Csontvázak a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.) - Beleolvasó 2.

 

A szakkör öt órakor ért véget, és addigra Liza úgy érezte, mintha a diákok miniatűr másai befurakodtak volna a koponyájába, és az agyát taposnák. A gyerekek végig nevetgéltek és egymással pusmogtak, csak Réka figyelt rá és jegyzetelt szorgalmasan. Liza őt kedvelte a legjobban a tanítványai közül, bár ezt igyekezett titkolni. Kínosan ügyelt rá, hogy ugyanúgy viselkedjen a lánnyal, mint a többiekkel. Még akkor is távolságtartó volt, amikor összefutottak a lakótelepen, ahol Liza lakást bérelt, Réka pedig néhány épülettel arrébb lakott a szüleivel. Mert amikor legutóbb túl barátságos volt egy diákjával, az semmi jóra nem vezetett.
Tessék-lássék módon összepakolt a teremben, visszament a tanáriba, és bevett egy fájdalomcsillapítót. Aztán lerogyott a székére, és csak bámulta a hosszúkás helyiséget átszelő asztalsorokat meg a fal mellé állított otromba, barna szekrényeket. Mennyire más volt ez, mint az alapítványi iskola Budán, ahol az elmúlt három évben tanított! Nagyobb, poroszosan szigorúbb és valahogy lelketlenebb – de lehet, hogy ezt csak Liza képzelte. A budai gimiben azonban lejárt a szerződése, a várligeti üresedés pedig kapóra jött.
– Helló! – Magas, szőke férfi lépett be a tanáriba, félbeszakítva a magányát. – Szakkörről jössz? – kérdezte.
– Igen, németről.
– Én meg OKTV-felkészítőről.
Liza nézte, ahogy a pasas lerakja a kezében tartott könyveket az asztalra, és azon töprengett, mit tanít. Valamilyen természettudományt, csak ennyire emlékezett. Talán földrajzot? Nem, múltkor a földrajztanárnővel ment ki cigizni. Megvan, biológiát, meg talán informatikát! Az is beugrott, hogy Misinek hívják. Misi, a mókus. Amikor az igazgatónő szeptemberben mind a harmincvalahány kollégának bemutatta, Liza így próbálta megjegyezni a neveket és a tantárgyakat. Alliterációval, mi mással? Egy magyartanár maradjon a kaptafánál!
– És megszoktad már az új helyet? – Misi mosolyogva fordult felé; a könyvek csinos kupacba rendezve álltak a háta mögötti asztalon.
– Nem mondhatnám – ismerte be Liza. Nem tudta biztosan, mit szokott meg kevésbé: az iskolát, a várost vagy a lakást. Mind a három ugyanolyan idegennek tűnt, mint másfél hónappal ezelőtt, a tanév kezdetén.
– Várliget biztos kicsinek és jelentéktelennek érződik a főváros után. Legalábbis nekem annak tűnt, amikor ideköltöztem.
– Nem jelentéktelen… Csak tudod, Budapesten születtem, és sosem éltem máshol.
Liza maga sem tudta, miért csúszott ki ez a száján, ráadásul a hangja elkeseredetten csendült, és ezt nem akarta. Nem hiányzott, hogy valaki a kollégák közül rájöjjön, mennyire utája ezt az új helyzetet, se arra, hogy jövőre első dolga lesz minden szabad helyet megpályázni Pesten.
– Még maradsz vagy végeztél mára? – kérdezte Misi, és Liza hálás volt neki, amiért elegánsan elsiklott az előbbi mondata felett.
– Aha, végeztem.
Együtt indultak a tanári sarkában álló fogasokhoz. Liza belebújt fekete bőrdzsekijébe, és a nyaka köré tekerte piros sálját, közben a szeme sarkából a férfit nézte. Misi egy szövetkabátot vett le a fogasról, és élre vasalt nadrágot viselt. Egyáltalán nem olyan típusú férfi, akivel ki szokott kezdeni. Ahhoz túl kedvesnek, túl ártatlannak látszott. Olyannak, akit az ember lánya barátnak, és nem szeretőnek választ. De szép kék szeme volt, az arcát pedig rövid, borostánál alig hosszabb szakál fedte, pont úgy, ahogy Liza leginkább szerette. Ha valaki várná otthon, nem lebzselne ilyen későn az iskolában, és különben is, néha nem árt eltérni a megszokottól.
– Mondanál egy jó helyet a városban, ahol megvacsorázhatok? Még nem igazán ismerem ki magam, és ma este nincs kedvem főzni – mosolyodott el Liza, pontosan tudatában annak, hogy az arcán a gödröcskék így a legelőnyösebbek.
– Ismered az Agnellát? – Misi lelkesnek tűnt. – Olasz étterem a belvárosban, a könyvtár mellett.
Bár Liza elment párszor az Agnella előtt az elmúlt másfél hónapban, és pontosan tudta, hol van, de összeráncolta a homlokát, és úgy tett, mintha gondolkodna.
– Nem rémlik – mondta végül.
Misi szeme felcsillant, pillantása egy másodpercre Liza bőrdzsekibe és szűk farmerbe bújtatott alakjára vándorolt.
– Szívesen megmutatom, ha gondolod.
– Köszi, az jó lenne!
Liza kilépett az ajtón, ügyelt rá, hogy a csípője lágyan ringjon, közben érezte a férfi tekintetét, ami a fenekére tapadt. Pont, ahogy tervezte. Talán egy kis játszadozás Misivel elfeledteti vele, mennyire gyűlöli, hogy mégsem Pesten keresett állást.
Végigmentek az iskola hosszú folyosóján, majd ki a kapun az októberi, füstillatú estébe. Az utca két oldalán magasodó fák ritkás lombját köd takarta, a hűvös szél bele-belekapott a hajukba. Liza azzal volt elfoglalva, hogy még szorosabban beburkolózzon a sáljába, és csak akkor vette észre a kerítés mellett rostokoló alakot, amikor az ráköszönt.
– Jó estét, tanárnő!
Gergő tizenkettedikbe járt, emelt német tagozatra. Az órákon ragyogó tekintettel bámulta, órák között pedig gyakran a nyomában járt, Lizát egyre jobban idegesítette. Odamormolt egy köszönést a fiúnak, aztán Misivel a nyomában továbbmasírozott az utcán. Közben észrevette Rékát, aki valószínűleg a szüleit várta a parkolóban, és végignézte az egész jelenetet. Kissé összeszűkült szemmel bámult rá, és Liza sejtette, hogy a tekintélyének annyi, ha Gergő továbbra is az imádatával üldözi.
– Hihetetlen… – csúszott ki a száján, és nagyon remélte, hogy Misi nem hallotta meg, de persze nem volt ilyen szerencséje.
– Ne törődj vele, Gergő már csak ilyen – nevetett fel a férfi, mintha pontosan tisztában lenne a helyzettel. – Tavaly Cilibe, az énektanárba esett bele. De igazából ártalmatlan, sosem tesz semmit, csak szeret rajongani valakiért. Már az évnyitón sejtettem, hogy idén te leszel a kiszemelt.
– Tényleg? – húzódott közelebb a férfihoz – Miből gondoltad?
– Szerinted? – vigyorgott Misi. – Biztosra veszem, hogy a srácok jó része rólad fantáziál majd, amikor az emberi szaporodást tanítom nekik idén.
– Emberi szaporodás?! Ilyen bókot sem kaptam még – nevetett Liza.
– Mit szólnál hozzá, ha gyalog mennénk? – kérdezte a férfi. – Nincs messze az étterem, és jólesne egy kis séta.
– Benne vagyok!
Elmentek a parkoló mellett, és amikor a kereszteződéshez értek, jobbra fordultak. Misi tökéletes udvariassággal érintette meg a hátát, hogy jelezze az irányt. Aztán a pár héttel korábbi utazásáról kezdett el mesélni, de Liza alig figyelt a történetre, az sem nagyon jutott el a füléig, melyik országban volt a férfi. Azon járt az esze, hogy talán mégsem olyan jó ötlet ez a vacsora. Misi korábbi megjegyzéséből rájött, hogy az iskolában nyílt titok lehet, hogy Gergő rajong érte. Nincs szüksége arra, hogy még inkább pletykáljanak róla. Már pedig fognak, ha kiderül, hogy összeszűrte a levet Misivel. Liza tudta, hogyan működik a pletyka: rövid időn belül arról fog suttogni mindenki, hogy bárki ágyába beugrik, ami nem is áll távol az igazságtól, Liza mégsem akarta, hogy az ő nemi élete legyen a beszédtéma az iskolában. Inkább el kellene mennie egy bárba, és ott felcsípni valakit, nem az egyik kollégájával kikezdeni. De nem volt kedve egyedül bulizni, se idegenekkel ismerkedni, és már az idejét sem tudta, mikor szexszelt utoljára. Valamikor a nyáron, még Pesten, de a részletek sehogy sem ugrottak be.
Beértek a belvárosba, és Lizának el kellett ismernie, ha turistaként jönne ide, odalenne a kandeláberek fényében fürdő, kanyargós és macskaköves sétálóutcáért. Így azonban túl szűknek érezte, és el sem tudta képzelni, hogy itt töltse el a szabad estéit. Nem mintha eddig túl sokat járt volna szórakozni, cseppet sem jellemző módon inkább otthon gubbasztott, mint hogy a városban csavarogjon. Mostanában alig ismert magára. Se buli, se pasik, csak magányos esték a bérelt lakásában. És a legrosszabb, hogy teljesen észrevétlenül alakult át az élete, Liza pedig nem is értette, mi történik vele.
Már látszott az Agnella sárgán világító felirata, amikor megszólalt a telefonja.
– Bocs, ezt fel kell vennem – mondta, amikor meglátta Flóra képét a kijelzőn. Egy lépéssel eltávolodott Misitől, és fogadta a hívást. – Hahó, mi újság?
– Átjössz ma este? – kezdte a barátnője szokatlanul lényegretörően, és a hangja is mintha feszülten csengett volna.
– Minden oké? – kérdezte azonnal Liza, és ezúttal örült, hogy ilyen közel költözött Rózsakőhöz. Autóval húsz percre volt csak a város, szinte semmi, még Pesten is többet kellett utaznia, ha találkozni akart Flórával. És gyakran meg is tette ezt a rövid utat Rózsakőre, bár ezek az esték általában azzal jártak, hogy előbb-utóbb Ben is megjelent. Liza nem bánta, kedvelte a nyomozót. Viszont a társasághoz gyakran hozzácsapódott Alex is, akihez jóval ellentmondásosabb érzések fűzték azóta a májusi este óta. Sokszor gondolkozott azon, miért nem bírja elviselni a férfit, miért ugrik a torkának olyan gyakran, pedig Alex pont olyan pasas, akikkel általában kikezd: jóképű és a laza kapcsolatok híve, akárcsak ő. Lizát valami mégis megakadályozta abban, hogy úgy viselkedjen vele, mint a többi ilyen fickóval, azaz egy éjszakára az ágyába ugorjon, aztán továbblépjen. – Furcsa a hangod – jegyezte meg, félresöpörve az Alexszel kapcsolatos gondolatait.
– Velem minden oké – nyugtatta meg Flóra, bár Liza még mindig érezte a feszültséget a szavaiban. – Pipi ma este Alexnél alszik, szóval pizzát rendelünk, és megnézünk valamilyen mesét.
Liza hallotta a barátnője hangján, hogy vigyorog, amitől a korábbi nyugtalansága azonnal elpárolgott. Flóra ugyanannyira odavolt Alex lányáért, mint ő, és ahogy igazából mindenki, akire Pipi egyszer is rámosolygott. Ha mást nem is, a csáberejét az apjától örökölte… Amikor nyáron kiderült, hogy Alexnek van egy lánya, akiről addig nem tudott, Liza megdöbbent, bár igazából nem értette, miért. Ahány nőt Alex lefektetett… Szinte törvényszerű volt, hogy az egyiket felcsinálja.
– Most még van egy kis dolgom – mormolta Liza a telefonba, kiűzve Alexet a gondolatai közül.
– És később? Bennek megfigyelésre kell mennie, szóval tarthatnánk egy csajos estét, dumálhatnánk...
– Öhm, Flóra, ma nem jó. Az a dolog valószínűleg hosszúra fog nyúlni, de mi lenne, ha holnap együtt ebédelnénk? Egy körül? Délután nincs órám.
Egy pillanatig csend honolt a vonal mindkét végén, és Liza elképzelte, ahogy a barátnője azon filózik, vajon kit szedett össze, mert nyilván sejti, hogy férfi van a dologban.
– Oké, akkor holnap – felelte végül Flóra. – Ide tudsz jönni az irodába?
– Persze, és viszek kaját is. Jó szórakozást!
– Neked is. Holnap pedig nem úszod meg, muszáj lesz mesélned!
– Jó hogy!
Liza mosolyogva rakta el a telefont, és felzárkózott Misi mellé.
– Bocs, csak a barátnőm volt Rózsakőről.
– Rózsakő? Nem ott ölték meg azt a fickót tavasszal, a vállalkozót? – ráncolta a homlokát a férfi.
– De – vigyorodott el Liza –, és nem fogod elhinni, épp a barátnőm talált rá a hullára! Most pedig a magánnyomozóval jár, aki az egész esetet felgöngyölítette.
– Benjamin Burke, róla olvastam is a neten.
– Igen, ő az – bólogatott Liza oda sem figyelve.
Kezdetben talán ezért is örült, amikor meglátta, hogy Várligeten van nyitott pozíció. A májusi események megrázták. Flóra a legjobb barátnője volt, igazából az egyetlen barátnője, és majdnem megölték. Liza szeretett volna a közelében lenni azok után, ami történt. Csak épp közben a saját alkalmazkodó képességét fel-, azt a rohadt honvágyat pedig lebecsülte.
– Neked aztán híres barátaid vannak! – jegyezte meg Misi egy átható pillantás kíséretében, miközben kinyitotta előtte az Agnella ajtaját.
– Á, nem híresek! – mondta Liza, de aztán eszébe jutott a szeptember végi szüreti fesztivál Rózsakőn. Az egyik helyi újságíró felismerte Bent, és addig nem tágított, míg a nyomozó nem válaszolt néhány kérdésére, és le nem fényképezhette mind a négyüket. A cikk bekerült a megyei újságba, felkerült a netre, sőt még egy B kategóriás pletykalapba is. Utána jót röhögtek a tíz percnyi hírnevükön. – Oké, egy kicsit talán mégis azok.
– Bocs, ha elraboltalak tőlük!
– Dehogy raboltál! Nem beszéltem meg velük semmit ma estére – mosolygott Liza a férfira, de közben egészen csalódottnak érezte magát, hogy lemarad a Flóráékkal közös estéről.
Egy órával később aztán, amikor végeztek az evéssel, ragaszkodott hozzá, hogy külön fizessenek. Majd maga sem tudta pontosan, hogy miért, de az étterem előtt elbúcsúzott a kissé csalódottnak tűnő Misitől, és egyedül vágott neki a várligeti utcáknak.
Már csak egy saroknyira járt a társasháztól, ahol a lakását bérelte, amikor furcsa érzés fogta el. Borsódzni kezdett a tarkója, mintha valaki figyelné. Liza megtorpant, és hátrafordult, de nem látott senkit a járdán maga mögött.
– Tiszta hülye vagyok! – mormolta az orra alatt, ennek ellenére megszaporázta a lépteit, és csak akkor könnyebbült meg, amikor a bejárati ajtó becsukódott a háta mögött.

1. rész:

VÁRHATÓ MEGJELENÉS: 2021. MÁJUS. 10.

A sorozat első része (Holttest az Ambróziában) megvásárolható a következő helyeken:

LibriBooklineLíraÁlomgyárBook24NewLine Kiadó

A kötet ebookban is megvásárolható a NewLine kiadónál:

NewLine - ebook

A sorozathoz tartozó ingyenes novelláskötetek letölthetők innen:

Rózsakő - KezdetekRózsakő - Liza&Alex

Beleolvasó az első részbe:

Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések