Kulisszatitkok: Amikor a szereplő saját nézőpontot akar - Gyilkosság a krimifesztiválon - Beleolvasó 3.


Van az úgy, hogy az író szépen eltervezi a regényt, de aztán egy szereplő közbeszól, és jól felforgat mindent. :D Így történt ez velem is a Gyilkosság a krimifesztiválon írása közben. Ez a regényem a Felföldi rejtélyek sorozat következő darabja, a Lowdeni boszorkányhajsza folytatása. Nem terveztem változtatni az eddigieken, Lottie-t és Huntert akartam nézőpontkarakternek ugyanúgy, mint eddig, de valami csak nem hagyott nyugodni...
A történet egy krimifesztiválon játszódik, megjelennek benne a könyves élet szereplői (írók, kiadók, kritikusok). Ezt a világot szeretném kicsit jobban bemutatni regényben, sokszor görbe tükröt állítva a karakterek elé, de valahogy nem akart működni ez a része a történetnek.
Hétvégén döbbentem rá, hogy az a gond, hogy egyik szereplőm sem tartozik ehhez a világhoz, mindketten kívülállók (Hunter nyomozó, Lottie újságíró). És ez nyilván tökéletesen elég ahhoz, hogy felgöngyölítsék a gyilkosságot, és elkapják a tettest, na meg hogy tovább bonyolítsák a saját szerelmi szálukat, de az a fajta bepillantás az írók életébe, gondolataiba, amit szerettem volna megmutatni, elmaradt.
Így született meg Franny, a harmadik nézőpontkarakterem, aki egy gátlásos, visszahúzódó fiatal nő, és nagyon nehezen boldogul az írói léttel együtt járó terhekkel. Ő egyébként is szerepelt volna a regényben, szóval csak annyi változás történt, hogy az ő nézőpontjából is megismerhetjük az eseményeket, vagyis a múltban történt eseményeket, amik a jelenhez vezetnek. Így a Gyilkosság a krimifesztiválon szerkezete hasonló lesz a Holttest az Ambróziában könyveméhez. Bízom benne, hogy nem fog ez csalódást okozni azoknak, akik szerették a Lowdeni boszorkányhajszát.
Mutatok is egy kis beleolvasót! :)

Két héttel korábban
Francesca egész nap a polc körül sündörgött, de nem mert túl közel menni. Attól tartott, akkor nem éri be csak azzal, hogy nézze a könyvet, hanem kézbe is veszi. Ha pedig kézbe veszi, akkor biztos látszani fog valami az arcán. Mert az nem létezik, hogy közömbösséget bírjon mímelni, miközben belülről majd szétfeszíti az a fura zizegő izgalom, amit korábban még sosem érzett.
Próbált a munkájára koncentrálni. Összébb pakolta a könyveket az egyik asztalkán, ami a bolt közepén állt, majd csinos tornyot épített rajta azokból a méregzöld borítójú regényekből, amik aznap érkeztek. Ám miközben a keze serényen tette a dolgát, a tekintete újra és újra a másik asztalka felé vándorolt.
– Francesca! – harsant egy hang a háta mögött, ő pedig erre bűntudatosan összerezzent, aztán gyorsan megfordult.
Joe Hill, a helyi krimiklub elnöke állt meg néhány lépésnyire tőle. Mindig órákat töltött a könyvek böngészésével, közben pedig rengeteget kérdezett. Francesca kolléganőjét nagyon idegesítette a férfi, és a háta mögött madárijesztőnek csúfolta, Francesca azonban kedvelte Joe-t. Talán azért, mert a férfinak ugyanúgy a könyvek voltak a legjobb barátai, ahogyan neki is.
– Miben segíthetek? – mosolygott Joe-ra.
– Nem találom a legújabb Sam Lynton krimit. Segítesz megkeresni? – Joe körbe mutatott az üzleten hosszú, csont és bőr karjával, amin úgy lötyögött világosbarna ing, mintha két számmal nagyobb lenne a kelleténél.
– Persze, nemrég érkezett. – Francesca az egyik polchoz lépett, leemelt róla egy fekete-fehér borítós kötetet, amin csak a cím meg a szerző neve volt tűzvörös betűkkel írva, és odaadta Joe-nak.
– Nem tudom, miért nem vettem észre – ingatta a fejét a férfi, közben a borítót mustrálta. – Te olvastad már?
– Igen, és nagyon tetszett! Olyan izgalmas volt, hogy egyik éjszaka semmit sem aludtam, annyira akartam tudni, ki lesz a gyilkos. És annyira hátborzongatóan szőtte bele a skót mitológiát! Olvasás közben folyton a neszeket figyeltem, hogy mikor fog felbukkanni egy gonosz tündér – mesélte Francesca mosolyogva. Ha könyvekről volt szó, sosem küzdött zavarral, sosem habogott.
– Ő az egyik legtehetségesebb skót krimiíró – bólogatott Joe, aztán a könyvből felpillantva egyenesen Francescare szegezte a tekintetét, és összeráncolta a homlokát. – Látszik, mennyire szereted a krimit. Hogyhogy nem csatlakoztál még a krimiklubunkba?
Francesca erre nyomban zavarba jött. Az volt az igazság, hogy Joe még sosem hívta, mást nem ismert a klubból, hívatlanul meg nem volt mersze elmenni, pedig vágyott olyan emberek társaságára, akik ugyanúgy rajongtak a könyvekért, mint ő, de ezt mégsem mondhatta.
– Nem vagyok túl jó társaság... – felelte végül.
– Nekem nem így tűnik. Figyelj, szombaton lesz a következő összejövetel nálam. – Joe elővett egy kissé gyűrött névjegykártyát a zsebéből, amire fel volt írva a címe. – Gyere el, és nézd meg, hátha megtetszik. Nem vagyunk sokan, és a többség jobban szeret fecsegni meg süteményeket tömni magába, mint olvasni. Jól jönne egy olyan tag, aki tényleg értékeli a krimiket.
Francesca elvette a névjegykártyát, és tétován bólintott.
– Jól van – mormolta, és elöntötte ugyanaz a boldog izgalom, mint amikor a könyvesboltos borítójú könyvet leste. Talán végre jobbra fordul a sora, és maga mögött tudja hagyni az elmúlt nyomorúságos éveket.
– Ez szuper! – Joe ezúttal úgy lendítette meg hosszú lapátkezét, mintha vállon akarná veregetni Francescát, de aztán meggondolta magát, és inkább elment mellette. Francesca legnagyobb ijedelmére pont ahhoz az asztalhoz lépett, amit ő egész nap próbált elkerülni, és pont azt a könyvet emelte fel róla... – Könyvesbolti gyilkosságok – olvasta fel hangosan a címet Joe. – Ez is új, igaz? Legalábbis eddig még nem láttam itt a boltban.
– Tegnap érkezett. – Francesca hangja leginkább az egércincogáshoz hasonlított.
Joe megfordította a könyvet, végigszaladt a fülszövegen, aztán újra Francescare nézett.
– Izgalmasnak tűnik, de nem ismerem az írót. Te olvastál már tőle?
– Nem – hazudta Francesca.
– Nem baj, ezt is megveszem. – Joe a Sam Lynton krimivel együtt a Könyvesbolti gyilkosságokat is megfogta. – Sőt, ezt fogom ajánlani szombaton a krimiklub összejövetelén. A többiek biztos örülni fognak, hogy olyan a borító, mintha a helyi könyvesboltról mintázták volna – mutatott újra körbe hosszú karjával.
– Minden könyvesbolt elég hasonló – hebegte Francesca zavartan. – Mindben polcok meg könyvek vannak.
– Hát pedig ez a borító akkor is kiköpött mása a ti üzleteteknek, mintha a szerző innen vette volna a helyszínt. Lehet, hogy már járt itt. Sőt, az is lehet, hogy helyi!
Joe tekintete ragyogott a lelkesedéstől, Francesca viszont egyre rosszabbul érezte magát.
– Nem tudom – csak ennyit volt képes kinyögni, Joe szerencsére nem várt ennél többet.
– Na nem baj, az interneten biztos találok pár információt a szerzőről.
Francesca száján majdnem kicsúszott, hogy nem, nem fog találni, de még idejében visszanyelte a szavakat. Joe arrébb sétált, és böngészni kezdett az egyik távolabbi polcon. Francesca legszívesebben utána rohant volna, hogy megmondja neki, mégsem akar csatlakozni a krimiklubhoz, de nem volt hozzá bátorsága. Helyette próbálta visszanyelni a rémületét. A korábbi boldog izgalomnak már nyoma sem volt, úgy tűnt el, mintha nem is létezett volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések