Olvasósarok: Áprilisi olvasmányaim

Áprilisban kizárólag krimiket és romantikus krimiket olvastam, és elég vegyesek lettek az olvasmányélményeim. Minden könyv előtt van egyfajta várakozás bennem, hogy mennyire fog tetszeni. Hát ebben a hónapban a megérzéseim igencsak becsaptak! :D Volt olyan könyv, amit nagyon vártam, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, ám akadt olyan is, ami a kedvencem lett, pedig nem számítottam rá. Ebben a hónapban egy sorrendet is felállítottam közöttük. Nézzük, hogy alakult!




Tartalom:

Theo ​Buchanan igazságügyi minisztériumi ügyvéd. Egy díjátadó ünnepélyen rosszul lesz, kórházba szállítják, ahol a gyönyörű sebésznő, dr. Michelle Renard megmenti az életét. De nem csak élet és halál az, ami elcsábítja Theót – le kell lepleznie egy bűnbandát, amelynek tagjai mindent elkövetnek, hogy titkuk ki ne tudódjon. Fogjuk Klubnak nevezik magukat: négy fehérgalléros bűnöző. Tevékenységük következtében dollármilliók vándorolnak a Kajmán-szigeteken lévő bankszámlájukra. A csoport megegyezett, hogy addig nem nyúlnak a pénzhez, amíg 40 millió dollár össze nem gyűlik. Csakhogy vezetőjük, John kezdi elveszteni a lába alól a talajt. Felesége halálos betegsége kis híján csődbe jutattja. Tudja, mi a teendő, és barátaihoz fordul segítségért. Elhatározzák, hogy segítenek John feleségét megszabadítani szenvedésétől. De a kegyes halál és a gyilkosság közti határvonal könnyen elmosódik…

Véleményem: 3,5/5

Ez a második könyvem Julie Garwoodtól, és a második könyvem a Buchanan/FBI romantikus krimi sorozatból. A sorozat első része (Szívtipró) elég nagy csalódás volt számomra, és sajnos most ez a második sem tetszett sokkal jobban. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a szerző ezeket a könyveket nagyjából húsz évvel ezelőtt írta, szóval kissé régimódi mind a történetvezetés, mind a stílus.
Az is igaz lehet, hogy idővel változik az ízlés, mert biztos vagyok benne, hogy ezt a könyvet tíz évvel ezelőtt sokkal jobban szerettem volna. Most viszont zavart, hogy olyan vontatottan indul be. Tulajdonképp 300 oldalon keresztül kapunk egy hosszadalmas felvezetést az utolsó 100 oldal eseményeihez. A kisvárosi környezet hangulatos volt, de a szereplők többsége vagy kizárólag jó, vagy rossz volt, nem akadt semmiféle átmenet. És míg a mellékszereplőknél ezt könnyebben elnézem, a főszereplőknél már idegesít, hogy annyira végletesen jók. Jól néznek ki, okosak, és mindig nemesen cselekednek. Nincs egy apró negatív tulajdonságuk sem, nem hibáznak sosem. Persze szerethetőek, de én sokkal jobban bírom az emberibb, hitelesebb karaktereket. Az is zavart, hogy már a történet elejétől tudtuk, kik a rosszfiúk, így nem lehetett találgatni, hogy ki áll az események mögött. Egyetlen elég erőltetett fordulatot kivéve nem volt semmi meglepetés a könyvben, és izgalom is csak az utolsó száz oldalban akadt. Az első 300 igazából egy sima románc volt, meg kisvárosi életképek.
Azért még egy könyv erejéig adok egy újabb esélyt a sorozatnak, de nem hiszem, hogy meg fogom szeretni. Valószínűleg ezek a könyvek nem nekem íródtak, ami persze nem zárja ki azt, hogy ne tetszene azoknak, akik egy romantikus krimiben jobban szeretik a románcot, és szívesen belemerülnek a kisvárosi hangulatba.



Tartalom:

A vadászat egy sorozatgyilkos után…

Evelyn Talbot pontosan tudja, hogy a pszichopaták hétköznapi emberek álcája mögött lapulnak, és sokszor tökéletesen normálisnak tűnnek. Mindössze tizenhat éves volt, mikor a barátja, Jasper, akiben addig megbízott, váratlanul teljesen kifordult magából. Elrabolta, megkínozta, és abban bízva, hogy nem éli túl a megpróbáltatásokat, a sorsára hagyta.

Évtizedekkel később Evelyn elismert pszichiáterként dolgozik, a szakterülete a gyilkos elme működése, kutatásait pedig az alaszkai Hilltop apró városkájában pszichopaták számára épített börtönben, a Hanover Házban végzi. A munkája miatt összetűzésbe kerül Amarok őrmesterrel, akinek meggyőződése, hogy az intézmény veszélyt jelent a kis közösségre… a gyönyörű Evelyn pedig a saját, nyugodt életére.

…a múlt elől való meneküléssel kezdődik.

Mikor a zord alaszkai tél elzárja a börtönt és a várost a külvilágtól, a helybeliek egy nő megcsonkított holttestére bukkannak a város egyetlen kocsmája előtt. Amaroknak nincs szüksége több bizonyítékra: a Hanover Háznak mennie kell a környékükről. Evelynnek viszont jó oka van feltételezni, hogy a véres bűncselekmény személyes üzenet – az első jele annak, hogy a gyilkos, aki álmaiban kísérti, végül rátalált… és hogy az élete, melyet annyi szenvedés árán felépített, már soha nem lehet ugyanaz.

Véleményem: 4/5

Mivel Karen Rose ajánlja ezt a romantikus krimit a borító hátoldalán, nagyok voltak az elvárásaim. Rose regényeit imádom, írtam is róluk itt és itt meg itt is. (Azt hallottátok, hogy hamarosan jön a következő könyv is tőle magyarul? A Könyvmolyképző ugyanis folytatja a Cincinnati sorozatot idehaza. Hurrá!) Ám a Karen Rose ajánlása miatt érzett elvárások sajnos nem igazán teljesültek.
A krimi szál nem hozott túl nagy fordulatot, már az elején sejtettem, ki lesz a gyilkos, és végül igazam is lett. Maga a cselekmény is nehezen indult be, és csak az utolsó 150 oldalon pörgött fel, de logikai bakik akkor is akadtak benne. A szerelmi szál kidolgozatlannak tűnt. Egyáltalán nem éreztem az izzást a szereplők között, nem voltak felépítve az érzelmek, csak úgy lógtak a semmiben, nem is igen értettem, miért is vonzódik egymáshoz Evelyn és Amarok.
Akkor mégis miért adok 4 csillagot? Mert a sorozatgyilkosos-pszichopatás szál viszont remekül sikerült. A Hanover Ház (pszichopatáknak kialakított börtön) egyedi és izgalmas helyszín. Evelyn beszélgetései a sorozatgyilkosokkal, ahogy próbálja megfejteni őket, próbál túljárni az eszükön, nagyon jól sikerült jelenetek. Körömrágva olvastam őket (sokkal inkább körömrágva, mint a csúcsjelenetet). Az írónőnek szerintem ez az erőssége, a pszichopata rész. Emiatt vagyok mégis kíváncsi a sorozat többi kötetére.
Angolul már a negyedik kötet jelent meg. Reméljük, a Byblos Könyvek, ami egy újdonsült kiadó, meg fogja jelentetni a következő három részt is.



Tartalom:

Evan Smoak. A Seholember. X Árva. Utolsó mentsvár.
Egy nevelőotthonból került a szigorúan titkos Árva Programba, hogy letagadható, halálos ügynökké képezzék. X Árva azonban szakított egykori mestereivel, majd arra használta tudását, hogy felszívódjon, új életet kezdjen, és segítsen azokon, akiken már senki más sem segíthet. Ő lett a Seholember, akinek nevét csak suttogva ejtik ki.
Ám új életét váratlan támadás szakítja meg. Elfogják, elkábítják, és egy világtól elzárt helyre viszik. Fogva tartói azt hiszik, elég a ketrec, elég a sok őr – nem tudják, hogy Evan nem tehetetlen és kiszolgáltatott bezárva sem. Nem tudják, hogy a világ egyik leghalálosabb és legtalálékonyabb gyilkosával zárták össze magukat, akit egykor arra képeztek ki, hogy bármilyen helyzetből ép bőrrel vágja ki magát.
De Evan megmenekülésétől nem csak a saját, hanem mások élete is függ. X Árvának pedig mindennél fontosabb megmenteni másokat. Bármi áron.

Véleményem: 4,5/5

Az Árva sorozat első részét imádtam, le is írtam róla a véleményemet itt. Már az első könyv elolvasása után nagy rajongója lettem a sorozatnak, és ez most a második résszel sem változott, bár ezúttal akadt pár apróság, ami nem annyira tetszett.
Még mindig nagyon szeretem a főszereplőt Evan Smoakot. Tökéletes példája annak, hogyan lehet olyan hős karaktert írni, aki külsőleg átlagember, esendő, egy halom gátlással és mégis nagyon-nagyon képzett, erős, intelligens és mindenből kivágja magát. Bármilyen történetet elolvasnék, amiben ő a főszereplő.
Ebben a részben az új főgonosz csapdába ejti Evant, és elviszi a hegyek közé, a tél kellős közepébe, egy faházba, ami festői is lehetne, ha nem történnének benne olyan gyomorforgatóan bizarr és persze véres dolgok. René egyébként ugyanolyan jól felépített, izgalmas karakter, mint Evan. Egyáltalán nem a tipikus főgonosz. Miközben a jeleneteit olvastam, szinte megelevenedett az alakja a szemem előtt, láttam a gesztusait, a mozdulatait. Imádom, amikor egy könyvet olvasva megy a mozi a fejemben, és a Seholember pont ilyen.
Amellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni, hogy a könyv közepén a cselekmény nagyon leült. Evan fogságban van, próbál kiutat találni, de nem jár sikerrel, ám ő azért megint megpróbálja, és ez ismétlődik újra és újra. Ebben a kb. 100 oldalban nem éreztem, hogy bárhová haladt volna a cselekmény, és a feszültség sem épült. Aztán a vége persze nagyon felpörgött, és jó kis csavarok jöttek, néha csak kapkodtam a fejemet, és faltam a sorokat, de amiatt a 100 oldal miatt mégsem tudok öt csillagot adni, és nem is érzem úgy, hogy azonnal olvasni akarom a következő részt.



Tartalom:

Troy ​Brennan

A név, amit mindenki ismer Dél-Bostonban. Egy néhai maffiózó fia. A jeges kék szemű szívrabló.
A „lerendező”, aki ebben a városban bárkit simán magasba emel vagy porba tipor.
Ja, és egyébként az újdonsült férjem.

Sparrow Raynes

Ez meg én volnék. A kutya sem bírta megjegyezni a nevemet, amíg Troy be nem csörtetett az életembe.
Aztán kalitkába zárt.
Foglyul ejtett.
És kiiktatott minden lehetőséget, hogy elmenekülhessek onnét, ahol fölcseperedtünk.
Úgy is mondhatnám, hogy Troy Brennan megnyirbálta a szárnyaimat.
Vannak álmaim, méghozzá merészek, de kétlem, hogy valaha is engedi valóra váltanom őket. Fogalmam sincs, miért döntött úgy, hogy feleségül vesz. Azt azonban tudom, hogy ha kiakasztom ezt a pasast, annak nem lesz jó vége. De nem ám.

Véleményem: 5/5

A KMK rázós könyveivel elég hullámzó a kapcsolatom. A King-et, bármennyire is olvastatta magát, nem igazán szerettem, a Papírhattyú viszont a kedvencem lett. Így a Sparrow-nak úgy álltam neki, hogy bármi lehet: akár tetszhet is, de előfordulhat, hogy utálni fogom. Kicsit valószínűleg az utóbbi felé tendáltam, főleg hogy a molyos figyeltjeim nagy része, akikkel általában egyezik az ízlésünk, nem volt oda ezért a könyvért.
Végül én magam lepődtem meg a legjobban, annyira imádtam olvasni a regényt! Nem azt mondom, hogy nincsenek hibái, de azonnal magába szippantott a történet, és egészen a végéig vitt is magával. 
A regény tulajdonképpen egy maffiás erotikus történet, némi krimi szállal. Azzal indul, hogy Troy, a helyi 'elrendező', akit politikusok és más nagykutyák előszeretettel bíznak meg azzal, hogy eltakarítsa utánuk a mocskot, házasságot ajánl Sparrow-nak, a szakácslánynak. Csak annyi a kapocs közöttük, hogy Bostonnak ugyanabban a részében nőttek fel, Sparrow apja pedig Troynak dolgozik, egyébként nem igazán ismerik egymást. Emiatt is furcsa Troy ajánlata, és sejthető, hogy jó pár titok lappang mögötte.
Tetszett az információadagolás. Csak szépen lassan derült ki, hogy a két fél miért is vállalkozott erre a házasságra. (Nem a szerelem vagy a vágy miatt, ezt gondolom mindenki sejti.) A karakterek nem fekete-fehérek, hanem üdítően szürkék voltak, jó és rossz tulajdonságokkal, követnek el hibákat, és tesznek jó dolgokat is.
Az erotikus részek is pont olyanok voltak, amiket én szeretek: kellően szókimondóak, de azért nem hajlottak pornóba. L. J. Shen nagyon jól meg tudja jeleníteni a szereplők közti kémiát, ami szerintem az egyik legnehezebb írói feladat. Biztos, hogy olvasni fogok még tőle.

Az olvasósarok rovat korábbi cikkei:

Rengeteg romantikus krimi között böngészhettek itt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések