Megyeri Judit - Jud Meyrin: Vérbeli detektívek

Már hajnalodott, ám a sötétség úgy burkolta be a motelszobát, mint odakint az eget a felhők. A skót tavasz nem a legszebb arcát mutatta, mióta előző nap megérkeztek. Folyton szemerkélt az eső, és zörgette az ablakokat a szél. Edinburgh egyre kevésbé érződött jó helyszínnek egy romantikus kiruccanáshoz.

Nem mintha Ben a romantikázás miatt választotta volna a várost, de mégis csak ez volt a fedősztori, amit Flórának beadott. A nő pedig elhitte, és annyira örült az útnak, mintha Ben egy trópusi sziget ötcsillagos szállodájába vitte volna, nem egy apró motelbe, Edinburgh egyik külvárosában.

Ben azt hitte, a tavaly halloweenkor történtek után már nem fogja szarabb alaknak érezni magát.

Hát alaposan tévedett…

A mellette békésen alvó Flórára pillantott, és a torkán felkúszott a szégyen meg az önutálat ismerős, maróan keserű íze.

Meg kellett volna mondania a nőnek az igazat arról, hogy miért akart idejönni, de nem bírta elviselni a gondolatát annak, hogy csalódást okozzon neki.

Középiskolás koruk óta odavolt Flóráért. Annyira, mint egyetlen másik lányért sem soha, Flóra azonban ügyet sem vetett rá. Nem is csoda, akkoriban Ben nem igazán bírt a vérével, minden bugyiba belemászott. Teljesen érthető volt, amiért Flóra egy pillanatra sem vette komolyan a közeledését a gimis évek alatt, aztán érettségi után azonnal el is hagyta Rózsakőt.

Jó néhány évnek kellett eltelnie, hogy újra találkozzanak, közben Flóra férjhez ment, majd elvált, ő pedig egyre mélyebbre merült a bulizásban, az ivásban, a drogokban, míg össze nem tudta annyira kaparni magát, hogy megnyissa a magánnyomozó irodáját, és jó útra térjen.

Nem volt egyszerű menet köszönhetően Flóra apjának, exférjének meg néhány rosszfiúnak és gyilkosnak, de végre együtt lehettek, Ben pedig nem tudta nem úgy érezni, hogy ezt teszi kockára az edinburghi úttal, de még ennek ellenére sem volt képes leállni. Úgy érezte, le kell zárnia a múltjának utolsó, sötét foltját, csak akkor lehet tiszta lelkiismerettel Flórával.

Óvatosan elemelte a nő kezét a mellkasáról, aztán kimászott mellőle az ágyból. Hangtalan léptekkel a fürdőbe ment, ahová előző este már bekészítette a ruháját. Így csak fel kellett kapnia a farmerját, a pólóját és a kapucnis pulóvert, aztán már indulhatott is.

A szobában még egyszer megtorpant. Pár pillanatig csak hallgatta Flóra lassú, egyenletes szuszogását, és azt kívánta, bár visszamehetne a nő mellé, és arról szólhatna ez az út, aminek beállította, kirándulásról, szórakozásról és jó sok szexről, de előbb el kellett intéznie, amiért idejött.

Muszáj kiderítenie, hogy tényleg ő felelős-e azokért a tavaly halloweeni gyilkosságokért!

Elfordult az ágytól, kinyitotta az ajtót, és kisurrant a szobából. A motel folyosói üresen tátongtak, de az esőáztatta utcákon már járkált pár ember. Ben a fejére húzta a kapucniját, és elindult a Ferry Road irányába.

El kellett ismernie, hogy Stockbridge viktoriánus utcái, ahol a kecses, világosra festett épületek aljában néhol kávézók, máshol apró boltok nyíltak, mégsem annyira rondák, de a bűntudatán ez sem javított túl sokat. Megszaporázta a lépteit, hogy mielőbb végezzen, és visszaérhessen Flórához. Néhány percen belül oda is ért ahhoz az üzlethez, amit keresett.

Egy kozmetikai szalon volt. Menő hely, amiről üvöltött, hogy nem azért kicsi, mert a tulaj nem engedhet meg magának nagyobbat, hanem az exkluzivitás miatt. Itt egyszerre csak egy ügyfelet fogadtak, és valószínűleg minden földi jóval elkényeztették, tán még aranyport is kevertek a kenceficékbe.

A szalon kirakatát élénkvörösre festett, ám ízléses virágok díszítették, az ajtóra pedig kitették a nyitvatartási időt, amit Ben már fejből tudott, hiszen jó előre leellenőrizte.

Azt is tudta, hogy a magyar származású tulajnak ugyanolyan élénkvörös színűre festett haja van, mint amilyennel a kirakatot díszítették. A neve Simon Kamilla, azaz Camilla Simon, ahogy itt, Skóciában használta. Már reggel hattól fogadott vendégeket, és este nyolc után is voltak szabad időpontok, valószínűleg ezzel a napközben elfoglalt üzletasszonyokat célozva be, a TikTokja és Instagramja alapján elég sikeresen.

Jól látszott, hogy Camilla Simon dolgát felvitte az isten, mióta öt évvel korábban külföldre menekült Magyarországról. Ben biztosra vette, hogy menekült, olyan hirtelen hagyott ott Rózsakőn csapot-papot. Arra is volt tippje, mi elől rohant így el, és nagyon bízott benne, hogy a tippje bejön. Ez ugyanis azt jelentené, hogy mégsem miatta történtek azok a tavaly halloweeni gyilkosságok.

Belesett az ajtón.

Hiába múlt azonban néhány perccel hat, úgy tűnt, az üzlet nem nyitott még ki. Ben azért lenyomta a kilincset, de ahogy sejtette, az ajtó zárva volt.

Közelebb hajolt a kirakathoz, hátha meglátja odabent a nőt, vagy valaki mást, de az üzlet teljesen elhagyatottnak látszott. Valószínűleg aznap reggelre épp nem jelentkezett be ügyfél.

Ben elnyomta a kikívánkozó káromkodást.

Foglalnia kellett volna időpontot, de nem akarta, hogy Camilla gyanakodni kezdjen. Márpedig ha egy pasas kér időpontot egy női kozmetikai szalonba, az elég erősen gyanakodásra adna okot. Ráadásul Camilla emlékezhetett régről rá, ezért a valódi nevét el kellett volna hallgatnia, Flórát pedig mégsem kérhette meg, hogy intézze el helyette a hívást, mert azzal nyomban elárulja, miről is szól valójában ez az utazás.

Így hát Ben bízott a szerencséjében, és jól rá is faragott. Sejthette volna, hogy ez lesz, hiszen mostanában a szerencse rohadt messzire elkerülte.

Dühösen a telefonszámra meredt, amit szintén piros betűkkel mázoltak fel a kirakat üvegére. Telefonáljon most, bevállalva a kockázatot, hogy még azelőtt elijeszti a nőt, hogy beszélhetne vele személyesen, vagy jöjjön vissza később? Ám ha később jön, akkor hazudnia kell Flórának.

Egyik lehetőség sem tűnt túl vonzónak…

– Gyantáztatsz vagy a szemöldöködet akarod kiszedetni? – zendült váratlanul egy hang a háta mögött.

Egyértelműen angol, nem skót, ami majdnem annyira kirítt ebből a környezetből, mint Ben akcentusa, amit amerikai apjának és Phoenixben töltött gyerekkorának köszönhetett.

Ben megfordult, és szemben találta magát egy nagydarab fickóval.

A pasas rideg, szúrós szemmel méregette, a nyakára egy ocsmány pók tetoválást varrtak, és volt a modorában vagy a testtartásában valami, amiből Ben úgy sejtette, hogy egy zsaru áll vele szemben.

Márpedig Bennek semmi szüksége nem volt egy kotnyeleskedő zsarura.

Vigyort erőltetett az arcára.

– Passzolom mindkettőt. A csajomnak lett volna időpontja, de nem tudott eljönni. Engem küldött, hogy szóljak – hazudta.

– Nem lett volna egyszerűbb telefonálni?

– Elhagyta a szalon telefonszámát.

– Ezt elég nehéz elhinnem, amikor az interneten két kattintással ki lehet bármely üzlet telefonszámát deríteni – húzta fel a fickó gúnyosan a szemöldökét.

Ben kénytelen volt legalább magának beismerni, hogy a hazugsága valóban gyenge lábakon állt, de ettől még roppant mód idegesítette a pasas faggatózása.

– Talán csak sétálni támadt kedvem, de egyébként semmi közöd hozzá.

– Ismered Camilla Simont? – faggatta tovább a pasas, Ben pedig most már biztosra vette, hogy jó volt a megérzése, tényleg rendőr. De vajon miért szaglászik egy zsaru Camilla szalonja körül?

– Nem ismerem. – Ben még csak nem is hazudott, hisz nehezen lehetett volna ismeretségnek titulálni azt, hogy öt évvel ezelőtt ugyanazzal a társasággal buliztak Rózsakő legrosszabb hírű klubjában, és az estének végül olyan végzetes következménye lett, amire egyikük sem számított. – Miért kellene ismernem ahhoz, hogy lemondjam a csajom időpontját?

– Mindketten tudjuk, hogy ez hazugság. Nincs semmiféle időpont. Miért keresed Miss Simont?

Ben az igazat nem mondhatta el, így hát jobb híján visszakérdezett:

– És te miért keresed?

A fickó szeme dühösen megvillant, a keze pedig elindult az öve felé, ahol, Ben biztos volt benne, egy pisztolyt rejtegetett.

Ben agyába bevillant a gondolat, hogy mi van, ha rossz a megérzése, és a pasas nem is rendőr, hanem épp az ellenkező oldalon áll. Camillának már Rózsakőn sem okozott lelkiismereti problémát, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akik nem sokat adtak a törvényre. Lehet, hogy Skóciában sem változtatott ezen a szokásán?

Ám Bennek nem volt ideje tovább tűnődni ezen, ugyanis a közeli mellékutca felől velőtrázó sikítás hallatszott.

Ben és a fickó egymásra néztek, aztán egyszerre kezdtek el rohanni a hang irányába.

A következő sarkon befordulva Ben először az út szélén helyet foglaló nagy, kommunális kukákat látta meg, aztán mellettük a kutyáját sétáltató nőt is, aki még mindig sikolyra nyitotta a száját, de már nem jött ki hang a torkán, miközben hangyapöcsnyi ölebe a gazdája zaklatott lelkiállapotát teljesen leszarva vígan pisálta le épp a kuka alját.

– Mi történt? – lépett oda a nőhöz Ben, mire a póktetkós fickó felhorkantott.

– Nyisd már ki a szemed, és ne kérdezz hülyeségeket! – mutatott az egyik szemetes felé.

A kuka tetejét elhúzták, így tökéletes rálátás nyílt a benne felhalmozott hulladékra, és a tetején heverő mozdulatlan testre.

Bennek elég volt egyetlen pillantást vetnie az egykor világos pólót szennyező vérfoltokra és golyó ütötte nyomokra, meg az élénkvörös hajkoronára, hogy tudja, Camilla Simontól már semmit nem fog megtudni arról az évekkel ezelőtti kibaszott rosszul végződő estéről, ugyanis a nő halott.

Ezzel pedig Ben minden erőfeszítése, hogy lezárja a múltat, és tisztára mossa a lelkiismeretét, egyetlen pillanat alatt véglegesen befuccsolt.

Következő rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás