A tanyaház a falutól távolabb állt, egy zöld mező közepén. Fedett tornác futott végig az oldalán, mellette fűzfa magasodott, lecsüngő ágai között kopottas paddal. A gyepen nagy, lapos kövek girbegurba ösvényt alkotva vezettek a bejáratig.
Fanny sokáig ült az autóban, de fura mód nem Jamesre gondolt, hanem Alexanderre, és az eszméletlen szexre a konyhaasztalon. Már az emléktől is szaporábban vert a pulzusa. Ennek ellenére kiszállt az autóból, és elindult az ösvényen. Talán őrültséget művel, de James eltűnésének rejtélye mindent megváltoztatott tíz éve. Vajon milyen lenne ő, milyen lenne az élete, ha mindez nem történik meg? Ezt már sosem fogja megtudni. James a lehetőségét is elvette annak, hogy megtudja, és Fanny válaszokat akart. Tudni akarta, miért hagyta el a férfi egyetlen szó nélkül.
Szíve a torkában dobogott, ahogy fellépett a lépcsőn a tornácra, majd azonnal megtorpant. A széles, grafitszürkére festett bejárati ajtó ijesztően terpeszkedett előtte, remegő kézzel kopogtatott be rajta.
Az ajtó kitárult, és ott állt előtte egy férfi. Fanny hátán végigfutott a borzongás. Tényleg ő az? Keskeny arca sápadt volt, szőke haja rövidebb és világosabb, mintha kiszívta volna a nap. Sűrű, homokszín szempillái azonban ugyanazt a csillogóan zöld szempárt keretezték, amit Fanny ennyi év után is felismert. Már mozdult, hogy a karjaiba vesse magát, aztán megtorpant. Mégis mi a fenét művel?!
– James...? – nyögte ki, a férfi nevébe sűrítve egy évtizednyi kínzó kérdést.
– Tényleg eljöttél, Fanny?
James közelebb lépett hozzá, mintha meg akarná ölelni, de nem emelte fel a karját. A hangja ugyanolyan selymes, megnyugtató volt, mint régen, és Fanny szemébe könnyek tolultak. Ingerülten dörzsölte szét őket az arcán. Sírni ráér később! Azért van itt, hogy kiderítse az igazságot.
– Mi történt veled, James? – suttogta, de a férfi nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. – Tíz év telt el. Miért nem jelentkeztél?
– Fanny... ez nem olyan egyszerű. – Fannynak eszébe jutottak az átsírt éjszakák, a bizonytalanság, az önvád, és gyűlt benne a harag. Persze, hogy nem olyan egyszerű!
– Akkor magyarázd el! – csattant fel.
– Ugyanolyan makacs vagy, mint régen, igaz? – A férfi ránézett, és elmosolyodott. Azzal a ragyogó, James-féle mosollyal, és az előtoluló emlékek kiszorítottak Fanny tüdejéből minden levegőt.
– Talán még makacsabb is lettem – mondta, amikor újra szóhoz jutott. – Miért akartál beszélni velem? Miért most, ennyi idő után? Ha eddig nem voltam fontos.
– El szeretnék mesélni mindent, de... ez nagyon nehéz. – James elfordult, mintha képtelen lenne a szemébe nézni, és Fanny haragja újult erővel lángolt fel.
– Leszarom, hogy nehéz! – sziszegte. – Magyarázd meg, miért léptél le szó nélkül!
– Fanny... – mormolta James, de folytatni már nem tudta. A fekete Dodge jelent meg a tanyához vezető bekötőúton, és csikorogva fékezett le a ház előtt. Alexander kiugrott az autóból, és odarohant hozzájuk. Kezében fegyver, arcán a jól ismert komor maszk.
– Mi folyik itt? – kérdezte vészjóslóan, és Fanny csak most döbbent rá, milyen közel állnak egymáshoz Jamesszel. Alig néhány centi választotta el csupán őket, jól látta a férfi világos borostáját, és a szürke árnyékot a szeme alatt. Hátrált egy lépést.
– Alexander... – próbált magyarázkodni, de a férfi jeges hangja félbeszakította.
– Hogy gondoltad ezt? Fel sem hívsz, csak iderohansz, pedig tudsz arról a kurva körözésről!
– Az én hibám, Alexander – szólt közbe James csitítóan. – Én hívtam ide.
A nyomozó az öccsére kapta a pillantását.
– Te inkább ne mondj semmit! – mennydörögte. – Betörtél a kertjébe, névtelen levelet írtál neki. Most meg idehívod, a rohadt életbe!
– Csak el akartam magyarázni mindent – védekezett James. – Azért írtam azt a levelet, hogy Fanny ne avatkozzon bele. Féltem, hogy baja esik. – Fanny kezéért nyúlt. A tenyere kissé nyirkos volt, a bőre furán hűvös, nem esett jól az érintése.
Fanny elhúzta az ujjait, és Alexanderre nézett.
– El kellett jönnöm!
– Az istenit, Fanny! – Alexander beletúrt a hajába, aztán a szeme újra Jamesre villant. – Mind bemegyünk a rendőrségre, majd ott magyarázkodunk.
– Ne! – tiltakozott Fanny, és megmarkolt a nyomozó karját. Érezte, hogy Alexander izmai összerándulnak a tenyere alatt, és hallotta, hogy mélyen beszívja a levegőt. – Muszáj megtudnom, mi történt. Kérlek, Alexander! – könyörgött neki.
Alexander egy hosszú pillanatig dühösen meredt rá, és Fanny már azt hitte, nemet mond, aztán a férfi aprót biccentett.
– Beszéljünk itt, de utána azonnal megyünk az őrsre – morogta, a pisztolyt azonban nem rakta el. Az öccsére pillantott, közben a szája fájdalmas grimaszba torzult. – Te mész előre! – intett a bejárat felé.
Amikor Fanny is be akart lépni az ajtón, megfogta a karját, és egy pillanatra visszatartotta.
– Mostantól azt csinálod, amit mondok, világos? – sziszegte.
– Világos – válaszolta Fanny, de tartott tőle, végzetes hiba volt Jameshez rohannia.
*
A tanyaház konyhájába mentek, és megálltak az asztal körül. Alexander nem tudta levenni a szemét az öccséről. James harmincon túl ugyanolyan kölyökképű volt, mint húszas évei elején, csak zöld szeme sarkában húzódott néhány apró ránc – nevető ráncok, mennyire jellemző! A kisöccse... Alexander majdnem odarohant hozzá, hogy megölelje, de túl dühös volt.
– Hol voltál tíz évig, James? Halottnak hittünk, és meggyászoltunk, a kurva életbe!
– Sajnálom! Nem akartam... – mormolta James, és Alexander agyát egy pillanat alatt elöntötte a vörös köd. Tényleg azt gondolja, hogy ennyivel elintézhet mindent? Egyetlen rohadt sajnálommal?! Legszívesebben behúzott volna neki egyet.
– Mit nem akartál? Fájdalmat okozni? – Az asztalra tenyerelt, és belevájta körmeit a fába. – Akkor végre elmondhatnád, miért rágcsálták halak Scott Robinson hulláját!
Fanny felszisszent. Az asztal túloldalán állt, James mellett, és Alexander torkát keserűség fojtogatta, ahányszor rájuk nézett. Ennyi jutott hát neki a nőből. Egy éjszaka és egy gyors menet az asztalon. Mi másra is számított, bassza meg?! James mindig megkapja, amit akar. És most Fannyt akarta, Alexander ezt tisztán látta abból, ahogy az öccse a nőre nézett.
– Mi az? – mordult rá Fannyra. – Pontosan ez történt. A fickó tíz évig rohadt abban az átkozott tóban!
– Akkor sem kéne ezt mondanod! – A nő összefűzte a karját a mellkasa előtt, és vetett rá egy helytelenítő pillantást. Alexander majd felrobbant a haragtól.
– Hagyd, Fanny! – szólt közbe James fojtott hangon. – Igaza van, az én hibám.
Alexander Jamesre meredt, és egy pillanatig nem kapott levegőt. Tehát igaz! A szíve mélyén az összes bizonyíték ellenére azt hitte, az öccse ad majd valamilyen magyarázatot a történtekre, valami teljesen logikus és tisztességes magyarázatot, ahogy mindig is tette.
– Hogy érted azt, hogy a te hibád?
– Megígértem Scottnak, hogy nem szólok senkinek arról, amit tett – mondta James akadozva, aztán a mellette álló nőre pillantott. – És komolyan is gondoltam, esküszöm neked, Fanny! Hisz még neked se mondtam semmit...
– Mit tett Robinson? – vágott közbe Alexander, az öccse azonban meg sem hallotta a kérdést, égő tekintettel bámult Fannyra.
– Attól féltem, a konkurenciát ennyivel nem állíthatom le – hadarta. – Ha Scottot lefizették, miért ne fizetnének le valaki mást is? Az apámnak nem szólhattam, nem akartam egy életre tönkre tenni Scottot. Valaki mással kellett beszélnem. Fogalmam sem volt, hogy ez lesz a vége!
James a tenyerébe temette az arcát, Fanny pedig azonnal közelebb lépett hozzá, és végigsimított a karján. Alexander keze ökölbe szorult, alig tudta kipréselni magából a rövid mondatot.
– Mi történt a tónál?
James keze lehanyatlott, de nem nézett rájuk, a szemközti falra függesztette a tekintetét.
– Amikor kitört a vihar, kiabálást hallottam. A csónakház felől jött. Odamentem, és azonnal észrevettem őket. Vitáztak... aztán fejbe vágta Scottot, és bedobta a vízbe.
Fanny még mindig James karját szorongatta, és Alexander legszívesebben odaugrott volna, hogy elrángassa a nőt. Helyette még jobban belevájta a körmét az asztal lapjába, úgy szűrte a szavakat a fogai között.
– Ha nem te voltál, akkor ki ölte meg Robinsont?
James ráemelte a tekintetét, zöld szeméből sütött az iszonyat.
– Az, akinek meséltem az ipari kémkedésről – hebegte. – Michael Blockhardt.
– Blockhardt?! – hördült fel Alexander. Az apjuk biztonsági főnöke?! Még ideje sem volt felocsúdni a döbbenetből, amikor beléhasított a felismerés: a férfi pontosan tudja, hol vannak.
– El kell tűnnünk innen!
Az ablakhoz ugrott, de kint a terepjárón kívül ugyanaz a két autó állt, mint amikor megérkezett: Fanny Jeepje és egy kék Nissan, bizonyára az öccséé. Más jármű nem volt közel s távol.
– Miért kell elmennünk? – kapta fel a fejét Fanny. – Mi a baj, Alexander?
– A telefonodon lévő nyomkövetővel találtalak meg – magyarázta neki Alexander sietve. – Épp apámmal beszéltem, és Blockhardt is vele volt. Tudja, hogy itt vagyunk.
Fanny szemében rémület villant.
– Mihez kezdünk most?
– Le kell lépnünk, amilyen gyorsan csak lehet!
Alexander átment a másik ablakhoz, aztán a harmadikon is kilesett, de nem látott mozgást a ház körül. Előhúzta a zsebéből a Taurust, közben hálát adott az égnek, hogy van saját pisztolya a szolgálatin kívül. Visszafordult Fanny és James felé, akik még mindig az asztal mellett ácsorogtak.
– Mozduljatok már! – kiáltott rájuk Alexander. – Blockhardt bármelyik percben ideérhet.
Elindult a kijárat felé, és szeme sarkából látta, hogy a másik kettő követi. Kilépett az ajtón; a tornác üres volt, és Alexander az egyik oszlop mögé rejtőzve kikémlelt a kertbe. Semmi sem mozdult, csak a faleveleket lebbentette meg néha a nyáresti szél. Lementek a lépcsőn, elől Alexander, mögötte Fanny, leghátul James. A nyomozó görcsösen markolta a pisztolyát, és a kerítés mellett magasodó fákat és bokrokat fürkészte, közben fülelt, hall-e valami szokatlan zajt, de saját lépteiken kívül az egész kertben csend honolt.
Aztán váratlanul az egyik rózsabokor ágai megzördültek.
– Mögém! – vakkantotta Alexander, és a zaj irányába kapta a fegyverét, de nem bukkant fel Blockhardt az ágak mögül. Csak egy galamb szállt fel, szaporán verdesve szárnyával, és eltűnt a mező túloldalán húzódó erdős sáv mögött.
– Te jó ég! – sóhajtott fel Fanny a háta mögött, és Alexander érezte a leheletét a nyakán.
– Semmi baj – pillantott a nő sápadt arcára. – Menjünk tovább!
A levegő furcsán fülledt volt, és Alexander hátán végigfolyt az izzadság, ahogy folytatták az utat a kanyargós ösvényen. Biztosra vette, hogy Blockhardt utánuk jön. De akkor miért nincs itt? Ennyi idő alatt már ide kellett volna érnie. Vagy lehet, hogy úgy döntött, inkább elmenekül? Alexander remélte, hogy igen. Tudta, hogy Blockhardt valaha az idegenlégiónál szolgált, és fogalma sem volt, mekkora esélye lenne ellene. Főleg úgy, hogy közben Fannyt és Jamest is meg kell védenie.
A farmház sarkánál jártak, amikor Alexander észrevette a pusztítást.
– Bassza meg! – szitkozódott a Dodge kerekeit szabdaló hosszú vágások láttán. A Jeep és a Nissan felé kapta a tekintetét, de azok is ugyanúgy meg volt rongálva.
– Ez meg mi a franc? – lépett mellé James.
– Blockhardt itt van. Vissza kell mennünk a házba!
Mindhárman sarkon fordultak, majd nyomban meg is torpantak.
A farmház bejárata mellett ugyanis Michael Blockhardt állt, és rájuk szegezte a pisztolyát.
– A ház mögé! – ordította Alexander.
Egyik kezével Fannyt taszította fedezékbe, a másikkal Blockhardtra lőtt. A füle mellett elsüvített egy golyó, de nem törődött vele, Fanny kezét szorítva rohant tovább. Befordultak a következő sarkon, jobbra tőlük a ház hátsó fala húzódott, balra a kopár mező, sehol semmi menedék.
Újabb lövés dörrent. Alexander James után lökte Fannyt, majd beállt mögéjük, hogy védje őket a golyóktól. Hátrapillantott, rálőtt Blockhardtra, de nem volt ideje célozni. A lövedék elrepült a mező felé.
Az utánuk loholó férfi újra tüzelt, a töltény ezúttal a ház falába csapódott, alig néhány centire James fejétől. Alexander elnyomta a szájára toluló szitkokat.
– Gyorsabban! – kiáltotta, közben a pulzusa a fülében dübörgött, elnyomva a többi hangot: a lihegésüket, a lábuk alatt reccsenő gallyakat és üldözőjük lépteinek dobogását.
Amikor végre elérték a ház végét, és mind a hárman fedezékbe kerültek, Alexander a fal takarásában visszafordult Blockhardt felé.
– Menjetek! Én addig feltartom. – Kinézett a ház sarkánál, és tüzelt.
– Ne! – sikította Fanny, amikor rájött, mi Alexander terve.
– Megígérted, hogy azt teszed, amit mondok.
– Nem hagylak itt!
– De igen! Menjetek már! – üvöltötte Alexander, és a szeme sarkából látta, hogy James elráncigálja a vadul ellenkező nőt, majd mindketten eltűntek a sarkon.
Alexander kinézett a fal mögül, de Blockhardt azonnal rálőtt, a nyomozónak alig volt ideje visszaugrani a fedezékbe. A lövedék elrepült mellette, és belefúródott a ház mögött magasodó tölgyfa törzsébe.
– Alexander – hallatszott Blockhard hangja –, téged nem akarlak bántani. Sem a lányt. Nekem csak James kell.
– És azt várod, hogy ezt el is higgyem? – kiáltott vissza Alexander gúnyosan. – Azok után, hogy James elmesélt nekünk mindent?
– Beszéljük meg!
– Jó, beszéljük – morogta. – De a rendőrségen!
Kilesett a fal nyújtotta fedezékből, Blockhardt már közel járt. Előbb a dumával nyilván csak el akarta terelni a figyelmét.
Alexander tudta, egyetlen lövése maradt.
A szíve veszettül dobogott, a homlokából verejték csurgott az arcára. Letörölte, előrehajolt, aztán célzott és lőtt. Blockhardt felüvöltött, de nem esett össze. Bal kezével a combjához kapott ugyan, de a jobbal tovább tüzelt Alexanderre.
A nyomozó visszaszökkent a fal mögé, és futásnak eredt. Abban reménykedett, hogy a férfit lelassítja a sérülése.
Elérte a sarkot, befordult, és meglátta a tornác zömök kőoszlopait.
Felugrott a lépcsőn, már majdnem az ajtóhoz ért, amikor Blockhardt újra rálőtt...
... és Alexander már nem tudott kitérni a golyó elől.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Nincs kedved várakozni a következő részre?
Semmi gond, akkor olvasd tovább A múlt bűneit ebookban:
ELINDULT AZ ELŐRENDELÉS!Rendelt elő a Boldogságra kényszerítve nyomtatott regényt most 30% kedvezménnyel,
és nyerd meg az előrendelők között kisorsolt tíz ajándék egyikét:
ELFOGYOTT A GYILKOSSÁG A KRIMIFESZTIVÁLON!
Hatalmas örömömre, elfogyott a FairBooks Kiadó készletéről a könyv.
De újra lesz nyomva, karácsonyra már a fa alá is kerülhet.
Rendeld elő most 30% kedvezménnyel:
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése