Rózsakői rejtélyek - Csontvázak a szekrényben (részlet) 18+

Kaptam egy ilyen szép fürdős-fürdősós képet a Rózsakői rejtélyek második részéhez (köszönöm, Heni! <3), és úgy gondoltam, mutatok nektek mellé egy pikánsabb, erősen tizennyolc plusszos jelenetet, mert valahogy az én fejemben ehhez a képhez ilyen jelenet passzol. Ne is kérdezzétek, miért. Biztos túl piszkos a fantáziám. :)))

Egy korábbi bejegyzésben már meséltem arról, hogy milyen erotikus jeleneteket szeretek írni meg olvasni is. Ezt a cikkemet itt találjátok: Írósarok: Erotikus jelenetek. Röviden annyit a témáról, hogy az én fejemben az erőszakosabb, krimis részek mellé remekül passzolnak a szenvedélyesebb jelenetek, de persze igyekszem nem túlzásba vinni. Szeretem ezekben a részekben is nevén nevezni a dolgokat, de azért próbálok nem közönséges lenni. Olvassátok el a jelenetet, és mondjátok el, mennyire sikerült. :)

Alex lenézett a lába előtt térdelő nő fekete csipkébe bújtatott mellére, és vörösre rúzsozott szájára, ami le-fel járt a farkán, de nem öntötte el a szokásos mohó vágy.
A szex mindig kimosta a fejéből a haszontalan gondolatokat, de most valahogy ez sem akart működni. Egyszerűen nem tudott koncentrálni. Nem csak a szexre, semmire sem. Az a kurva várakozás! És a kurva tehetetlenség! Az idegei lassan pattanásig feszültek. Tegnap óta folyton Herman Imre halálra szurkált holtteste járt a fejében. Meg persze az, hogy a zsarolója talán gyilkos is.
Összeszorította a fogát, belemarkolt Adél szőke hajába, és gyorsabb tempóra ösztökélte, de ez sem segített. Az esze továbbra is azon az eszelősön járt, aki tönkre akarja tenni az egyébként is darabjaira hulló életét.
– Gyere! – mordult fel, aztán talpra állította a nőt.
Adél nyomban a nyaka köré fonta a karját, hozzásimult, és meg akarta csókolni, de Alex csak egy pillanatig hagyta. Utána lefejtette magáról a hosszú, vörös körmökben végződő kezeket, és az ágy felé fordította a nőt.
– Támaszkodj rá! – parancsolta, közben elvett egy óvszert az éjjeliszekrényről.
Nem vesződött azzal, hogy lehúzza a nő bugyiját, csak félretűrte a vékony anyagot, az ujjai Adél csiklójára siklottak, majd hátulról beléhatolt.
– Igen! – szisszent fel, ahogy elmerült a nőben.
Mozogni kezdett, ám a kéj, ami eltöltötte, nem volt az igazi. Adél telt mellei sem segítettek, hiába simultak olyan tökéletesen a tenyerébe, se az egyre erősödő hangok, amiket kiadott, de még a forró, nedves öle sem, ami régebben minden szarságot el tudott feledtetni vele.
– Alex! – nyögte a nő a válla felett hátrapillantva, Alex pedig hirtelen már nem Adélt látta, hanem Ildi babaszerűen tökéletes vonásait.
Bassza meg! Ilyen sokat ivott volna?! Pislognia kellett, hogy a látomás eltűnjön, és újra Adél barna szemét és szeplőit lássa.
Összeszorított fogakkal lökte magát egyre gyorsabban a nőben, és már közel járt a csúcshoz, amikor Adél újra hátrafordította a fejét.
A szeplős arc helyett ezúttal finom vonások meg egy ezüstszürke tekintet jelent meg – Liza.
Alex tudta, le kéne hunynia a szemét, hogy elűzze a furcsa hallucinációt, mégsem tette. Meredten bámulta a képzeletbeli Liza arcán megjelenő buja vágyat, elködösödő szemét, és az ajkát, ami néma ó-t formált, ahogy elöntötte a gyönyör.
Alex szaggatottan felkiáltott, olyan váratlanul, olyan intenzíven ment el, mint már régen nem. Aztán, ahogy csillapodott a szenvedélye, legszívesebben a falba verte volna a fejét. Mi a francot művel?! Liza így sem hagyja nyugodni, és az ostoba képzelgésével csak tovább ront a helyzeten!
– Hová mész? – kérdezte Adél csalódott hangon, amikor Alex ellépett mögüle.
– Mosakodni – morogta hátra sem pillantva.
A fürdőben aztán belépett a zuhany alá, majd olyan hosszan engedte magára a forró vizet, hogy a bőre már lángolt, a párától pedig alig kapott levegőt.
Utána megtörölközött, és anyaszült meztelenül visszasétált a hálóba. Adélt szerencsére már nem találta ott, csak egy cetlit hagyott, hogy találkoznak a szülei halloweenpartiján.

A regény megrendelhető tőlem dedikáltan a FairBooks Kiadó webshopján keresztül:

Megrendelés máshol:

A sorozathoz tartozó ingyenes novelláskötetek letölthetők innen:
Rózsakő - KezdetekRózsakő - Liza&Alex


Más online olvasható erotikus novella:

MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései