a jelöltek közül? – kérdezte, csak hogy elterelje a szót kétségbeejtő anyagi helyzetéről.
– Engem hát! A másik két csaj tök idegen volt, szóval én eleve előnnyel indultam. Már voltunk is bent a hivatalban, és elrendeztünk mindent. Jövő hét végén tartjuk az esküvőt.
– Olyan hamar? – ráncolta Alinda a homlokát. Valahogy ez az egész esküvő és a nagy sietség annyira nem tűnt helyénvalónak. – Nem az a szabály, hogy a kiválasztás után néhány hétig ismerkedniük kell a pároknak?
– De, az, viszont mi már ezer éve ismerjük egymást, ezért eltekintettek ettől.
– Biztos jól meggondoltad, Kerry? Alig beszéltetek pár szót Briannel, mindig is a távolból imádtad. – Alinda aggódva nézte barátnője vidám arcát.
– Akkor épp itt az ideje, hogy közelebbről imádjam, nem igaz? Egyébként meg a tudomány szerint is passzolunk egymáshoz. Mitől kellene félnem? – Kerry kinyitotta a bort, és mindkettőjüknek töltött. – Igyunk a leendő férjecskémre! – vigyorodott el Alinda poharához koccintva a sajátját.
– Sok boldogságot! – mosolyodott el Alinda félretéve a kétségeit.
– Egyébként, Ali – jegyezte meg Kerry néhány perccel később, két falat között –, talán neked is ki kellene próbálnod a programot. Tudod, hogy az minden pénzügyi gondodat megoldaná.
– A havi járadék miatt menjek férjhez? – grimaszolt Alinda, ahogy eszébe jutott ez a része a házassági törvénynek.
Persze nem volt naiv. Tudta, hogy sokan tényleg azért házasodnak, hogy megkapják a havi járadékot, majd később a gyerek után járó támogatást. Mindkettő iszonyúan magas összeg volt. Nem csoda, ha elcsábulnak az emberek cserébe a könnyebb megélhetésért. Az ő gyomra azonban ezt nehezen vette be. Úgy érezte, mintha visszamentek volna az időben néhány évszázadot, és ismét nem a szerelem, a szeretet, a ragaszkodás lenne az alapja egy házasságnak, hanem a pénz és a javak. A Népességgyarapítási Intézet pedig, akár az arisztokrata anyák annak idején, átnyúl a fejük felett, és leszervezi a házasságokat.
– Nem a járadék miatt mennél férjhez – rángatta ki a gondolataiból Kerry hangja –, az csak a kellemes plusz lenne. Ráadásul a pasi a tökéletes választás számodra, egykettőre belehabarodnál.
– Oké, majd gondolkozom rajta – dünnyögte Alinda, csak hogy Kerry ne győzködje tovább, és végre hanyagolják a témát.
Az ötlet azonban szöget ütött a fejében. Este a keskeny, kissé göröngyös ágyban fekve a házassági rendeleten járt az esze. A huszonöt év feletti nőknek kötelezően részt kell venniük a pár-keresésben, és ő huszonkettő volt. Három év múlva így is, úgy is férjhez kell mennie. Hiába tiltakozott az ellenzék, még mindig jóval többen támogatták a kormányzó pártot. Nem úgy tűnt, hogy a házassági rendeletet a közeljövőben visszavonják. Vagyis hamarosan úgysem lesz választása. Olyan nagy különbséget jelentene, ha most megtenné? Ha ezzel anyagi biztonságba kerülne, és nyugodtan le tudna diplomázni? Hisz ez megoldást jelentene minden jelenlegi problémájára.
Felsóhajtott, az oldalára fordult, és lehunyta a szemét. Próbálta elképzelni, milyen lehet egy olyan helyen élni, ahol sem a megélhetése, sem a házassági rendelet miatt nem kell aggódnia, de nem sikerült. Még meg sem született, amikor kitört a járvány, nem emlékezett rá, milyen volt az élet azelőtt. Leginkább azt tudta, amit az iskolában megtanult: a járvány nemcsak rengeteg halálos áldozattal járt, hanem hosszabb távú, még súlyosabb hatásokkal is, amiket túl későn ismertek fel.
Mivel egy indiai közösségből indult el, a bevándorlókat okolták miatta, és az ország gyorsan elzárkózott. Mindenkinek, aki nem volt angol állampolgár, el kellett hagynia az Egyesült Királyságot. Majd a beutazást is korlátozni kezdték, nehogy újabb járvány törjön ki. Ezután a népességfogyás mellett a munkaerőhiány is riasztó méreteket öltött. Luxuscikkekké váltak a mindennapi dolgok. És még csak nem is ezek voltak a legrosszabbak, hanem az, hogy mindez milyen gyorsan természetessé vált. Mert az ember megszokja a rosszat is, és alkalmazkodik hozzá.
Vajon ugyanilyen észrevétlenül fognak a nemrég bevezetett házassági rendelethez is alkalmazkodni? Ez járt Alinda fejében, miközben egyre lomhábban pörögtek a gondolatai, aztán végül elaludt. Álmában arctalan férfiak feküdtek mellette az ágyban, és azt susogták a fülébe, hogy válassza őket.
MEGJELENÉS: 2022. DECEMBER 10.
ELINDULT AZ ELŐRENDELÉS!
.JPG)
Rendeld elő a Boldogságra kényszerítve nyomtatott regényt most 30% kedvezménnyel,
és nyerd meg az előrendelők között kisorsolt tíz ajándék egyikét:
ELFOGYOTT A GYILKOSSÁG A KRIMIFESZTIVÁLON!
Hatalmas örömömre, elfogyott a FairBooks Kiadó készletéről a könyv.
De újra lesz nyomva, karácsonyra már a fa alá is kerülhet.
Rendeld elő most 30% kedvezménnyel:
.JPG)
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése