.JPG)
– Hogy mit csináltak?! – kiáltott fel Fanny.
– Összeverekedtek a rendőrség folyosóján. Pontosabban, a bátyád addig hergelte Kougar nyomozót, míg kapott tőle pár pofont.
Thomas Farlow épp akkor érkezett meg Fannyhoz, amikor a nő indulni készült a kávézóba, és úgy döntött, hogy elkíséri. Most a pult melletti asztalnál ültek, az apja a legnagyobb nyugalommal kortyolgatta a kávéját, Fanny pedig döbbenten emésztette a szavait.
– Ó, a nyomozó előszeretettel páholja el azokat, akik ártanak Fannynak – jegyezte meg Kate szélesen vigyorogva a pult mögül. – Szerintem, ez nála az előjáték része – kacsintott Thomasra.
– De Kate! – prüszkölte Fanny égő arccal, és kis híján megfulladt attól az egyetlen korty teától, amit épp meginni készült.
Mégis csak olyan téma volt ez, amit az ember lánya nem az apja füle hallatára szeretne kitárgyalni. Ahogy azt sem, hogy a pasas, akivel nemrég ágyba bújt, nekiment a testvérének. Nem is tudta, mit gondoljon. És egyáltalán Alexander miért támadt Adamre? Előző este ugyan érzett közöttük feszültséget, de azért attól messze voltak, hogy egymásnak essenek.
– Pontosan hogyan is történt? – kérdezte meg ismét az apját.
– Már mondtam, a bátyád ostobán viselkedett, a nyomozó pedig meggondolatlanul.
Fanny homlokráncolva pillantott rá. Volt egy olyan sanda gyanúja, hogy az apja eltitkol valamit.
– Ez azért messze nem magyarázat a történtekre – jegyezte meg.
– Mielőtt egymásnak ugrottak, a nyomozó említett valamit arról, hogy Adam bedobta kővel az ablakodat. Igaz ez?
A lány némán pislogott, és egyetlen pillanat alatt ezerszer is megbánta, hogy tovább firtatta az ügyet.
– Fanny, nem mondtad el nekik? – szólt közbe Kate felháborodva, amivel csak tovább rontott az amúgy sem rózsás helyzeten.
– Mit nem mondott el? – tudakolta Thomas.
Fanny az apjára nézett, és tettetett könnyedséggel megvonta a vállát.
– Semmi az egész. Adam rá akart venni, hogy adjam el a házat, hogy pénzhez jusson, csak az eszközei nem voltak a... legszerencsésebbek – felelte, és még mindig abban reménykedett, hogy ha a kődobálást nem is, legalább a betörést sikerül eltitkolnia a szülei elől.
– A legszerencsésebbek?! – kiáltott fel a barátnője, nem törődve Fanny figyelmeztető pillantásával. – Nem inkább a legtörvényesebbek?
– Kate, kérlek, ne avatkozz ebbe bele!
– Legyünk őszinték, Fanny! A bátyád egy egoista görény, és amit tett, az megbocsáthatatlan!
– Kate, ne...
– Miről beszél a barátnőd, Fanny? – szólalt meg az apja is, és látszott rajta, hogy azok után, amiket Kate-től hallott, ő sem fogja annyiban hagyni a dolgot.
Fanny idegesen nézett hol az egyikre, hol a másikra, és nagyon-nagyon szeretett volna valahol máshol lenni. Meglepő módon a kérése meghallgatásra talált – a mobilja hangosan csörögni-zörögni kezdett a táskájában.
– Ezt fel kell vennem – mormolta, és anélkül, hogy egyáltalán megnézte volna, ki hívja, felmarkolta a táskát, és kimenekült a kávézóból.
Kint az utcán hátat fordított a kirakatnak, és előbányászta a telefont. Egy ismeretlen szám villogott a kijelzőn.
– Halló! – fogadta a hívást.
– Fanny, beszélnünk kell! – hallatszott egy hang, ami kiszorított Fannyból mindent szuszt, és amit ezer közül is megismert volna, még ennyi év után is.
*
Alexander egy röpke pillanatig elnézte a Kougar Enterprises magas irodaházát, a bútorgyár masszív épületét, a hatalmas raktárakat, majd befordult a parkolóba, és kiszállt a terepjáróból.
Nem arról volt szó, hogy nem ismerte el az apja érdemeit. Jeremy Kougar háta mögött valóban komoly üzleti sikerek álltak. Végül is alig huszonöt évesen felfuttatta a részeges apjától örökölt, halódó asztalosműhelyt, komolyabb vagyon híján csupán a józan eszére és a megérzéseire hagyatkozva. Harminc év múlva a Kougar Enterprises Dél-Anglia vezető bútoripari vállalata volt, saját üzlethálózattal és fuvarozócéggel, külföldi fatelepekkel és komoly részesedéssel az antikvitások piacán.
Csak épp Jeremy túlságosan is vállalat-birodalma felépítésével volt elfoglalva, és nem sok időt szentelt a családjára – sem a feleségére, sem a fiaira –, és ezt Alexander sosem tudta megbocsátani neki. Caroline Kougar két évvel James eltűnése után szenvedett autóbalesetet. Ivott, mielőtt kocsiba ült, nem is keveset, és nem is először. Sosem tudták meg, hogy készakarva hajtott a szakadékba, vagy az elfogyasztott alkohol miatt hibázott. Ám bármelyik is volt igaz a két lehetőség közül, a tényen nem változtatott: Jeremy meg sem próbált segíteni a nejének.
– Nocsak, fiam! – köszöntötte az apja ridegen, amikor Alexander rossz emlékektől zsongó fejjel besétált az irodájába. – Azért jöttél, hogy elmondd, körözik az öcsédet, vagy azért, hogy megmagyarázd, miért faggatja a rendőrség a beosztottjaimat mindenféle engedély nélkül?
– Mit szeretnél, melyikkel kezdjem?
– Mondjuk, Jamesszel. Tudni akarom, mi ez az egész! – közölte az apja olyan fagyos tekintettel, amivel a legöntudatosabb beosztottját is pillanatok alatt félénken reszkető nyuszivá tudta változtatni. Alexander azonban már rég immunissá vált rá.
– Felmerült néhány újabb bizonyíték, semmi perdöntő, de ahhoz elég, hogy James váljon az első számú gyanúsítottá – mondta, és lazán levetette magát az egyik fotelbe, ami az apja termetes, antik íróasztala előtt állt, épp csak a lábát nem tette fel az asztal tetejére.
– Pontosan mik ezek a bizonyítékok? – Jeremy vetett rá egy megrovó pillantást, és Alexander egy pillanatra elgondolkozott rajta, vajon mit kifogásol jobban: azt, hogy nem adja meg neki a kellő tiszteletet, vagy azt, hogy többé már nem ijed meg tőle.
– Valaki látta, hogy a tóba lök egy öntudatlan fickót, és elmenekül a helyszínről.
Jeremy összehúzott szemekkel meredt rá.
– Biztos James volt az? Nem lehetett valaki más?
– A tanúnk szerint senki más nem járt a tó környékén, persze ez önmagában még nem jelent semmit – mondta Alexander. – Ráadásul az is kiderült, hogy az áldozat itt dolgozott a cégednél. Scott Robinson. Rémlik a neve?
– Igen – biccentett az apja szinte gondolkozás nélkül. – Néhány évig ő vezette az informatikai osztályunkat.
– És James ismerhette a pasast?
– Hogy ismerte-e? – Az apja különös pillantást vetett rá. – Persze! Az öcséd azon a részlegen végezte a gyakorlatát. Annak idején személyesen kértem meg Robinsont, hogy segítsen neki mindenben.
Alexandert ezt hallva roppant kellemetlen érzés fogta el. James ellen most már nem csak az szólt, hogy látták a gyilkosság helyszínéről elmenekülni, hanem az is, hogy ismerte az áldozatot.
– Ez nem javít az öcséd helyzetén, igaz? – ráncolta a homlokát Jeremy.
A nyomozó minden pénzét feltette volna rá, hogy nem James miatt aggódik, hanem a cége jóhírét félti, de nem ez volt a megfelelő alkalom, hogy a szemére vesse.
A következő órában beszélt azzal a néhány emberrel, akik már tíz évvel ezelőtt is az informatikai részlegen dolgoztak. Egytől-egyig azt mondták, hogy míg James és Robinson kezdetben jól kijöttek egymással, később a viszonyuk feszültté vált. Azt viszont senki sem tudta, miért. Egy alacsony, tüsihajú nő még arról is beszámolt, hogy látta őket hangosan vitázni, azt azonban nem hallotta, miről is volt szó. Mindez közvetlenül azelőtt a viharos éjszaka előtt történt, és ettől Alexander rossz érzése csak tovább fokozódott.
Épp visszafelé tartott apja irodájába, és azon töprengett, hogyan tudhatna meg ennél többet arról a bizonyos nézeteltérésről, amikor csörögni kezdett a telefonja.
– Kougar – mordult bele.
– Nyomozó, Thomas Farlow vagyok, segítenie kell!
Alexander ösztönei, ezt hallva, nyomban riadót fújtak.
– Mi történt?
– Itt voltam Fannyval a kávézóban, Ivybridge-ben. – Az idősebb Farlow hangja egészen feldúlt volt. – Aztán valaki felhívta, és egy szó nélkül elrohant. Miss West az előbb elmondott mindent. Attól félek, valami baja esik...
– Ne aggódjon, megtalálom! – mondta a nyomozó jóval nyugodtabban, mint amilyennek valóban érezte magát.
Még szerencse, hogy a nő telefonján rajta van a nyomkövető program! Belépett az applikációba, amit az informatikusok előrelátóan az ő mobiljára is feltelepítettek, és türelmetlenül várta, hogy a program frissítse Fanny helyzetét. Az apró pötty a Dartmoor Nemzeti Parktól délre, egy Modbury nevű település határában állt. Alexander ismerte a környéket, és tudta, ha siet, akkor negyedóra alatt odaér. Kimásolta a koordinátákat, berontott az apja irodájába, ahol Jeremyn kívül ott volt Michael Blockhardt is. A nyomozó gyorsan elmondott a két férfinek mindent.
– Egyedül kell odamennem, nem hívhatok erősítést, nehogy James a rendőröket látva bántsa Fannyt – magyarázta. – Ha nem jelentkezem egy órán belül, akkor szóljatok nekik. Ezek a koordináták – firkantotta fel a számokat egy papírfecnire.
– Biztos, hogy Miss Farlow Jamesszel találkozik?
– Nem hinném, hogy másvalaki miatt így elrohant volna – ismerte be Alexander fanyarul, és az ajtó felé lódult.
– Alexander... – szólt még utána az apja.
– Igen? – pillantott vissza a válla fölött.
Jeremy először nem mondott semmit, és Alexander már kezdett türelmetlen lenni, hisz minden idegszála azt üvöltötte, hogy fusson-rohanjon a nőhöz, aztán az apja végül mégis megszólalt:
– Vigyázz magadra!
A nyomozó meglepődött, az apjának ez volt évek óta az első emberséges megjegyzése, de nem volt ideje eltöprengeni rajta. Csupán biccentett, és a terepjáróhoz iramodott.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Ha nem szeretnél várakozni A múlt bűnei új részeire, akkor vásárold meg ebookban.
Csupán 1,100 Ft, és azonnal olvashatod az egész történetet:
ELŐRENDELHETŐ!
A Boldogságra kényszerítve regényem már előrendelhető 30% kedvezménnyel. Az előrendelők között ajándékokat sorsolunk ki. Részletek: Jud Meyrin: Boldogságra kényszerítve
Vércseppek a hóban - 990 Ft
Az Itáliai rejtélyek első kötete.
November 10-én jön!
Az Itáliai rejtélyek második kötete:
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése