Olvasósarok: Kedvenc májusi olvasmányaim

Ebben a hónapban hat könyvet olvastam, ami meglepően sok ahhoz képest, hogy jó néhány napot eltöltöttem a májusban megjelent könyvem adminisztrációs teendőivel, a marketinges feladatokról nem is beszélve, mellette pedig a következő regény írásába is belekezdtem. Szóval a hat könyv ebben a hónapban szuper. Ráadásul mindegyik pozitív élmény volt, mindegyiket szerettem olvasni. :)


Bár a romantikus krimi nagy kedvencem, de olyan hónap nem volt, amikor kizárólag ebben a zsánerben olvastam. Legalábbis eddig. Mert májusban csak romantikus krimiket vettem a kezembe. Liliana Hart Addison Holmes sorozatának második és harmadik részével kezdtem a hónapot. A sorozat első részét még tavaly olvastam, és be is került a kedvenceim közé (ebben a bejegyzésben írtam is róla), most pedig a következő két kötetben sem csalódtam.
A történet Addison Holmsról szól, aki tanárnőből lett botcsinálta magánnyomozó, köztes állomásként pedig a go-go girl pályát is kipróbálta. Könnyed, vicces romantikus krimi, ahol inkább az előbbieken van a hangsúly, a krimiszál kevésbé domináns és általában nem is túl csavaros, viszont az írónő rendkívül szórakoztató stílusa, na meg a könyvek hangulata bőven kárpótol ezért.
Go-go girl és a lopott ékkő című részben Addison egy orosz gyémánt után nyomoz, és ezúttal két segítője is akad, ugyanis az első kötetben megismert nyomozó, Nick mellett egy FBI ügynök is feltűnik a színen. Mindkét pasi nagyon dögös, és mindketten egyetlen pillanat alatt képesek Addisont feldühíteni. Így az ékkő utáni nyomozás mellett vicces jeleneteket és egy szerelmi háromszöget is kapunk.
Go-go girl és a halott örökös kötetben Addison egy multimilliomos örökösét kutatja, és közben még a korábbiaknál is nagyobb pácba keveredik. Ebben a részben nem csak a megszokott szórakoztató hangulatot, a nagyon szerethető szereplőket kedveltem, hanem a krimiszálat is, ami jóval csavarosabb volt az előzőeknél, és tudott meglepetéssel szolgálni. Ráadásul Nick hátterét is jobban megismerhetjük ebben a könyvben.
Azoknak ajánlom a sorozatot, akik inkább a csajosabb, humorosabb romantikus krimiket szeretik, és nem bánják, ha nem feltétlenül a nyomozáson van a hangsúly.


Mire végeztem a két Go-go girl kötettel, kijött a nyomdából a saját könyvem, a Csontvázak a szekrényben, és én ilyenkor mindig el szoktam olvasni mindegyik regényemet. Most is így tettem, és persze értékelni nem fogom, mert az nem lenne túl hiteles, de azt azért elmondom, hogy eléggé büszke voltam magamra. Ez a könyv lett ugyanis az eddigi legösszetettebb, legcsavarosabb történetem. Itt tudtok beleolvasni: Csontvázak a szekrényben beleolvasó.


A következő olvasmányom a KMK új romantikus krimije volt, a Mondd, hogy sajnálod Melinda Leigh-től. A kötet egy sorozat első része, de önmagában is olvasható. A főszereplő, Morgan Dane, egy ügyész, aki egyedül neveli három kislányát, mióta évekkel korábban elvesztette katona férjét. Morgan épp azon van, hogy újra munkába álljon, amikor a bébiszitterét meggyilkolják. Nyomozni kezd a gimnáziumi barátja, Lance segítségével, aki egy sérülés miatt lett zsaruból magánnyomozó.
Ez egy tök jó történet annak ellenére is, hogy a krimi részében nincsenek túl nagy fordulatok, de a nyomozás így is izgalmas. Plusz pont, amiért az amerikai büntetőjogi rendszert nagyon hitelesen mutatja be. A romantikus szál kicsit halovány, épp hogy csak jelen van, ami biztos tetszeni fog azoknak, akik inkább a krimi miatt olvassák a könyvet, de én el bírtam volna viselni több érzelmet és kémiát. Vagy több csavart a történetbe.
A karakterek szerethetőek, nagyon tetszett, hogy Morgannek vannak gyerekei. Kevés az olyan hősnő a krimikben, akinek családja van. Az is tetszett, hogy nem kell folyton megmenteni, mert megmenti ő saját magát is, és ettől Lance nem tűnik kevésbé férfiasnak, csupán egyenrangú társa a nőnek.
Sajnos a fordítás nem sikerült túl jól, és egy alaposabb szöveggondozás is ráfért volna a könyvre, de ezen kívül ez a regény egy jó kis romantikus krimi. Bátran ajánlom a zsáner kedvelőinek.


A hónap két utolsó könyve szintén egy sorozathoz tartozik. Régóta tervezem, hogy olvasok Janet Evanovich-tól, mert az egyik regényéből készült filmet (Szingli fejvadász) imádom. A Fox és O'Hare sorozatra esett a választásom, amiben az FBI ügynök, Kate O'Hare kénytelen együttműködni a nemzetközileg körözött tolvajjal és szélhámossal, Nick Foxszal. Közös feladatot kapnak ugyanis az FBI legfelső szintjéről: tőrbe kell csalniuk olyan nagystílű bűnözőket, akiknél a hagyományos igazságszolgáltatásnak esélye sincs. Kate persze nem repes az örömtől, sőt nagyon ki van borulva, hogy össze kell dolgoznia azzal, akit eddig üldözött. Nem bízik Nickben, aki az utolsó porcikájáig igazi svindler, közben viszont nagyon is vonzza a férfi.
A nagy zsákmány című kötetnél elég vegyesek voltak az érzéseim. Egyrészt a fenti alapötlet azonnal megvett magának. Annyi lehetőség van benne, és a regény ilyen szempontból meg is felelt a várakozásaimnak. Tetszett a pörgős cselekmény, tetszett, hogy egy csomó egzotikus országba elvitt a történet, imádtam Nick laza, magabiztos karakterét, és hogy mindig mindenből kidumálta magát, szerettem a kémiát Nick és Kate között. Másrészről meg ott van maga a regény, ami távoli E/3-ban íródott, és néhol nagyon száraz a szöveg, ami miatt nehéz volt bevonódnom. Ráadásul minden mellékszereplő, minden helyszín esetében kapunk egy jó pár oldalas háttérsztorit, ami egyáltalán nincs beépítve a történetbe, hanem ömlesztve megkapjuk, emiatt pedig a cselekmény jó párszor megakad.
A nagy hajsza című rész már sokkal jobban pörgött. Kevesebb volt a háttérsztori, emiatt a cselekmény sokkal feszesebb lett. Ebben a kötetben lévő svindli pedig szerintem még érdekesebb, mint az első részben lévő, de a távoli narráció miatt még mindig nem lett a kedvencem ez a könyv sem. Ennek ellenére elkezdtem a harmadik részt is, de az már átcsúszott júniusra, így majd a következő könyvajánlóban mesélek róla.
Azoknak ajánlom ezt a sorozatot, akik szeretik a műkincseket, az egzotikus helyszíneket, na meg az olyan kalandregényesebb krimiket, amikben csak egy leheletnyi romantika van.


Remélem, sikerült kedvet csinálnom a könyvekhez, vagy legalábbis a hat közül valamelyikhez. Ha szívesen olvastok könyvajánlókat, akkor ajánlom az olvasósarok rovat korábbi cikkeit is:


Rengeteg romantikus krimi között böngészhettek itt:


MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései