3 romantikus krimi, ami a kedvencem lett

Nem fogok túl nagy újdonságot mondani azzal, hogy a romantikus krimi a kedvenc zsánerem. Folyamatosan vadászok az ilyen típusú könyvekre, és mindig nagyon megörülök, amikor olyat találok, ami tetszik. Mivel elég kritikus tudok lenni, ezért ez nem is olyan egyszerű feladat. Az utóbbi három hónapban viszont három olyan regény is akadt, ami teljesen elvarázsolt. Megmutatom, melyik volt az a három, és elmesélem, miért tetszettek annyira. :)



Úgy kaptam kölcsön ezt a könyvet, ez az első olvasásom a sorozatból, de még R. Kelényi Angelikától is, és azt kell, hogy mondjam, jól megszívattam magam, ugyanis meg kellett vennem az összes többi kötetet (ezt a beszerzést a könyvhéten már le is bonyolítottam), annyira tetszett ez a rész. Nagyon-nagyon ritka, hogy valaki E/1-ben ennyire mesterkéletlenül, ennyire természetesen tudjon írni. Úgy, hogy a főszereplőnek legyen saját hangja, de azért ne legyen túltolva, viszont semleges se maradjon. Ez ebben a könyvben tökéletesen teljesült, és már ez megvett magának.

De kezdjük a történettel! Caroline Woodot, a pimasz, esendő, mégis nagyon rátermett újságíró ezúttal Hollywoodba megy egy cikk kedvéért. Emily Montgomery a híres brit származású színésznő fenyegetőleveleket kap, emiatt keres maga mellé egy barátnőnek tűnő testőrt. Caroline-t szervezi be a főnöke a feladatra. Ám nem csak az lesz a dolga, hogy megvédje Emilyt, elő kell ásnia a színésznő féltve őrzött titkait is. A cseppet sem egyszerű megbízás során egy szexi magánnyomozó lesz a segítségére. Csak az a bökkenő, hogy Caroline nem tudja, megbízhat-e benne. Vagy bárki másban Emily környezetéből.

A szereplőket azonnal megkedveltem. Hús-vér emberek, jó és rossz tulajdonságokkal, egyáltalán nem idealizáltak, de mégis szerethetőek. A történet icipicit kiszámítható volt ugyan, de a stílus és a szereplők annyira sodortak magukkal, hogy ez egyáltalán nem érdekelt. Önállóan is tökéletesen olvasható a kötet, ahogy a példám is mutatja. Könnyed, nagyon szórakoztató kikapcsolódás, amibe – bármennyire is szigorú vagyok általában az értékeléseknél – nem tudok belekötni. És igazából nem is akarok. :) Azoknak ajánlom, akik szeretik a vicces, romantikus chick-lit történeteket, megspékelve egy kis nyomozással.


Hatalmas Karen Rose rajongó vagyok. Így nem is volt kérdés, hogy amikor a végére értem a magyarul megjelent regényeinek, angolul folytatom a könyvei olvasását. A You belong to me a Baltimore sorozat első része, és nagyon-nagyon bánom, hogy ez a sorozat - reméljük csak egyelőre - nem jelent meg magyarul, mert ez a könyv bekerült a kedvenc KR regényeim közé.

A történet úgy indul, hogy Lucy Trask, aki törvényszéki patológusként dolgozik, a szokásos hajnali futásán egy megcsonkított holttestre bukkan a lakásához közeli parkban. Lucy ugyan hozzászokott a hullákhoz, az azonban villámcsapásként éri, hogy ismeri az elhunytat, sőt kiderül, hogy neki magának is valahogy köze van a brutális sorozatgyilkos őrült tervéhez. A helyzetet tovább nehezíti, hogy Lucynak nem kevés titkolnivalója van, ráadásul vonzódni kezd a nyomozást vezető egyik zsaruhoz, J.D. Fitzpatrickhoz.

A történet, ahogy Karen Rose-tól megszokhattuk, feszültséggel teli, nagyon véres, és persze van benne egy jó adag szenvedély és erotika is. Ez az a hármas, ami miatt én annyira szeretem a regényeit. Lucy azonnal szimpatikus lett. Nem bánt vele kesztyűs kézzel az élet, de ő kitartott, és bizonyított, még úgy is, hogy közben hibákat vétett, és ezek számomra azonnal szerethetővé tették a karakterét. Nem volt tökéletes, nem hozott tökéletes döntéseket, de pont így volt emberi és hihető. J.D. egyértelműen felkerült a könyves álompasijaim listájára. Nagyon vonzó, nagyon makacs, néha olyan, mint egy öszvér, és rengeteg a vállán a teher. Olyan sok, hogy párszor kedvem lett volna megölelgetni. A köztük lévő kémia szinte felperzselte a lapokat, amit szintén imádtam.

A másik hatalmas plusz - amit nem minden Karen Rose könyvtől kapok meg -, hogy itt nem tudtuk, ki az elkövető. Lehetett a szereplőkkel együtt nyomozni, találgatni, hogy ki lehet az. Még akkor is, amikor már volt egy nevünk. Ugyan sikerült eltalálnom az illetőt, de ez semmit sem vont le a könyv élvezeti értékéből. (Én egyébként szeretem, amikor kitalálom, ki a gyilkos, de persze ne túl korán, csak a végén, egy picit előbb, mint a szereplők. :D)

Nagyon jól működött a regényben az információ adagolás. Nem csak a nyomozás szempontjából, hanem azt is fokozatos tudtuk csak meg, mit titkol Lucy, és mi történt J.D. múltjában, ami tovább fokozta a kíváncsiságot olvasásnál. A mellékszereplők is nagyon szerethetőek voltak. És ahogy az írónőnél szintén már megszokhattuk, velük fog folytatódni a sorozat. Én pedig alig várom, hogy olvassam a többi részt is. Azoknak ajánlom, akik szeretik Karen Rose könyveit, főleg azokat, ahol nem egy bűnbandát üldöznek, hanem az egyszem, elvetemülten beteg gyilkost.


Loreth Anne White írói stílusát már A csali című könyvénél is nagyon szerettem. Gyönyörűen tud tájakat leírni, és hangulatot festeni. Az ember úgy érzi, mintha ő is ott lenne a szereplőkkel. A Sötétediknél ugyanezt éreztem, ráadásul maga a történet még szerintem jobb is volt, mint az előző regényében.

Meg Brogan megtörtént bűnesetekről ír. A könyvei népszerűek, imádja a munkáját, van egy minden tekintetben főnyeremény vőlegénye, mégsem elégedett. Van ugyanis a saját múltjában is egy bűncselekmény. A nővérét huszonöt évvel korábban megfojtották és megerőszakolták. A tettes ugyan meghalt, de Meg ennek ellenére képtelen lezárni ezt a tragikus fejezetet, képtelen új életet kezdeni. Visszamegy hát Shelter Bay-be a tengerparti, szeles-ködös szülővárosába, és elhatározza, megírja a nővére történetét. Hátha ezzel megkapja a lezárást ő maga is. Csak épp a kisváros lakói nem örülnek Megnek, ugyanis súlyos titkokat őrizgetnek, és nem akarják, hogy Meg megbolygassa őket.

Nagyon tetszett a könyvben az, hogy ugyan kisvárosban játszódott, mégsem lengte körbe meleg, otthonos hangulat, mint általában a kisvárosi krimiket. Itt már-már skandináv krimibe illő borongás és sötétség volt, közben mégis éreztem Meg hazatérésében valami meghittséget. Ez az ellentét pedig nagyon tetszett.

A krimiszál egyszerre volt fordulatos, okozott meglepetéseket (bár itt is rájöttem, ki a főkolompos), és közben sokszor annyira hátborzongató volt, hogy összerezzentem a házunk éjszakai neszeit hallva. De leginkább a szerelmi szál tetszett. Annyira jól, mégsem túlzásokba esve tudta megmutatni az írónő Meg és Blake között a kémiát és a szerelmet, hogy szinte lúdbőröztem tőle. És ha már Blake-ről van szó, imádtam, hogy sokáig nem lehetett sejteni, ő mennyire is van benne a múltban történt eseményekben. Azt is imádtam, ahogy a fiával küszködik egyedülálló apaként. Egyszerre volt nagyon emberi, nagyon ügyetlen, mégis annyira kedves. És ennek ellenére végig nagyon férfias maradt.

A könyv egyébként egy érzelmi hullámvasút, a végén volt egy rész, amin már bőgtem is, pedig ez nálam ritka. Nagyon-nagyon jó hangulatú romantikus krimi. Ajánlom azoknak, akik egy picit szokatlant akarnak olvasni a zsánerben.

Remélem, sikerült kedvet csinálnom a könyvekhez, vagy legalábbis a négy közül valamelyikhez. Ha szívesen olvastok könyvajánlókat, akkor ajánlom az olvasósarok rovat korábbi cikkeit is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések