Maskarás ház

Alex hangosan kifújta a levegőt, ahogy az utolsó órája után kilépett az egyetem épületéből. Tíz napig nem lesz se vizsga, se tanítás, és ettől kedve támadt vigyorogni. Az elmúlt pár hónap alaposan leamortizálta. Keményen bulizott, közben pedig arra is ügyelt, hogy jó jegyeket kapjon, nehogy az apja berágjon. Az utolsó pár hétben alig aludt, totálisan kivolt. Semmi másra nem vágyott, mint hogy a következő jó néhány órát az ágyban töltse. És esetleg a holnapi napot is, de azt már egy csaj társaságban.

Átvágott az egyetem udvarán, aztán a keskeny sétányon, ami a parkolóhoz vezetett. Az égből szállingózott a hó, vékony hótakaró kezdett belepni mindent, a park füvét, a padokat, és lassan az autók szélvédőjét is. Alex végigsimított az állán, amin már kezdett kiütközni a borosta. Biztos volt benne, hogy az arca szürke, a szeme pedig karikás a fáradtságtól, de nem törődött vele. Kiriasztotta a fekete Toyota GT86 sportautót, a szülei érettségi ajándékát, aztán bedobta a táskáját az anyósülésre, beült, és indított.

Negyedóra múlva odaért a lakásához, amit szintén a szüleitől kapott. Egyszerű csereüzlet volt ez: adtak neki autót, lakást és apanázst, cserébe el kellett végeznie az egyetemet, aztán beállni dolgozni a családi vállalathoz. Általában nem volt baja ezzel, szerette a pénzt, a fényűzést, még a céget is, de néha azért lehangoló volt belegondolni, hogy ennyire eltervezték az életét. Persze tudta, hogy szerencséje van. Biztosítva van a jövője, és azt tesz, amit akar – legalábbis bizonyos keretek között. De attól még olykor-olykor nyomasztotta, hogy pontosan tudja, hol lesz húsz év múlva. Nem volt semmi meglepetés. Az utóbbi időben főleg nem. Ugyanolyan napok az egyetemen, ugyanazok az arcok a bulikon, ugyanolyan nők az ágyában, és majd idővel ugyanaz az unalmas munka.

Megállt a Toyotával a parkolóhelyén, aztán kiszállt. Már indult volna fel a lakásába, amikor megcsörrent a telefonja. Az anyja hívta, és Alex egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy inkább fel sem veszi. Az anyja hívásai ugyanis rendszerint azzal végződtek, hogy olyat kellett csinálnia, amihez semmi kedve nem volt. Mégis fogadta a hívást, mint mindig.

– Szia – dörmögte bele a mobilba.

– Szia, kisfiam. Végeztél az egyetemen, ugye? Eljössz hozzánk vacsorára? Apád elhívott néhány embert a cégtől, és azt mondja, jó lenne, ha te is találkoznál velük. Utána pedig beszélni akar veled valamiről.

Az óvatos fogalmazás ellenére Alex tudta, hogy nem mondhat nemet. Egy sima családi vacsora alól kibújhatott volna, de az apja elvárta, hogy az üzleti összejöveteleken részt vegyen. És ez alól az sem mentség, hogy alig lát a fáradtságtól. Az pedig, hogy az apja beszélni akar vele, végképp semmi jót nem jelentett. Alex elfojtott egy káromkodást, és azt a választ adta, amit elvártak tőle:

– Mikorra érjek oda?

– Egy óra múlva? – Bár kérdésként hangzott el a felelet, Alex tisztában volt vele, hogy nem mondhatja azt, hogy később ér csak oda. Kedve támadt beolvasni az anyjának, hogy igazán szólhatott volna korábban is, de persze ezt sem tette.

– Rendben, ott leszek – felelte, aztán amikor végetért a hívás, csak kibukott a száján a káromkodás: – Bassza meg!

Feltrappolt a lakásához, közben azon agyalt, hogy ha aludna fél órát, vajon nagyon elkésne-e. Úgy döntött, leszarja. A feje egyre nehezebbnek tűnt, a szeme pedig szúrt és égett. Muszáj lesz egy kicsit pihennie!

Odaért az ajtóhoz, és oda sem figyelve szedte elő a kulcsát. Már dugta volna be a zárba, amikor feltűnt neki a kilincsre akasztott, fekete ruhadarab. Alex összeráncolt szemöldökkel nyúlt érte. Egy maszk volt az. Az a fajta, ami a szem környékét takarja csak el. Valami puha, fényes anyagból készült, Alexnek pedig fogalma sem volt, hogy került a kilincsére. Egy bugyira vagy egy melltartóra könnyedén talált volna magyarázatot. De egy maszkra? Ilyet egy csaja sem hagyna az ajtaján.

Megfordította a maszkot, hogy a belső felét is megnézze, ekkor vette észre az odatűzött, apró papírt. Valamit írtak rá. Alexnek hunyorognia kellett, hogy el tudja olvasni a szavakat.

December 31, este 9, Maskarás Ház. Ne késs el!

Alex szemöldöke felszaladt a homlokára. Maskarás Ház és egy fekete maszk? Elég bizarrul hangzott... de azonnal felkeltette a kíváncsiságát.

***

– Szóval azt hiszed, hogy egy csaj invitál valami fura álarcos szexpartira szilveszterkor? – röhögött fel Ben, amikor Alex másnap megmutatta neki a maszkot és a levelet. A kedvenc bárjukban ültek, és már túl voltak az első kör pián.

– Ez a tippem, igen. – Alex a bár felé nézett, és intett az egyik pincérnek, aki azonnal jött is oda hozzájuk. Valószínűleg azért, mert már megszokta, hogy tőle szép borravalóra számíthat.

– Mit hozhatok?

– Még két whiskyt meg két sört.

A pincér biccentett, és már rohant is az italokért, Alex pedig visszafordult Ben felé.

– Miért, szerinted mi más lehetne abban a Maskarás Házban, ha nem valami maszkos parti?

– Hát, nekem nem a Tágra zárt szemek jut eszembe ezekről – mutatott Ben az álarcra és a levélre –, sokkal inkább a Tortúra.

– Ugyan már! Ha ki akarnak rabolni, vagy valami rosszabb, akkor azt nem így tennék. Nem is tudhatják előre, hogy elmegyek-e. Vagy hogy nem volt-e más tervem szilveszterre.

– Na ja, volt terved – grimaszolt Ben a szokásos, kicsit már unalmas szilveszteri programjukra célozva. Általában sorra járták a bárokat, aztán végül az I-Clubban kötöttek ki, majd egy-egy csajjal Alex lakásán. – De látom, inkább a Maskarás Házat választod helyette.

Alex válaszul elvigyorodott.

– Te is azt választanád, haver.

Ha őszinte akart lenni, akkor hetek óta ez volt az első dolog, ami úgy igazán érdekelte. Tudni akarta, ki küldte a levelet és a maszkot, azt pedig még jobban, hogy miért. Rég nem érzett ilyen izgalmat. Naná, hogy elmegy! Akkor is, ha meggondolatlanság. Mert Bennek igaza van. Bár kicsi az esélye, de benne van a pakliban, hogy valaki ilyen kreatív módon akarja elkapni. De jelenleg ezzel sem törődött, csak ki akarta élvezni a váratlan helyzet okozta bizsergést.

– És hol van ez a Maskarás Ház? – kérdezte Ben.

– Én sem hallottam eddig róla, de a neten megtaláltam. A városon kívül van, az Ibolya utcában. Egy vadászházszerű épület. Ma délelőtt még oda is mentem, mert annak ellenére, amit hiszel, nem vagyok annyira hülye, hogy besétáljak egy tök ismeretlen házba.

– És...?

– Nincs és, Ben. Egy halom öreg fa, meg egy tök szimpla vadászház, amit ki lehet bérelni. Nem volt ott senki, amikor odaértem, de azért körülnéztem az udvarban. Sehol véres lábnyomok és szanaszéjjel szórt végtagok.

– Talán eltakarítottak a legutóbbi maszkos parti után – jegyezte meg Ben, de közben vigyorgott, így Alex nem is igazán vette komolyan a szavait.

– Ha majd beszámolok, mi volt, meg fog enni a sárga irigység.

– Nem hiszem. Nem vagyok oda az ilyen BDSM-jellegű dolgokért.

– Basszus, ez egy tök ártatlan maszk! – hördült fel Alex. – Nem bilincs vagy korbács.

– Gondolom, azokat nem akarták a kilincsedre aggatni... – röhögött újra Ben.

– Te beteg vagy!

– Lehet, de azért majd készenlétben tartom a telómat, hogy fel tudj hívni, ha ki kell menteni a sok bőrtangás-ostoros nő... vagy rosszabbik esetben pasas... karmai közül.

A pincér visszatért, és letette eléjük az italokat. Alex nyomban egy hajtásra legurította a whiskyjét.

– Nem fogod elvenni a kedvemet, Ben. Főleg, hogy az apám tegnap bejelentette, hogy velük kell mennem a szokásos német síelésre. Csak mert beiktatott egy találkozót az egyik ügyféllel, és azt akarja, hogy én is ott legyek. A Maskarás Ház az egyetlen, amiért érdemes lesz átvészelni a következő kibaszott hetet.

Alexet még mindig elöntötte a harag, ha az előző estére gondolt. Az apja a beosztottjai előtt jelentette be azt a rohadt találkozót, és előttük nyilván nem nagyon tudott mást tenni, mint beleegyezni. Miután elmentek a vendégek, próbált kibújni a német út alól. Még azt is felvetette, hogy arra a napra, amikor a találkozó lesz, odarepül. De sajnos az anyja pont meghallotta, és elég ékesen fejezte ki a nemtetszését. Ezen a ponton Alex rájött, hogy vagy elmegy arra a hülye útra, vagy még hónapokig hallgathatja az anyjától, hogy képtelen egy hetet együtt tölteni a szüleivel. Alex pedig kevés dolgot utált jobban, mint az érzelmi zsarolást.

– Kurvára nem értem, minek kell már most eljárkálnom az üzleti megbeszélésekre! – fakadt ki. – Három év múlva úgyis erről fog szólni az egész életem. Addig igazán békén hagyhatnának.

– Az is lehet, hogy apád csak azt akarta, hogy elkísérd őket síelni.

– Akkor ezt kellett volna mondania! Nem belekényszerítenie az utazásba.

– Hát, a családi programokat elég sűrűn le szoktad mondani... – jegyezte meg Ben, és Alex tudta, hogy a barátjának igaza van. Mostanában tényleg szinte mindent kihagyott, ami nem üzletről szólt. De attól még az apjának sem így kellett volna intéznie a dolgot.

– Folyton ezt csinálja, én meg már kezdem unni.

– Azért van ennél rosszabb is, haver. Nézd meg az én apámat. Jó, ha évente egyszer felhív.

Alex ettől persze azonnal elszégyellte magát, mert Ben tényleg jóval szarabbul járt a saját öregével. Az ő apja legalább nem csalja az anyját, és törődik vele. Még ha a maga zsarnokoskodó módján is.

– Mindegy – morogta –, majd valahogy kibírom. Most viszont igyunk! A következő egy hétben be se rúghatok.

– Legalább nagyobbat üt majd a szilveszter.

– Anélkül is nagyot ütne. És a maszkos lány lesz majd a jutalmam az egy hét szenvedés után! – vigyorgott Alex, Ben azonban eléggé kétkedve pillantott rá.

***

Karácsony első napján utaztak el, és a következő egy hét tényleg roppant hosszúnak tűnt. Alex néha kis híján megfulladt a ki nem mondott szavaktól. Közben kristálytisztábban érezte, mint valaha, hogy a világon semmi beleszólása nincs a saját életébe. Amikor szilveszter este hazaért Rózsakőre, és becsukta maga mögött a lakása ajtaját, végre újra normálisan kapott levegőt.

Gyorsan összekészülődött, aztán már ült is be a Toyotába. Az autó lámpájának fénykörében nagy pelyhekben hullott a hó, az út két oldalán a szántóföld már teljesen fehér volt. Imitt-amott feltűnt egy-egy tanya, de az ablakaik sötéten tátongtak. Alex úgy érezte, mintha egyenesen a semmibe hajtana. Befordult ugyanarra a földútra, mint egy héttel ezelőtt. Fogalma sem volt, miért nevezték el egyáltalán, az Ibolya utca nevet pedig végképp nem tudta ehhez az ösvénynél alig szélesebb csapáshoz társítani, amit mindkét oldalról öreg, göcsörtös fák szegélyezték. 

Ahogy beljebb hajtott, úgy lett egyre sötétebb. Egy kanyar következett, ami után már a főút mentén álló lámpák sem világítottak be az utcára. Alex gyomra kellemetlenül összeszorult. Mi van, ha tényleg baromságot csinál? Ben ugyan tudja, hová jött, de reggelnél előbb biztos nem keresné. Addig pedig marha sok minden történhet. Alex egy pillanatra az anyósülésen heverő maszkra nézett, aztán vissza a szélvédőn túli téli mesevilágra, és rádöbbent, hogy bármi is lesz, nem akar visszafordulni. Vágyott erre az izgalomra, bárhogy is végződjön.

Egy újabb kanyar után megérkezett a Maskarás Ház elé. Bár korábban az úton látott keréknyomokat, most egyetlen autó sem parkolt az épület előtt. Alex kiszállt a Toyotából, és homlokráncolva nézett körül. Minden kihaltnak tűnt, csak a hó szakadt továbbra is, és a fák kopár ágait zörgette a szél. Alex megborzongott, és nem kizárólag a hidegtől. Ennek ellenére felkapta az ülésről a maszkot, és elindult a ház felé.

A kertkapu tárva-nyitva állt, csak be kellett lépnie rajta. Aztán végigment a hosszú, kővel kirakott járdán, amiről valaki elhányta a havat, de hogy ki, az továbbra is rejtély maradt. A bejárat előtt halványan égett egy lámpa. Alex tudta, hogy arra kell mennie, de az épületet alig-alig tudta kivenni a sötéttől és a hóeséstől. Egyetlen lámpa sem világított odabent.

Izgatottan felszaladt a lépcsőn, és már emelte a kezét, hogy bekopogjon, amikor észrevette az ajtóra tűzött cetlit.

Vedd fel a maszkot, és gyere be!

Alex gondolkodás nélkül megtette, amire kérték, aztán belépett a házba. Egy sötét előtérbe jutott, és inkább sejtette, mint látta, hogy szemben vele nyílik egy újabb ajtó. Egy pillanatra megtorpant, és fülelt. Mintha valami morajt hallott volna a ház belsejéből, de talán csak a szél hallatszott be kintről, ennek ellenére a gyomra diónyira szűkült.

Mégis odalépett a következő ajtóhoz, amin egy újabb cetlit talált. Elő kellett vennie a mobilját, hogy el tudja olvasni a rá írt szöveget. Csak egyetlen szó állt rajta:

Erre.

Alex nyelt egyet, aztán lenyomta a kilincset. Az ajtó nyikorogva kitárult. Odabent olyan sötét volt, mintha ablak sem lenne a helyiségben, az a sűrű feketeség, amikor hiába hunyorog az ember, hiába mereszti a szemét, az ég világon semmit sem lát. Érezni viszont érzett, méghozzá azt, hogy rajta kívül többen is vannak a szobában. Ettől Alex hátán nyomban végigfutott a borzongás. Arra gondolt, hátrálnia kellene, és elmenekülni innen, de még mielőtt mozdulhatott volna, valami moccant a jobb oldalán, aztán a helyiséget elöntötte a sárgás lámpafény. Alexnek egy pillanatra le kellett hunynia a szemét, és amikor újra kinyitotta, több tucatnyi ember állt előtte, mind maszkban, mint ő. A mennyezetről pedig valami különös oknál fogva szerpentinek, lampionok és mindenféle más színes dísz lógott.

Alex még igazán fel sem tudta fogni a történteket, amikor a tömegből kivált egy álarcos alak, akinek még egy sötét sapka is volt a fején, a kezében pedig egy korbácsot tartott. És egyértelműen férfi volt... Alex szeme kigúvadt, nem tudta levenni a pillantását a korbács végén lengedező csomókról. Bár ábrándozott egy hasonló jelenetről, de ott a korbács az ő kezében volt, és nem egy pasas, hanem egy nő közeledett felé. Alex nem akarta elhinni, hogy Ben talán beletrafált, és eszében sem volt kivárni, hová fajul a helyzet, inkább hátrálni kezdett. Csupán pár lépés, és kint van az ajtón, aztán csak az autóig kell futnia...

– Ha látnád, milyen képet vágsz, haver! – nevetett fel a fickó, és lehúzta a fejéről a sapkáját. Vörös volt a haja, és Alexben csak ekkor tudatosult, hogy a hangja is ismerős.

– Ben? – nyögte ki.

– Ki más? Hetek óta panaszkodsz, hogy mennyire unsz mindent, mennyire egyhangú minden buli. Gondoltam, szervezek valami izgalmasat, hogy ne kelljen a siránkozásodat hallgatnom, aztán gondoltam, megszívatlak egy kicsit – lengette meg Ben a korbácsot.

– A kurva életbe! – szitkozódott Alex, ahogy kezdett magához térni a döbbenettől. Közben a háttérben megindult a beszélgetés, és valaki a kezébe nyomott egy pohár pálinkát, amit gyorsan le is húzott. – Ijesztően jól hazudsz, bassza meg! – morogta, ahogy eszébe jutott, Ben milyen könnyen elhitette vele, hogy semmit sem tud a Maskarás Házról, és milyen aprólékosan megszervezett mindent. Nyilván még azt is, hogy az összes autóval a ház mögött parkoljanak le, nehogy felismerje a kocsikat. – Azért kösz!

– Szívesen, haver. Öröm volt nézni, ahogy azt hiszed, hogy egy nimfomán csajod szervez neked szexpartit – röhögött fel Ben.

– Fogd be! – mordult rá Alex, aztán körbenézett a teremben. – Egyébként pedig még akár az is lehet belőle.

***

A lány a semmiből tűnt fel, legalábbis Alex így érezte. Már nem számolta, hányadik italnál tart, és a szemüket elfedő maszkban az ismerős csajok is jóval kívánatosabbnak tűntek, de ez a lány vadító volt. Egyszerű blúzt és szoknyát viselt, az álarca csillogóan fehér, szinte szűzies volt. Alex még nem látta egy másik bulin sem, és valahogy ide a tarkabarka díszek és a sok maszkos, zene ütemére rángatózó ember közé sem illett, mégsem tudta levenni róla a tekintetét. Talán azért, mert annyira más volt, mint a többi csaj, annyira más, mint azok, akiket az ágyába szokott vinni. Vagy csak az álarc mögül elővillanó, kicsit ijedt őzikeszemek fogták meg. Alex képtelen volt eldönteni, de azt pontosan tudta, hogy ezzel a lánnyal akarja tölteni az éjszakát.

Letette kiürült poharát, és elindult felé. A lány is őt nézte, aztán mintha megijedt volna, megpördült, és kilibbent a teremből. Alex követte. Egy kisebb, félhomályos szobába jutott. Itt fotelok és kanapék álltak mindenütt, a falakon pedig kisebb-nagyobb álarcok lógtak, mindenféle színekben. Innen hát a ház neve, jött rá. A maszkokra bámult, amik vakon néztek vissza rá, és a sötétben olyan élőnek tűntek, mintha nem csak vakolat és tégla lenne mögöttük, hanem valami, ami él és lélegzik. Alex megborzongott, és elfogta az érzés, hogy talán jobb lenne visszafordulni. Aztán megpillantotta lányt. Az egyik ablaknál állt, és kifelé bámult a havas kertbe, Alex pedig elfeledve a korábbi rossz érzését, odasétált hozzá.

– Nem tetszik a buli? – Igyekezett halkan megszólalni, de a lány így is összerezzent. Felé pördült, és riadtan nézett fel rá. Tényleg olyan volt, mint egy őzike a reflektorfényben.

– De, tetszik, csak... – A lány felsóhajtott, és Alex nem tudta nem észrevenni, ahogy apró melle a blúzának feszült közben.

– Akkor mi a gond? – kérdezte meg ösztönösen, ami különös volt, mert jobban szeretett a lényegre térni. Inkább a csajok testével foglalkozott, nem a lelkükkel.

– Ez annyira nem passzol hozzám.

– A buli?

– Az is, meg ez – nyúlt a lány az álarcához, aztán zavartan beletúrt hosszú, barna hajába, majd leengedte a kezét. – Ez annyira nem én vagyok.

– Néha jó kipróbálni valami újdonságot – dörmögte Alex, és félretűrt a lány homlokából egy hajtincset. Őzike szeme elkerekedett.

– Most fel akarsz szedni? – kérdezte, és látszott rajta, hogy véletlenül csúsztak ki a száján a szavak.

– Igen, az a tervem – nevetett fel Alex. – Baj?

– Nem, csak furcsa. Engem nem szoktak felszedni. Főleg nem olyanok, mint te. Mármint, érted... – A lány elhallgatott, és lesütötte a szemét. Alex mosolya kiszélesedett. Pezsdítő volt ez a félénkség.

– Mint mondtam, néha jó kipróbálni valamit, ami új és ismeretlen.

A lány egy hosszúra nyúló pillanatig nem szólt semmit, csak nézett rá tágra nyílt szemekkel. Alex már azt hitte, hogy el fog rohanni, de Őzike felsóhajtott, mélyen, hosszan.

– Igazad van – suttogta. – Pont ezért vagyok itt, hogy kipróbáljak valami újat.

– Helyes, akkor gyere! – Alex a lány kezéért nyúlt. – Megmutatom, milyen is egy buli.

A lány nem húzta el a kezét, de megtorpant, és meglepetten pillantott rá.

– Én azt hittem...

– Hogy azonnal egy szobába viszlek? – húzta fel Alex a szemöldökét. – Ugyan, drágám, nem vagyok ősember!

– Ezt nem is feltételeztem. – A lány elnevette magát, majd hagyta, hogy visszavezesse a másik terembe.

Sokáig csak táncoltak, aztán Alex italt szerzett maguknak. Bár a lány is whiskyt kért, de csak egyet kortyolt belőle, és nyomban elfintorodott.

– Még soha nem ittál whiskyt? – kérdezte Alex meglepetten, mire Őzike elpirult.

– Nem. Igazából boron kívül semmit nagyon. Tudom, gáz...

– Nem gáz, aranyos – mondta Alex, és komolyan is gondolta.

Elvette a lánytól a whiskyt, és ő maga gurította le. A gondolat, hogy az előbb Őzike szája érintette a poharat ugyanott, mint most az övé, furán izgatónak tűnt. Visszahúzta a lányt a táncolók közé. Ezúttal szorosabban ölelte magához, és ahogy a teste az övéhez simult, végigszáguldott rajta a vágy. Próbálta megmagyarázni magának, hogy csak rég volt nővel, meg kezd hatni a sok ital, de tudta, hogy ez nem igaz. Őzike van ilyen hatással rá, pedig még semmit sem látott a testéből, sőt még a nevét sem tudja.

Már nyitotta a száját, hogy megkérdezze, hogy hívják, de elkövette azt a hibát, hogy belenézett a lány szemébe. Őzike pillantása egyszerre volt félénk és vágyakozó, és ez a kombináció teljesen megőrjítette Alexet. Lehajolt, végigsimított szájával a lány ajkain.

Őzike egy pillanatra megmerevedett, mintha megijedt volna, de aztán felcsúsztatta a kezét a mellkasán, és átkulcsolta a nyakát. Alex pedig ezt igennek vette. Éhesen tapadt a lány ajkára, amin még érezte annak az egy korty whiskynek az ízét, meg valami mást is, valami édeset, amivel nem tudott betelni.

– Mi lenne, ha most keresnénk egy szobát? – súgta a lány fülébe rekedten.

Őzike szeme egy pillanatra elkerekedett, de aztán bólintott. Alex pedig már húzta is fel az emeletre vezető lépcsőn. Bebotladoztak a legelső szobába, Alex csak annyi időre nézett körül, hogy meggyőződjön róla, egyedül vannak, aztán már zárta is be az ajtót, és csókolta a lányt. Őzike felsóhajtott, amikor először végigsimított a fenekén, aztán halkan felnyögött, amikor Alex ujjai bekúsztak a szoknyája alá. A hangjától Alex farkába tolult a vér. Már nem akart mást, csak végigdönteni a lányt az ágyon, és benne lenni.

Az agya egyre nehezebben fogott az alkoholtól és a vágytól, csak arra eszmélt, hogy a lány az álarcot kivéve már meztelenül áll előtte, rajta pedig csak a nadrágja és a bokszeralsója van. Előkotort egy óvszert a zsebéből, aztán lehúzta a nadrágját. Még látta, hogy Őzike pupillája kitágul, de utána összefolyt minden. Egyszer csak már az ágyon feküdtek, ő felül, a lány alatta, aztán már benne is volt a lányban.

Annyira szűk volt, annyira forró, hogy először észre sem vette, hogy valami más, csak a lány arcán átsuhanó fájdalom ütött szöget a fejében. Azonnal mozdulatlanná dermedt.

– Miért nem mondtad? – motyogta.

– Elég nehéz beleszőni egy beszélgetésbe, hogy még nem voltam senkivel – sütötte le a szemét a lány.

 – Ha szólsz, akkor... – Alex nem igazán tudta, mit mondjon. Azt, hogy ha tudja, akkor óvatosabb lett volna. Vagy gyengédebb? Annyira hülyén hangzott mindegyik! Még sosem volt dolga szűzzel, ő nem az a fajta pasas volt, őt a tapasztaltabb nők vonzották. Legalábbis eddig. Pedig sejthette volna... Minden arra utalt, csak túl részeg és túl kanos volt ahhoz, hogy felfogja. A francba! Muszáj valahogy megoldania ezt. A farka szinte lüktetett, a váratlan fordulat sem tudta lelohasztani a vágyát – Nagyon fáj? – kérdezte ostobán.

– Nem, már nem – mosolyodott el a lány, Alex pedig kicsit megkönnyebbült.

– Óvatos leszek – mondta jobb híján, és hangosan kimondva nem is hangzott olyan hülyén, mint a gondolataiban.

Lassan kezdett el mozogni, bár rohadtul nehezére esett. Erősen össze kellett szorítania a fogát, hogy visszatartsa magát, de aztán a lány egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, majd az ajkába harapott, mintha attól tartani, hogy különben felkiált. és onnan már nem volt megállás.

– Vedd le az álarcot – nyögte Alex.

A lány azonnal engedelmeskedett, de Alex szeme előtt összefolytak az arcának vonásai, csak azokat az izzó őzikeszemeket bámulta, meg a lány fehér fogait, ahogy az alsó ajkába mélyedtek. Aztán már azokat sem látta, csak élénken villódzó fényeket. Még hallotta, hogy a lány felkiált, majd a füle zúgni kezdett, a szíve pedig hevesen kalapált, olyan erővel élvezett el.

Utána egymásba gabalyodva feküdtek, és kapkodták a levegőt. Alex csak egy pillanatra gondolt arra, hogy vissza kéne mennie bulizni, de inkább lehúzta magáról az óvszert, és rá se nézve, hanyagul félredobta, aztán magukra húzta a takarót.

– Látod, nem is olyan rossz új dolgokat kipróbálni – súgta a lány fülébe kissé akadozva.

– Tényleg nem – kuncogta a lány, Alexnek pedig már a nyelve hegyén volt a kérdés, hogy mi a neve, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a sok pia végleg kiütötte.

Amikor jóval később felébredt, már nappali világosság szűrődött be az ablakon. Alex szemét bántotta a fény, le kellett hunynia, és amikor újra kinyitotta, rádöbbent, hogy egyedül fekszik az ágyban. Őzike sehol sem volt. Az éjszaka emlékei zavarosnak tűntek. Hiába erőlködött, nem tudta felidézni a lány arcát. Talán csak képzelte az egészet... De aztán meglátta a sajátja mellett a másik álarcot, a csillogóan fehéret.

Kiugrott az ágyból, és öltözködni kezdett, bár valami azt súgta, hogy már nem fogja a Maskarás Házban találni a lányt. Azért körülnézett, de odalent mindkét terem üres volt, csak a színes maszkok követték minden mozdulatát a falakról úgy, mint tegnap. Alex nekidőlt ugyanannak az ablakpárkánynak, ahol előző este a lányt találta, majd végignézett az álarcokon, és elfogta valami különös előérzet. Hallani fog még Őzikéről...

Elvigyorodott, és arra gondolt, talán tévedett, és mégis tartogat meglepetéseket az élet. Nem nagyokat, csak olyan kisebbeket, mint egy álarcos buli és egy ismeretlen, őzikeszemű lány.

 

Alex kalandjai tovább folytatódnak a Rózsakői rejtélyekben!

Libri, Líra, Álomgyár

Ha mást is olvasnál tőlem: