Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Ben belépett a kórterembe, aztán egy pillanatra megtorpant, amikor Makai Gábor emelkedett fel a lánya ágya mellé húzott székből. Ben Ilonához jött, arra egyáltalán nem számított, hogy a férjét találja itt. A polgármester alig járt a kórházban, vagy ha mégis, akkor nem esténként, Ben legalábbis egyszer sem futott össze vele az elmúlt hetekben.

‒ Maga meg mit keres itt? ‒ érdeklődött Makai barátságtalanul.

Nagydarab ember volt, és majdnem olyan magas, mint a százkilencven centi fölé nyúló nyomozó. Sötét hajába pont annyi ősz szál vegyült, ami a róla készült plakátokon kellő élettapasztalatot sugallt, de még nem keltett túlságosan idősödő benyomást. Ben egy pillanatra eltöprengett rajta, nem egy tehetséges fodrász műve-e a frizura. Ugyanis ez legalább annyira előre kalkuláltnak tűnt, mint a polgármester beszédei és egész viselkedése a nyilvános rendezvényeken: tisztes komolyság, néhány jó helyen eleresztett tréfával és grammra kimért kedélyességgel.

– A feleségével akartam beszélni – mondta Ben, lenyelve az indulatot, ami ösztönösen előtört belőle, valahányszor találkozott ezzel az emberrel.

‒ Miért? ‒ kérdezte Makai kurtán.

‒ A Gálffy-gyilkosság miatt lenne pár kérdésem. De nem hinném, hogy ez magára tartozik.

Ha a polgármester meg is lepődött, nem mutatta, a szeme viszont egy pillanatra felizzott, mielőtt újra felvette szokásos pókerarcát.

– Nem hiszem, hogy a feleségem bármit is tudna arról a szerencsétlen esetről. ‒ Minden szót alaposan kihangsúlyozott, de a szerencsétlent még a többinél is jobban. ‒ Már egyszer kértem, hogy szálljon le rólunk, most újra megteszem.

– Különben? ‒ húzta fel Ben gúnyosan a szemöldökét. ‒ Már így is tönkretett, mi mást csinálhatna még? – kérdezte, közben egyre nehezebben tudta kordában tartani a haragját.

Makai vetett egy pillantást mozdulatlanul fekvő lányára, majd visszafordult Ben felé. Acélszürke szeme befagyott tóra emlékeztetett.

– Mindenkinek van vesztenivalója, nyomozó. Annak is, aki azt hiszi, hogy már nincs.

Ben pontosan értette, mire gondol Makai. A nyomozóirodának talán már lőttek, de még mindig ott van az anyja, a nővére, az unokahúgai és Alex. Nekik még a polgármester nagyon is tud ártani, és ettől Bent azonnal elöntötte az indulat.

– Ha mindenkinek van vesztenivalója ‒ mordult fel ‒, akkor magának is. Rá fogok jönni, ki ölte meg Gálffyt, és arra is, hogy ki lőtt rá a lányára.

– Helyes, jöjjön rá! ‒ emelte fel a hangját Makai is. ‒ De engem hagyjon békén! És a családomat is. Többet pedig nehogy meglássam itt!

Ben egy hosszú pillanatig Makaira meredt, az elfojtott indulat a torkát marta, aztán kifordult az ajtón. Végigszáguldott a kórház folyosóján, és majdnem fellökött egy nővért, aki tiszta ágyneműt vitt valamelyik kórterembe. Ben elmormogott egy bocsánatkérést, és a motorjához rohant.

A sebességkorlátozásra fittyet hányva repesztett az úton, közben az indulat perzselő lávaként száguldott az ereiben. A legrosszabb az egészben a tehetetlenség volt. Semmit sem csinálhatott, amíg nem volt bizonyítéka Makai ellen, és ez szépen lassan megőrjítette. Tudta, hogy a férfi bűnös, tudta, hogy ő a felelős a lányát ért támadásért és Gálffy halálért, de képtelen volt alátámasztani.

Csikorgó gumikkal fékezett le a nyomozóiroda előtt. Leugrott a motorról és másra sem vágyott, csak hogy meghúzza a vodkásüveget. Ám mielőtt bemehetett volna az ajtón, Flóra parkolt le mellette. A nő kiszállt a terepjáróból és odasietett hozzá, az arcáról sütött a pánik, és Ben minden fogadkozása ellenére, hogy távol tartja magát tőle, átkarolta.

Flóra először meglepődött, egy pillanatra meg is dermedt a karjai között, aztán a mellkasába temette az arcát és olyan magától értetődően simult bele az ölelésébe, mintha nem csupán pár nappal ezelőtt találkoztak volna újra hosszú évek kihagyása után, hanem mindig is ott lettek volna egymás közelében. Ben beszippantotta a nő édes rózsaillatát, és nagyon erősen koncentrált, hogy a teste ne reagáljon, de egyre nehezebben boldogult. Óvatosan eltolta magától Flórát.

‒ Sajnálom! ‒ A nő nyomban hátrált egy lépést, és összefűzte karját a mellkasa előtt. ‒ Nem kellett volna iderohannom, késő van, meg minden… Csak megjelent Újvári a kávézóban, és…

– Mit akart? ‒ kérdezte Ben rosszat sejtve.

– Az apám, Ben! ‒ jajdult fel Flóra, zöld szeme fényesen ragyogott sápadt arcában. ‒ Itt járt Rózsakőn péntek este.

Ben gyomra összeszorult, és nem elsősorban attól, hogy ez a legújabb információ milyen hatással lesz a nyomozásra, hanem Flóra miatt. Figyelte, ahogy a nő szétmaszatolja az arcán a könnyeket, aztán zavartan lesüti a szemét, mintha feszélyezné, hogy Ben előtt sír.

– Gyere ‒ fogta meg Ben a nő kezét, és a nyomozóiroda felé húzta. ‒ Bent elmesélsz mindent, és kitaláljuk, hogyan tovább.

Flóra bólintott, és követte a bejárati ajtóhoz. Ben nem az irodába, hanem a lakásba vezette, és próbálta legyűrni a fura késztetést, hogy újra megölelje a nőt. Érezte, hogy Flóra ujjai reszketnek a tenyerében, és hallotta, milyen szaporán kapkodja a levegőt. Mintha mindenáron próbálna nyugodt maradni.

Kihúzta Flórának az egyik konyhaszéket, közben nagyon kellett koncentrálnia, hogy ne simítson végig a karján. Aztán vodkát töltött egy pohárba, a nő elé rakta, és leült mellé. Legszívesebben magának is öntött volna, de most nem lehetett. Muszáj tiszta fejjel gondolkodnia, az ügy és Flóra miatt is.

‒ Idd csak meg, jót fog tenni – tolta közelebb a nőhöz a poharat.

Flóra belekortyolt az alkoholba és elfintorodott.

– Szörnyű íze van!

– De segít, hogy összeszedd magad. ‒ Ben megvárta, míg a nő iszik még néhány kortyot az italból, csak utána kezdte el kérdezgetni. ‒ Hogy értetted azt, hogy az apád Rózsakőn volt?

– Újvári azt mondta – kezdte Flóra akadozva –, hogy az apám autót bérelt a szállodában. Nem sokkal azután, hogy leraktam. A térfigyelő kamerákon látszik, hogy idejött a városba. És ami még rosszabb ‒ vált a nő hangja hisztérikusabbá ‒, hogy megnézték Gálffy híváslistáját is, és apámmal beszélt utoljára.

‒ Mondott még mást is Újvári?

‒ Csak célozgatott. ‒ Flóra szája megremegett, és olyan erővel szorította a poharat, hogy az ujjai egészen elfehéredtek. ‒ Hogy szerintük apám a bérleti díjról akart beszélni Gálffyval, csak valami rosszul sült el. És hogy… hogy apám rátámadt Gálffyra.

– Ez mind feltételezés – próbálta megnyugtatni Ben. – Nincs közvetlen bizonyítékuk apád ellen. Csak annyi biztos, hogy itt járt a városban a gyilkosság idején, és beszélt telefonon Gálffyval. Kedvezőtlen fordulat ugyan, de nem perdöntő bizonyíték.

– A rendőrség nem így gondolja.

– Dehogynem! Ha annyira biztosak lennének a dolgukban, már rég köröztetnék az apádat. Csak azért fókuszálnak rá ennyire, mert nincs más gyanúsítottjuk. De hiába szeretnék, nem tehetnek semmit, amíg apád haza nem ér. Próbáltad felhívni?

– Igen, de még mindig nem elérhető. Most járhatnak a gyalogtúra felénél. Utánanéztem, és épp a hegyek között vannak, azon a részen áram sincsen a menedékházakban, nem hogy térerő. Még néhány napig biztos nem tudnak beszélni vele a rendőrök.

– Jó, akkor van még időnk, hogy rájöjjünk, mi történt valójában.

Flóra bólintott, de látszott rajta, hogy nem nyugodott meg.

– De miért jött vissza Rózsakőre? ‒ nézett Benre kétségbeesetten. ‒ Mi dolga lehetett itt alig pár órával azután, hogy felvittem Pestre?

– Nem lehet, hogy szerzett valahonnan pénzt? Hogy még azelőtt fizessen Gálffynak, mielőtt elutazik. Szerinted lehetséges, hogy kölcsönt vett fel Pesten?

– Péntek délután? – Flóra megcsóválta a fejét.

– Igaz, nem hiszem, hogy ilyen gyorsan el lehet intézni. Még kétesebb forrásokból sem.

– Remélem, nem azt akarod mondani – nyögött fel Flóra –, hogy az apám valami uzsorástól vett fel hitelt! Anélkül is van elég bajunk.

– Nyugi, lehet az is, hogy egy ismerősétől kért kölcsön.

– Nem hiszem. Az összes barátja itt lakik a környéken. Mihez kezdünk most, Ben?

– Folytatom a nyomozást, ahogy eddig. Előbb-utóbb találunk olyan embert, akinek jóval komolyabb oka volt megölni Gálffyt, mint apádnak. És akkor már csak bizonyíték kell az illető ellen ‒ mondta Ben könnyedén, közben a polgármesterre gondolt, aki ellen rohadtul nem könnyű bizonyítékot szerezni. De ez most nem a megfelelő alkalom, hogy a kétségeiről beszéljen Flórának. ‒ Figyelj, Flóra ‒ dőlt előre, és egy pillanatra megszorította a nő asztalon nyugvó kezét ‒, megígérem, hogy kiderítjük, mi történt, rendben? És biztos vagyok benne, hogy ez az egész apáddal kapcsolatos dolog csak egy félreértés.

Flóra hálásan pillantott rá, még halványan el is mosolyodott, de Ben figyelmét nem kerülték el a sötét karikák a szeme alatt. Sem az, hogy az arcába a vodkának köszönhetően ugyan már kezdett visszatérni a szín, de még mindig túl sápadt volt.

– Hazaviszlek, pihenned kellene egy kicsit ‒ javasolta Ben, és ellenállt a késztetésnek, hogy végigsimítson a nő arcán. ‒ Holnap majd újult erővel folytatjuk.

– Haza tudok menni egyedül is. – Flóra felemelkedett a székről, de Ben megrázta a fejét.

– Még mindig ki vagy bukva, ráadásul ittál is. Nem lenne jó, ha a zsaruk épp most igazoltatnának.

– Akkor hívok egy taxit.

– Felesleges! Jól fog esni egy kis motorozás, kiszellőztetem a fejemet.

Valójában Ben csak biztos akart lenni benne, hogy a nő rendben hazaér, de ezt inkább megtartotta magának. Először úgy tűnt, Flóra tovább akar ellenkezni, de végül bólintott, és kimentek a motorhoz.

Kint már sötétedett, de a levegő még mindig kellemesen meleg és virágillatú volt, nyarat és gondtalanságot idézett. Bent hirtelen elfogta a vágy, hogy mindent hátrahagyva motorra pattanjanak. Eszébe jutott a szlovén tengerpart és Portoroz, ahová az anyjuk az ideköltözésüket követő első nyáron vitte őket Julie-val. Szinte látta maga előtt Flórát víztől csöpögő hajjal, apró bikiniben, a kék hullámok között, és elképzelte, mi mindent tenne a nővel a hosszú, fülledt éjszakákon… Aztán gyorsan mindent kivert a fejéből. Ilyenre még gondolnia sem lenne szabad!

Odanyújtotta Flórának a tartalék bukósisakot, felvette a sajátját, közben kerülte a nő pillantását. Aztán felültek a motorra, és amikor elindultak, Flóra átkarolta a derekát és a hátához simult.

Ben nem a belváros felé ment, hanem a Rózsakőt elkerülő útra hajtott, ami így estefelé egészen néptelen volt. Balra tőlük a város fényei szikráztak, mint ezernyi földre hullott csillag, jobbra a sötét pusztaság húzódott, amit csak néha tört meg egy-egy narancssárgán világító ablak. Flóra közelebb csúszott hozzá, és Ben, bár utálta magát a lopott örömért, élvezte a nő közelségét. A bőrdzseki és a köztük lévő többi ruhadarab ellenére érezni vélte a testéből áradó meleget, és elfogta a jól ismert sóvárgás, ezúttal még a szokásosnál is intenzívebben.

Talán épp emiatt nem tűnt fel neki, hogy követik őket.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában