Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Flóra ösztönösen felsikoltott, amikor az autó szinte a semmiből mellettük termett.

Szürke volt, talán Skoda, sötétített ablakokkal, és Flóra első pillanatban azt hitte, előzni akar, csak véletlenül túl közel jött hozzájuk. Aztán a sofőr feléjük rántotta a kormányt, és ezzel minden tévhitet eloszlatott. Le akarta szorítani őket az útról!

– A kurva életbe! – fordult hátra Ben, túlkiabálva a zajt. – Kapaszkodj, megpróbálom lerázni!

Flóra összeszorította remegő száját, és a férfiba csimpaszkodott. A menetszél vadul cibálta a kardigánját és a bukósisak alól kilógó fürtjeit, ahogy a motor felgyorsult, de a Skoda még mindig tartotta velük az iramot. Olyan közel volt, hogy ha Flóra kinyújtja a kezét, könnyedén elérhette volna, és ez halálra rémítette.

Mi lesz, ha ekkora sebességnél beléjük jön? Azt nem élik túl!

Az autó ismét közeledni kezdett és a motor megingott, ahogy Ben próbálta elkerülni az ütközést. Letértek az út mellett húzódó vékony, sóderes sávra. Az apró kavicsok felverődtek a motor kerekei alatt, és a Skoda karosszériáján koppantak. Az autó sofőrje nem törődött vele, újra oldalra rántotta a kormányt. Flóra jobbra kapta a fejét, és rémülten meredt az út mellett húzódó árokra, amitől alig egy méter választotta el csupán őket.

Ben váratlanul lefékezett, és Flóra a hátának préselődött a hirtelen sebességcsökkenéstől. Aztán a férfi jobbra kanyarodott, és újra gázt adva az ároknak hajtott. A motor ellendült egy földbuckáról, és Flóra szíve a torkába ugrott, ahogy csikorgó kerekekkel a túlsó parton landoltak.

Valami csoda folytán Bennek sikerült egyenesben tartania a motort, és megúszták anélkül, hogy felborultak volna. Elindultak a szántóföld és az árok között húzódó gazos-göröngyös csapáson. A Skoda velük egy vonalban haladt az úton, és Flóra sejtette, hogy még nem adta fel az üldözést. Ben derekába kapaszkodva próbált a buckákon ugráló motoron maradni.

Az ösvény, amin haladtak, egy földútba torkollott. Ben ráfordult, és felgyorsított a korábbinál jóval simább terepen, de nem lélegezhettek fel. A Skoda ugyanis talált egy bejárót, és máris mögéjük ért.

Flórát egy pillanatra elvakította az autó fényszórója, ami a motor visszapillantójából épp a szemébe tükröződött. Aztán hunyorogva hátranézett, és elborzadva vette észre, hogy a Skoda épp arra készül, hogy hátulról nekik jöjjön.

– Ben! – sikította, és riadtan megmarkolta a férfi bőrdzsekijét.

A nyomozó villámgyorsan balra kanyarodott, és behajtott az út két oldalát szegélyező erdős részre. Olyan sebesen szlalomozott a fák és a bokrok között, hogy Flóra egy idő után elszédült, fejét a férfi hátának támasztotta és lehunyta a szemét.

Csak akkor nyitotta ki újra, amikor lassulni kezdtek. Ben megállt egy nyúlánk nyárfa mellett, leállította a motort, és még a lámpát is lekapcsolta. Néma sötétség borult rájuk, csak a tücskök ciripelése és egy-egy bagolyhuhogás hallatszott. Flóra a hátuk mögé sandított, de a Skoda vagy eltűnt, vagy nem látszódott a fák takarásától.

– Ez meg mi a fene volt? – tört ki belőle.

– Valakinek nem tetszik, hogy nyomozunk – morogta Ben. – Sajnálom, Flóra! A városon keresztül kellett volna mennem. Ott nem mert volna ránk támadni.

– Ne hülyéskedj! Honnan tudhattad volna?

Ben leszállt a motorról, levette a bukósisakját, és a szeme sötéten felcsillant a holdfényben. Flórának fogalma sem volt, hogy történt, de a vérében dübörgő félelem és adrenalin helyét pillanatok alatt átvette valami őrült vágy, hogy újra a férfi karjai között legyen. Kibújt a bukósisakjából, leugrott az ülésről, és nem törődve a következményekkel, átkarolta Ben nyakát. A férfi azonnal lecsapott az ajkaira. Flóra egy pillanatig nem kapott levegőt, aztán már a forró kábulattól nem tudott lélegezni, ami szélsebesen átjárta a testét. Belekapaszkodott Ben vállába, és ujjaival a hajába túrt. A férfi magához szorította, és nagy tenyere mindenütt ott volt: a tarkóján, a hátán, a fenekén.

Aztán az egésznek ugyanolyan hirtelen lett vége, ahogy elkezdődött. Ben elengedte és hátralépett, a mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, ahogy a levegőt kapkodta.

– Ezt abba kell hagynunk! – morrant fel rekedtes hangon, és minden további nélkül visszaült a motorra.

Flórát csak ekkor taglózták le a történtek. Szó nélkül, égő arccal pattant fel a férfi mögé.

Örökkévalóságnak tűnt, mire kijutottak az erdőből, és még annál is hosszabbnak, mire megérkeztek a házhoz. Ben leparkolt a kocsibejárón, és Flóra, még mindig kábultan mindattól, ami az elmúlt órában történt, lekászálódott a férfi mögül.

– Láttad a Skoda rendszámát? – kérdezte a nyomozó, de nem nézett rá, hanem az ablakokból futó piros muskátlikat bámulta.

– Nem. Szerinted ki vezette?

– Van tippem, de bizonyítani nem tudom. – Ben felhajtotta a bukósisakját, de sötétkék szeme szokatlan távolságtartást sugárzott, ahogy rápillantott. – Rendben leszel ma este?

Flóra hirtelen nem is tudta, hogy mi zavarja jobban, a szenvtelen hang, amin a férfi a kérdést feltette, vagy az, hogy úgy tesz, mintha törődne vele, miközben félórája még azzal sem vesződött, hogy magyarázatot adjon arra, miért utasította el olyan hirtelen.

– Ha azt mondom, hogy nem, akkor mit csinálsz? – sziszegte, és a férfi kezébe nyomta a bukósisakot. – Itt maradsz, és a kanapén alszol?

Ben szeme vészjóslóan megvillant.

– Csak biztos akarok lenni benne, hogy tényleg alszol, és nem a történteken rágódsz.

– Megnyugodhatsz, aludni fogok. Ugyanis nincs min rágódni – felelte hidegen Flóra.

Ben egy pillanatig nem felelt semmit, csak némán nézte, majd lassan bólintott.

‒ Egyetértek, nincs min rágódni ‒ mondta, aztán visszahúzta a szemére a bukósisakja üvegét.

Flóra minden további szó nélkül sarkon fordult és bement a házba. Már az előszobában volt, és épp a cipőjét rúgta le, amikor meghallotta, hogy a motor felbőg, majd elhajt a csendes utcán.

Teliengedte a kádat, aztán csak ült a forró vízben, és eltartott egy darabig, míg rájött, hogy nem a párától nedves az arca, hanem a könnyektől. Dühösen törölte le őket.

Hogy csinálhatott ilyen hülyeséget?! Szinte rávetette magát Benre, pedig pontosan tudta, mekkora ostobaság lenne kikezdeni a férfival. Még azt sem dolgozta fel, hogy Márk megcsalta. Erre másodszorra smárol egy újabb nőcsábásszal, aki ki tudja, hány bugyiban megfordult már. Hogy lehet ilyen idióta?! Közben azonban csupán a csók emlékétől bizsergett a bőre és forróság költözött a gyomrába. Legszívesebben újra ott lett volna az erdőben, a karcsú nyárfa alatt… Nem! El kell felejtenie azt a csókot!

Bebújt az ágyba és magára húzta a paplant, de még sokáig nyugtalanul forgolódott. Hajnal lett, amikor végre elaludt, és azt álmodta, hogy egy erdőben menekül.

De nem a szürke Skoda, hanem Ben üldözte.

A karácsony előtti két hét gyorsan eltelt. Gréta huszonnegyedike délutánján, amíg Pipi aludt, feldíszítette a fát. Közben, mint mostanában mindig, azon töprengett, amit Marci mondott azon a havas reggelen a kávézóban. Az agya ösztönösen tiltakozott ellene, hogy ilyesmi megtörténhetett a közvetlen közelében. De be kellett látnia, hogy a Marci által felvázolt forgatókönyv lehetséges. Egyszerű, de vakmerő terv volt, és éppen emiatt senkinek eszébe se jutna gyanakodni.

A szentestét kettesben töltötték Pipivel, másnap pedig átmentek a szüleihez ebédre. A szokásos fagyos hangulaton, amin általában az anyja kedvessége sem tudott enyhíteni, csak a nagynénje jelenléte javított valamelyest. Gréta anyja mindig is túl simulékony volt, idővel hozzáidomult erős akaratú férjéhez, Nórát viszont Gréta apja sosem tudta olyan könnyen az ujja köré csavarni. A férfi épp ezért nem is szívelte túlságosan a sógornőjét. Aznap is közvetlenül ebéd után elnézést kért, és visszavonult a dolgozószobájába. Gréta anyja elvitte lefektetni Pipit, így Gréta kettesben maradt a nagynénjével.

– Olyan fancsali képet vágsz, édes lányom, mintha kitört volna a harmadik világháború – szólalt meg Nóra, amikor már senki más nem volt a közelükben. – Mi történt?

Gréta legszívesebben mindent elmondott volna az asszonynak, de nem tehette meg. Megígérte Marcinak, hogy hallgat a beszélgetésükről, és nem szándékozott megszegni az adott szavát.

– Semmi különös, csak munkahelyi gondok – mondta végül.

– Kár, már azt hittem, férfi van a dologban. Rád férne egy kis szórakozás!

– Amikor legutóbb ezt mondtad, ellógtam bulizni, és kilenc hónap múlva megszületett Pipi – jegyezte meg Gréta.

– Most mit mondjak? Közel a huszonöthöz már csak több eszed van, mint tizenkilenc évesen. Bízom benne, hogy ezúttal nem feledkeznél meg a védekezésről.

Gréta mindenki mástól tolakodásnak vett volna egy ilyen beszólást, de Nóra szavait hallva önkéntelenül is elnevette magát.

– Hogy is tudnék megfeledkezni róla?

‒ Erről jut eszembe, meghívtak a szilveszteri fogadásra a színházba…

– Hogy juthatott eszedbe a védekezésről a színház? – vigyorgott Gréta.

– Az lényegtelen! – legyintett a nagynénje. – De mi lenne, ha elkísérnél? Bár nem egy fiatalos, menő buli, de azért jobb, mintha otthon ülnél Pipivel a tévé előtt. És a Vízkeresztet játsszák, amit szeretsz.

Gréta először nemet akart mondani. Mióta Pipi megszületett, az óév utolsó napját mindig a lányával töltötte. Bármit is mond Nóra, remekül érezték magukat bevackolva az ágyba hol meséket, hol vicces szilveszteri műsorokat bámulva a tévében. De tényleg imádta a Vízkeresztet. Nem is lenne olyan rossz, ha idén Aranyhaj és az Irigy Hónaljmirigy helyett egy színdarabot nézhetne meg.

– Oké – egyezett bele végül. – Ha találok valakit, aki vigyáz Pipire, akkor megyek.

– Ez a beszéd! – mosolyodott el Nóra. – A bébiszitterre pedig ne legyen gondod! Majd én elintézem.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában